Egy fogyás története: 35 kilót adott le önsanyargatás nélkül
Bakos András újságíró látványos fogyásának történetét a Facebookon osztotta meg. Először az ökölvívóedzője tett föl róla két képet, ő pedig odaírta kommentben, ha ötszázan lájkolják a fotókat, megírja, hogyan sikerült így lefogyni. A kitűzött számnál végül többen jelezték, hogy kíváncsiak a sztorira. Íme így szabadult meg a kilóitól:
"Dávid a múltkor megosztott rólam két képet, az egyiken nagydarab vagyok, a másikon vékony. Sokan rácsodálkoztak, én pedig könnyelműen azt ígértem, hogy ha kapok ötszáz lájkot, megírom, hogyan sikerült így lefogyni. Ekkor elkezdett pörögni a poszt, és végül 524-nél állt meg. Én pedig megírtam a történetet.
Az első képről
Az első fotó 2008-ban készült rólam, egy céges karácsonyi ünnepségen. Körülbelül száztíz kiló lehettem. Nem tudom pontosan, mennyi, de az biztos, hogy ezután még gyarapodtam, mert 2011-ben készült rólam olyan papírkép, amelyen nagyobb vagyok, és akkor egy üzemorvosi vizsgálaton emlékeim szerint
közel százhúsz kilót mutatott a mérleg.
Magas vérnyomás
Üzemorvoshoz azért mentem, mert rám került a sor. Nem fájt semmim, elégedett voltam magammal (ez most is így van). Megmérték a vérnyomásomat, és kiderült, hogy magas. Ezzel pedig – mondta az orvos – kezdeni kell valamit, mert a magas vérnyomás alattomos, nem fáj, de egy sor más betegséget előidéz. Elküldött a háziorvosomhoz, Mária doktornőhöz, aki ugyanúgy magas vérnyomást állapított meg. Ő elküldött más vizsgálatokra is. A feleségem talált egy kezelőlapot 2012. februárból, a szemészeti klinikáról, azt nézték meg, hogy a magas vérnyomás károsította-e már a szemem. Mária vérnyomás-csökkentő gyógyszert írt föl és egy másik orvosságot, ami a szívrohamot előzi meg. Elmagyarázta, hogy ezeket most már életem végéig szedni kell. – A vérnyomásgyógyszerrel lehetnek gondok, előfordulhat, hogy ez az első nem lesz jó. akkor majd keresni kell másikat, de előbb-utóbb meg lehet találni a megfelelőt... – magyarázta a doktornő.
Én viszont ott akadtam meg, hogy negyvenéves koromban közlik velem, hogy most már életem végéig gyógyszert kell szednem.
Próbáljak lefogyni?
Mária látta rajtam, hogy megomlok. Elmagyarázta, hogy a magas vérnyomás lehet örökletes, de a túlsúly miatt is kialakulhat. Esetleg próbáljak fogyni: nem biztos, hogy sikerül, de ha igen, legalább kiderül, hogy mitől alakult ki nálam ez a betegség.
A családom egy része úgy reagált, hogy köszöntöttek „a klubban”. Picit felmentést is kaptam ezzel. Ha már ketten is szednek vérnyomásgyógyszert, akkor ez nyilván tényleg családi örökség lehet: a géneken múlott, tehát nem tehetek ellene semmit. Viszont mindketten túlsúlyosak, ha nem is annyira, mint én voltam ekkor. Tehát elvileg náluk is lehetett ez az oka a magas vérnyomásnak. Ez nem derült ki, csak én okoskodtam így.
Szép kövér
Az is megfordult a fejemben, hogy az ősök az egyik oldalon uradalmi napszámosok voltak, a másik oldalon pedig gazdálkodók. A régi családi fotókon erős, megtermett férfit, asszonyt lehet látni az inas, szálkás alakok mellett, kövéret azonban nem, legalábbis a hatvanas évek előtti időkből nem. Ez nyilván a legtöbb család fotóiról elmondható mifelénk. Azelőtt más volt az életmód, sokkal jobban be kellett osztani az ennivalót, azoknál a családoknál is, ahol egyébként több jutott az asztalra. Aki „szép kövér” volt, az rendszerint gazdag is. Ez később változott.
Disznóhús, krumpli, kenyér
Nálunk legalábbis jellemző volt, hogy egyre többet ettünk. A fő húsétel a disznó, de anyukám csirkét is vágott, máskor volt liba is. Mivel horgászunk, hal is került az asztalra néha. Abban nőttem föl, hogy évente egy-két disznót vágunk, sonkát, szalonnát sózunk, füstöltetünk, hurkát, kolbászt készítünk. A legfontosabb köret a krumpli volt, utána a kenyér. A legfontosabb étkezés a vasárnapi ebéd, hét közben pedig a vacsora, mert addigra ér haza mindenki.
Az ételnek, a jól sikerült, finom ételnek nagyon nagy a respektje nálunk.
Anyukám szeretett főzni, sütni, ahogy megnősültem, én is próbáltam, és meg is szerettem a főzést. Ez még most is így van.
Ha van idő, eszünk
A disznóvágástól, mint minden gyerek, eleinte undorodtam, aztán ez is változott, és a hússal való bíbelődés ma is nagyon jólesik. Jellemző kép: anyukám pénteken este fölhív, hogy „iderepült egy fél birka, eljönnél-e, szétszedni?” Én pedig mentem, nagy örömmel. És a saját családomnál is így alakult: akármilyen későn értem haza, vacsoráztam. Nap közben egy időben rendszeresen ebédeltem, Makón az MTH konyháján – és bizony annyit, hogy utána egy óráig nem fogott az agyam. Máskor pedig rendszertelenül, amikor épp volt időm. Ez azzal is járt, hogy ha bolt, büfé mellett mentem el, és volt egy kis időm, holtbiztos, hogy bementem.
Sokba is került
Szóval
sokkal többet eszem, mint amennyire szükségem van, ez nem mellesleg több pénzbe kerül.
Emiatt beteg lettem, gyógyszert kell szednem, ami megint csak plusz pénzbe kerül – vontam le a következtetést.
Ez volt a második szempont, ami miatt úgy döntöttem, megpróbálok fogyni. Olvastam erről egy keveset, de nem költöttem pénzt életmód-tanácsadó könyvekre, a neten böngésztem. Nem tudom már, hol találtam azt a javaslatot, de biztosan nem saját magamtól jöttem rá, hogy nagy különbség van fogyókúra és életmód-változtatás között. Az előbbinek időleges eredményei lehetnek.
Életmódot úgy szabad változtatni, hogy csak olyasmit vállal az ember, amit aztán az élete végéig tartani tud.
Szóval nem szabad – főleg első lépésben – sokat vállalni, mert az ember elveszítheti a kedvét.
Ilyen a boksz
Azt is olvastam, hogy a sport segít, és nagyon fontos a jó közérzethez, de az étkezési szokások változtatása hoz eredményt. Ennek az igazságát láttam magamon: ekkor már második éve sportoltam.
Írtam egy cikket 2008-ban az algyői bokszolókról, akik a faluház mögötti gyepen edzettek nyáron, és Kátó Sanyi bácsi, az edző meghívott, próbáljam ki. Rögtön nem álltam be, de 2010-ben már jártam. Heti három alkalom, este hattól a Faluházban. Edzés után rendszerint még nagyobb volt az étvágyam, mint addig, és ettem is, mindig. Szóval erősödtem és híztam is.
Elhagytam a vacsorát
Egyetlen dolgot vállaltam:
elhagyom a vacsorát, ami addig a legfontosabb étkezés volt.
Ezzel együtt mindig megterveztem előre, mit fogok enni nap közben. Addig is előfordult, hogy itthonról vittem magammal ételt, ez onnantól állandó szokásom lett. Az derült ki, hogy a reggeli után én 10 órakor éhezem meg először, aztán 2 óra tájban. És érdemes még valami apróságot enni 4-5 óra felé, hogy ne legyek nagyon éhes. Ez gyorsan kialakult. Később már az sem okozott lelki törést, hogy este főzök, én csak megkóstolom, és másnap eszem belőle.
Ugyanazt ettem, amit addig
Az is nyilvánvaló volt, hogy nem akarok mást enni, mint a családom, mert annak nincs értelme, hogy külön főzzek, vásároljak magamnak. Szóval vittem a táskában magammal füstölt sonkát is, paprikás krumplit, rakott krumplit is olykor – és viszek még most is. Viszont igyekeztem egyre kevesebb kenyeret enni. Helyette savanyúságot, zöldséget, gyümölcsöt ettem. Persze, szerencsém van: én minden ételt szeretek, az almát is szerettem, addig is – onnantól kezdve viszont megismertem, melyik fajta milyen ízű, hol érdemes megvenni.
Savanyított dinnye
Arra is rájöttem,
mikor melyik zöldséget érdemes venni.
Előfordult, hogy az ebédem 2 órakor két nagy uborka volt, máskor öt-hat paradicsom. Amikor elkezdett érni a barack, a görög- és a sárgadinnye, azokból ettem többet. A feleségem egy ideje ősszel kicsi dinnyéket vesz, hordóban savanyítja. Azt is hordtam, hordom most is, májas, kolbász mellé. Azért arra figyelek, hogy sok nehéz étel ne legyen egy nap.
Rövid élet?
Kovács Andris kollégám, amikor enni látott az ebédlőben, meg is jegyezte, hogy „a hideg ebéd a rövid élet titka”. Ilyenkor elmondtam neki, hogy reggelire gulyáslevest ettem, vagy halászlevet – vagy épp azt, amit a családom vacsorázott.
Lassú fogyás
Az életmód-váltásnak az lett az eredménye, hogy lassan, de határozottan fogyni kezdtem. Eleinte ritkán mértem magam, aztán egyre sűrűbben, mert mindig jó volt ránézni a számlálóra. Egy idő után azt vettem észre, hogy délelőtt elálmosodom, és bár nem nehéz az ebéd, utána is, ha nem szégyellném, lefeküdnék aludni. Ez azért volt így, mert csökkent a vérnyomásom, és a gyógyszer – amit lelkiismeretesen szedtem – annyira lehúzza, hogy már alacsony.
Józsi bácsi szerint
Piri Józsi bácsival az algyői tornateremből átalakított lőtér avatóján beszéltünk erről. Azt mondta, felezzem meg a gyógyszert, próbáljam ki úgy. Így lett. Aztán pár hónap múlva a felét is meg kellett felezni, és végül az is sok lett. Úgyhogy elhagytam. Szóltam Mária doktornőnek, akinek nem volt kifogása ez ellen, de azt javasolta, a dobozt ne dobjam ki, és rendszeresen mérjem a vérnyomásomat.
Arról nem találtam papírt, mikor hagyhattam el a gyógyszert, de már legalább öt éve. Azóta, ha mérem a vérnyomásom, rendes értéket mutat.
Végül 35 kiló mínusz
Azt nem tudom, hogy ha dietetikushoz megyek, megterveztetem az életmód-váltást, sokkal radikálisabb változást vezetek be az evésben, milyen gyorsan ment volna le a túlsúly.
Az igazán nagy változás kb. két év alatt lezajlott.
Egy 2013. május 25-i fotóról tudom, hogy akkor 90 kiló voltam. Ez év végéig lement 85-re. Ezt tartom, plusz-mínusz 2-3 kiló változás szokott lenni, karácsonykor, húsvétkor általában fölfelé. Aztán ledolgozom, de abban sincs semmi szenvedés.
Futni egy kört
A sportnak is nagyon fontos a szerepe ebben a történetben. Futni száztíz kilósan még nem mertem – amikor próbáltam, fájt a térdem –, viszont hétvégenként, néha máskor is lementem az erdő alá az algyői hídnál, volt két karóm, ezekkel jártam, néha futottam végig az ösvényen a gátőrházig, olyan mozgással, mint a nordic-walking gyakorlói. Ez is növelte az állóképességemet, amit már a boksz valamennyire megalapozott. Az ökölvívást se hagytam abba. Miután Sándor bácsi elköszönt, Oltványi Dávid lett az edzőnk – ő osztotta meg rólam a múltkor azt a két képet. Ő másfél órás, összetett, meglehetősen pörgős edzéseket vezényel. Ez is sokat javított az erőnlétemen, aztán a futás is.
A második fotó
Sima edzőcipőben, pamutpólóban futottam a töltésen, néha eljött velem a feleségem. Ő aztán addig könyörgött nekem, amíg vettünk rendes futócipőt. A barátunktól, Icától kaptam az első technikai pólókat. Első futóversenyem a 2015-ös Hód Futófesztivál volt, félmaratoni távon indultam, 1 óra 55-ös eredménnyel végeztem. Abban az évben ősszel lefutottam a Budapest Maratont, 3 óra 55-tel. A második fotó néhány hónapja készült, amikor havas esőben is kimentem egy körre. Nem vagyunk cukorból.
Te futsz? Tényleg?
Persze, hogy az iskolában gyűlöltem a futást. Egyik testnevelő tanár se próbálta elmagyarázni nekünk, miért lehet ez jó sport. Soha nem mondtak olyat egy-egy testnevelés órai bemelegítő kör után, hogy „a te testalkatodhoz képest ez egészen jó eredmény”. Nem magyaráztak el olyan alapvető dolgokat, hogy
ha lassan futunk, meglepően sokáig bírjuk, és ha erre hetente rászánunk kétszer-háromszor fél órát, látványosan fejlődik az állóképességünk.
Öröm, függőség
Azt sem mondták, hogy a legtöbb sport, így
a futás is endorfint termel, jólesik a testnek és a léleknek is, boldogít, sőt, függővé tesz.
Csakhogy ez a függőség nem a kárunkra lesz, hanem a hasznunkra. És nem az számít, hanyadik az ember egy versenyen, hanem az, hogy önmagához képest fejlődik, ez pedig óhatatlanul így lesz, ha ésszel csinálja, és nem terheli magát ésszerűtlenül.
Szó sem volt ilyesmiről.
Mérték, mennyit futunk, osztályoztak. Akik lemaradtak körbefutás közben, azokat megpirongatták. Nem hibáztatom őket, ezek a tények. Csak ehhez képest abszurd, hogy nekem, és a velem kb. egykorú felnőtteknek most kell rájönniük ilyen alapvető dolgokra. Mert most vagyunk egypáran, ezt lehet látni esténként, bármelyik magyar településen.
Előnyök
Jobban érzem magam.
Nem kell gyógyszert szednem.
Heti hat napon sportolok, ez tényleg örömet okoz. Azon persze néha eltűnődöm, kell-e nekem maflásokat kapnom a fiaim korosztályához tartozó srácoktól, de van sikerélmény is. A boksz révén és a futásnak köszönhetően is érdekes, jó embereket ismertem meg. A mi korunkban ennek nagy, és egyre nagyobb lesz a jelentősége.
Jobb az állóképességem, nem csak a fizikai igénybevételt bírom jobban, hanem a stresszhelyzeteket is.
Megértem azokat, akik azt mondják, nincs lehetőségük arra, hogy időt szakítsanak a sportra. A mi gyerekeink már nagyok, és bár megosztjuk a házi munkát, a nagyobbik része a feleségemé. Azért azt mégis ideírom, hogy amióta sportolok, megtanultam jobban beosztani az időmet, és a sport mellett most már arra is ráérek, hogy itthon írjam a saját, nem napilapba szánt szövegeimet.
Jobbat pihenek, és kevesebb alvásra van szükségem, mint régebben. Ez abban az esetben van így, ha tényleg nem vacsorázom. Ha valamilyen összejövetel miatt ez nem jön össze, rosszabbul alszom.
Nem vagy te beteg?
Jobban nézek ki (elvileg). Ez elég vicces egy kopaszodó, ötven felé járó férfiról szólva, a végére is hagytam, de tény: érezhetően több mosoly, figyelem jut, főleg azoktól, akik ismertek korábban. A másik, szintén vicces eredménye volt a fogyásomnak egy csomó aggódó tekintet. Voltak, akik meg merték kérdezni, hogy beteg vagyok-e – mások csak néztek, és látszott rajtuk, mit gondolnak. Ez most már lassan elmúlik.
Csak rólam van szó
Jellemző, hogy amikor elkezdtem, nem attól tartottam, hogy valami balul üt ki – inkább attól, hogy ha így lesz, a környezetemben azok, akik kételkednek, igazolva látják a kétségeiket: „én megmondtam, hogy baj lesz.” Ez persze részemről hiúság.
Az inkább józan belátás eredménye volt, hogy bárki is kérdezte, mit csinálok magammal, és miért, elmagyaráztam, de mindig vigyáztam arra, hogy ne tűnjön prédikálásnak, amit mondok.
Csak magamról beszéltem, mert ha lehetnek is általánosan érvényes törvényszerűségek, nincs két egyforma test és lélek.
Ami az egyik embernék beválik, a másiknál nem biztos, hogy segít. Azt pedig végképp nem akartam, hogy az emberek Schobert Norbira gondoljanak, amikor rám néznek. Tisztelem azt a srácot, azért, hogy meg tudta változtatni az életét, dacára a családi hagyományoknak, de az nem tetszik, amikor fánkot evő túlsúlyos lány fotóját közli, és gúnyos megjegyzéseket tesz alatta.
Két szelet kenyér fogy
Aztán kiderült, hogy bár nem akarom a családomat kellemetlen helyzetbe hozni, azzal, ahogy főztem, változtak a szokásaink. Sokkal több zöldséget eszünk, és előfordul, hogy a pénteken hozott kenyérből hétfőig két szelet fogy. A kisebbik fiam súlyzókat vett, azokkal izzad a nagyszobában, a nagyfiam pedig hetente többször futni jár, már jó ideje, úgyhogy ez nála is szokássá vált.
Attól is meglepődtem, hogy Major Zoli, Makai Móni párja azt mondta, az én példámon okulva tudta megváltoztatni az életmódját.
Ennyi a történet.
Vajon végigolvassák-e ötszázan?"
