HÍREK
A Rovatból

Érvénytelen lett a tatai Öreg-tó partjára tervezett luxusberuházás elleni népszavazás

A referendumot kiharcoló civil szervezet alapítója így is sikernek könyveli el az eredményt.

Link másolása

Ahogy a nap folyamán korábban megírtuk, népszavazást tartottak ma Tatán, ahol egy helyi civil szervezet azt szeretné megakadályozni, hogy egy, a Hell Energy érdekeltségébe tartozó vállalkozás 15 milliárd forintból 120 szobás, ötcsillagos szállodát építsen az Öreg-tó természeti értékekben gazdag partjára.

A vasárnapi népszavazáson végül nem gyűlt össze az elegendő szavazat, így a referendum nem lett érvényes.

A 24.hu-nak sikerült elérnie Szalay Ildikót, a Stop Avalon alapítóját.

„Nulla pénzből, hatalmas ellenszélben értük el ezt az eredményt. Ráadásul a nyár közepén sikerült több mint 8000 tatait mozgósítanunk. Úgy gondolom, ha a népszavazás tavasszal vagy ősszel lett volna, 13 ezernél több voksot szerzünk, és simán átmegy a referendum”.

A Hell Energy szerint a városnak 100 millió forintos adóbevételt hozhat a hotel, és közel 100 embernek adna munkát. A projektet ellenzők azt kifogásolták, hogy semmiféle egyeztetést nem történt a helyiekkel, vagy a szakmai szervezetekkel egy ilyen központi helyen lévő és a tó környékét alapvetően meghatározó beruházásról. A hotel miatt szerintük veszélybe kerülnek az Öreg-tó környzeti értékei, amelyeket egyébként két nemzetközi garancia, a Natura 2000-es besorolás és a Ramsari-egyezmény is véd.

A tataiaknak erre a három kérdésre kellett válaszolniuk:

  • „Egyetért-e Ön azzal, hogy a Tata, 1841 hrsz-ú (Esterházy műemlék lóistálló és lovas pálya) ingatlannal szomszédos telkeken gépjármű-közlekedésre alkalmas út ne épüljön, és az ott már meglévő utat se lehessen kiszélesíteni?”
  • „Egyetért-e Ön azzal, hogy a Tata, 1841 hrsz-ú (Esterházy műemlék lóistálló és lovas pálya) ingatlanra vonatkozóan a város településképi rendelete (29/2018. (XII.20.)) és helyi építési szabályzata (38/2005. (XII.6.)) a 2020. február 28-án hatályos állapotában maradjon?”
  • „Egyetért-e Ön azzal, hogy Tata Város Önkormányzata ne köthessen településfejlesztési szerződést a Tatai Öreg-tó Természetvédelmi Területén létesülő beruházáshoz kapcsolódóan, megőrizve ezzel a terület természeti és épített értékeit?”

Ha a referendum érvényes lett volna, a helyi képviselő-testület egy évig nem hozhatott volna a népszavazással ellentétes döntést, azaz minimum egy évig eltolták volna a luxusszálló ügyét. A népszavazás akkor lett volna érvényes, ha a választópolgárok több mint fele az urnához járul, ez egészen pontosan 10 281 érvényes szavazatot jelentett volna.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Óriási fölénnyel nyerte Dr. Kulja András a Magyar Péter által meghirdetett szavazást, mégis csak az EP lista negyedik helyére kerül majd
Az egészségügyi tiktokert meg sem tudták szorítani a többiek, 39 ezernél is több szavazatot kapott. Az első tízben több nő van, mint férfi.

Link másolása

Dr. Kulja Andrásra szavaztak a legtöbben, így ő lehet az egyik EP-képviselőjelöltje Magyar Péter pártjának a június 9-i választáson. Az éppen Békés megyei országjáráson tartózkodó Magyar a Facebookon jelentette be, hogy lezárult a szavazás, amire két nap alatt 95 ezernél is több voks érkezett.

„A szavazataitok alapján összeállítjuk és rövidesen nyilvánosságra hozzuk az EP listánkat. Holnap délelőtt pedig megkezdjük az aláírásgyűjtést” – írja a posztban Magyar Péter.

A lista alapján az egészségügyi influenszerként közismert Kulja toronymagasan, 39 ezer szavazattal nyert, míg a tizedik helyhez már 2600 szavazat is elég volt. A listára összesen hat nő és négy férfi került fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Nem fogott kezet Magyar Péterrel Szentkirályi Alexandra kampányfőnöke: „Becstelen emberrel nem fogok kezet”
A Fidesz főpolgármester-jelöltje is aláírásokat gyűjtött szombat reggel a Széll Kálmán téren. Magyar lépett oda hozzájuk, Szentkirályival kezet is rázott, de Hidvéghi Balázs elutasította azt.

Link másolása

Magyar Péter szombaton tette közzé a pártja EP-listáját, és azt is bejelentette, hogy Budapesten kezdik az aláírásgyűjtést.

Magyar személyesen is megjelent a Széll Kálmán téren szombat reggel, ahol ott volt Szentkirályi Alexandra, a Fidesz főpolgármester-jelöltje is, aki szintén aláírásokat gyűjtött a kormánypárt standjánál.

A Telex beszámolója szerint Magyar oda is lépett Szentkirályihoz sok sikert kívánni neki. Miközben kezet fogtak a jogászt azt mondta a Fideszes politikusnak: „Esetleg a gyurcsányozáson kívül valami konkrét programot adjatok Budapestnek”.

Erre Szentkirályi úgy vágott vissza: „Én az orbánozás abbahagyását javaslom neked”.

Ezután Magyar kezet nyújtott Hidvéghi Balázs kampányfőnöknek is, aki nem viszonozta ezt. Hidvéghi a döntését később így magyarázta a Telex riporterének:

„Becstelen emberrel nem fogok kezet”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Itt van Magyar Péter pártjának EP-listája, Budapesten kezdik az aláírásgyűjtést
12 név szerepel rajta, de Magyar szerint a lista még bővülhet. Szombat reggel a Széll Kálmán téren kezdték el az aláírások gyűjtését.

Link másolása

Magyar Péter bemutatta a TISZA Párt európai parlamenti képviselő-jelöltjeit szombaton a Facebook-oldalán. Reggel elkezdték az aláírsok gyűjtését is.

A listát Magyar Péter vezeti, a második helyen pedig a jelöltek közül a legtöbb szavazatot begyűjtő hölgy, Dávid Dóra áll. Harmadik helyen Tarr Zoltán református lelkész szerepel, akit azután rúgtak ki állami munkahelyéről, hogy felszólalt Magyar Kossuth téri tüntetésén. A szavazáson a legtöbb voksot begyűjtő Dr. Kulja András pedig a negyedik.

A listán 12 név szerepel, de Magyar szombati posztjában azt írta, hogy ez még bővülhet.

„9.00 órától 14 budapesti helyszínen megkezdjük az aláírások gyűjtését (pontos helyszínek kommentben). Holnaptól már vidéken is számítunk a támogatásotokra. Támogassátok az aláírásitokkal a TISZA Párt listáját és egy új, modern, békés, európai Magyarországot. Én 9.30 körül ott leszek a Széll Kálmán téren és aztán megyek tovább a többi aláírásgyűjtő helyszínre. Ha van kedvetek, beszélgessünk”

- írta a bejegyzésben Magyar Péter.

A jogász azt is hozzátette, hogy ha esetleg van valakinek olyan fehér sátra, aminek az oldalai nyitottak, akkor megköszöni, ha el tudja hozni valamelyik helyszínükre, mert az eső elkezdett szemerkélni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Vitézy Dávid elmenne a Budapest Pride-ra, ha főpolgármesternek választanák, Szentkirályi Alexandra nem
Karácsony Gergely többször is volt már a Pride-on, és kétszer fel is szólalt. Szentkirályi Alexandra nem menne el, döntését pedig nem is szeretné indokolni.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Szentkirályi Alexandrát, Karácsony Gergelyt és Vitézy Dávidot is meghívták a szervezők a júniusi Budapest Pride-ra, derül ki a rendezvény közleményéből. A három esélyes főpolgármester-jelöltet azután invitálták meg, hogy nemrég az Index arról kérdezte őket: részt vennének-e a Budapest Pride Felvonuláson, hazánk legnagyobb, minden évben megtartott emberi jogi tüntetésén.

Karácsony Gergely, jelenlegi főpolgármester válaszában kifejtette, hogy számára ez természetes, korábban is többször részt vett. Karácsony már kétszer is mondott beszédet a felvonuláson, és számtalanszor vendége volt a Budapest Pride Fesztivál hivatalos megnyitójának is.

Az LMP támogatásával induló Vitézy Dávid főpolgármester-jelölt, aki korábban a jelenlegi kormány közlekedési államtitkári pozícióját töltötte be, úgy nyilatkozott, hogy magánemberként ugyan még sosem vett részt a felvonuláson, de amennyiben főpolgármesterként meghívják, akkor szerinte kötelessége igent mondani rá.

A Fidesz színeiben induló korábbi Szentkirályi Alexandra, aki pedig kormányszóvivőként képviselte a jelenlegi kormányt, úgy válaszolt, hogy nem szándékozik elmenni a felvonulásra, és ezt nem is akarja megindokolni.

Ezek után hívták meg a három jelöltet ezért hivatalosan is június 22-i, 29. Budapest Pride Felvonulásra. Karácsony Gergely már vissza is igazolta a részvételét. Szentkirályi Alexandra és Vitézy Dávid főpolgármester-jelöltekről egyelőre még nem kaptak választ.

A Budapest Pride Felvonuláson együtt állnak ki a résztvevők a sokszínűség, a demokrácia és az elfogadás mellett, írják a közleményben. A felvonulás és az idén június 7-én kezdődő Budapest Pride Közösségi Fesztivál hidat épít az LMBTQ-közösség és a többségi társadalom között.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk