Megnéztük a kamu Shein boltot a Sugárban, elképesztő dolgokat tapasztaltunk
Elképesztő állapotokat találtunk a nagy felhajtással beharangozott üzletben. Mint később kiderült: nem véletlenül nem hasonlít ez a bolt egy menő SHEIN boltra.
A napokban körbefutott a hír az egész magyar sajtón, hogy megnyílt a Shein első magyarországi üzlete a budapesti Sugár Bevásárlóközpontban. Az eseményt hatalmas érdeklődés övezte, sokan már nyitás előtt sorban álltak, hogy elsőként léphessenek be az új üzletbe.
Csakhogy egy idő után
a közösség oldalakon megjelentek olyan beszámolók, amelyek szerint a beharangozott Shein üzlet nem igazán hasonlít azokra a menő pop-up üzletekre, amelyeket korábban Európa más városaiban megnyitottak.
Így mi is nekiindultunk, hogy körbenézzünk az egyre inkább kamunak tűnő boltban.
A saját, nem túl kedvező benyomásainkat később maga a SHEIN is közleménye is igazolta. A kínai áruház Telexnek azt írta, a termékeik kizárólag online, a hivatalos weboldalunkon és alkalmazásunkon keresztül érhetőek el.
„Minden olyan magyarországi üzlet, amely azt állítja magáról, hogy Shein-üzlet, az nem a Shein által engedélyezett, és semmilyen módon nem áll kapcsolatban velünk,
így nem tudjuk garantálni az általuk kínált termékek eredetiségét vagy minőségét” - tette hozzá az igazi Shein. A cég azt is világossá tette, hogy megteszik a megfelelő intézkedéseket az illetéktelen üzlet ellen.
A napokban körbefutott a hír az egész magyar sajtón, hogy megnyílt a Shein első magyarországi üzlete a budapesti Sugár Bevásárlóközpontban. Az eseményt hatalmas érdeklődés övezte, sokan már nyitás előtt sorban álltak, hogy elsőként léphessenek be az új üzletbe.
Csakhogy egy idő után
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Égzengéstől hangos, viharos éjszakánk lesz: Térképen mutatjuk az országon átrobogó zivatarláncot, ami nagy lehűlést hoz
Egy hidegfront zivatarláncot hoz magával, amely szerda éjjel vonul át az országon. Helyenként heves viharokra, jégesőre, erős szélre lehet számítani, és nagyot zuhan a hőmérséklet is.
Villámfényes éjszaka elé néz az ország: szerda estétől egy zivatarlánc robog át Magyarországon, a délnyugati vármegyékben riasztás van érvényben a heves viharok miatt. A java az esti, éjszakai órákban érkezik, de előtte a középső országrészben a hőmérséklet még 33-34 fokig emelkedik – írja az ATV.
A HungaroMet egy térképes animációban mutatta be, hogyan halad végig a viharrendszer az országon. A prognózis szerint a délutáni órákban még főként az északi területeken pattanhatnak ki hevesebb zivatarcellák, amelyeket helyenként szélvihar és jégeső kísérhet.
Másodfokú (narancs) figyelmeztetés van érvényben Somogyban, Tolnában és Baranyában.
A hidegfront érkezésével a Dunántúlon már szerdán visszaesik a hőmérséklet, miközben az ország más részein még tombol a meleg.
A zivatarok várhatóan a hajnali órákra csendesednek, a front nyomában pedig jelentősen visszaesik a hőmérséklet mindenhol máshol is.
Csütörtökön a Dunántúlon mindössze 20 fok, a Tiszántúlon pedig 25 fok körül alakulnak a maximumok.
A folytatásban nyugodtabb és mérsékelten meleg időjárás ígérkezik, a hétvégéhez közeledve azonban ismét egyre több területen alakulhat ki zápor, zivatar. Jelentősebb felmelegedésre a jövő hét közepétől lehet számítani.
A HungaroMet folyamatosan frissülő veszélyjelzésben tájékoztatja a nyilvánosságot a mai viharveszélyről.
Villámfényes éjszaka elé néz az ország: szerda estétől egy zivatarlánc robog át Magyarországon, a délnyugati vármegyékben riasztás van érvényben a heves viharok miatt. A java az esti, éjszakai órákban érkezik, de előtte a középső országrészben a hőmérséklet még 33-34 fokig emelkedik – írja az ATV.
A HungaroMet egy térképes animációban mutatta be, hogyan halad végig a viharrendszer az országon. A prognózis szerint a délutáni órákban még főként az északi területeken pattanhatnak ki hevesebb zivatarcellák, amelyeket helyenként szélvihar és jégeső kísérhet.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Videókon, ahogy a világ legnagyobb gépe leszáll Budapesten, egy vasúti vagon is elfér a monstrum törzsében
Szombaton és vasárnap is egy An–124 Ruszlan teherszállító landolt a Liszt Ferenc-repülőtéren. A nem mindennapi látogatás sok repülőrajongót vonzott, akik videókat is készítettek.
Szombaton és vasárnap is egy Antonov An–124 Ruszlan típusú gép landolt Budapesten, a látványos eseményre pedig kisebb tömeg gyűlt össze a repülőtér kerítésénél. A világ egyik legnagyobb, ma is aktív, sorozatban gyártott teherszállító típusának érkezése jelentős érdeklődést váltott ki.
A leszállásokról több videó is felkerült a TikTokra, amelyek különböző szögekből mutatják be a hatalmas gép érkezését.
A hajtóművek hangja és a gép látványa a helyszínen várakozókból elismerő reakciókat váltott ki.
A gép különlegessége, hogy hatalmas, túlméretes rakományok szállítására is alkalmas – akár egy egész vasúti vagon is elfér a törzsében.
Mivel a világon mindössze néhány tucat példány üzemel belőle, és csak speciális fuvarfeladatokat lát el, egy-egy európai, így a budapesti látogatása is eseményszámba megy a repülés iránt érdeklődők körében.
Szombaton és vasárnap is egy Antonov An–124 Ruszlan típusú gép landolt Budapesten, a látványos eseményre pedig kisebb tömeg gyűlt össze a repülőtér kerítésénél. A világ egyik legnagyobb, ma is aktív, sorozatban gyártott teherszállító típusának érkezése jelentős érdeklődést váltott ki.
A leszállásokról több videó is felkerült a TikTokra, amelyek különböző szögekből mutatják be a hatalmas gép érkezését.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Annyira erőlködött a WC-n egy hongkongi nő, hogy amnéziás lett, tíz évnyi emlékét vesztette el
Egy hongkongi nő két hétig tartó székrekedés után átmeneti amnéziát kapott. Az orvosok szerint a túlzott erőlködés miatti oxigénhiány okozta a tüneteket, amelyek nyolc óra után múltak el.
Nyolc órára törlődött egy hongkongi nő emlékezetéből az elmúlt tíz év, miután a vécén túlságosan megerőltette magát. Az asszony két hétig tartó, súlyos székrekedéstől szenvedett – írja a Bors Online.
A családja vitte kórházba, miután kijött a mellékhelyiségből, és nemcsak őket nem ismerte fel, de az elmúlt évtized eseményeit sem tudta felidézni.
Kezelőorvosa szerint a túlzott erőlködés miatt a nő hasában és agyában olyan nagy nyomás keletkezett, ami oxigénhiányhoz vezetett.
A történet szerencsére boldog véget ért. A nő emlékei nyolc óra elteltével visszatértek, de az orvos arra figyelmeztetett, hogy hasonlóan veszélyes lehet, ha valaki nehéz dolgokat emel, vagy más módon terheli meg hirtelen a szervezetét. Az ilyen fizikai megterhelés akár sztrókhoz is vezethet.
Nem ez az első eset, hogy fizikai megterhelés okozott átmeneti memóriazavart. 2022-ben egy ír férfi esete járta be a sajtót, aki a feleségével történt intenzív együttlét után vesztette el az előző két nap emlékeit, és folyamatosan ugyanazokat a kérdéseket ismételgette. A kórházban átmeneti globális amnéziával (TGA) diagnosztizálták.
A jelenségnek több, hétköznapinak tűnő kiváltó oka is lehet, egy 2024-es orvosi közlemény például hideg vízben úszáshoz köthető eseteket dokumentált. A szakemberek a hirtelen fellépő memóriazavart minden esetben komolyan veszik, és azonnali kivizsgálást javasolnak a súlyosabb kórképek kizárása érdekében.