ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

Amikor az egész család élete felborul: megjelenik a demencia az idős korban

Amikor egy szerettünk megkapja a diagnózist a demenciáról, számos ellentmondásos érzelmet élünk át, néha egyszerre. Sokan mély fájdalommal reagálnak, van, akit sokkolnak a hírek.


Leendő és végzett pszichológusok hozták létre a 7köznapi pszichológia blogot, mert a pszichológia mindenki életének része és mindenkire tartozik.

Az idősebbeknél nincs másik olyan betegségpopuláció, mint ami akkora változatosságot és sokféleséget mutat – akár egy pszichológus számára is-, mint a demenciában szenvedő betegek.

Mi a demencia?

A demencia a kognitív funkciók fokozatos elvesztését jelenti, melyet memóriaproblémák, kommunikációs nehézségek, megromlott ítélőképesség és zavaros gondolkodás jellemez. Ezt az agysejtek károsodása okozza, és idővel általában rosszabbodik az állapot. A demencia leggyakrabban az időseket sújtja, de nem tévesztendő össze a normál öregedéssel, annak egy súlyosabb formáját jelöli. Azok, akik demenciában szenvednek, elveszíthetik érzelmeik szabályozásának képességét, személyiségük is megváltozhat.

A demencia több szakaszból áll, néhány kisebb funkcióvesztéstől a súlyos károsodásig terjedhet. A legsúlyosabb szakaszban az érintettek teljes mértékben függenek mások segítségétől a mindennapi életben (a tisztálkodástól, egészen az evésig). Legelterjedtebb formája az Alzheimer-kór. A legtöbb demenciára nincs gyógyír, de bizonyos kezelések segíthetnek a tünetek ideiglenes enyhítésében, illetve a folyamatromlás lassításában.

Általában az élet késői szakaszában alakul ki, de egyesek már az 50-es, 60-as éveik elején is megtapasztalhatnak kezdeti demenciát, míg egy-két ritka formája még korábban is felléphet.

A demencia szakaszai

A betegség előrehaladása általában három szakaszra oszlik, bár ez egyénenként változhat.

* A korai stádiumban a tünetek lehetnek zavartság és memóriaromlás (különösen a közelmúltbeli eseményekre vonatkozóan), a dezorientáció, a személyiség és az ítélőképesség megváltozása, valamint a rutinfeladatok ellátásában fellépő problémák. Ebben a szakaszban a demenciában szenvedő személy által észlelt változások tévesen betudhatók a normális öregedesének vagy a stressznek.

* A második, mérsékelt szakaszban a korai stádium tünetei egyre nyilvánvalóbbá válnak, és a személy egyre nehezebben kezeli azokat, további segítséget igényelhet a napi tevékenységekben. További tünetek lehetnek a hangulatingadozások, a növekvő feledékenység, valamint a barátok és a családtagok felismerőképességének hiánya.

* Végül, a demencia előrehaladott szakaszában a személy elveszítheti az emberekre és a környezetre adott válaszadási képességét, és előfordulhat az is, hogy segítség nélkül nem tudja elvégezni az alapvető feladatait. Általában a kommunikációs képességek elvesztése, jelentős memóriavesztés, a magatartás jelentős változásai, valamint az egyre nehezebb mobilitás is jellemzővé válik.

A demenicában szenvedő betegek mintegy 90%-a viselkedési és pszichológiai tüneteket tapasztal, amik komoly kihívásokat jelentenek a közvetlen környezet számára. Ilyen viselkedés lehet például a vándorlás, hallucinációk, téveszmék és az agresszió. A megjelenő viselkedés mindig jelentős eltérést mutat a személy tipikus, megszokott viselkedésétől, és ennélfogva nagyobb terhelést jelent a családi kapcsolatokra, mint például egy fejlődési rendellenesség.

Egy családtag szellemi, fizikai hanyatlása lelkileg, fizikailag is megterhelő a többi családtag számára. A szerepek megváltoznak. Gyakran tapasztalható veszteségérzet és bánat, hiszen a saját életünk, és annak a személynek az élete is megváltozik a demencia által, akiről gondoskodnunk kell. Ezek a változások jelentős hatást gyakorolnak az érintettekre, a családtagokra. A leggyakoribb érzések, melyet a közeli hozzátartozók átélnek: a bűntudat, a bánat, a veszteség, a harag.

Bűntudat

Elég gyakori érzés, hogy bűnösnek érezzük magunkat, hogy bántottuk korábban a demenciában szenvedő személyt, bűntudatunk van, mert kínosan érezzük magunkat a furcsa viselkedése miatt, vagy bűntudatunk van azért, mert nem akartunk felelősséget vállalni a gondozásáért.

Bűntudatunk van akkor is, ha kórházi gondozásba kerül családtagunk, miközben mindent igyekeztünk megtenni azért, hogy otthon ápoljuk. És lelkiismeret-furdalásunk van amiatt, hogy azt ígértük, „Mindig vigyázni fogok Rád!”, amit esetleg nem tudtuk betartani.

Bánat és veszteség

A bánat a veszteségre adott válaszunk. Ha egy közeli hozzátartozónknál alakul ki demencia, akkor szembesülünk azzal, hogy elvesztettük azt a személyt, akit korábban ismertünk, és annyi tervünk volt még a jövőre nézve, amelyet most nem élhetünk meg oly módon, ahogy elterveztük. A kapcsolatot veszítjük el, amelyet egy gyászfolyamathoz hasonló állapot kísér.

Harag

Természetes, hogy csalódottak és dühösek vagyunk. Dühösek, hogy gondoznunk kell a demenciában szenvedő családtagot, dühösek másokra, hogy ők nem segítenek, haragszunk a másikra a nehéz viselkedéséért.

Néha talán úgy érezzük, hogy idegesít a demens személy, mérgesek vagyunk rá, a helyzetért. A szorongás, a frusztráció, a bűntudat, a kimerültség, a bosszúság érzése - tudnunk kell -, hogy teljesen normális. Azonban ha így érzünk, vagy aggódunk, hogy elveszíthetjük az irányítást, fontos megvitatni, megosztani valakivel az érzéseinket.

Ne feledkezzünk meg a gyerekekről, a kamaszokról sem a családban

A fókusz ilyenkor – teljesen érthető módon -, a demens személyen van, ám sokszor a fiatalabb családtagok nem kapják meg a szükséges figyelmet, amelyre szükségük lenne, vagy a betegséget nem magyarázzák el neki oly módon, hogy azt megértsék.

A gyermekek gyakran tapasztalják meg az érzelmek széles skáláját, amikor (többnyire) valamelyik nagyszülőjük küzd a demenciával. A fiatalabbak ilyenkor félhetnek attól, hogy ők is elkapják a betegséget, vagy hogy valamit ők tettek a betegség kialakulásáért. Serdülők bosszankodhatnak is, ha nagyobb felelősséget kell vállalniuk, vagy szégyent éreznek, hogy nagyszüleik „mások”.

Érdemes megnyugtatni a fiatalokat, hogy ezt a betegséget nem tudják „elkapni”. Kezeljük egyszerűen, és minél természetesebben a betegséget, a személyiség és a viselkedés változását. Ismertessük a gyermekkel a tüneteket, hogy a mama vagy a papa elfelejthet olyan dolgokat, mint a nevünk, beszélni is nehezebben megy neki. Győzzük meg a gyereket, hogy ez nem az ő hibája, nem direkt csinálja a nagyszülő sem, hanem ez a betegség eredménye.

Családtagként aggódunk, bánkódunk, túlterheltnek érezzük magunkat egy ilyen helyzetben. Azonban hasznos emlékeztetni magunkat, hogy a demenciában szenvedő személy észleli és érzi képességeinek megváltozását, és alkalmazkodik diagnózisához, betegségéhez. Emellett pedig ha szükségét érezzük, kérjünk segítséget bátran.

Ha érdekel a pszichológia közérthető nyelven, ne hagyd ki a 7köznapi pszichológia blogot!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Évekig tartó viszony a tanárnővel: Ricsi könnyek között tálalt ki a manipulációról és a kihasználásról
Egy ártatlannak tűnő öleléssel kezdődött minden, ami aztán nyolc évig tartó titkos viszonyba torkollott. Horváth Richárd a Partizánnak mesélt a pokoli évekről.


A Partizánnak adott interjút Horváth Richárd, aki arról beszélt, hogyan használta ki és manipulálta őt gyerekként a középiskolai angoltanára, akivel éveken át viszonya volt. Azzal kezdte a beszélgetést, hogy mivel ő férfi, biztosra veszi az áldozathibáztatást.

„Jönnek a viccesek majd, hogy bárcsak az ő idejükben lettek volna ilyen női tanárok. Ja, mindenki meg akarja dugni a jónő tanárnőt. Aztán én meg megtettem, és itt ülök mégis. És nem hiszem, hogy bármelyik osztálytársam cserélne velem most”

– fogalmazott.

Elmondása szerint a kapcsolat 2012-ben kezdődött, amikor 15 évesen megpillantotta a tanárnőt, akit „a világ legszebb hölgyének” látott. A viszony egy ártatlannak tűnő helyzettel indult: Ricsi egy családi probléma miatt nem készítette el a házi feladatát, és megkérte a tanárnőt, hogy ne csak egyest ne adjon neki, de ne is beszéljen senkinek a dologról. Állítása szerint a tanárnő ezt nem tartotta be, és szólt az osztályfőnökének. Ricsi erre egy bizalomról szóló Facebook-poszttal reagált, amiből a tanárnő tudta, hogy neki szól. Behívta a tanterembe, bocsánatot kért, majd megkérdezte, megölelheti-e. „Az az ölelés nagyon jól esett ott abban az adott pillanatban, és innentől kezdtünk el mi beszélgetni Facebookon, és egyre inkább elmélyültek ezek a beszélgetések” – emlékezett vissza.

Bár egy ponton Ricsi javasolta, hogy hagyják abba a beszélgetéseket, amibe a tanárnő először beleegyezett, pár nap múlva mégis újra megkereste azzal, hogy „szerinte semmi rossz nincs abban, ha mi ketten beszélgetünk, ha lelkizünk, mert hát mindkettőnknek jó”.

A fiú elmondása szerint ettől különlegesnek érezte magát. „Tök megtisztelve, meg különlegesnek éreztem magam. És valójában ez volt a hatalmas csapda ebben az egészben” – mondta. A kapcsolat hamarosan fizikai síkra terelődött, miután a tanárnő egy ajándékátadás ürügyén felhívta a lakására. Először csak ölelések és kézfogások történtek, majd a tanárnő elkezdte csókolgatni a nyakát, amit a fiú viszonzott, de közben végig bűntudata volt. „De mégis ott volt mindig is az a gondolat a fejemben, hogy ez az egész olyan bűnös, hogy ennek nem lenne szabad megtörténnie” – idézte fel.

A tanárnő először a harmadik fiának, majd a kisöccsének nevezte, végül „lelkitársak” lettek. Az első csók a nő lakásán, a kanapén történt meg, ami után a tanárnő azt mondta, legközelebb egy hónap múlva kaphat hasonlót.

Ricsi állítása szerint nem ő volt az, aki ezt a határt átlépte, innentől kezdve rendszeresen csókolóztak a tanteremben, a lakáson vagy az utcán elbújva.

A nő féltékeny lett, amikor Ricsi kortárs lányokkal próbált ismerkedni. „Ő azt szeretné, hogy kizárólag vele randizzak, mert ő szerelmes belém. Sajnos ez is jól esett akkor, és nagyon szupernek gondoltam magam, hogy hát egy felnőtt nő tényleg szerelmes belém”

– mondta Ricsi, aki szerint ezután a kapcsolat egyre inkább testivé vált, az érzelmi beszélgetések pedig eltűntek, ami miatt úgy érezte, kihasználják.

Az első szexuális együttlétre 2014. július 15-én került sor, amikor Ricsi már betöltötte a 17. életévét, a tanárnő pedig 18 évvel volt idősebb nála.

Elmondása szerint a tanárnő ekkor már egy közös jövőt ígért neki. „Elmondta, hogy velem szeretné leélni az életét, hogy nagyon várja, hogy végezzek a sulival, és együtt lehessünk örökké, hogy együtt öregedjünk meg” – emlékezett vissza a férfi, aki szerint a tanárnő már a kapcsolatuk elején manipulálni kezdte, hogy a saját szükségleteit kielégíthesse vele.

A viszonyról Ricsi apja is tudomást szerzett, miután a fia egy egész hetet a tanárnőnél töltött. Bár az apa nagyon kiakadt, végül nem szólt az iskolának.

„Azt mondta, hogy félt, hogy meggyűlölöm egy életre, ha ezt teszi. Értelemszerűen, ha meg is gyűlölöm, érte, egyébként ez lett volna a jó döntés” – mondta Ricsi. A viszonyról állítása szerint a tanárnő egyik kolléganője, egy magyartanár is tudott, aki nemhogy nem szólt, de még az osztályfőnököt is lebeszélte a gyanakvásáról, amikor az aggályait fejezte ki a diák és az angoltanár furcsa kapcsolatáról.

A titkolózás egyre jobban megviselte Ricsit, akinek egy alkalommal dühkitörése volt az osztályban. Ezt követően a tanárnővel közösen mentek el egy pszichiáterhez, aki Ricsi szerint nem mondta ki, hogy a kapcsolatuk nem normális. „Gyakorlatilag arra tanultam itt praktikákat, hogy hogyan ne legyek dühös, és hogyan kezeljem a dühömet” – mondta. A tanárnő manipulációi miatt Ricsi szociális élete beszűkült, elmaradtak a barátai. „Egyszer csak azt vettem észre, hogy basszus, már tényleg csak ő van nekem.”

Egy ponton megpróbált szakítani, letiltotta a tanárnőt mindenhonnan, és nem ment iskolába. Ekkor a tanárnő barátnője és a beavatott kolléganője is keresték telefonon, hogy vegye fel újra a kapcsolatot.

Ricsi ekkor az apjához fordult, hogy segítsen neki iskolát váltani, de ő azt mondta, a maradék két évet már bírja ki. „Az az egy ember, akitől segítséget kértem, ő is azt mondta, hogy bírjam ki” – fogalmazott.

Az érettségi után, 2018-tól Ricsi dolgozni kezdett, hogy a közös életükhöz gyűjtsön, de a tanárnő mindig kifogásokat talált. Végül 2019 decemberében szakított vele, de a nő 2020 márciusában albérletbe költözött, és újra összejöttek.

A kapcsolatnak 2020. április 5-én lett vége, amikor a tanárnő azt mondta, nem bírja nézni a gyerekei fájdalmát, ezért mégsem hagyja el a férjét. „Talán soha nem éreztem még akkora fájdalmat, mint aznap, mert nem tudtam megszólalni, csak ültem egy helyben, és úgy éreztem, hogy most belülről széttörtem”

– mondta.

Ricsi állítja, nem akar bosszút állni. A szakítás után tudatosult benne, hogy ez nem szerelem volt, hanem a lelki kizsákmányolása. „Egyetlen egy felnőtt diszfunkcionális működése sem legitimizálhatja soha azt, hogy egy gyerekkel visszaéljen” – jelentette ki. Terápiára kezdett járni, ahol a kapcsolat hatásai mellett a gyerekkorával is foglalkozott. Elmondása szerint sosem érezte magát eléggé szeretve, apja érzelmileg elérhetetlen volt, és gyerekként végig kellett néznie, ahogy nagyapja bántalmazza a nagymamáját. A terápia segített feldolgozni a traumáit, és rendezni a kapcsolatát a szüleivel, akik elmondása szerint sajnálják, ami történt. „Amit az egyik legnagyobb terápiás eredményemnek gondolok, az pedig az, hogy életemben először sikerült megölelnem úgy az anyukámat, hogy az jó érzés volt” – zárta a beszélgetést.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Ártalmatlan szokásnak tűnik, de tönkreteszi a gyerekedet: a kőkemény igazság a kötelező ovis altatásról
Új kutatások szerint semmi szükségük nincsen rá egyes gyerekeknek, és ha kényszerítik őket, az az idegrendszerüket károsíthatja.


Ha egy ötéves gyerek húsz percig csak a plafont bámulja a sötétített csoportszobában, az nem neveletlenség vagy dac: az idegrendszere üzeni, hogy neki már nincs biológiai szüksége a délutáni alvásra - erről a témáról írt hosszabb, alaposan kifejtett posztot az Anyugi Facebook-oldal szerzője.

Egyre több szülő teszi fel a kérdést, miért ragaszkodik sok óvoda a mindenáron kötelező délutáni alváshoz, ami többet árthat, mint használ.

Bár a szabályozás nem változott, a gyakorlat szerencsére több helyen már igen. Egyre több óvoda ismeri fel, hogy a pihenés és az alvás nem ugyanaz, ezért a házirendjükben már „alvás VAGY csendes pihenő” szerepel, teret engedve a gyerekek egyéni igényeinek. Legalábbis ott, ahol nincsenek merev szabályok és elvárások a kicsikkel kapcsolatban.

A tudomány ugyanis egyértelműen kimondja: az alvásigény nincsen kőbe vésve, az idegrendszer fejlettségétől függ.

A legtöbb gyerek 3 és 5 éves kora között szokik át a nappali alvásról a csak éjszakai pihenésre. Kutatások szerint 5 éves kor felett a gyerekek kevesebb mint 30 százalékának van szüksége a délutáni szunyókálásra.

Ha egy gyereket mégis rákényszerítenek a mozdulatlan fekvésre, az a testének nem pihenés, hanem stressz.

„A gyereket arra kényszeríteni, hogy ébren feküdjön egy sötét szobában, nem relaxáció, hanem tiszta stressz, ami megemeli a kortizolszintjét és garantáltan tönkreteszi az esti elalvást is” – magyarázza egy szakértő a jelenség hátterét. A kényszerített csend nemcsak az aznapi hangulatát teszi tönkre, de felboríthatja az éjszakai alvását is, ami egy ördögi körhöz vezet.

Ezt támasztják alá a Queenslandi Egyetem kutatásai is. Karen Thorpe és csapata kimutatta, hogy 5 éves kor felett a kötelező délutáni alvásnak semmilyen mérhető előnye nincs a gyerekek kognitív fejlődésére vagy egészségére, sőt, negatívan befolyásolhatja az éjszakai pihenés minőségét.

A vizsgálatok szerint a kényszerpihenő a stressz-szintet sem csökkentette megbízhatóan azoknál a gyerekeknél, akik már nem voltak álmosak.

A megoldás szerencsére nem bonyolult, és a pedagógusok leterheltségét sem növeli feltétlenül.

Az egyik bevált módszer a „20 perces szabály”: aki ennyi idő után sem alszik el, halkan felülhet az ágyában, és nézegethet mesekönyvet, rajzolhat vagy játszhat egy csendes logikai játékkal.

Máshol „suttogó sarkot” alakítanak ki, ahol az ébren lévők egy elkülönített részen színezhetnek vagy kirakózhatnak, amíg a többiek alszanak. A nagyobbaknál a fülhallgatós mese- vagy hangoskönyv-hallgatás is bevált, ami leköti a figyelmüket anélkül, hogy a többieket zavarnák. A lényeg, hogy a fektetés lehetőség legyen, nem pedig kényszer.

Természetesen a nagy csoportlétszám és a kevés felnőtt nehezíti a helyzetet, de a differenciált pihenőidő megszervezése nem lehetetlen.

Előre összeállított „csendes tevékenység-listával” és a terem zónákra osztásával a pedagógusok is fellélegezhetnek. A kulcs a szülők és az óvoda közötti nyílt kommunikáció. „A szülő jelezze bátran a pedagógusnak, ha otthon azt tapasztalja, hogy a gyerek a délutáni alvás miatt este tízig pörög. Egy kéthetes próbaidő alatt közösen figyelhetik a változásokat” – tanácsolják a szakemberek.

A felelősség azonban a családoké is. Ha egy gyerek elhagyja a délutáni alvást, kulcsfontosságú a stabil esti rutin, a képernyőidő csökkentése és a korábbi lefekvés, hogy az idegrendszerének legyen ideje regenerálódni. A cél nem az alvás eltörlése, hanem az, hogy a pihenés a gyerekek valódi igényeihez igazodjon. A pihenés maradjon lehetőség, ne pedig parancs.

Via ABC News, Anyugi Facebook-oldal


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kiderült a titok, amitől egyesek évekkel lassabban öregednek, és tovább élnek, mint mások - ezek az árulkodó jelek
Az árulkodó jelek a bőrödön és a hajadon is meglátszanak, de te magad is tehetsz azért, hogy tovább élj és fiatalabb maradhass a valódi életkorodnál.


Lehet, hogy a tested fiatalabb, mint amilyen idős vagy? Nem is olyan ritka, különösen manapság.

A kulcs a naptári és a biológiai kor közötti különbség. Utóbbit jelentősen befolyásolhatja, hogyan élsz.

Egy nagyszabású kutatás szerint nyolc, a szív- és érrendszeri egészséget védő szokás követése akár hat évvel is lelassíthatja a biológiai öregedést – írta az American Heart Association. A kutatók szerint nem kell bonyolult dolgokra gondolni. „Aki követi ezt a 8, szív- és érrendszeri egészséget támogató szokást, az átlagosan hat évvel lassíthatja a biológiai öregedés ütemét” – hangsúlyozzák a szakemberek.

Fontos jelző a várható életkorra a családi háttér.

Ha a szülők, nagyszülők és dédszülők jellemzően legalább 80 éves korukig éltek és nem szenvedtek krónikus betegségben, nagy eséllyel örökölted tőlük a hosszú élet lehetőségét.

Emellett az életmód is döntő.

Az alkohol és a dohányzás elképesztő mértékben öregít, és mivel mindkettő káros a bőrre, akár idősebbnek is nézhetsz ki a korodnál.

Ez is jelentős, ráadásul általad befolyásolható tényező.

Lényeges még a rendszeres testmozgás és a kiegyensúlyozott étkezés is.

A külső jegyek, mint a dús, egészséges haj, szintén a fiatalosabb megjelenésről árulkodnak. A bőr állapota is sokat elárul. Bár a több melanin a bőrben általában tovább őrzi a fiatalos külsőt, a fényvédelem mindenkinek kötelező, mert az UV sugárzásnak káros a hatása – figyelmeztetnek a bőrgyógyászok.

Az olyan egyszerűen mérhető adatok, mint a vérnyomás, a vérzsírok, az éhgyomorra mért vércukorszint, a testsúly és a fittség is pontosítja a képet arról, hogy milyen élethosszra számíthatsz.

Ha a jelek nálad is a lassabb öregedésre utalnak, a legjobb, ha tudatosan ráerősítesz azokra a szokásokra, amelyek bizonyítottan segítenek: hagyd el a dohányzást, fogyassz mértékkel alkoholt, mozogj rendszeresen, egyél minőségi ételeket, aludj eleget, kezeld a stresszt, és használj naponta fényvédőt.

Via Qubit


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Minden huszadik gyereket érintheti a rejtett zavar, amit a legtöbb szülő egyszerűen ügyetlenségnek néz
A diszpraxia, más néven fejlődési koordinációs zavar, a mozgástervezés neurológiai nehézsége. A korai felismerés és a célzott terápia jelentősen javíthatja az érintettek életminőségét.


Elesik a játszótéren, kiborítja a kakaót, és a cipőfűzés egy örökkévalóságnak tűnik. Sok szülő ilyenkor csak legyint: a gyerekem egy kicsit ügyetlen. Pedig a felszín alatt egy kevésbé ismert, de nagyon is valós neurológiai fejlődési zavar, a diszpraxia húzódhat meg, amely időben felismerve jól támogatható.

A diszpraxia, vagy ahogy a nemzetközi szakirodalom nevezi, Fejlődési Koordinációs Zavar, a mozgások megtervezésének és kivitelezésének neurológiai eredetű nehézsége.

A zavar „rejtett” jellegét az adja, hogy az érintett gyermek intelligenciája és az általános orvosi leletei sokszor teljesen átlagosak, mégis látványosan küzd a mindennapi gyakorlati feladatokkal.

A becslések szerint az iskoláskorú gyermekek 5-6 százalékát érinti, és fiúk körében gyakrabban fordul elő. A koraszülöttség szintén növelheti a kockázatot.

A jelek már óvodáskorban feltűnhetnek: később vagy nehezebben alakulnak ki az alapmozgások, mint a futás, ugrás vagy a labdázás. Iskoláskorra a nehézségek az önellátásban is megmutatkoznak, például az öltözködés, a cipőfűzés vagy az evőeszközök használata során.

Gyakori a kimerítően csúnya kézírás, a feladatok lassú elvégzése és a több lépésből álló utasítások követésének nehézsége.

Ezek a küzdelmek gyakran vezetnek alacsony önértékeléshez, szorongáshoz, sőt, akár kiközösítéshez is. „Nem azért van, mert buta vagy, és nem azért, mert nem tudod megcsinálni, hanem azért, mert máshogy dolgozod fel az információt...” – mondta egy érintett gyermek édesanyja.

Fontos tudni, hogy a diszpraxia gyakran társul más állapotokkal, például figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarral, nyelvi zavarokkal vagy szorongással.

Emellett lényeges különbséget tenni a mozgáskoordinációs zavar és a gyermekkori beszédapráxia között: míg előbbi a testmozgások, utóbbi a beszédmozgások tervezésének zavara, bár a két állapot együtt is előfordulhat.

A diagnózist gyermekneurológiai vagy fejlődésneurológiai vizsgálat során állítják fel.

A szakemberek feltérképezik a mindennapi életet érintő nehézségeket, és olyan standardizált eszközöket használnak, mint a Movement ABC-2 teszt, miközben kizárnak minden más lehetséges neurológiai okot, például a látáskárosodást.

A diagnózis azonban nem végállomás, hanem a célzott támogatás kezdete.

A legfrissebb nemzetközi klinikai ajánlások, amelyeket a European Academy of Childhood Disability szakértői csoportja dolgozott ki, a feladatorientált, részvétel-központú megközelítést hangsúlyozzák.

Ennek keretében a foglalkozásterápia, a gyógytorna és szükség esetén a logopédia segíthet a gyermeknek a mindennapi készségek elsajátításában és a környezetéhez való alkalmazkodásban.

Otthon és az iskolában is sokat tehetünk: a feladatok kisebb lépésekre bontása, vizuális segédletek használata, ergonomikus íróeszközök biztosítása mind enyhíthetik a terheket.

„Néha csak arra gondolok: miért, ó, miért nem terjedt el jobban a tépőzár?” – nyilatkozta Daniel Radcliffe színész, aki maga is enyhe diszpraxiával él.

A sikerélmény kulcsfontosságú, ezért érdemes azokra a mozgásformákra építeni, amelyekben a gyermek örömét leli, legyen az úszás, kerékpározás vagy jóga.

Magyarországon a szülők a helyi pedagógiai szakszolgálatokhoz vagy gyermekneurológiai szakrendelésekhez fordulhatnak a gyanúval. A legfontosabb üzenet, hogy a „csak ügyetlen” címke helyett érdemes okokat és megoldásokat keresni, mert a korai, célzott támogatás kézzelfogható eredményt hoz a gyermek önállóságában és önbizalmában is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk