Egy nagycsaládos dolgozó anya elgondolkodtató bejegyzése egy átlagos reggelről
A Love What Matters Facebook-oldalán rendszeresen jelennek meg megható nyilatkozatok, történetet kismamáktól, szülőktől. Most egy háromgyermekes anyuka mesélte el egyetlen - teljesen átlagos - munkanapját. Köntörfalazás, túlzások nélkül...
Öt ágyat ágyaztam meg, egyet kétszer is, mert valaki úgy gondolta, hogy visszaoson és alszik még egy kicsit. Ez lehet, hogy én voltam.
Lezuhanyoztam, és emberszerűvé varázsoltam magamat. Három vécét is lehúztam, és kihalásztam egy nagyon nedves pelust az ágy alól.
Készítettem két nagyon erős csésze kávét.
Felöltöztettem egy gyereket és magamat, egy másik gyereknek meg megmondtam, hogy letartóztatnának, ha a mai szerelésében kiengedném a házból.
Emlékeztettem őket arra, hogy mossanak fogat. Négyszer. Egyik sem tette meg. Ezen még dolgoznunk kell.
Elüvöltöttem magamat, hogy "hagyjátok abba a kiabálását, mert felébresztitek a szomszédokat!" olyan hangosan, hogy tuti felébresztettem a szomszédokat. Nem is egyszer.
Elvezettem a suliba, hogy a nagyobbakat elvigyem, aztán egy kicsit később még egyszer odavezettem, hogy elvigyem a nagyok cuccait, amiket otthon felejtettek.
A buszmegállóban is álltam, és két buszt is hagytam elmenni, hogy leszedjem a kicsiket a szomszéd fájáról.
Néztem, ahogy elmennek a busszal, integettem egy gombóccal a torkomban, és visszasétáltam az üres házba.
Eltakarítottam a reggelik maradványait az autóból, a konyhából, és a hajamból is.
Szétszedtem a párnákból épített várat, leszedtem A mancs őrjáratos alsóneműket a lámpákról, betettem egy mosást és újra rúzsoztam a számat, ami lekopott a négy búcsúpuszi után.
Megetettem és megitattam a kutyát, letöröltem a konyhapultot, kikapcsoltam a tévét és a kávéfőzőt, lekapcsoltam vagy 100 lámpát, válaszoltam 12 SMS-re, 2 hívásra és 384 értesítésre.
Mindezt reggel 9 előtt.
Mire a munkahelyemre érek, leülök a székembe és bekapcsolom a számítógépem, a FitBitemazt mutatja, hogy 4 kilométert sétáltam. Azalatt míg elkészültünk és elindultunk otthonról. És ha az életem ezen szakaszáról nem mond el mindent az, hogy 4 kilométert tettem meg és nem is mentem sehova, akkor nem tudom mi mondaná el a legjobban.
Nem azért mesélem el mindezt, hogy sajnáljatok. Egyáltalán nem. Szerencsés vagyok, hogy olyan munkám van, ami rugalmas. Szerencsés vagyok, hogy van munkám. Szerencsés vagyok, hogy négy egészséges gyerekem van, és nem kell extra időt töltenem azzal, hogy a különleges kéréseknek is eleget tegyek, hogy orvosokhoz járjunk és a tanárokkal egyeztessek a suliban. Szerencsés vagyok, hogy olyan kultúrában élek, ahol egy nő szabadon dolgozhat a háztartáson kívül is. És szerencsés vagyok, hogy én is egészségben élek és megtehetem mindezt.
Azért mesélem el ezt most nektek, hogy megértse mindenki miért fogok KIAKADNI, ha valaki még egyszer azzal jön nekem, hogy "milyen jó lehet besasszézni a munkahelyemre 9 órakor."
Az összes dolgozó anyának üzenem, hogy megértem őket. Nagyon megértem őket. Sőt minden anyára emelem a poharam – amiben már hideg a kávé. Legyél mindig önmagad, akármilyen legyen is az.
Kivéve, ha ítélkező vagy. Senki sincs ideje erre a hülyeségre. Néhányunknak dolgoznia is kell.
