ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

Megateszt 2022: elképesztő átalakulások, történetek és hihetetlen kitartás

A Scitec Nutrition szervezésében a 16 hetes küzdelem során nem egymással, hanem saját magukkal küzdöttek meg a versenyzők nap mint nap egyetlen célért: a lehető legtöbbet kihozni önmagukból és a fizikumukból.


150 Megatesztelő – 100 férfi és 50 nő – vágott neki a kalandnak és a korábbi évekhez hasonlóan a versenyzők elhivatottsága példa nélküli volt. Bebizonyították, hogy bármilyen nehéz élethelyzet, munka mellett képesek lehetünk a sikerre, ha igazán akarjuk. A legfiatalabb versenyző 20, a legidősebb pedig 52 éves volt, ez is bizonyítja, hogy önmagunk átformálása nem korfüggő.

Civilből fitneszmodell 16 hét alatt

A Scitec Megateszt során nem a legizmosabb versenyzőket díjazták, hanem azokat, akik a kihívás végére önmagukhoz képest a legnagyobb változást tudták felmutatni. A Megateszt résztvevői ismét bizonyították, hogy kellő kitartással és akarattal igenis bárkinek lehetséges négy hónap alatt „fitneszmodellé” válnia. A díjazottak - és a mezőny nagy része - nem hivatásos sportolók vagy testépítők, hanem a sporttól teljesen független, civil állást töltenek be a hétköznapokban. A BioTechUSA-cégcsoport tagjaként a Scitec Nutrition márka - a konditermek és a testépítő bajnokságok állandó támogatójaként - a “Make a Difference” szlogenen keresztül alapvetően azokhoz szól, akik életvitelszerűen űzik az edzőtermi edzést és arra ösztönzi őket, hogy önmaguk legjobb változatai legyenek, ezáltal másokat is inspirálhassanak.

A korábbi évekhez hasonlóan a versenyzők elszántsága és elhivatottsága példa nélküli volt. Hihetetlen átalakulásoknak lehettünk szemtanúi a Megateszten: a résztvevők képein látszik, hogy a fizikum mellett az önbizalmuk is folyamatosan fejlődött. A verseny három fordulóból állt és a fordulók közötti fotózások eredménye döntötte el a továbbjutók sorsát. Végül 25 férfi és 10 nő küzdött a dobogós helyekért. A döntősök közel 200 000 Ft értékű táplálékkiegészítőt próbálhattak ki a Scitec Nutrition jóvoltából, de a legnagyobb motivációt maga a Megateszt jelentette a versenyzőknek.

Gépészmérnökből bajnok

A résztvevők mindent beleadtak, és új emberekként köszöntek vissza az „utána” képeken. A férfi kategóriában az első helyet a civilben autóiparban gépészmérnökként dolgozó Bíró Zoltán (31) szerezte meg, aki egy átlagos edzőterembe járó fizikumból gyakorlatilag verseny szintű testet faragott – olyan definiáltság és szárazság jellemezte, mintha egy szobrot faragtak volna a testéből.

Különböző szintről indult mindenki, volt, aki teljesen átlagos testalkatot diétázott le egy kezdő versenyzői fizikumra, volt, aki már korábban is izmos volt, de készre faragta a testét. A második helyen Gergely Dániel (34) végzett, aki már az „előtte” képen is jelentős izomtömeggel rendelkezett. Innen nagyon nehéz volt jelentős javulást felmutatni, hiszen minél haladóbb valaki, annál nehezebb szintet lépni, de neki sikerült: kerekebb izomformák és szálkásabb kinézet jellemezte az „utána” képeken. Civilben ő is mérnökként dolgozik csoportvezetői minőségben.

A harmadik helyen a mezőny egyik legbátrabb versenyzője, Novák Csaba Titusz (26) végzett, aki bevállalta azt, amit kevesen: a Megateszt első részében tömeget növelt, amivel majdnem kiejtette magát a mezőnyből az utolsó előtti fotózáson. Ugyanis a némi zsírosodással járó tömegnövelés laikus szemmel nézve gyakorlatilag egy rosszabb fizikumot eredményez látszatra, mint a kiindulási kép. A civilben kutatóként és junior fejlesztőként dolgozó versenyző azonban ezzel a merész stratégiával végül révbe ért és a második etapban egy következetesen betartott diétával kiélezte a formáját, így végül a kiindulási állapotnál nagyobb izomtömeggel, de szálkásabban állt a fényképezőgép elé. A képek önmagukért beszélnek.

Példaértékű női történetek

A női mezőnyben is igazán inspiráló versenyzőkkel ismerkedhettünk meg. A női kategória első helyezettje Dr. Fenyvesi Klaudia Gréta (28) civilben ügyvédként dolgozik, az ő története is bizonyítja, hogy az irodai munka és a kevés idő nem lehet kifogás. Az előtte-utána képeket nézve nehéz eldönteni, hogy ugyanarról a személyről beszélünk-e. Gréta a futást, az ökölvívást és az edzőtermi súlyzós edzést is kipróbálta. Nagy büszkeség, hogy a Megateszt végére még az INBA naturál testépítő bajnokságon is színpadra lépett – nem a helyezésért, hanem az élményért.

A második helyen Pákozdi Adél (30) végzett, aki bár civilben földhivatali ügyintézőként dolgozik, annyi előnnyel indult, hogy párja személyi edző és maga is versenyző. Ettől azonban nem volt számára könnyebb keresztül verekednie magát azon a lemondásokkal teli úton, ami egy ilyen fizikum eléréshez elengedhetetlen – kiváltképp, hogy komoly magánéleti veszteséggel is meg kellett küzdenie a Megateszt ideje alatt.

A harmadik helyezett Molnár Viktóriának (20) nem volt könnyű feladata, ugyanis már egy jó formával érkezett, ennek ellenére rengeteget tudott javulni. Ő kifejezetten a Megateszt ideje alatt kezdett el versenyezni, már májusban is szerzett egy első helyezést a Bodysport kupán, majd az INBA naturál testépítő és fitnesz bajnokságon ugyancsak első és második helyeken végzett. Viktória egyébként Kárpátaljáról érkezett, nagyon sokoldalú személyiség: személyi edzőként, csoportos óra oktatóként, recepciósként, valamint játszóházban is dolgozik.

Nincsenek vesztesek, csakis győztesek

Voltak versenyzők a férfi és női kategóriában egyaránt, akik a dobogóról ugyan lemaradtak, de akiket mindenképpen díjazni akartak a szervezők. A férfiak között ilyen volt Szilágyi István (35), aki jelentős tartás- és szimmetria hibával rendelkezett az első fotózáson – amit gyakorlatilag 100%-ban kijavított a Megateszt végére, pusztán az edzés segítségével. A jutalma 100 000 Ft értékű különdíj volt Scitec termékekben. A nők között pedig Herczeg Gyöngyi (29) olyan izomminőséget és izomtömeget vonultatott fel, ami mellett egyszerűen nem lehetett elmenni szó nélkül. Gyöngyi gyerekkora óta sportol és már az első fotózáson sem volt rossz formában. Erőemelőként megvolt a megfelelő izomtömege, amit az utolsó fotózásra gyönyörűen ki tudott csiszolni. Civilben egyébként röplabda utánpótlás edzőként is dolgozik, de ő és párja is erőemelőként, illetve fekvenyomóként versenyeznek.

A Megateszt 2022-ben is hozta a kötelezőt: az elképesztő átalakulásokat, a lélekemelő, lelkesítő történeteket és egy remek csapatot, akik nem egymással, hanem önmagukkal versengve hozták ki magukból a maximumot. Akik pedig a Megateszt korábbi fordulóiban búcsúztak a versenytől, sok esetben ettől függetlenül is végigcsinálták a 16 hetet versenyen kívül is: ez mutatja meg azt, amikor valaki tényleg eltökélt abban, hogy változtasson.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kétszeresére nőhet a skizofrénia kockázata a macskatartóknál egy új elemzés szerint
Egy 17 tanulmányt összegző ausztrál metaanalízis szerint a macskatartók körében kétszeres lehet a skizofrénia esélye. A kutatók a háttérben a macskák által terjesztett Toxoplasma parazitát sejtik.


Egy ausztrál kutatócsoport 17 korábbi tanulmányt összegző elemzése szerint a macskatartás a skizofréniával összefüggő rendellenességek nagyjából kétszeres kockázatával járhat együtt. Bár a statisztikai kapcsolat szignifikáns, a kutatók hangsúlyozzák, hogy ez önmagában nem bizonyít ok-okozati összefüggést, és a vizsgált tanulmányok minősége is vegyes – írja a ScienceAlert.

A metaanalízis szerint a macskáknak kitett személyeknél tapasztalt emelkedett esély mögött számos, még nem tisztázott tényező állhat. A szerzők kiemelik, hogy az elemzésbe bevont vizsgálatok többsége úgynevezett eset-kontroll típusú volt, amely nem alkalmas az ok-okozati viszonyok feltárására.

„Azt a következtetést vontuk le, hogy a macskáknak kitett személyeknél körülbelül kétszeres eséllyel alakul ki skizofrénia” – írja az ausztrál kutatócsoport.

Egyes tanulmányok a macskaharapások és a pszichózisszerű élmények között találtak kapcsolatot, de a háttérben nem feltétlenül a régóta gyanúsított toxoplazma parazita áll. Elképzelhető, hogy más kórokozók is szerepet játszhatnak.

„Áttekintésünk alátámasztja a kapcsolatot a macskatartás és a skizofréniával összefüggő rendellenességek között” – fogalmaznak a szerzők, de azonnal hozzáteszik, hogy a végső szó kimondásához sokkal további kutatásokra van szükség.

A szakértők szerint elengedhetetlenek a nagy, reprezentatív mintákon alapuló, előre megtervezett vizsgálatok, amelyek pontosabban képesek kontrollálni a lehetséges zavaró tényezőket, mint például a családi kórtörténet vagy a szocioökonómiai státusz. Amíg ezek az eredmények nem állnak rendelkezésre, a legfontosabb a megfelelő higiéniai szabályok betartása, beleértve a rendszeres kézmosást a macskaalom tisztítása után.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kiderült végre, mi számít a legbiztonságosabb alkoholnak
Több mint 340 ezer főt vizsgált a kutatás, hogy megtalálja a legbiztonságosabb alkoholt. Nagyon nem mindegy tehát, hogy mivel koccintasz.


Egy pohár vörösbor a vacsorához: sokak számára ez a kép a megérdemelt pihenés, a kulturált gasztronómia és a mediterrán életérzés szinonimája. De vajon ez a rituálé egy szívbarát szokás, vagy csupán önámítás, amivel az alkoholfogyasztás kockázatait próbáljuk palástolni? A tudomány válasza bonyolultabb, mint gondolnánk.

Friss, több százezres adathalmazt elemző kutatások szerint a bor, mértékkel fogyasztva, valóban a legalacsonyabb kockázati profillal társul a szív- és érrendszeri halálozás szempontjából,

miközben a közegészségügyi üzenet továbbra is kőbe van vésve: nincs biztonságos alkoholszint.

A központi állítás, amely szerint a bor lehet a legbiztonságosabb alkoholfajta, egy nagyszabású, az idei kardiológiai világkongresszuson bemutatott elemzésen alapul. A UK Biobank több mint 340 ezer brit felnőtt adatait feldolgozó munka szerint a mérsékelten bort fogyasztók körében

körülbelül 21 százalékkal alacsonyabb a szív- és érrendszeri betegségek miatti halálozás kockázata azokhoz képest, akik egyáltalán nem isznak.

Ezzel éles ellentétben a sört vagy égetett szeszes italokat előnyben részesítők körében már alacsony fogyasztás mellett is mintegy 9 százalékkal magasabb kockázatot mutattak ki – írja az American College of Cardiology. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy ezek megfigyeléses adatok, amelyek összefüggést mutatnak, de nem feltétlenül jelentenek egyértelmű ok-okozati kapcsolatot. Zhangling Chen, a kutatás vezető szerzője szerint az eredményeik segítenek tisztázni a korábbi, gyakran ellentmondásos bizonyítékokat.

„Még az égetett szeszes italok, a sör vagy a cider alacsony vagy mérsékelt fogyasztása is magasabb halálozáshoz kapcsolódik, míg a bor alacsony vagy mérsékelt fogyasztása alacsonyabb kockázattal járhat”

– tette hozzá a professzor.

A számok mögött azonban ott rejlik a fogyasztás mintázata is. Egy másik, szintén a UK Biobank adataira épülő vizsgálat szerint az étkezéshez kötött, és a hét több napjára elosztott alkoholfogyasztás kedvezőbb kimenetelekkel járt, mint az étel nélkül, vagy ritkán, de akkor nagyobb mennyiségben történő ivás – áll a BMC Medicine tudományos folyóiratban.

De ha nem csak a mennyiség, hanem a „hogyan” és a „mit” is számít, mi különbözteti meg a borivókat másoktól? A különbségek egy része az életmódban keresendő.

A kutatók szerint a borfogyasztók általában jobb minőségű étrendet követnek és egészségesebb viselkedésmintákat mutatnak.

Maga a bor összetétele is szerepet játszhat: a vörösborban található polifenolok elméletileg támogathatják az erek egészségét, bár ez a hatás embereken egyértelműen nem bizonyított.

A száraz vörösbor emellett jellemzően kevesebb cukrot tartalmaz, mint sok hozzáadott sziruppal készült koktél. Míg a nemzetközi szabványok szerint egy száraz bor maradékcukor-tartalma alacsony, addig egyetlen cukros koktél is több tíz gramm hozzáadott cukrot rejthet.

Miközben egyes kutatások a mérsékelt borfogyasztás lehetséges előnyeit vizsgálják, a nagy nemzetközi egészségügyi szervezetek álláspontja sokkal szigorúbb.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egyértelműen fogalmaz: a kockázat az első korty alkoholtól kezdődik, különösen a daganatos megbetegedések szempontjából. „Nem beszélhetünk úgynevezett biztonságos alkoholfogyasztási szintről. Nem számít, mennyit iszik az ember – az ivó egészségét érintő kockázat bármely alkoholtartalmú ital első cseppjével elkezdődik” – mondta Dr. Carina Ferreira-Borges az Egészségügyi Világszervezet közleményében.

Az Amerikai Szív Szövetség pragmatikusabb megközelítést alkalmaz:

aki nem iszik, az egészségügyi okokból ne is kezdjen el, aki pedig fogyaszt alkoholt, az tegye mértékkel, és egyeztessen orvosával az egyéni kockázatairól.

Iránymutatásuk szerint a mértékletesség nők esetében napi egy, férfiaknál napi legfeljebb két standard italt jelent, ami nagyjából 1,5 deciliter bornak, egy pohár sörnek, vagy 4 centiliter tömény italnak felel meg.

Bizonyos esetekben pedig még a mérték is túl sok. Várandósság alatt, bizonyos gyógyszerek szedése mellett, máj- vagy hasnyálmirigy-betegségben szenvedőknek, illetve szívritmuszavar-hajlam esetén a teljes absztinencia javasolt.

Összességében a jelenlegi bizonyítékok alapján a bor mértékletes fogyasztása a tömény italokhoz vagy a sörhöz képest valóban kedvezőbb szív- és érrendszeri kockázati profillal társulhat. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a bor „védőoltás” a szívnek, és nem ad általános felmentést az alkohol ismert egészségkockázatai alól. A döntést mindig három pillérre érdemes alapozni: az egyéni egészségi állapotra, a fogyasztás mennyiségére és mintázatára, valamint az ital típusára. A hosszú élet receptjében ugyanis a bor legfeljebb fűszer lehet – a fő hozzávalók továbbra is a mozgás, a kiegyensúlyozott étrend, a minőségi alvás és a stressz hatékony kezelése.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Évekkel tolódhat el a nyugdíj a Nők40-nél egy gyakori számítási hiba miatt
A Nők40 programnál a téves számítás miatt sok igénylést utasítanak el, és a tervezett nyugdíjazás akár évekkel is csúszhat.


Papíron megvan a 40 év, mégsem mehetsz nyugdíjba? A legtöbben itt csúsznak el: a Nők40 nem a teljes szolgálati időt, hanem a jóval szűkebb jogosultsági időt nézi – és ebből több, sokak által „biztosnak” hitt év egyszerűen kiesik.

A program megköveteli a 40 év jogosultsági időt, amin belül főszabály szerint legalább 32 évnek keresőtevékenységgel szerzett időnek kell lennie.

A legfontosabb tudnivaló, hogy a Nők40 esetében nem minden, szolgálati időnek minősülő időszak számít – írta szombaton a Meglepetés magazin. A fennmaradó, legfeljebb 8 év jellemzően gyermekneveléssel kapcsolatos ellátásokból jöhet össze.

A jogosultsági időből azonban kiesnek a tanulmányi évek, az álláskeresési járadék, a rehabilitációs és rokkantsági ellátás, a 18 év feletti hozzátartozó ápolásáért kapott díj, a passzív táppénz, valamint a nem gyermekgondozási célú fizetés nélküli szabadság is.

A probléma gyökere a szolgálati idő és a jogosultsági idő közötti különbség. Míg a nyugdíj összegének kiszámításánál a szolgálati idő a mérvadó, ami egy tágabb kategória, addig a Nők40-re való jogosultsághoz egy szigorúbb feltételekhez kötött időszakot, a jogosultsági időt kell összegyűjteni. Ezért fordulhat elő, hogy valakinek papíron már megvan a 40 éve, a valóságban mégsem teljesíti a feltételeket.

A leggyakoribb buktatót a tanulmányi évek jelentik: a középiskola, szakiskola vagy egyetem évei hiába számíthatnak bele más esetben a szolgálati időbe, a Nők40 szempontjából nem jogosítanak nyugdíjra. Ugyanez a helyzet a munkanélküli ellátásokkal, amelyek szintén nem visznek közelebb a 40 évhez.

Meglepő lehet, de a rehabilitációs és rokkantsági ellátás ideje sem vehető figyelembe, ahogy a 18 év feletti, tartósan beteg hozzátartozó gondozásáért kapott ápolási díj sem.

Szintén kiesik a számításból a passzív táppénz – vagyis amikor a biztosítási jogviszony már megszűnt, de még folyósítanak ellátást –,

és a nem gyermekgondozás miatt kivett fizetés nélküli szabadság is. Itt a szabályozás azt is kimondja, hogy az 1998. január 1-je előtti, nem gyermekgondozás vagy -ápolás miatti fizetés nélküli szabadság első 30 napja sem számít bele.

Aki biztosra akar menni, annak érdemes végigvennie az elmúlt évtizedeit: gyűjtse össze az összes munkaviszonyát, az ellátások és a munkahelyváltások közötti szünetek időszakát, majd a fenti lista alapján húzza ki azokat az éveket és hónapokat, amelyek nem számítanak bele a jogosultsági időbe.

A legbiztosabb módszer a hivatalos adategyeztetés kezdeményezése, ahol pontosan kiderül, mi hiányzik a 40 évhez.

Különösen azoknak érdemes újraszámolniuk, akiknek több munkahelyváltás között volt munkanélküli időszakuk, hosszabb ideig tanultak, egészségügyi ellátást kaptak, vagy 18 év feletti hozzátartozót ápoltak.

Egy rossz becslés komoly következményekkel járhat: az igény elutasítása és a tervezett nyugdíjazás elhalasztása.

Ha a számítások után kiderül, hogy csak pár hónap hiányzik, akkor egy reális menetrend felállításával elkerülhető a kellemetlen meglepetés az igényléskor.

Az idei politikai vitákban új lendületet kapott az ötlet, hogy a Nők40 mintájára a férfiaknak is járna a korábbi nyugdíjba vonulás. A javaslatot, amely május végén a Parlamentben is téma volt, azzal indokolják, hogy sok férfi nem éri meg a korhatárt. A kezdeményezés ugyanakkor komoly költségvetési kockázatokat vet fel: szakmai becslések szerint a kiterjesztés éves szinten több százmilliárdos többletkiadást okozhatna, ezért a támogatói gyakran gazdasági feltételekhez kötnék a bevezetést.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Forradalmi kínai találmány: mosószer nélkül is tiszták lesznek a ruháink
Kínai anyagtudósok olyan polimerbevonatot fejlesztettek, ami a textíliákra fújva öntisztulóvá teszi azokat. A „molekuláris vízpáncél” több mint 80 százalékkal csökkentheti a mosás víz- és energiaigényét.


Mosás, mosószer nélkül? Kínai kutatók olyan, textíliára fújható bevonatot mutattak be, amely a szálak felszínén molekuláris vízpáncélt rendez, és egyetlen öblítéssel eltávolítja a foltok jó részét – a víz- és energiaigényt pedig több mint 80 százalékkal csökkentheti.

Az új eljárás lényege, hogy a kutatók váltakozó pozitív és negatív töltésű polimerek rétegeit fújják a textíliára, legyen az pamut, selyem vagy poliészter. A kialakuló felületen a kéntartalmú szulfonátcsoportok egy ultravékony, rendezett vízréteget vonzanak magukhoz és tartanak a helyükön. Ez a „molekuláris vízpáncélként” leírt réteg fizikai gátat képez a szövet és a szennyeződések között – írja a Live Science.

A kutatók szerint a fejlesztés alapjaiban változtatja meg a tisztításhoz való hozzáállást.

„Ahelyett, hogy mosószerre támaszkodnánk az erősen tapadó szennyeződések eltávolításához, a textil felületét módosítjuk úgy, hogy a foltok eleve ne tapadjanak meg erősen” – magyarázta a kutatás két szerzője.

A laboratóriumi teszteken a bevont anyagokról egyetlen vizes öblítéssel lejött a ketchup-, a chiliolaj- és a szójaszószfolt, a tisztítás hatékonysága pedig elérte vagy meg is haladta a hagyományos, mosószeres mosásét. A számítások szerint a módszer közel 82 százalékkal csökkentheti a mosás víz- és energiaigényét, ráadásul a bevonat a mosás közben leváló mikroműanyag-részecskéket is csapdába ejti, megakadályozva, hogy a szennyvízbe jussanak.

A szakértők szerint a védőréteg megnehezíti, hogy az olajok, ételfoltok, izzadságmaradványok és mikroorganizmusok közvetlen, erős kapcsolatot alakítsanak ki a bevont szál felületével. A módszer hatása több mint száz mosási cikluson át megmaradt.

A háztartási mosásnak jelentős a környezeti lábnyoma a hatalmas vízfelhasználás, a mosószerekből származó vegyi anyagok és a szintetikus ruhákból kioldódó mikroműanyagok miatt.

Ez az elv eltér a korábbi „öntisztuló” szövetekétől, amelyek többnyire a vízlepergető, úgynevezett lótusz-hatásra épültek. Azok a szuperhidrofób bevonatok a vizet egyszerűen leperegtetik magukról, ahelyett hogy a tisztítási folyamatban hasznosítanák.

A kínai kutatócsoport szerint a bevonat előállítási költsége magasabb, mint a hagyományos textíliáké, de a víz-, energia- és mosószer-megtakarítás miatt ez a kiadás a mosószer árától függően akár 15 mosási ciklus alatt megtérülhet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk