Esküvői dráma három felvonásban, avagy, milyen igazából egy bazi nagy görög lagzi
Van, aki még előtte áll, van, aki már kettőn-hármon is túlesett. A tavasz-nyár vitathatatlanul az álomesküvők időszaka. De jobb, ha felkészülünk, hogy
a nagy esemény igazából ókori görög drámába illő felvonásokból áll össze.
Prológus, avagy az álmodozás korszaka
Minden kislányban él a természetes vágy, hogy egyszer majd
habos-babos hófehér ruhában, tízcentis tűsarkúban, talpig fátyolban, ujján sziporkázó gyűrűvel áll az oltár elé szíve hercegével,
aki a fantáziájában eleinte az apukája, aztán hol Robert Pattinson, hol Ian Somerhalder, alkalmanként Sanyi a szomszédból – virágszirmok esőjében lebeg ki a templomból ifjú férje oldalán, rózsaszín felhőben úszva táncolja végig a lakodalmat, majd csodás napokat tölt el egy egzotikus szigeten, szerelmi mámorban,
csupán egy mártózás erejéig hagyva el a gyűrött lepedőt.
Amikor végül megismerkedik élete párjával, és eljutnak odáig, hogy kitűzik az esküvő időpontját, felgyorsulnak az események, egészen a néha nem annyira leányregénybe illő végkifejletig.
1. felvonás: Szervezési és vásárlási mizéria legény-/lánybúcsúval tarkítva
A ruha- és cipővásárlási, illetve étterem- és szállodaválasztási mizéria közjátékai után többnyire eljön a lány-/legénybúcsú. A szende menyasszonynak még állnia kell a felesek sorát is – miközben ott vonaglik előtte a csajok által megrendelt, sármos Magic Mike, ellenben őt kitöri a frász, hogy a pasik vajon szimplán sztriptíztáncosnőt hívtak, illetve inkább lepróbálják a Ronda ügy húzósabb jeleneteit is…
2. felvonás: A Nagy Esemény és ami mögötte van
A fő felvonás, az esküvő napján
a teremtés koronáiból többnyire előtör néhány erősebb pánikroham.
Aminek következtében az esküvőt félig leszedálva, mintegy önkívületi állapotban nyomják végig, így ránk hárul a nemes feladat, hogy megnyugtassuk anyucit, apucit, koordináljuk a leendő anyóst, apóst, na meg az egész pereputtyot.
Mindeközben általában „megjön”,
hogy a fehér ruhát nagyobb öröm legyen magunkra húzni, és még maradandóbb élmény lehessen a nászéjszaka meg a mézes hosszú hétvége.
A templomban jó esetben nem üt be más gikszer, mint, hogy a kis Zsuzsika rálép a ruhánk uszályára, vagy mezítláb kényszerülünk végigvonulni a könnyező násznép előtt, mert a küszöbbe beakadva egy elegáns mozdulattal letört a cipőnk sarka. Esetleg életünk értelme beájul a sorok közé, vagy ne adj isten véletlenül nemet mond.
3. felvonás: A lakodalom gyönyörei
A lagzinak már eleve a költségétől agyvérzés közeli állapotban vagyunk, és akkor még ehhez jön az ültetési rendből adódó problematika (Juli néni kikéri magának, hogy Béla bácsi mellé kényszerítettük). Mire egyébként elhangzik az összes tószt, már senki sem tud másra figyelni, mint a szomszédja és a saját gyomrának korgására.
Az est fénypontja a szerencsés esetben még csak enyhén langyos Újházi-tyúkhúsleves,
az elmaradhatatlan pulyka Cordon Bleu („A Cili esküvőjén finomabb volt a gordon blő, igaz, Sanyikám?”), az enyhén vámpír-jellegű menyasszony-vőlegénnyel megspékelt emeletes torta, éjfélkor pedig az elmaradhatatlan töltött káposzta. Persze mindebből friss araként vajmi keveset érzékelünk, hiszen
a gyomrunk kábé gyűszűnyire szűkült az egész napos stressztől,
és a fülünk még a templomban bedugult az orgonaszótól. Jó esetben éjfélig sikerül kipróbálnunk az összes széket, miközben mosolyogva végigjárjuk valamennyi rokont…
Melodrámai közjátékok
A dráma kísérőzenéje a mindig aktuális mulatós és evergreen melódiák egyvelege. A körömcipőben bucira dagadt lábunk kecsesen siklik, miközben Pista bácsival összesimulva andalgunk a „Szereted-e még, ha csillagos az ég?” dallamára, miután
az asztalról végre sikerült lemásznunk a szirtaki utolsó taktusainak elhalása után.
Ha éjfélkor nem rabolnak el, és át tudunk öltözni menyecskeruhába (és végre pisilhetünk egyet segítség nélkül is), akkor már felcsillan a remény, hogy a nehezén túlestünk…ami remény is marad, hiszen
a feketeleves csak ezután jön,
amikor is Béla bácsinak taxit kell hívni, miután kis segítséggel kihúztuk az asztal alól, ahol Robika találta meg, mikor Barbi néni szoknyája alá akart benézni.
Epilógus, avagy soha többé rokonokat!
Hajnalban indulhatunk elhálni a nászéjszakát, ami
a valóságban inkább elhalás,
hiszen az ágybaroskadás semmivel sem pótolható pillanatát jelenti, amikor is úgy érezzük, soha többé nem akarunk se kaját, se piát látni, de legfőképpen rokonokat.
Mivel a görög dráma alapvetően szűk időkeretek közt „dolgozik”, a mézeshetek vizualizálását már az olvasókra bízom…
