A Rovatból

Hogy lesz egy kedves, szerethető társból egy idióta seggfej, amilyennek a legtöbben látják a volt párjukat?



Csalódott, persze. Nem egyszer, hanem sokszor – jó eséllyel ezért lett vége a kapcsolatnak. De vajon hogy tud ennyire megváltozni valaki néhány év alatt? Hogy lesz egy kedves, szerethető, figyelmes társból egy idióta seggfej, amilyennek a legtöbben látják a volt párjukat? A válasz nagy valószínűséggel az, hogy sehogy.

Ennyit ugyanis nem változunk mi, emberek.

Még úgy sem, hogy egy kapcsolat elején általában a legjobb oldalunkat mutatjuk, és igyekszünk takargatni a negatívumokat. Ez teljesen természetes, ám az apró hazugságaink – vagy nevezhetjük az igazság jótékony torzításának is – néhány hónap alatt többnyire felszínre kerülnek. Ekkor még a legtöbb kapcsolatban nem jelenik meg a lenézés és a gyűlölet.

Telnek a hónapok, aztán az évek, és ahogy a konfliktusok száma nő, egyre több negatív érzés halmozódik fel a két emberben. Ha ezekkel nem tudnak mit kezdeni, és a konfliktuskezelésben sem tudnak hatékony megoldást találni, akkor a kapcsolat meghal. Legalábbis fizikai értelemben, és hogy miért csak úgy, arra nemsokára visszatérek. Előbb azonban keressük meg, hogy pontosan ki vagy mi változott meg ennyire.

erzelmek4

Az ember maga nem tud ennyit változni, hiszen a jellemünk viszonylag állandó, és bár képesek vagyunk javítani és rontani is rajta, de annyit azért nem, hogy a képzeletbeli seggfej-skála egyik végéről a másikra ugorjunk néhány év alatt. Az emberről alkotott képpel azonban bőven megtörténhet ez.

Vagyis nem a másik ember személye változik, hanem csak az a kép, amit róla alkotunk meg a fejünkben.

A rossz, amit látunk benne most, ott volt benne korábban is – ahogy az egykor látott jó is benne van még most is.

A tiszta képet azonban elfedik az érzelmek hullámai. Elfedték akkor is, még a kapcsolat elején, és elfedik most is, amikor a kapcsolat lezárul. De ahogy a tenger mélysége sem változik attól, hogy a felszínén csapkodnak a hullámok, úgy a jellemünk sem változik a nagy egymásra találások vagy nagy csatározások közben. Mindössze jobban felszínre kerülnek a pozitív és negatív tulajdonságaink.

Ami tehát a legnagyobb változás az évek során, az a pozitív érzelmek hatására megalkotott illúziók elvesztése. Ennek a fájdalmas veszteségnek a feldolgozása pedig sokszor a negatív érzelmek illúziójába való meneküléssel történik. Mert így könnyebb. Könnyebb utálni valakit, akit egyébként szeretni is tudnánk, vagy akit szeretni ugyan már nem tudunk, de valamilyen formában kötődünk hozzá. Indulattal könnyebb egy láncot elszakítani, mint békés megértéssel.

Látszólag. Sokszor ugyanis a kapcsolat fizikai megszakítása nem szakítja el a láncot, csak átalakítja azt.

Ha nem vagy jelen

Egy kapcsolat lezárása soha nem az egymáshoz intézett utolsó szavakkal történik. Ez csak a munka első része; a második részt mindenkinek magában kell elvégeznie. Pontosabban nem kell, de aki valóban szabad szeretne lenni, és valóban esélyt szeretne adni egy új, boldogabb kapcsolatnak, annak érdemes megtennie.

Van, aki hajlandó erre, de van olyan ember is – nem is kevés –, aki annak ellenére őrizgeti tovább az érzelmeit, hogy az, aki iránt táplálja őket, már rég más utat választott magának. Már jó ideje szakítottak, de még vágyakozik utána. Vagy gyűlöli őt. Teljesen mindegy. Tényleg. Lehet, hogy meglepően hangzik ez, de tulajdonképpen nem lényeges, hogy negatív vagy pozitív a kötődés, mert mindkettő szenvedéshez vezet.

Az ilyen ember leragadt a múltjában, és ott éli életének jelentős részét. Szenvedve, sajnálkozva, vagy éppen bosszúra vágyakozva. Közben pedig múlnak a napok, a hónapok és az évek, új lehetőségek jönnek, de érintetlenül el is tűnnek. Mert a múltjában élő ember nincs jelen. Nem éli meg a jelen pillanatot – az egyetlen dolgot, amivel ő maga rendelkezik.

erzelmek1

Így tűnik el a jelen pillanat boldogsága, és így tűnik el a múltban ragadt ember élete is anélkül, hogy igazán megélte volna azt. Mert legtöbbször nem az teszi tönkre az életünket, ami történt velünk, hanem az, ahogyan reagálunk rá. Áldozatként, másokat okolva, önmagunkat sajnálva.

És ezen még az sem segít, ha közben új kapcsolatba lépünk. A feldolgozatlan múltat teherként cipeljük tovább az utunkon, és könnyen lehet, hogy pontosan ugyanazokat a hibákat követjük el, pontosan ugyanazokban az illúziókban ringatjuk magunkat, és pontosan ugyanolyan szarrá válik az új kapcsolatunk, mint amit már egyszer (vagy kétszer, vagy sokszor) megéltünk. A leckék addig ismétlődnek, amíg nem tanulunk belőlük.

Az egyetlen dolog, ami megmarad

Egy idő után sokan rájönnek, hogy a minta, amit követnek, újra és újra ugyanahhoz az eredményhez vezet. Ahogy arra is, hogy nem a szóban kimondott "örökké" számít – hiszen azt a legtöbbünk már többször, több embertől is hallotta –, hanem a tettek. Nem a pillanatnyi érzelemhullámok, mert azok pont olyan gyorsan elillannak, ahogyan jöttek, és nem is a rajongás vagy a gyűlölet, mert egyik sem ad tiszta képet.

Az érzelmek jönnek és mennek; van azonban valami, ami állandó, és ez a szeretet. Nem a vak rajongás, nem a vak gyűlölet, nem az elfogult önáltatás, és nem is a lenézés, hanem a tiszta szeretet. Végül csak az marad meg, amennyire tisztán szeretted a másik embert – nem a róla alkotott illúziódat, hanem őt magát, a személyét úgy, ahogy van.

Olyan ez, mint amikor hagymát kezdesz pucolni: sorra hántod le a rétegeket, míg végül hozzá nem jutsz a lényeghez. Ezek a rétegek az illúzióid, a magadnak mondott hazugságaid, a másik embertől hallott hazugságok (amiket csak azért hittél el, mert annyira vágytál valamire), az önzésed, amivel a saját képedre próbáltad formálni a párodat, az ő önzése, a buta játszmák, a tévedésed miatti düh, és a neheztelés, amit látszólag a másik ember iránt érzel, valójában azonban önmagad ellensége vagy vele.

erzelmek2

Ezek azok a rétegek, amelyek múlandók és fölöslegesek. Ami pedig megmarad, az a tiszta szeretet. Az a szeretet, ami akkor is megvan, ha az utatoknak nem szabad tovább együtt folytatódnia. Akkor is megvan, ha ártottatok egymásnak, mert nem ismertétek fel, hogy egymás tanítói vagytok. És akkor is megvan, ha csak te ismered ezt fel, mert a másik ember a pozitív vagy negatív illúzióinak hullámai között őrlődik.

Ahogy a hagymapucolás, úgy a hazugságaidtól való megszabadulás is könnyekkel járhat. Tükörbe nézni ugyanis fájdalmas dolog, ezért csak kevesen merik ezt megtenni. Aki viszont megteszi, az képes a múlt terheit értékes tapasztalatokká alakítani, és ez az egyik legnagyobb szívesség, amit egy ember önmagának tehet. Nemcsak azért, mert visszatér a jelen pillanatba, hanem azért is, mert a jövőben nem követi el újra ugyanazokat a hibákat.

erzelmek3

Ha idáig eljutsz, akkor rájössz, hogy akit egykor annyira szerettél, az most sem az ellenséged. Nem jó vagy rossz – hiszen ezeket a címkéket csak mi magunk ragasztjuk rá mindenre és mindenkire –, hanem egyszerűen csak adta önmagát, minden jó és rossz tulajdonságával együtt. A jóval örömet szerezett, a rosszal tanított Téged. Ha elmulasztod a leckét, akkor az élet újra feladja neked, de ha tanulsz belőle, akkor a rossznak is volt értelme, és nem is kell újra megismétlődnie.

Amint ezt felismered, képes vagy ténylegesen is lezárni a kapcsolatot, ha ez szükséges. Nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is. Nemcsak vele, hanem a saját illúzióiddal is. Mert rájössz, hogy csak annyit veszítettél, amennyit hazudtál magadnak. Visszatérsz a jelenbe. Lehetőséget adsz magadnak, és lehetőséget adsz annak is, akivel újra megpróbálod, ami eddig nem sikerült. És már csak egyetlen szót szeretnél mondani annak, akit elengedsz: köszönöm. Semmi többet.

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kétszeresére nőhet a skizofrénia kockázata a macskatartóknál egy új elemzés szerint
Egy 17 tanulmányt összegző ausztrál metaanalízis szerint a macskatartók körében kétszeres lehet a skizofrénia esélye. A kutatók a háttérben a macskák által terjesztett Toxoplasma parazitát sejtik.


Egy ausztrál kutatócsoport 17 korábbi tanulmányt összegző elemzése szerint a macskatartás a skizofréniával összefüggő rendellenességek nagyjából kétszeres kockázatával járhat együtt. Bár a statisztikai kapcsolat szignifikáns, a kutatók hangsúlyozzák, hogy ez önmagában nem bizonyít ok-okozati összefüggést, és a vizsgált tanulmányok minősége is vegyes – írja a ScienceAlert.

A metaanalízis szerint a macskáknak kitett személyeknél tapasztalt emelkedett esély mögött számos, még nem tisztázott tényező állhat. A szerzők kiemelik, hogy az elemzésbe bevont vizsgálatok többsége úgynevezett eset-kontroll típusú volt, amely nem alkalmas az ok-okozati viszonyok feltárására.

„Azt a következtetést vontuk le, hogy a macskáknak kitett személyeknél körülbelül kétszeres eséllyel alakul ki skizofrénia” – írja az ausztrál kutatócsoport.

Egyes tanulmányok a macskaharapások és a pszichózisszerű élmények között találtak kapcsolatot, de a háttérben nem feltétlenül a régóta gyanúsított toxoplazma parazita áll. Elképzelhető, hogy más kórokozók is szerepet játszhatnak.

„Áttekintésünk alátámasztja a kapcsolatot a macskatartás és a skizofréniával összefüggő rendellenességek között” – fogalmaznak a szerzők, de azonnal hozzáteszik, hogy a végső szó kimondásához sokkal további kutatásokra van szükség.

A szakértők szerint elengedhetetlenek a nagy, reprezentatív mintákon alapuló, előre megtervezett vizsgálatok, amelyek pontosabban képesek kontrollálni a lehetséges zavaró tényezőket, mint például a családi kórtörténet vagy a szocioökonómiai státusz. Amíg ezek az eredmények nem állnak rendelkezésre, a legfontosabb a megfelelő higiéniai szabályok betartása, beleértve a rendszeres kézmosást a macskaalom tisztítása után.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kiderült végre, mi számít a legbiztonságosabb alkoholnak
Több mint 340 ezer főt vizsgált a kutatás, hogy megtalálja a legbiztonságosabb alkoholt. Nagyon nem mindegy tehát, hogy mivel koccintasz.


Egy pohár vörösbor a vacsorához: sokak számára ez a kép a megérdemelt pihenés, a kulturált gasztronómia és a mediterrán életérzés szinonimája. De vajon ez a rituálé egy szívbarát szokás, vagy csupán önámítás, amivel az alkoholfogyasztás kockázatait próbáljuk palástolni? A tudomány válasza bonyolultabb, mint gondolnánk.

Friss, több százezres adathalmazt elemző kutatások szerint a bor, mértékkel fogyasztva, valóban a legalacsonyabb kockázati profillal társul a szív- és érrendszeri halálozás szempontjából,

miközben a közegészségügyi üzenet továbbra is kőbe van vésve: nincs biztonságos alkoholszint.

A központi állítás, amely szerint a bor lehet a legbiztonságosabb alkoholfajta, egy nagyszabású, az idei kardiológiai világkongresszuson bemutatott elemzésen alapul. A UK Biobank több mint 340 ezer brit felnőtt adatait feldolgozó munka szerint a mérsékelten bort fogyasztók körében

körülbelül 21 százalékkal alacsonyabb a szív- és érrendszeri betegségek miatti halálozás kockázata azokhoz képest, akik egyáltalán nem isznak.

Ezzel éles ellentétben a sört vagy égetett szeszes italokat előnyben részesítők körében már alacsony fogyasztás mellett is mintegy 9 százalékkal magasabb kockázatot mutattak ki – írja az American College of Cardiology. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy ezek megfigyeléses adatok, amelyek összefüggést mutatnak, de nem feltétlenül jelentenek egyértelmű ok-okozati kapcsolatot. Zhangling Chen, a kutatás vezető szerzője szerint az eredményeik segítenek tisztázni a korábbi, gyakran ellentmondásos bizonyítékokat.

„Még az égetett szeszes italok, a sör vagy a cider alacsony vagy mérsékelt fogyasztása is magasabb halálozáshoz kapcsolódik, míg a bor alacsony vagy mérsékelt fogyasztása alacsonyabb kockázattal járhat”

– tette hozzá a professzor.

A számok mögött azonban ott rejlik a fogyasztás mintázata is. Egy másik, szintén a UK Biobank adataira épülő vizsgálat szerint az étkezéshez kötött, és a hét több napjára elosztott alkoholfogyasztás kedvezőbb kimenetelekkel járt, mint az étel nélkül, vagy ritkán, de akkor nagyobb mennyiségben történő ivás – áll a BMC Medicine tudományos folyóiratban.

De ha nem csak a mennyiség, hanem a „hogyan” és a „mit” is számít, mi különbözteti meg a borivókat másoktól? A különbségek egy része az életmódban keresendő.

A kutatók szerint a borfogyasztók általában jobb minőségű étrendet követnek és egészségesebb viselkedésmintákat mutatnak.

Maga a bor összetétele is szerepet játszhat: a vörösborban található polifenolok elméletileg támogathatják az erek egészségét, bár ez a hatás embereken egyértelműen nem bizonyított.

A száraz vörösbor emellett jellemzően kevesebb cukrot tartalmaz, mint sok hozzáadott sziruppal készült koktél. Míg a nemzetközi szabványok szerint egy száraz bor maradékcukor-tartalma alacsony, addig egyetlen cukros koktél is több tíz gramm hozzáadott cukrot rejthet.

Miközben egyes kutatások a mérsékelt borfogyasztás lehetséges előnyeit vizsgálják, a nagy nemzetközi egészségügyi szervezetek álláspontja sokkal szigorúbb.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egyértelműen fogalmaz: a kockázat az első korty alkoholtól kezdődik, különösen a daganatos megbetegedések szempontjából. „Nem beszélhetünk úgynevezett biztonságos alkoholfogyasztási szintről. Nem számít, mennyit iszik az ember – az ivó egészségét érintő kockázat bármely alkoholtartalmú ital első cseppjével elkezdődik” – mondta Dr. Carina Ferreira-Borges az Egészségügyi Világszervezet közleményében.

Az Amerikai Szív Szövetség pragmatikusabb megközelítést alkalmaz:

aki nem iszik, az egészségügyi okokból ne is kezdjen el, aki pedig fogyaszt alkoholt, az tegye mértékkel, és egyeztessen orvosával az egyéni kockázatairól.

Iránymutatásuk szerint a mértékletesség nők esetében napi egy, férfiaknál napi legfeljebb két standard italt jelent, ami nagyjából 1,5 deciliter bornak, egy pohár sörnek, vagy 4 centiliter tömény italnak felel meg.

Bizonyos esetekben pedig még a mérték is túl sok. Várandósság alatt, bizonyos gyógyszerek szedése mellett, máj- vagy hasnyálmirigy-betegségben szenvedőknek, illetve szívritmuszavar-hajlam esetén a teljes absztinencia javasolt.

Összességében a jelenlegi bizonyítékok alapján a bor mértékletes fogyasztása a tömény italokhoz vagy a sörhöz képest valóban kedvezőbb szív- és érrendszeri kockázati profillal társulhat. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a bor „védőoltás” a szívnek, és nem ad általános felmentést az alkohol ismert egészségkockázatai alól. A döntést mindig három pillérre érdemes alapozni: az egyéni egészségi állapotra, a fogyasztás mennyiségére és mintázatára, valamint az ital típusára. A hosszú élet receptjében ugyanis a bor legfeljebb fűszer lehet – a fő hozzávalók továbbra is a mozgás, a kiegyensúlyozott étrend, a minőségi alvás és a stressz hatékony kezelése.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Évekkel tolódhat el a nyugdíj a Nők40-nél egy gyakori számítási hiba miatt
A Nők40 programnál a téves számítás miatt sok igénylést utasítanak el, és a tervezett nyugdíjazás akár évekkel is csúszhat.


Papíron megvan a 40 év, mégsem mehetsz nyugdíjba? A legtöbben itt csúsznak el: a Nők40 nem a teljes szolgálati időt, hanem a jóval szűkebb jogosultsági időt nézi – és ebből több, sokak által „biztosnak” hitt év egyszerűen kiesik.

A program megköveteli a 40 év jogosultsági időt, amin belül főszabály szerint legalább 32 évnek keresőtevékenységgel szerzett időnek kell lennie.

A legfontosabb tudnivaló, hogy a Nők40 esetében nem minden, szolgálati időnek minősülő időszak számít – írta szombaton a Meglepetés magazin. A fennmaradó, legfeljebb 8 év jellemzően gyermekneveléssel kapcsolatos ellátásokból jöhet össze.

A jogosultsági időből azonban kiesnek a tanulmányi évek, az álláskeresési járadék, a rehabilitációs és rokkantsági ellátás, a 18 év feletti hozzátartozó ápolásáért kapott díj, a passzív táppénz, valamint a nem gyermekgondozási célú fizetés nélküli szabadság is.

A probléma gyökere a szolgálati idő és a jogosultsági idő közötti különbség. Míg a nyugdíj összegének kiszámításánál a szolgálati idő a mérvadó, ami egy tágabb kategória, addig a Nők40-re való jogosultsághoz egy szigorúbb feltételekhez kötött időszakot, a jogosultsági időt kell összegyűjteni. Ezért fordulhat elő, hogy valakinek papíron már megvan a 40 éve, a valóságban mégsem teljesíti a feltételeket.

A leggyakoribb buktatót a tanulmányi évek jelentik: a középiskola, szakiskola vagy egyetem évei hiába számíthatnak bele más esetben a szolgálati időbe, a Nők40 szempontjából nem jogosítanak nyugdíjra. Ugyanez a helyzet a munkanélküli ellátásokkal, amelyek szintén nem visznek közelebb a 40 évhez.

Meglepő lehet, de a rehabilitációs és rokkantsági ellátás ideje sem vehető figyelembe, ahogy a 18 év feletti, tartósan beteg hozzátartozó gondozásáért kapott ápolási díj sem.

Szintén kiesik a számításból a passzív táppénz – vagyis amikor a biztosítási jogviszony már megszűnt, de még folyósítanak ellátást –,

és a nem gyermekgondozás miatt kivett fizetés nélküli szabadság is. Itt a szabályozás azt is kimondja, hogy az 1998. január 1-je előtti, nem gyermekgondozás vagy -ápolás miatti fizetés nélküli szabadság első 30 napja sem számít bele.

Aki biztosra akar menni, annak érdemes végigvennie az elmúlt évtizedeit: gyűjtse össze az összes munkaviszonyát, az ellátások és a munkahelyváltások közötti szünetek időszakát, majd a fenti lista alapján húzza ki azokat az éveket és hónapokat, amelyek nem számítanak bele a jogosultsági időbe.

A legbiztosabb módszer a hivatalos adategyeztetés kezdeményezése, ahol pontosan kiderül, mi hiányzik a 40 évhez.

Különösen azoknak érdemes újraszámolniuk, akiknek több munkahelyváltás között volt munkanélküli időszakuk, hosszabb ideig tanultak, egészségügyi ellátást kaptak, vagy 18 év feletti hozzátartozót ápoltak.

Egy rossz becslés komoly következményekkel járhat: az igény elutasítása és a tervezett nyugdíjazás elhalasztása.

Ha a számítások után kiderül, hogy csak pár hónap hiányzik, akkor egy reális menetrend felállításával elkerülhető a kellemetlen meglepetés az igényléskor.

Az idei politikai vitákban új lendületet kapott az ötlet, hogy a Nők40 mintájára a férfiaknak is járna a korábbi nyugdíjba vonulás. A javaslatot, amely május végén a Parlamentben is téma volt, azzal indokolják, hogy sok férfi nem éri meg a korhatárt. A kezdeményezés ugyanakkor komoly költségvetési kockázatokat vet fel: szakmai becslések szerint a kiterjesztés éves szinten több százmilliárdos többletkiadást okozhatna, ezért a támogatói gyakran gazdasági feltételekhez kötnék a bevezetést.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Forradalmi kínai találmány: mosószer nélkül is tiszták lesznek a ruháink
Kínai anyagtudósok olyan polimerbevonatot fejlesztettek, ami a textíliákra fújva öntisztulóvá teszi azokat. A „molekuláris vízpáncél” több mint 80 százalékkal csökkentheti a mosás víz- és energiaigényét.


Mosás, mosószer nélkül? Kínai kutatók olyan, textíliára fújható bevonatot mutattak be, amely a szálak felszínén molekuláris vízpáncélt rendez, és egyetlen öblítéssel eltávolítja a foltok jó részét – a víz- és energiaigényt pedig több mint 80 százalékkal csökkentheti.

Az új eljárás lényege, hogy a kutatók váltakozó pozitív és negatív töltésű polimerek rétegeit fújják a textíliára, legyen az pamut, selyem vagy poliészter. A kialakuló felületen a kéntartalmú szulfonátcsoportok egy ultravékony, rendezett vízréteget vonzanak magukhoz és tartanak a helyükön. Ez a „molekuláris vízpáncélként” leírt réteg fizikai gátat képez a szövet és a szennyeződések között – írja a Live Science.

A kutatók szerint a fejlesztés alapjaiban változtatja meg a tisztításhoz való hozzáállást.

„Ahelyett, hogy mosószerre támaszkodnánk az erősen tapadó szennyeződések eltávolításához, a textil felületét módosítjuk úgy, hogy a foltok eleve ne tapadjanak meg erősen” – magyarázta a kutatás két szerzője.

A laboratóriumi teszteken a bevont anyagokról egyetlen vizes öblítéssel lejött a ketchup-, a chiliolaj- és a szójaszószfolt, a tisztítás hatékonysága pedig elérte vagy meg is haladta a hagyományos, mosószeres mosásét. A számítások szerint a módszer közel 82 százalékkal csökkentheti a mosás víz- és energiaigényét, ráadásul a bevonat a mosás közben leváló mikroműanyag-részecskéket is csapdába ejti, megakadályozva, hogy a szennyvízbe jussanak.

A szakértők szerint a védőréteg megnehezíti, hogy az olajok, ételfoltok, izzadságmaradványok és mikroorganizmusok közvetlen, erős kapcsolatot alakítsanak ki a bevont szál felületével. A módszer hatása több mint száz mosási cikluson át megmaradt.

A háztartási mosásnak jelentős a környezeti lábnyoma a hatalmas vízfelhasználás, a mosószerekből származó vegyi anyagok és a szintetikus ruhákból kioldódó mikroműanyagok miatt.

Ez az elv eltér a korábbi „öntisztuló” szövetekétől, amelyek többnyire a vízlepergető, úgynevezett lótusz-hatásra épültek. Azok a szuperhidrofób bevonatok a vizet egyszerűen leperegtetik magukról, ahelyett hogy a tisztítási folyamatban hasznosítanák.

A kínai kutatócsoport szerint a bevonat előállítási költsége magasabb, mint a hagyományos textíliáké, de a víz-, energia- és mosószer-megtakarítás miatt ez a kiadás a mosószer árától függően akár 15 mosási ciklus alatt megtérülhet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk