ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

5 gyerek, 24 óra: így (nem) megy a munka

Család és/vagy munka: az örök dilemma. Hogyan lehet dolgozni öt gyerek mellett, ha a munkahelyem nem egyéb, mint egy munkaállomás a nappali sarkában? Lehet-e egyáltalán?
R. Fonyó Barbara írása a Mom With Five blogon, a címlapkép illusztráció - szmo.hu
2017. május 17.



A Mom With Five blog sokkal több egy ötgyerekes édesanya egyszerű naplójánál, egy valóságos családi magazin. R. Fonyó Barbara végzettségét tekintve történész-egyiptológus, de az egyetem elvégzése után – némi kitérőtől eltekintve – külpolitikai újságíróként dolgozott a Magyar Távirati Irodánál. 2002 óta háztartásbeliként, főállású anyaként éli a mindennapjait öt gyerek (4 fiú és egy lány) édesanyjaként.

Barbara posztjai középpontjában a család áll, a gyerekei, a velük átélt élmények, a gyereknevelés során szerzett tapasztalatok, kudarcok. Írásaiban azt szeretné megmutatni, hogy gyerekekkel élni nem mindig rózsaszín, habos-babos tündérmese, néha kifejezetten nehéz, de ennek ellenére minden pillanatáért megéri csinálni, küzdeni, erőn felül teljesíteni.

Mielőtt belevágnék abba, milyen technikákkal próbálom meg közös nevezőre hozni a családomat és az általam munkának tekintett blogírást, először is tisztázni szeretném, hogy tényleg munka-e a blogírás vagy csak hawaii láblógatás? Vagyis dolgozom-e egyáltalán és kell-e álmatlan éjszakákon át azon töprengenem, hogyan találjam meg az nem létező egyensúlyt a munkám és a családom között?

Nemrégiben egy kedves ismerősöm megkérdezte: te most dolgozol, vagy csak hobbi az írás, és egyébként is, hogy fér bele az idődbe? A kérdések elgondolkoztattak és eszembe juttattak sok mindent: a kilátástalan – bár olykor vicces szituációkat magával hozó – álláskeresést öt gyerek mellől (Gyereke van? Igen. Hány? Öt. És akar még szülni? Ha nem, akkor megkapom a munkát? Nem írom le, milyen képet vágott a HR-es kolléga...), a társadalom szemében aktív munka nélküliség keserű tapasztalatait, és a mostani állapotot, amikor továbbra sincs "igazi" munkám, mégis dolgozom (legalábbis én így érzem), blogot írok. És az utóbbi időben előfordultak olyan az esetek, amelyek azt bizonyítják: elindult egy változás és mások is úgy vélik, igenis munka, amit csinálok, mert megesik, hogy fizetést kapok az írásaimért.

A szó hagyományos értelmében vett – reggel nyolctól délután négyig-ötig tartó – munkát öt gyerek mellett képtelenség elvállalni, mondjuk találni sem lehet. Az otthonról végezhető munkák aránya kis hazánkban igen csekély, pedig én egy olyan cég – média – alkalmazásában állok a mai napig, ahol elvileg kivitelezhető lenne.

anyasag_munka1

De mégsem, a munkáltatói magyarázat igen egyszerű: nem vagyok olyan mobilis, mint a szerkesztőségben dolgozó kollégák (nem tudok azonnal ugrani, ha esemény van, mert mondjuk épp akkor fetreng Legkisebb 40 fokos lázzal az ágyban – ez egyébként is érdekes: amikor még dolgoztam Nagyfiú és Nagylány mellett, a gyerekek épp akkor gurultak le a lépcsőn, zuhantak le az ágyról, estek bele fejjel a kádba, kenték bele a popsikenőcsöt a kanapéba, amikor életbevágóan fontos konferenciabeszélgetésben vettem épp részt egy nemzetközi szervezettel – csodálkoztak is a vonal túlsó végén, hogy mi a fene folyik a "szerkesztőségben" – én itthon voltam, de a többiek a munkahelyünkről kapcsolódtak be a beszélgetésbe), nem vagyok állandóan bevethető, pedig az én szakmámban a gyors, azonnali reagálás elengedhetetlen.

Bár létezik a munkámnak olyan oldala, amelyet itthonról is könnyűszerrel levezényelheténk, de úgy tűnik, ebben nincs egyetértés közöttünk. Ezért inkább úgy döntöttem, a magam útját kezdem járni és blogot fogok vezetni. Tudtam, hogy nekem biztosan jó lesz (javul az önértékelésem, nem érzem majd magam haszontalannak), abban meg csak bízni tudtam, hogy talán mások is annak találják majd, ha látják, mások is hasonlóan élik meg az anyasághoz, családhoz kapcsolódó gondokat, örömöket.

Mikor és hogyan?

Mikor és hogyan jut időm írni? Na, ez az igazi varázslat! A nap 24 órájában szolgálatban vagyok a gyerekek miatt, még éjszaka is mindig nyitva van a fél fülem, hogy azonnal keljek, ha nyugtalanságot érzek valamelyik gyerekszobából. Mégis meg kell találnom azokat a nyúlfarknyi szabad időszakokat, amikor épp csend honol a lakásban és valami rejtélyes oknál fogva egyedül vagyok. A reggeli káosz után megpróbálom fénysebességgel elvégezni a háztartási feladatokat, hogy a lehető legjobban tudjam hasznosítani azt az időszakot, amely az írásra jut: ez hétköznap napközben, este kilenc óra előtt két-három óra. Hétvégén semmi.

A reggel után a délután-kora este is teljes egészében a gyerekekről szól. Férj késő estig dolgozik minden nap, sőt időről-időre még tanfolyamra is jár, úgyhogy a napok legtöbbjén egyedül vagyok a gáton, hogy szembenézzek az árral. Este kilencig nincs megállás létemnek ebben a másik szegmensében.

anyasag_munka2

Ez a hét-nyolc órás időtartam rendesen lefáraszt: játék a kisebbekkel, tanulás a nagyokkal, vacsorakészítés, felkészülés a másnapra. Este fél tíz körül jön a blogírás második felvonása: újraolvasom az elkészített bejegyzést, javítom a hibákat, képeket keresek, kikérem Férj véleményét. Ha elégedett vagyok vele, akkor félrerakom a közzétételig, ha nem, akkor sem nyúlok hozzá, elteszem másnapra..., mert ahogy a mondás is tartja: jó munkához idő kell.

De honnan lesz időm?

A megoldás

Bár nekem nincsenek klasszikus munkahelyi kötelezettségeim, de mivel én munkaként tekintek a blogírásra, az én helyzetemben is nagyon jól alkalmazhatók azok az évek alatt kitapasztalt egyszerű, de ugyanakkor nagyon fontos szabályok, amelyekkel könnyebben meg tudok felelni az anyaságom és a munkám elvárásainak egyidőben úgy, hogy közben én is képben maradok.

Már az első gyerekünk születése is – a többiekről nem is beszélve – a szó szoros értelmében a feje tetejére állította az addigi életritmusunkat, amelynek természetesen szerves része volt a munka, a klasszikus munka. Nagyfiúval a nyakunkba kaptuk a "Mese az elveszett időről" című kiadványt, amelyet azóta is szorgalmasan forgatunk, miközben álmainkban egy nap háromszor 24 órából áll. A megváltozott családi felállásban teljesen át kellett értékelnünk a napi ritmusunkat az új fontossági sorrendnek megfelelően.

anyasag_munka5

Férjnek valahogy könnyebben ment az átállás – nem hiába, kocka -, én meg csak gyötrődtem, idegeskedtem mindenen, mert semmi sem volt olyan, mint korábban. Végül, hosszas unszolásra beadtam a derekamat és megpróbáltam átemelni a Férj által sűrűn emlegetett és projektmenedzserként folyamatosan alkalmazott time management bevált elemeit az anyaságomba. Íme, az én négyes listám, amely nagyban hozzájárul, hogy négykézláb állva maradjak az anyaság hullámzó tengerén.

#1 Tekints az anyaságra úgy, mint egy projektre!

A jól működő projektekhez két dologra van szükség: ésszerű irányításra és erőforrásokra. Továbbá nagyon fontos tudni, hogy bármilyen projekt felosztható különböző lépésekre. Hogyan jön ez az anyasághoz?

Ha megérted és elfogadod a gyerekeid fejlődésének fizikai és pszichológiai sajátosságait, nem fogsz idegeskedni olyan dolgokon, amelyeken nem lehet változtatni, ergo nyugodtabb leszel és még az idegeskedésre szánt időt is megspórolod. Ez kamaszkorban különösen hatásos módszer. Akár időmilliomos is lehetnék, ha nem lenne Nagyfiún és Nagylányon kívül még másik három gyerekem.

#2 Delegáld a kötelezettségeket!

Segítséget kérni nem szégyen, sőt! A gyereknevelés nem egyszemélyes feladat, ahol anyaként bele kell szakadni a mindennapokba.

Először én is azt hittem, az a jó, ha mindent én csinálok a gyerekek körül, mert én tudom, mi a legjobb nekik: nem bíztam őket másra, a háztartásban is egyedül próbáltam helyt állni, én meg valahol elvesztem útközben. Idővel és a gyerekeim számának növekedésével azonban megtanultam elengedni dolgokat, megtanultam lazának lenni és nem utolsó sorban bízni, megbízni másokban, rábízni másokra bizonyos feladatokat és nem utolsó sorban a gyerekeket.

Nem volt könnyű döntés, de a hétköznapok túléléséhez muszáj volt: nem lettem felelőtlenebb édesanya, de már nem az elveim után mentem, hanem kizárólag a gyerekek igényei szerint cselekedtem, akiknek nem egy kifacsart háztartási alkalmazottra, hanem egy kiegyensúlyozott édesanyára van szükségük és ha ehhez takarítónő kell vagy heti háromszor két óra szabadidő, akkor az kell és most már nem azon agonizálok, milyen anya vagyok, hogy ilyen ördögtől való gondolataim, igényeim vannak, hanem sokkal inkább a megszervezésükön fáradozom.

#3 Ne legyen bűntudatod!

A bűntudat szorosan kapcsolódik az előző ponthoz. A bűntudat lebénít, ezért időt rabol. Nem akarok már tökéletes édesanya lenni, megelégszem azzal, hogy jó anyja vagyok a gyerekeimnek. Pont jó. Pont.

anyasag_munka3

#4 Vond be a gyereket az életedbe!

A gyerekek nagyon nyitottak és befogadóak, ráadásul sokkal jobban tudnak alkalmazkodni bizonyos szituációkhoz, mint ahogy azt mi, szülők eleinte képzeljük. Legalábbis nálam így volt. Az első két gyerekemmel nagyon szigorú napirendet tartottam, sehol semmi kihágás, lazaság, gyakorlatilag ők szabták meg az életünk ívét, mi költöztünk be az ő életükbe és nem fordítva.

A harmadik gyereknél már nem volt ennyire egyszerű a helyzet, egyszerűen már sokan voltak, eltérő igényekkel. Sőt, Négyes és Legkisebb megszületésével még többen lettek, még több és eltérőbb igénnyel, napirenddel. Változtatnunk kellett!

Középsőnél fordult meg először az addigi tendencia: ő volt az, aki beköltözött az életünkbe és nem fordítva, nem mi alkalmazkodtunk hozzá, hanem őt próbáltuk meg beilleszteni a hétköznapjainkba, természetesen figyelembe véve a legfontosabbakat, azt etetéseket, az alvási időszakokat, de például már nem volt fontos, hogy a saját kiságyában aludjon délután, alkalomszerűen az autósülésben és cumisüvegből is meg tudta enni az ennivalóját stb. A mottónk innentől kezdve: Lazaság! Életszerűség

Humor, rugalmasság és time management – ezek az én jóanyaságom kellékei.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
A Bridgerton sminkese most elárult néhány komoly beauty-titkot a forgatásról – köztük azt is, mitől olyan hibátlan Sophie bőre
Nic Collins, a sorozat sminkmestere, végre megmutatta, hogyan érik el Sophie Baek irigylésre méltó, ragyogó bőrét. A trükk egy egyszerű keverési technika.


A szereplők ragyogása nem csak kosztüm kérdése: a Bridgerton 4. évadában Sophie Baek hibátlan bőre mögött fegyelmezett előkészítés, visszafogott textúrák és egy profi keverési trükk áll – közvetlenül a sorozat sminkfőnökétől. A Netflix nemrég tette elérhetővé a sorozat negyedik évadának első négy epizódját, amely Benedict Bridgerton és az új hősnő, Sophie Baek történetére fókuszál. A Daily Mail szerint a karakter szépsége a történetmesélés szerves része, ami a két világ közötti különbséget is hangsúlyozza.

Nic Collins, a sorozat haj- és sminktervezője elárulta, Sophie sminkjét szándékosan visszafogottra tervezték.

„A kedvenc részem Sophie megjelenésének megalkotásában az egész »lenti« világ felépítése volt, és annak biztosítása, hogy egyértelmű különbség legyen a két világ között.

Sophie sminkjének nagyon természetesnek és letisztultnak kellett lennie ahhoz képest, ahogyan a »fenti« szereplőket látjuk” – magyarázta a szakember.

A friss hatás elérése már jóval az alapozó felvitele előtt elkezdődött. „A bőrelőkészítés nagy része volt a reggeli rutinnak. A legtöbb napon nagyon korán voltak a sminkes hívások, ezért

egyenesen a hűtőből kivett cryo golyókat használtunk egy nyirokelvezető masszázshoz, hogy felébresszük az arcot. Ez egy annyira egyszerű dolog, de valóban meghatározza, hogyan néz ki a bőr egész nap”

– mondta Collins. Ezt követte a hidratálás egy Caudalie Beauty Elixir permettel és egy réteg Tatcha Dewy Skin Creammel. „Együtt hibátlan, »belülről ragyogó« alapot hoztak létre, ami azt jelentette, hogy a természetes smink erőfeszítés nélkülinek és valódinak tűnt a kamerán. Az egész arról szól, hogy megteremtsük azt a finom ragyogást, ami egyáltalán nem tűnik sminknek.”

Sophie legdrámaibb sminkje a maszkabálon látható, ahol az arcának nagy részét maszk takarja. „Mivel az arcának nagy része takarásban volt, igazán arra koncentráltam, hogy a szemek és az ajkak kiugorjanak.

Lágy definíciót adtunk a szemek köré, az ajkakat pedig hidratáltan és ragyogóan tartottuk”

– részletezte a sminkes. Az ajkak különösen központi szerepet kaptak. „Yerinnek már eleve gyönyörű ajkai vannak, ezért csak egy áttetsző színnel emeltem ki őket.”

A kulisszák mögött azonban akadtak nehézségek, különösen a maszkok helyén tartásával. „Határozottan alábecsültük, milyen trükkös lesz a maszkot pont jónak beállítani. Egy kis komédiává vált a forgatáson” – nevetett Collins.

Ahogy a szezon halad előre, Sophie sminkje is finoman átalakul, követve érzelmi útját.

„Annyit elárulhatok, hogy Sophie sminkje valóban átalakul a szezon során, követve a karakterívét.

A megjelenése tükrözi, hol tart érzelmileg, de ez mind nagyon finom. Apró változásokat fogtok észrevenni a színben, az intenzitásban és a ragyogásban, ahogy a magabiztossága nő.”

Ami pedig a tökéletes bőrt illeti, Collins egyetlen bevált technikára esküdött.

„A kedvenc módszerem a gyönyörű bőr létrehozására Sophie-n az volt, hogy összekevertem az alapozót egy ragyogásfokozó primerrel.”

Ezt a kombinációt a „hibátlan, természetes bőrhöz minden alkalommal bevethető” párosnak nevezett.

Via Daily Mail


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Hidegzuhany az Ozempic-kúra után: ezért jönnek vissza a leadott kilók kamatostul - mutatjuk a megoldást
Sokan a végső megoldást látták az Ozempicben, most pedig tehetetlenül nézik, ahogy visszajönnek a kilók. Egy spanyol orvos elmagyarázza a sokkoló biológiai okot és a lehetséges kiutat.


A fogyás gyors lehet, a visszahízás még gyorsabb – ez a hidegzuhany vár azokra, akik abbahagyják a népszerű Ozempic vagy Mounjaro injekciókat. A leadott kilók akár 80-90 százaléka is visszakúszhat, és velük együtt a korábban elért egészségügyi előnyök is semmivé válnak.

Egy friss, januári oxfordi kutatás szerint a gyógyszer elhagyása után a visszahízás üteme havonta akár 0,8 kilogrammot is elérhet.

A jelenség mögött egyszerű biológia áll. Dr. Gontrand López-Nava, a madridi HM Sanchinarro Egyetemi Kórház Endoszkópos Bariátriai Egységének igazgatója szerint a gyógyszerek az agy étvágyközpontjában fejtik ki hatásukat. „Ezek a GLP-1 gyógyszerek közvetlenül az agyban hatnak, blokkolva az étvágyat és a jóllakottságot jelző áramköröket. De ez a blokk csak addig működik, amíg a gyógyszert szedik” – magyarázta a szakértő. Amint a kezelés véget ér, az agy visszatér a régi működéséhez: a páciensek újra éhesnek érzik magukat, a jóllakottság érzése csökken, és rájönnek, hogy a szokásaik valójában nem változtak meg.

A visszahízás mértéke sokkoló. Dr. López-Nava a The British Medical Journalban megjelent metaanalízisre hivatkozva állítja, hogy a leadott súly 80-90 százaléka visszajön. Ezt támasztja alá a STEP 1 kísérlet kiterjesztett vizsgálata is, amely szerint

a gyógyszert elhagyók egy éven belül a leadott súly kétharmadát szedték vissza.

A legrosszabb pedig nem is a mérleg által mutatott szám. „A visszahízással a kardiometabolikus előnyök is eltűnnek” – figyelmeztet Dr. López-Nava, utalva arra, hogy a vércukor-, koleszterin- és vérnyomásértékek is visszaromolnak a kiinduló szintre.

A szakértő szerint a valódi megoldás a szokások megváltoztatása. „A megoldás egyik fele az, hogy segítünk a pácienseknek kontrollálni az éhséget, akár gyógyszerrel, akár endoszkópos bariátriai eljárásokkal. A másik fele viszont a bariátriai pszichológia és a táplálkozástudomány, mert a páciensek így tudják valóban megváltoztatni az életmódjukat és az ételhez fűződő viszonyukat” – hangsúlyozza Dr. López-Nava. A cél, hogy az evés ne az érzelmek – szorongás, gyász vagy ünneplés – levezetésére szolgáljon. Dán kutatások azt is kimutatták, hogy

a gyógyszeres kezelés melletti rendszeres, közepes vagy erős intenzitású testmozgás nemcsak az anyagcserét javítja, de a gyógyszer elhagyása után is segíthet mérsékelni a visszahízást.

A szakértők egyetértenek abban, hogy a gyógyszeres kezelés hatalmas előrelépés, de önmagában csak egy mankó. Az elhízás krónikus betegség, nem az akaraterő hiánya, kezelése pedig nem egyetlen recept felírásával, hanem egy életre szóló tervvel lehetséges. Ez magában foglalja az orvosi, táplálkozási és pszichológiai támogatást, és a gyógyszereket is kizárólag orvosi felügyelet mellett szabad alkalmazni.

Via ¡HOLA!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kutatók belenéztek az agyba ásítás közben, és nem hittek a szemüknek
Ausztrál kutatók azt hitték, tudják, mi történik ásításkor, de egy MRI-vizsgálat mindent a feje tetejére állított.


MRI-felvételek leplezték le: egyetlen ásítás teljesen más irányba tereli az agyat védő folyadékot, mint egy mély lélegzetvétel. Ausztrál kutatók jöttek rá a meglepő jelenségre egy friss tanulmány alapján, írta a ScienceAlert. A kutatócsoport 22 egészséges résztvevő fejét és nyakát vizsgálta MRI-vel, miközben ásítottak, mélyeket lélegeztek, vagy épp megpróbálták elfojtani az ásítást.

A felvételek kimutatták, hogy ásításkor az agy-gerincvelői folyadék (CSF) a koponyától a gerinc felé mozdult el.

Ez pont az ellenkezője annak, ami egy mély belégzésnél történik.

Mindkét cselekvés, az ásítás és a mély légzés is, fokozta az agyból kiáramló vér mennyiségét, helyet csinálva a friss vérnek. Az ásítás kezdeti szakaszában azonban az agyba áramló artériás vér mennyisége nagyjából egyharmadával megugrott. A kutatók azt is észrevették, hogy minden résztvevőnek volt egy rá jellemző, egyedi ásítási mintázata, ami minden alkalommal ismétlődött.

„Az ásítás a cerebrospinális folyadékot az ellenkező irányba mozgatta, mint egy mély lélegzetvétel” – mondta Adam Martinac idegtudós a New Scientist magazinnak. „És mi csak ültünk ott, hogy hűha, erre egyáltalán nem számítottunk.”

A nagy kérdés, hogy miért van ez a különbség.

A kutatók szerint az ásításnak különleges szerepe lehet az agy „kitakarításában”, vagyis a salakanyagok eltávolításában. Egy másik elmélet szerint az agy hűtését szolgálhatja.

Az agyhűtés elméletét korábbi adatok is alátámasztják, amelyek kapcsolatot találtak a környezeti hőmérséklet és az ásítások gyakorisága között. Az agyi salakanyag-eltávolítás, az úgynevezett glymphatikus rendszer kutatása egyre fontosabb terület, és más vizsgálatok már kimutatták, hogy

alvás közben a folyadékáramlás felerősödik az agyban.

A kutatók ugyanakkor óvatosságra intenek. A tanulmányt még nem bírálták el független szakértők, és a megfigyelt hatás nem jelentkezett mindenkinél, a férfiaknál például ritkábban. Ezt azonban részben a mérőeszköz zavaró hatása is okozhatta. Az ásítás tehát jóval több lehet egy egyszerű reflexnél. Egy bonyolult, velünk született idegrendszeri program, amelynek pontos szerepét további kutatásoknak kell tisztáznia.

„Az ásítás egy rendkívül adaptív viselkedésnek tűnik, és élettani jelentőségének további kutatása gyümölcsöző lehet a központi idegrendszer homeosztázisának megértésében” – írják a szerzők.

Már csak az a kérdés, hogy amíg ezt cikket olvastad, hányszor kellett ásítanod?


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Itt a krónikus hazudozók lebuktatásának új, alattomos módszere – kiderült, mit árul el a szenvedély
Egy friss brit kutatás trükkös, de zseniális módszert dolgozott ki a notórius hazudozók kiszűrésére: nem azt figyeli, mit mondanak, hanem hogyan.


A hazugságkutatás a kommunikációpszichológia Szent Grálja. Mindenki hazudik – ezt rég tudjuk, de nem mindegy, milyen gyakran, és milyen típusban. Van az apró, szociálisan elfogadott hazugság: „Nagyon jól áll ez az ing!”, „Sajnálom, aznap nem érek rá…” Ezek a kis füllentések valójában kenegetik az emberi kapcsolatokat. A másik véglet viszont a krónikus hazudozó:

aki úgy és olyan gyakran ferdít, hogy már-már a valóság is csak egy lehetőség neki a sok közül.

Ők azok, akiknek a szavában már senki sem bízik, és akikkel kapcsolatban egyre inkább az a kérdés: mitől ilyen kórosan allergiásak az igazságra?

Most a University of Portsmouth kutatói – élükön Sharon Leel pszichológussal – egy újfajta kísérleti módszert dolgoztak ki arra, hogy a krónikus hazudozók mikor és hogyan buknak le. A módszer neve: az Ördög ügyvédje-teszt. Az alapötlet annyira egyszerű, hogy szinte fáj: kérj meg valakit, hogy előbb érveljen a saját véleménye mellett, majd érveljen az ellenkezője mellett is. És nézd meg, mikor mondja szenvedélyesebben. Na, ott lesz az igazság.

Nem mindegy, milyen hazugságról beszélünk

A klasszikus hazugságvizsgálatok – például a poligráf vagy a szemmozgás-elemzés – mindig azt feltételezték, hogy valaki vagy igazat mond, vagy nem. A Portsmouth-i kutatás viszont egy finomabb réteghez nyúlt: az identitás szintjén lévő véleményhazugságokhoz, azaz ahhoz, amikor valaki a politikai, erkölcsi vagy társadalmi nézeteiről nem mond igazat. Tipikus helyzet: beszélgetsz valakivel, nem ismered jól, és a téma átcsúszik kényes terepre – mondjuk politikára. Először csak óvatosan puhatolózol, majd esetleg bele is mész egy kis hazugságba, nehogy összezördüljetek. De vajon ki az, aki csak udvariasságból „csúszik meg”, és ki az, aki alaptermészeténél fogva hajlamos a hazugságra?

Az ördög ügyvédje: egy új hazugságcsapda

Leel és munkatársai 170 résztvevővel dolgoztak, akiket videós Zoom-interjúkon keresztül kérdeztek meg véleményes kérdésekről – például, hogy bízhatunk-e a kormányban, vagy hogy a közterületi kamerák megsértik-e a magánszférát. A résztvevőket két csoportra osztották: egyik fele mondhatott igazat, a másiknak viszont hazudnia kellett.

Ezután mindenkitől azt kérték, hogy mondja el az álláspontját, majd érveljen az ellentétes nézőpont mellett is, mintha ő is azt vallaná.

Később megkérték őket, értékeljék, mennyit hazudtak, és mennyire gondolták, hogy az interjúztató elhitte nekik.

Az interjúkat hang- és videófelvétel alapján értékelték: hány érvet tudtak felsorakoztatni, mennyire voltak világosak, eredetiek, szenvedélyesek, és mennyire tűnt az egész hitelesnek. A legérdekesebb mérőszám: a szenvedély – azaz az, hogy valaki mennyire hisz abban, amit mond. Ez lett a legfontosabb különbség a hazudozók és az igazmondók között.

A lebukás kulcsa: a szenvedély hiánya

A kutatás azt találta, hogy a krónikus hazudozók meglepően simán eljátsszák az ördög ügyvédjét – tehát könnyen és folyékonyan tudnak az ellenkező vélemény mellett érvelni. Az igazmondóknak ez sokkal nehezebben ment, különösen akkor, ha részletes, példákkal alátámasztott magyarázatot kellett adniuk.

A különbség ott jelent meg igazán, amikor a szenvedélyességet mérték. A hazudozók, amikor nem az igazi nézetüket mondták, látványosan elvesztették a lendületüket. Nem világosan, nem meggyőzően, és legfőképp: nem szenvedéllyel beszéltek. Ahogy a kutatók fogalmaztak:

„Ha valaki olyan véleményt mond, amit igazán vall, abba szenvedélyt is visz. A hazudozók viszont, akik nem hisznek abban, amit mondanak, nem mutatnak szenvedélyt.”

A leglátványosabb különbségek akkor jelentkeztek, amikor bővebb kifejtést kértek: ilyenkor a krónikus hazudozók még inkább lebuktak – nem volt elég az ékesszólás, ha hiányzott mögüle az elhivatottság.

Így ismerhetsz fel te is egy hazudozót

A kutatás egyik legfontosabb tanulsága, hogy nem kell többé mikrokifejezéseket figyelned, nem kell szemmozgást vagy gesztusokat elemezned – elég, ha hallgatod, ahogy a másik beszél.

A szenvedély az, ami nem hamisítható: ha valaki igazat mond, az felizzik. A hangja, a testtartása, a szóhasználata is átmegy egy másik regiszterbe.

Ha pedig kényszerből a másik oldal mellett kell érvelnie, egyből megtorpan, dadogni kezd, ismétli magát, vagy unott lesz. A szenvedély nem hazudik.

Éppen ezért a kutatás azt is javasolja, hogy ha tudni akarod, mit gondol valaki valójában – például egy párkapcsolat elején –, csak kérd meg, hogy játsszon ördög ügyvédjét. Érveljen az ellenkező vélemény mellett is. És csak figyelj: hol lobban fel a láng. Mert ott lesz az igazság.

A Leel-féle tanulmány új korszakot nyithat a hazugságkutatásban: nem a szándékos lebuktatásról szól, hanem arról, hogyan kényszeríthető ki az igazság egy olyan helyzetben, ahol nem lehet hazudni. Mert nem a konkrét tények érdekelnek, hanem az, hogy valaki miben hisz igazán. És erre nem feltétlenül az a válasz, amit mond – hanem az, ahogyan mondja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk