prcikk: „Az ilyen Budapestnek nincs jövője!” - összefogtak a Határ útiak, hogy megóvják a zöldterületet és a lakókat az autóforgalomtól | szmo.hu
KÖZÖSSÉG
A Rovatból

„Az ilyen Budapestnek nincs jövője!” - összefogtak a Határ útiak, hogy megóvják a zöldterületet és a lakókat az autóforgalomtól

Akár napi 50 ezer autó, zaj, por és 1800 fa kivágása: tényleg ilyennek képzeljük a jövő Budapestjét?


Akár napi 50 ezer autó, zaj, por és 1800 fa kivágása: tényleg ilyennek képzeljük a jövő Budapestjét? Mit érhet el egy zöld, civil összefogás a nagypolitikával szemben, és miért érdemes kinéznünk a hétvégi Kiserdő Fesztre? A Kiserdő Egyesület tagjaival beszélgettünk, akik négy éve óvják a lakhelyük melletti zöld területet attól, hogy áldozatul essen a Galvani-hídról levezető úthálózat építési munkálatainak.

“Még 2017-ben olvastuk egy újságcikkben, hogy a Határ úti Kiserdőbe szeretnének utat építeni. Ekkor jött egy felhördülés lakossági szinten: próbáltunk utánajárni, hogy tulajdonképpen mi történik? Mivel hivatalos tájékoztatást nem kaptunk, eldöntöttük, hogy mi magunk próbálunk képbe kerülni, egyúttal indítunk egy lakossági tájékoztatási akciót. Innen indult a Kiserdővédő csoport” - kezdi Németh Krisztina, aki a skót származású, de már 25 éve Magyarországon élő Tracey Wheatley-vel együtt a közösség oszlopos tagja.

“Amikor idejöttem a rendszerváltás idején, nagyon más volt a hangulat: mindenki motivált volt és reményteli. Az emberek azt hitték, itt rengeteg lehetőség lesz, nem az a fajta megosztottság a gazdagok és a szegények közt, mint a mi országainkban. Ehhez képest jelenleg nem haladnak jó irányba a dolgok. Ezért is fontos a lakóközösség, az együttműködési kultúra fejlesztése” - hangsúlyozza a magyarul anyanyelvi szinten beszélő Tracey, aki érkezése óta zöld civil szervezeteknek dolgozik.

Wekerletelepi lakosként mindkettejüket sokként érte: a kormány azért építtetne 2x2 sávos utat a Kiserdőn keresztül, mert ide tervezik az Újbuda és Észak-Csepel közt építendő Galvani-híd pesti oldali levezető nyomvonalát, ami komoly környezeti károkat okozna a lakosság és az élővilág számára is.

“Ez az erdő egy kis helyi kincs: itt sétáltatnak kutyát, erre járnak át egymáshoz a két lakótelep lakói, de sokan látogatták a karantén alatt is. Az építkezés már csak a zaj és a stressz miatt is desktruktív hatással lesz a környezetre és magukra az emberekre is” - mondja Tracey, hozzátéve: igazolt tény, hogy a koronavírus is könnyebben terjed a szmoggal keveredve.

“Mégis milyen városfejlesztés az, ahol magukat a városban élő embereket sem hozzák képbe, nem tájékoztatják a tervekről? Sajnos, ma még nincsen hagyománya a párbeszédnek arról, hogy a lakosság milyen jellegű várost szeretne. Pont, amikor mindenhol arról hallani, hogy vissza kéne vennünk az autóforgalomból a klímaváltozás, a levegő minősége miatt, nem engedhetjük meg ezt magunknak.”

És akkor még nem is beszéltünk a városi klímát megváltoztató hősziget-hatásról: a betonozott felületek ugyanis megtartják a hőt, ahogyan azt a hőkamerás felvételek is bizonyítják. Egész másképp fest a fákkal szegélyezett utca, mint a lebetonozott, ahol kocsik állnak mindkét oldalon.

Tracey Wheatley/Fotó: Zsolnai Péter
A nyomvonalaknak különböző variánsai léteznek. Van olyan, ami a Kiserdőben haladna, és mintegy 1800 fát vághatnak ki miatta, érintve egy régi tölgyes területét is. Nem tudni, mindez milyen hatással lenne az alig 300 méter széles erdősávban az állatok, madarak természetes élőhelyére, a vízgyűjtő csatornaként szolgáló Illatos Árok lefolyására. Az erdő két oldalán fekvő lakótelepeket összekötő út pedig, amin át a helyiek járnak egymáshoz szomszédolni, meg is szűnne.

Egy másik verzió szerint a nyomvonal az erdőn kívül, de a Határ úti házak ablakaitól mintegy 10 méterre húzódna. Mivel az ott található, jelenlegi 2x1 sáv helyére nem férne el 2x2 sáv, tévhit, hogy itt nem kellene ugyanúgy fákat kivágni az erdő széléről és házak előtti járda mellől.

Kompromisszumos megoldásként felmerült, hogy az út helyére félig fedett alagút kerülne. Ezt azonban fölülről kéne kivájni, a favágás tehát nem lenne elkerülhető, ahogyan a forgalomnövekedés sem. Maga az építkezési folyamat 2-4 évet is igénybe vehet, a munkálatok ráadásul az egyik esetben a wekerletelepi házak kerítésétől néhány méterre zajlanának, mondja Krisztina.

“Nem örülnék, ha 4 éven keresztül nem nyithatnék ablakot, mert por van, és a földszinti ablakomtól szó szerint 2-3 méterre állandó munkazaj lenne.

Az építkezés ráadásul csak a probléma egyik része: a 2017-es tervek szerint itt akár napi 50 ezer egységjármű fog nagy sebességgel elhaladni, ráadásul a környékbeli fejlesztések miatt nagyon sok teherautó és kamion is közlekedik majd erre. Viszonyításképp: ma 12 ezer autó halad át naponta a Határ úton, ami így is forgalmasnak minősül, tehát ez durva váltás.

A Határ út alatti kéregalagutas változat egyébként is csak a szakasz közepén jelent megoldást, a Határ út végein élők ugyanis a jelenleg 2x1 sáv helyett 2x3 sávot élveznek majd, mert a kéreg alól itt már feljön a 2x2 sáv. És van egy villamosunk is. Néha ránk sütik, hogy mi csak a fákkal foglalkozunk, pedig szeretnénk az erdő körül lakókat, a városi klímát is megvédeni."

Már hagyománya van az ígérgetésnek

2017-ben, a helyi lakosság ellenzését látva jegelték az útépítés tervét: “meglepődtek, milyen hatékonyan felléptünk”, mondja Krisztina. Akkoriban közelegtek a választások is. Talán ennek tudható be, hogy hosszabb csend következett: először arról esett szó, hogy alternatív nyomvonalakat terveznek, ám erről végül nem derült ki semmi konkrétum.

“Kocsis Máté, országgyűlési képviselő akkor azt mondta: nyugodjunk meg, a Kiserdő marad. Azóta már hagyománya lett a politikusoknál a “kiserdővédésnek”: mindig a választások előtt jön valaki, aki elmondja, hogy megvédi a kiserdőt. De hiába, mert a Galvani-hidat továbbra is tervezik” - hangsúlyozza Krisztina.

Az erdővédők indítottak már petíciót, jártak fogadóórákon, leveleztek Vitézy Dáviddal és országgyűlési képviselőkkel, de volt már parlamenti felszólalás is az ügyükben. 2018-ban választói fórumot is tartottak az országgyűlési képviselőjelöltek meghívásával. Az eddigi egyik legnagyobb eredménynek az idén, a Telexen megjelent Hídvita cikksorozatot tartják, amelyben komoly szakmai véleménycsere indult el arról, vajon szükségünk van-e a Galvani-hídra? A lakossági egyeztetés azonban Tracey elmondása szerint eddig elmaradt:

“Karácsony Gergelyt is felkerestük, aki támogatta volna a közösségi gyűlés összehívását. Ez olyan vitás kérdések eldöntésére szolgál, amelyekben megosztott a társadalom. Ilyenkor levélben tájékoztatják a lakosokat a gyűlésről, majd random választanak ki 50 embert, akik a társadalom minden szegmensét leképezik. Ők aztán a szakértői inputok segítségével vitatják meg a kérdést. Nekünk tetszett volna ez az ötlet, de Karácsony végül közölte, a kormány nem nyitott rá, így ez sajnos elmaradt. Küldtünk egy petíciót Gulyás Gergelynek is, amelyet a Budapest Fejlesztési Központnak is továbbítottunk, de a mai napig sem kaptunk rá reakciót.”

Németh Krisztina / Fotó: Zsolnai Péter

Krisztina és Tracey szerint éppen azért fontosak a lakossági rendezvények, hogy ne hagyják teljesen leülni az ügyet. Habár a csoportból idén megalakult egyesület 11 főt számlál, a lakossági összefogás ennél sokkal-sokkal szélesebb: rengeteg környékbelit érdekel a téma.

A kutyaszépségversenytől a fenntarthatósági stand-upig

A lakossági bevonórendezvények és akciók közt volt már kutyaszépségverseny, Halloween-buli, de flashmob is, aminek reklámozásába a gyerekek is spontán beálltak. Amikor pedig forgalomszámlálást szerveztek, mintegy 30-40 önkéntes volt hajlandó egy januári estén például a Határ út és a Nagykőrösi út sarkán ácsorogva számolni az elmenő autókat.

“A rendezvények batyus módszerrel működnek: a résztvevők hoznak sütit, innivalót. A szórólapozásnál is segítenek, van, aki nyomtatni, van, aki kiszórni, plakátolni szeret. A kapcsolati hálóra épül az egész” - mondja Krisztina.

Ez alól nem kivétel a kétnapos Kiserdő Feszt sem, ezen a hétvégén, szeptember 4-5-én, ahol - Tracey szavaival - az ember eszének, szívének vagy épp kezének szóló programokkal is találkozhatunk. A kerekasztal-beszélgetéseken részt vesz többek közt Bardóczi Sándor, a város főtájépítésze, Erő Zoltán, Budapest főépítésze, és a 10 millió fa mozgalom alapítója, Bojár Iván is.

A gyerekek a Kiserdei őrjárat hétlépéses próbáján védhetik meg az erdőt a markolóktól, de rengeteg egyéb program is várja az érdeklődőket: lesz például adománytaxi, bábszínház, fröccsterasz, kutya -és gazdi portréfotózás, zöld stand-up a Dumaszínházas Szabó Balázs Mátéval, közös salátakészítés a házilag termesztett zöldségekből és meglepetés flashmob is.

Fontos az empátiafejlesztés is - erre szolgál az Erdő szíve nevű program, ami a japán erdőfürdő módszeréből merít. Ennek során megélhetjük a közvetlen kapcsolatot a földdel, a fákkal, a levegővel. Azt, hogy kedves élőlények vigyáznak ránk, amik felszívják a vizet, felfogják a port, és hálával is viszonyulhatunk hozzájuk.

“Ez egy hulladékmentes esemény, ahol csak újrahasznosított tányérokat használunk, és mosogatni is fogunk. Számunkra fontos a következetesség, hogy egy zöld rendezvényt zöld célért, zöld módon szervezünk meg. Szeretnénk gyakorlati dolgokat is tanítani, mert ha valaki elkezd ezekre odafigyelni, az kihat a közlekedési módjaira is” - mondja Tracey.

Ami a terveket illeti, jelenleg is csend van, de Krisztina szerint továbbra is határozottan látszik a szándék a Galvani-híd megépítésére:

“Már négy éve is azt hittük, itt a “világvége” a környéken, de szerencsére még mostanra sem következett be. Egyelőre még bármi lehet. A Kiserdő Feszt viszont egy alkalom arra, hogy átkeretezzük a problémát: nem a szűken vett kiserdővédelem a lényeg, hanem az, hogy olyan városban élhessünk, ami még elég jó ahhoz, hogy élhessünk benne. Az ezt feszegető beszélgetésekre pedig pártállástól függetlenül politikai döntéshozókat és szakembereket is elhívtunk, és nagyon örülünk, hogy a meghívásunkat sokan elfogadták közülük."


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Ott hittük el, hogy bármi jön, együtt megküzdünk vele” – így adott erőt Zoé családjának a Bátor Tábor
Zoé még csak öt és fél éves volt, amikor kiderült, hogy agydaganat miatt meg kell műteni. A családot letaglózta a diagnózis, ám a táborban átélt élmények hatására megszabadultak a félelemtől.


„Ha egyetlen mondatban kellene elmondanom, mire tanít a Bátor Tábor, ez lenne: higgy magadban, és merj örülni a kis dolgoknak is” – mondja Zita, akinek a nagyobbik gyermeke, Zoé súlyos betegséggel küzdött.

Hitre óriási szükségük lett, mert váratlanul érte őket annak idején a diagnózis, és néhány nap alatt fordult fel az életük. A négyfős család megszokott hétköznapjaiba bekúszott a bizonytalanság és a félelem.

A Bátor Táborban töltött idő azonban átírta bennük mindazt, amit addig a betegségről gondoltak.

„Zoé öt és féléves volt, amikor megkaptuk a diagnózist az agydaganatról. Korábban semmi nem utalt rá, csak egy éven belül kétszer fájt a feje”

– idézi fel Zita a történteket.

A betegség megváltoztatta a család életét

Először migrénre gyanakodott a gyermekorvos, ezért tovább küldte őket neurológiai vizsgálatra, ami után MRI-t javasoltak. Ekkor derült ki, mi okozta a fejfájást.

„Ijesztő volt, nem voltunk felkészülve rá”

– mondja az édesanya. Másnap már újabb vizsgálatok, konzíliumok, majd a műtét következett. Olyan gyorsan követték egymást az események, hogy a családnak szinte ideje sem maradt arra, hogy átgondolja, mi is történik velük.

A műtét szerencsére sikeres volt, ám a nehézségeik itt nem értek véget. A beavatkozás után hosszabb kórházi tartózkodásra és a gyógyszeres beállításra volt szükség.

Zoé azóta is naponta négyszer kap gyógyszert, és a rendszeres kontrollvizsgálat is a család mindennapjainak részévé vált.

„Meg kellett szoknunk, hogy az életünk reggeltől estig e körül forog” – mondja Zita.

A kisebbik testvér, Lia ekkor még csak kétéves volt. Amíg Zoé az édesanyjával három és fél hetet a kórházban töltött, ő a nagymamájával volt, hogy az apukája dolgozni tudjon és intézzen minden szükséges feladatot.

A Bátor Táborról az a doktornő beszélt nekik, aki végigkísérte őket ezen az úton. Elmondta, hogy ott olyan családokkal találkozhatnak, akik hasonló megpróbáltatáson mentek keresztül, és ez sokat adhat nekik lelkileg.

Zoé szülei örültek a lehetőségnek, éltek is vele és azóta is hálásak érte a doktornőnek.

A betegg gyerekek szülei nem is sejtik, mennyi pozitív élményt tartogat a Bátor Tábor

Nem is sejtették, mennyi pozitív élményt tartogat a Bátor Tábor

A műtét után nem tudták, hogyan kezeljék lelkileg Zoé a betegségét és mindazt, ami ezzel jár. Kíváncsiak voltak, mi vár rájuk.

Már a Bátor Táborba érkezésük pillanata is emlékezetes maradt számukra, olyan szeretettel fogadták őket a cimbik, vagyis az önkéntesek.

„Azonnal különlegesnek éreztük magunkat” – meséli Zita „Az első percekben családi fotó készült rólunk, amiből az egyik foglalkozáson közösen készítettünk egy nagy plakátot, ami azóta is az otthonunk dísze. Ezek az apró gesztusok rögtön azt üzenték: itt fontosak vagyunk, itt jó helyen vagyunk.”

A táborban a gyerekeket korosztályuk szerint csoportokra osztották, így Zoénak és Liának is külön programjai voltak. A szülők pedig a sorstársaikkal beszélgethettek, olyan szülőkkel, akik pontosan értették a helyzetüket.

Különösen sokat jelentett nekik az, hogy olyan családokat is láttak, akik már előrébb jártak ezen az úton.

„Ez erőt adott nekünk: hinnünk kell abban, hogy minden rendben lesz”

– mondta Zita.

Bátor Tábor közösségi élmények

Az igazi fordulópontot egy csoportfoglalkozás hozta el

Minden szülő kapott egy papírt, amire fel kellett írnia, mit szeretne a táborban hagyni, és mit vinne haza onnan.

„Azt írtam, a nyugalmat vinném magammal, a félelmeimet pedig a táborban hagynám.”

A papírtól később jelképesen megszabadultak – ezzel együtt annak a tehernek egy részétől is, amit hónapok óta cipeltek.

„Akkor úgy éreztem, valóban elengedhetem a problémákat.”

Ez az élmény nemcsak neki adott erőt. A férjével együtt azt látták a többi szülőn, hogy ők is ugyanúgy felszabadultak a számukra biztonságos közegben, ahol nem kell magyarázkodni, nem kell erősnek látszani, és nem kell állandóan készenlétben lenni.

A táborban működő minikórház, az egészségügyi stáb és az itt dolgozó önkéntesek mind azért vannak, hogy a gyerekek és a családok teljes testi és lelki biztonságban érezzék magukat, így a szülők ténylegesen tudnak hosszú idő után magukra és egymásra figyelni.

Meghatotta őket a cimbik kedvessége és a Bátor Táborban dolgozók profi hozzáállása is, amivel Zoét nem betegként, hanem gyerekként kezelték.

Bár Zoé a Családi Táborban még nem oldódott fel azonnal, a programok így is mély benyomást tettek rá.

A lovas foglalkozás különösen emlékezetes maradt számára. A saját korosztályával akkor még nem sikerült közelebb kerülnie, de a cimbikkel és a felnőttekkel jól érezte magát. A szülein pedig azt látta, hogy nyugodtabbak lettek, nem aggódtak annyit, csökkent a feszültség és ez rá is jó hatással volt.

Együtt mindent legyőz a család

A tábor egyik játékos programja a család életének szimbólumává vált. Mindenki jelmezbe öltözött, és a színpadon egy-egy jelenetet adtak elő. Zita és a férje királynőként, illetve királyként küzdött meg a hercegnőkkel, vagyis a lányaikkal együtt a sárkánnyal. A mese mögött egy valós felismerés húzódott meg.

„Ott mi is elhittük, hogy ezzel az erővel felvértezve mindegy, mi jön, megküzdünk vele” – idézi fel Zita. „Történhet bármi, a férjemmel hős lovagként szállunk vele szembe, és nem engedjük, hogy úrrá legyen rajtunk a félelem.”

Ezt az erőt vitték magukkal haza: a félelem ne vehesse át az irányítást.

A Bátor Tábor a gyerekek hozzáállását is átírta

Később Zoé már önállóan is részt vett a táborban, és ezek az alkalmak még inkább megmutatták, milyen sokat jelent számára ez a közeg. Annyira szerette, hogy otthon is lelkesen mesélt róla a húgának: az esti programokról, a lovaglásról, a „bátorkodásról”, azokról a pillanatokról, amikor a szabályok mellett is jut hely a felszabadult gyereklétnek.

Az első önálló tábor után egyértelmű változást láttak rajta. „Zoé sokkal nyitottabb lett mások felé” – mondja Zita.

A táborban össze is barátkozott egy kislánnyal, akivel azóta is tartják a kapcsolatot.

Közben Lia akkorára nőtt, hogy szülők nélkül táborozhatott a testvérével. Zitáék bíztak benne, hogy a közös élmények még közelebb hozzák a lányokat egymáshoz. Valóban így történt a Bátor Tábor Testvér Táborában.

Bár a két testvér különböző személyiség – Zoé megfontolt, higgadt, Lia cserfes és örökmozgó –, a tesós tábor mindkettőjüknek sokat jelentett. Közösen alkottak, figyeltek egymásra, és olyan emlékeket szereztek, amelyek csak a kettejüké.

Az egyik legkedvesebb ezek közül a tábortánc, amit a lányok otthon az édesanyjuknak is megtanítottak. Néha hárman táncolják el, már ez is az életük része.

Lia számára a testvértábor azért is volt fontos, mert segített még mélyebben megértenie a nővére helyzetét. A családban mindig nyíltan beszéltek a betegségről, sosem érezte magát kizárva, ám a tábor új nézőpontot adott neki. „Amikor hazajöttek, Lia azt mondta, most már érti, Zoé miért szeret a Bátor Táborba járni, és mitől érzi ott magát másnak.”

Életre szóló élmény

Zita szerint a Bátor Tábor legnagyobb ajándéka talán az volt, hogy segített nekik átkeretezni a velük történteket. Nem a betegség ténye változott, hanem a hozzáállásuk. „Megerősített bennünket abban, hogy mi döntünk arról, hogy folyamatosan félelemben élünk-e, vagy meglátjuk az élet pozitív oldalát is.”

Azoknak a családoknak, akik beteg gyereket nevelnek és még nem jártak a Bátor Táborban, Zita szívből ajánlja, hogy éljenek a lehetőséggel.

„Mindenképpen látogassanak el a táborba, és tapasztalják meg, milyen ebben az elfogadó és védett közegben lenni, ahol képtelenség nem mosolyogni.”

Mert van egy hely, ahol mindenki azon dolgozik, hogy a családok legalább egy kis időre letehessék a terheiket.

A daganatos betegséggel diagnosztizált gyerekeknek sok nehézséggel kell megküzdeniük. Hónapokat töltenek a kórházban családjuktól és barátaiktól elszigetelve. A Bátor Tábor ingyenes programjain azonban erőt kapnak a gyógyuláshoz, önbizalmat az élethez.

Ajánld fel adód 1%-át a Bátor Tábor Alapítványnak!

Adószámuk: 18107913-1-41

Rád is szükségük van, hogy folytathassák a munkájukat, és minél több súlyosan beteg gyermek élhessen át gyógyító élményeket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Tisztelt rendőrség!” – Kiskapu alatt csúsztatta be segélykérő levelét a magányos néni
Lökösházán egy 86 éves asszony a rendőrséghez juttatta el segítségkérő levelét a határrendészet egykori épületének bejáratánál. A küldeményt megtaláló elmondta, hogy a levél mellett egy könyv is volt, és az egészet be is csomagolta a néni.


Egy Lökösházán élő 86 éves néni nagy magányában a hatósághoz fordult. Segélykérő levelét nem a megszokott módon juttatta el hozzájuk - írta a Blikk. A rendőrök nem mosolyogtak a szokatlan megkeresésen, hanem azóta is segítik őt, ahogy csak idejük engedi.

Lehoczki Zsolt, a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság raktárosa egy egykori határrendészeti épületet ellenőrzött, amikor a földön egy különös csomagra figyelt fel. „A kiürítés után én vettem át a területet, így rendszeresen járok oda ellenőrizni” – mondta Zsolt, aki néha a kiskapu környékét is alaposabban szemügyre veszi, mert olykor a környék macskái is bebújnak itt. Aznap azonban nem az állatok, hanem egy nejlonzacskóba csomagolt könyv és egy papírlap várta.

A raktárosnak azonnal feltűnt, hogy a csomagot szándékosan helyezték el.

„Gyanús volt a csomag, látszott, hogy nem véletlenül esett oda”

– emlékezett vissza Zsolt. A gondos csomagolásból arra következtetett, hogy a feladó mindenképp el akarta juttatni az üzenetét. „A könyvet szinte biztosan azért csomagolta bele a 'feladó', hogy egyfajta nehezék legyen és ne sodorja el a mellé tett levelet a szél. A nejlonzacskónak pedig az volt a szerepe, hogy nehogy egy eső eláztassa a fontosnak tűnő papírt.” Amikor felbontotta a zacskót, a levél megszólítása – „Tisztelt rendőrség!” – egyértelművé tette, kinek szánták a küldeményt.

Zsolt azonnal értesítette a békéscsabai bűnügyi osztályvezetőt, és átadta neki a levelet. „Néhány napja heverhetett ott, hiszen nemrégiben jártam a területen, akkor még nyoma sem volt” – idézte fel. A nyomozók intézkedni kezdtek, de a folyamatot lassította, hogy Lökösháza a Gyulai Rendőrkapitánysághoz tartozik, így az ügyet végül az ottani kollégáknak adták át. A néni asszonynéven írta alá a levelet, így némi nyomozásba telt, mire azonosították.

Mikor kiderült, ki a segélykérő, a rendőrök azonnal elindultak hozzá. Az idős asszony nagyon megörült, amikor becsöngettek hozzá. Elmondta, hogy

feledékenysége miatt már ritkán mozdul ki otthonról, de nagyon hiányzik neki a társaság, és nincs kivel beszélgetnie.

A Lökösházán szolgáló egyenruhások azóta már újra meglátogatták őt, és megígérték, hogy a jövőben is így tesznek, amikor csak idejük engedi. A Gyulai Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője pedig jelezte a történteket a kistérségi szociális intézmény vezetőjének, így teljes lesz az odafigyelés. Lehoczki Zsoltnak, a levél megtalálójának pedig a történtek óta folyamatosan gratulálnak a kollégái.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Évtizedek után egy régi levél segítségével találta meg svéd és norvég rokonait a gödi Topház egykori lakója
A lebénult férfi családi kapcsolatai a szülei halálával teljesen megszakadtak. Gondozója egy véletlenül megtalált boríték alapján írt a rokonoknak, akik azonnal válaszoltak. A gödi Topház intézményével kapcsolatban 2017 tavaszán kerültek nyilvánosságra súlyos visszaélések és embertelen körülmények, a botrányt civil jogvédők robbantották ki.


A Magyar Máltai Szeretetszolgálat egy Facebook-posztban számolt be arról, hogy egy egykori intézeti lakó, Raymund újra kapcsolatba került a családjával. A bejegyzés szerint Raymi „majdnem 40 évig élt intézetben”. Azt írják, a férfi gyermekkorát a családja körében töltötte, de 1979-ben, 14 éves korában a szüleinek be kellett adnia őt a halmozottan sérült gyerekeket gondozó gödi Topházba.

A poszt szerint az intézményt az államtól 2018-ban vették át. A Szeretetszolgálat állítása szerint a valaha kerekesszékkel közlekedő Raymi addigra már ágyhoz kötött beteg volt, mivel egy baleset miatt mind a négy végtagja lebénult.

A szervezet szerint az egykor szebb napokat látott, de 2018-ra már erősen leromlott állapotú, korszerűtlen intézetet végleg bezárták, és a közel 200 lakóját kis létszámú, családias környezetben helyezték el. Raymit tizenegy társával együtt egy frissen felújított veresegyházi családi házba költöztették. A poszt úgy fogalmaz, a körülmények ellenére Raymi időnként szomorú volt, mert a családi kapcsolatai idős szülei halála után megszakadtak. A hiányt egy svéd zászlóval díszített pólóval igyekezett pótolni, mert úgy tudta, vannak rokonai Svédországban.

A bejegyzés szerint a sejtése beigazolódott.

„Igaza volt. Kollégáink a régi intézmény felszámolásakor találtak az irattárban egy Rayminak címzett levelet, amelyet valaha Oslóban adtak fel. Talán most is ott élnek még azon a címen hozzátartozói? Raymi gondozója írt pár sort arról, hogy a férfi új helyre költözött, egy róla készült fotóval együtt borítékba tette, és postára adta”

– idézik fel a posztban.

„Pár hét múlva csoda történt. Rayminak levele érkezett, ráadásul nem is egy, hanem mindjárt kettő: az egyik Svédországból, a másik Norvégiából! Az unokatestvérei írtak kedves üzenetet neki, lerajzolták az egész családfát, és küldtek magukról sok-sok fényképet is, a hátukra gyöngybetűkkel ráírva, hogy hol készült, és kiket ábrázol. Raymi boldogsága határtalan volt” – áll a Magyar Máltai Szeretetszolgálat bejegyzésében.

A poszt azzal zárul, hogy a rokonok azóta is tartják a kapcsolatot a férfival.

„A svéd és norvég rokonok azóta is tartják vele a kapcsolatot, születésnapjára zenélő, világító üdvözlőlapot és egy doboz csokit, Valentin-napra pedig szívecskés képeslapot küldtek neki. Ezeket a kincseket Raymi az ágya melletti polcon tartja, hogy bármikor nézegethesse őket, amikor csak kedve tartja. A tervek szerint a családja nyáron személyesen is meglátogatja majd. A találkozás örömére a kollégáink már tervezik a bográcsos kerti partit, hogy a svéd és norvég rokonok megtudják, milyen az igazi magyar gulyás.”

A gödi Topház intézményével kapcsolatban 2017 tavaszán kerültek nyilvánosságra súlyos visszaélések és embertelen körülmények, a botrányt civil jogvédők robbantották ki. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat 2018 nyarán vette át a fenntartói feladatokat, és megkezdte a nagy intézmény kiváltását kis létszámú, közösségi alapú lakhatás irányába. A folyamat részeként 2024 szeptemberében új lakóépületeket adtak át Gödön, amivel az egykori Topház épületének kiürítése lezárult, 2025 júniusában pedig a komplexum új nappali ellátó épülete is megnyílt.

Az átalakítás során az MMSZ több családi házat vásárolt és újított fel Gödön, Erdőkertesen, Veresegyházon és Őrbottyánon, ahol 8–12 fős lakóközösségek élnek 24 órás szakmai jelenlét mellett. A költözések előtt hónapokig készítették fel a lakókat, akiknek lehetőségük volt megismerkedni jövőbeli otthonukkal. A Gödről kivált lakók egy része ma a 2022-ben létrehozott támogatott lakhatás hálózatában él, amely 56 férőhelyen, több házban biztosít személyre szabott ellátást súlyosan, illetve középsúlyosan fogyatékos embereknek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Csodával határos módon 12 nap után megtalálták a kutyájukat, Pipának egy autóbaleset után veszett nyoma
A 11 éves kutya egy autóbaleset után menekült el, végül halőrök találtak rá a váci Kompkötő-szigeten. Kimerülten, de sértetlenül került haza a gazdáihoz.


Tizenkét nap után, egy dunai szigeten találtak rá Pipára, az eltűnt kutyára a rendőrök. Február végén veszett nyoma az állatnak, miután gazdái autóbalesetet szenvedtek.

A 11 éves kutya kálváriája akkor kezdődött, amikor gazdái autóbalesetet szenvedtek a 12-es úton februárban. Az ütközés erejétől kinyílt a csomagtartó és az állat szállítóboxa is, a sokkos Pipa pedig az erdőbe rohant. Hiába futottak utána, a sötétedésig tartó kutatás sem hozott eredményt.

A gazdák azt mondták, hogy mindent bevetettek, hogy megtalálják kedvencüket. A keresésbe az egész Dunakanyar bekapcsolódott. „Kutyával, drónnal, mindenféle módszerrel kerestük; plakátoltunk, Facebookon élőztem, szórólapoztunk, és az egész Dunakanyar tudta a történetet. Tényleg akárhová mentünk, szájról szájra terjedt ez a sztori. Nagyon sok barátunk, ismerős és ismeretlen segített; elképesztő volt az összefogás” – mesélte Tóth-Czudar Orsolya, a kutya gazdája.

A napokig tartó reménytelen keresés után végül múlt héten érkezett a várva várt hívás: halőrök jelezték, hogy látták a kutyát a váci Kompkötő-szigeten – számolt be róla az RTL Híradó. Orsolya hiába volt lázas, férjével azonnal a helyszínre sietett. Ott szembesültek a drámai helyzettel: a kutya a szigeten volt, és megpróbált volna átúszni hozzájuk.

„Örömében folyton oda akart jönni hozzánk, be is akart menni a vízbe, hogy átússzon. De láttuk, hogy a sodrás nagyon veszélyes, ezért folyamatosan arra kértük: üljön, maradjon, feküdjön. Így három órán keresztül távol tartottuk a víztől”

– idézte fel a feszült órákat a gazdája.

Mivel a sodrás miatt nem tudtak átjutni a szigetre, a rendőrök segítségét kérték. A BRFK Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányságának két járőre sietett a helyszínre. „A Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság két járőre átvitte a kutya gazdáját a szigetre, és a sűrű bozótoson átvágva végül megtalálták az állatot” – mesélt a mentőakcióról Csécsi Soma, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A 12 napnyi csatangolástól Pipa teljesen kimerült és sokat fogyott, de végre épségben hazakerülhetett. Gazdái szerint azóta már jobban van, és kedvenc kanapéján hortyogva piheni ki a megpróbáltatásokat.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET: