FELFEDEZŐ
A Rovatból

Egy férfi részvétnyilvánító kártyával mondott fel a munkahelyén - az internet megőrül érte

Vicces húzása után a kollégák valóban fájó szívvel búcsúztatják.


Emlékezetes búcsúpillanatokat szerzett kollégáinak egy 22 éves férfi, aki rendhagyó módon vett búcsút munkahelyétől.

Sam Baines egy részvétnyilvánító kártyán emlékezett meg a távozása után maradó űrről és hiányról, miután úgy döntött, hogy otthagyja a sheffield-i hívóközpontot.

Az egyszerű de nagyszerű és stílusos üzenet mondanunk sem kell, mosolyt csalt a dolgozók arcára.

Egyikük, Hannah, online meg is osztotta és a kártya kiszabadult az irodából: több mint 73 ezren osztották tovább és több mint 400 ezren lájkolták.

A kártya elején ez állt:

Őszinte részvétem a veszteségetekért.

Belül pedig Sam sorai fogadták az olvasót:

Az utolsó napom a munkában július 28.

A nyomtatott szöveg pedig így szólt:

Veletek vagyok ebben a nehéz időben.

Baines ezek után a Business Insidernek is nyilatkozott, ami nem kicsi dolog:

"Majdnem egy éve dolgoztam itt és itt akartam hagyni a kézjegyem, mivel szeptembertől egyetemre megyek.

Mi egy nagyon összeszokott csapat vagyunk egy fantasztikus menedzser szárnyai alatt, ezért rengeteget viccelődünk és mókázunk. Tudtam, hogy az átlagnál kicsit kreatívabbnak kell lennem, amikor itt hagyom az üzenetem és próbáltam még egy utolsó viccet kihozni belőle, mielőtt távozom.

Tudtam, hogy a főnököm viccesnek találja majd, szóval nem aggódtam amiatt, hogy hogyan fogadják. Onnan jött az ötlet, hogy mindig azzal poénkodtam, hogy mennyire hiányolnának, ha elmennék, ezért gondoltam, hogy egy részvét-kártya lehetne a tökéletes lezárás.

Jól sült el és sikerült pozitívvá varácsolnia egy egyébként szomorú szituációt."

Hannah szintén megerősítette a lapnak, hogy a kártya pozitív fogadtatásra lelt.

"Mindenki nevetett és felderült tőle."

A Twitter-népe rögtön felkapta a posztot.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Itt lehet majd élőben nézni a tűzijátékot, ha nem tudtok kimenni a Duna-partra
Élőben lehet követni az interneten és a televízióban is a tűzijátékot.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. augusztus 20.



Nagyon sokan fogják a helyszanen, tehát a fővárosban megtekinteni az augusztus 20-i tűzijáékot, de més többen lesznek azok, akik a képernyőn keresztül szeretnék követni az esti eseményt.

Tavaly a Magyarország Kormánya YouTube-oldal közvetítette a tűzijátékot, vélhetően idén sem lesz ez másképp, itt találjátok a linket az oldalhoz.

A televízióban élő adásban a Duna TV-n lesz látható 21 órától, az ismétlés pedig 22.50-kor kezdődik a Duna World csatornán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Megpróbáltunk berúgni a 380 forintos sörtől augusztus 20-án, lássuk, sikerült-e
A sörért rengeteget kellett sorban állni az úgynevezett SZIN-pontokon, vagy SZIN Bisztrókban, ahol más áruk is hatósági árasak voltak. Kíváncsiak voltunk, hány sörhöz tudunk hozzájuni és meginni a tűzijátékig.


Magyarországon a legnagyobb kegy augusztus 20-án a 380 forintos korsó sör. Az antiinflációs kampány keretein belül így kedveskedik a kocsmaprogramok országában a kormány a kilátogatók számára. Felmerül közben a kérdés: vajon hány forintba kerül így az átlagember berúgása? Vajon tényleg megéri csak emiatt kimenni az ünnepségekre?

@szeretlekmagyarorszag.hu Magyarországon a legnagyobb kegy Augusztus 20-án a 380 forintos korsó sör. Az antiinflációs kampány keretein belül így kedveskedik a kocsmaprogramok országában a kormány a kilátogatók számára. Felmerül közben a kérdés: vajon hány forintba kerül így az átlagember berúgása? Vajon tényleg megéri csak emiatt kimenni az ünnepségekre? #augusztus20 #budapest #magyar #szmo #szeretlekmagyarország ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu
kapcsolodo]


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Polgár Tünde kiakadt a tűzijáték miatt: Ez egy komplett kórházfelújítás ára!
A médiaszemélyiség szerint népszavazást kellene tartani arról, hogy a milliárdokat kórházakra fordítsák, ne a fényparádéra.
F. O. - szmo.hu
2025. augusztus 21.



Polgár Tünde az augusztus 20-ai tűzijáték kapcsán osztotta meg gondolatait az Instagram-oldalán. Fotókat tett közzé az ünnepi fényparádéról, és azt írta, hogy ez egy komplett kórházfelújítás ára is lehetne. Úgy fogalmazott,

büszke minden városra, ahol elmaradt a látványosság, és szerinte ideje lenne népszavazást tartani arról, hogy a pénzt inkább kórházakra fordítsák.

Hozzátette, a tűzijátékot akár felvételről is meg lehetne nézni, nem szükséges minden évben Európa legnagyobb tűzijátékát megszervezni.

Az idei Szent István Napi programsorozat lebonyolítását a Balásy Gyula tulajdonában álló Lounge Event Kft. végezte. A rendezvényekre összesen 10,9 milliárd, míg a tűzijátékra 3,6 milliárd forintot fordíthattak.

A Publicus Intézet felmérése szerint a lakosság jelentős része szintén túlzónak tartja a költségeket. A válaszadók 80 százaléka úgy gondolja, a pénznek máshol lenne jobb helye.

A Fidesz-szavazók 51, az ellenzékiek 93, a bizonytalanok 84 százaléka osztja ezt a véleményt. A kutatás szerint 18 százalék támogatja a kiadásokat, 2 százalék pedig tartózkodott.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Fotógaléria: Ha lemaradtál a tűzijátékról, vagy csak újra felidéznéd a látványt, mutatunk róla sok képet
Látványos volt idén is a fővárosban az augusztus 20-i tűzijáték. Aki nem tudta megnézni a show-t, annak mutatunk sok képet, és persze azoknak is, akik csak újra meg akarják nézni, milyen volt.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. augusztus 20.



2025-ben sem maradt el a tűzijáték Budapesten, ezúttal az időjárás is kegyes volt, ennek megfelelően rengetegen nézték a szabadban, élőben a show-t

Aki nem tudott kimenni, és képernyő előtt sem tudta nézni a tűzijátékot, annak mutatunk sok képet, és persze azoknak is, akik csak újra meg akarják nézni, milyen volt:


Link másolása
KÖVESS MINKET: