Egyre jobban terjed a majomhimlő a világban: az igazolt fertőzöttek száma meghaladja a 2 ezret, a gyanús esetekkel együtt pedig már 2200 körüli érintettről van tudomása a hatóságoknak szerte a világon - írja a Portfolio az Our world in Data adatbázisa alapján.
A kontinensen Nagy-Britanniában van a legtöbb majomhimlős, ahol június 14-ig 524 esetet regisztráltak.
Az Európai Unió országai közül pedig Spanyolországban kapták el legtöbben a fertőzést, itt 313 esetről tudnak. Németországban 263 fertőzöttet azonosítottak, Portugáliában 231-et, Franciaországban 125-öt. Magyarországonhat majomhimlős esetről tudnak.
A cikkben idézik Ali Zumla egyik cikkét, amelyben a University College London Medical School fertőző betegségek professzora azt írta, hogy „korábban is előfordultak majomhimlős esetek szórványosan olyan országokban, ahol ez nem jellemző, de soha nem ilyen számban, kontinenseken keresztül és folyamatosan, emberről emberre terjedő helyi fertőzésekkel”.
Hans Kluge, az Egészségügyi Világszervezet európai régiójának igazgatója azt mondta, hogy
a majomhimlőjárvány kitörésének epicentruma egyértelműen Európa,
itt már 25 országban több mint 1500 esetet azonosítottak, és ezek globálisan a megbetegedések 85 százalékát teszik ki.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) bejelentette, június 23-án rendkívüli ülést tart annak eldöntésére, hogy a globális majomhimlőjárványt nemzetközi jelentőségű közegészségügyi vészhelyzetnek minősítse-e.
A WHO szerint
a majomhimlő terjedése felgyorsulhat a nyári hónapokban Európában,
amikor, ahogy Hans Kluge fogalmazott, több száz Pride rendezvényt, zenei fesztivált és egyéb tömeges összejövetelt tartanak.
Az Európai WHO-igazgató ezért sürgős intézkedésre szólította fel a hatóságokat és a civilszervezeteket a gyorsan növekvő majomhimlős esetek visszaszorítására.
Egyre jobban terjed a majomhimlő a világban: az igazolt fertőzöttek száma meghaladja a 2 ezret, a gyanús esetekkel együtt pedig már 2200 körüli érintettről van tudomása a hatóságoknak szerte a világon - írja a Portfolio az Our world in Data adatbázisa alapján.
A kontinensen Nagy-Britanniában van a legtöbb majomhimlős, ahol június 14-ig 524 esetet regisztráltak.
Az Európai Unió országai közül pedig Spanyolországban kapták el legtöbben a fertőzést, itt 313 esetről tudnak. Németországban 263 fertőzöttet azonosítottak, Portugáliában 231-et, Franciaországban 125-öt. Magyarországonhat majomhimlős esetről tudnak.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Hirtelen 10 fokot zuhan a hőmérséklet – a NASA szerint a közelgő napfogyatkozás félelmetes és lenyűgöző élmény lesz
Két különleges eseményre is készülhetünk, az első idén nyáron lesz, majd 2027-ben az évszázad egyik legsötétebb napfogyatkozása lesz látható. Aki a legjobb helyről szeretné látni, annak érdemes időben elkezdeni a szervezést.
Az asztroturizmus, vagyis az égbolt csodáinak megfigyelésére épülő utazás egyre népszerűbb, és a következő években két különleges napfogyatkozás is vár az érdeklődőkre.
Az első 2026. augusztus 12-én lesz,
amelynek különlegessége, hogy Izlandról is megfigyelhető lesz – írta a Blikk.
A valódi csúcspont azonban
2027. augusztus 2-án következik, amikor sokak szerint az évszázad egyik legsötétebb napfogyatkozása lesz látható. A teljes fázis 6 perc 23 másodpercig tart majd, ami rekordközeli időtartam.
Összehasonlításképpen a 2024-es észak-amerikai esemény 4 perc 28 másodpercig volt élvezhető, míg az 1999-ben Magyarországról is látható teljes napfogyatkozás 2 perc 23 másodpercig tartott. A rendkívül hosszú időtartam a Hold és a Nap különleges pályájának köszönhető, ami egy ritka együttállást eredményez.
Dr. Kelly Korreck, a NASA napfogyatkozási programjának kutatója szerint
a Föld az egyetlen ismert bolygó, ahol ilyen típusú napfogyatkozás előfordulhat.
„A Hold mérete és távolsága tökéletes ahhoz, hogy a Napot teljesen eltakarja, de mégis láthatóvá tegye annak külső rétegeit, például a napkoronát” – magyarázta a tudós. Ez az égi tünemény a tudósokat is lázban tartja, mivel a napkorona vizsgálatára csak ilyen alkalmakkor nyílik lehetőség.
A 2027-es napfogyatkozás több nagyvárost is érint, köztük Cádizt és Malagát Spanyolországban, Tangert Marokkóban, valamint Dzsidda és Mekka városait Szaúd-Arábiában. A legjobb helyszínnek mégis Egyiptom ígérkezik, különösen Luxor városa, ahonnan a leghosszabb ideig lehet majd látni a jelenséget. Dr. Korreck szerint a napfogyatkozást élőben végignézni semmihez sem fogható élmény. „A képek gyönyörűek, de nem adják vissza a teljes fizikai élményt” – mondta.
A jelenség során a hőmérséklet drámaian, akár 10 fokkal is csökkenhet. A hirtelen sötétség szokatlan érzéseket válthat ki, de a látvány mindenkit lenyűgöz.
Tiszta égbolt esetén a napkorona finom szerkezetei mellett még csillagokat és bolygókat is meg lehet pillantani. „Ez az élmény egyszerre félelmetes és lenyűgöző. Akárhányszor is látjuk, mindig újra és újra át akarjuk élni” – tette hozzá a kutató.
A napfogyatkozás megfigyelésekor a szem védelme kiemelten fontos. A teljes fázis rövid időtartamát kivéve speciális, az ISO 12312-2 szabványnak megfelelő szemüvegre van szükség. Ezek a szemüvegek több ezerszer sötétebbek, mint a hagyományos napszemüvegek. Alternatív megoldásként lyukprojektort is lehet használni, amelynek elkészítéséhez a NASA honlapján található útmutató.
A napfogyatkozások időtartamának elméleti maximuma 7 perc 32 másodperc. A NASA számításai szerint a leghosszabb ismert napfogyatkozás a civilizált emberiség korszakában 7 perc 28 másodperces volt, amelyet Kr. e. 743. június 15-én lehetett észlelni. A jövőben 2168-ban és 2186-ban is várható 7 perc 26 másodpercet meghaladó esemény. Mivel a 2027-es napfogyatkozás várhatóan milliókat vonz majd a legjobb megfigyelési pontokra, érdemes már most elkezdeni a tervezést, mert a legjobb helyek gyorsan betelhetnek.
Az asztroturizmus, vagyis az égbolt csodáinak megfigyelésére épülő utazás egyre népszerűbb, és a következő években két különleges napfogyatkozás is vár az érdeklődőkre.
Az első 2026. augusztus 12-én lesz,
amelynek különlegessége, hogy Izlandról is megfigyelhető lesz – írta a Blikk.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Nélkülük az ember sem létezhetne” – elárulták, melyik volt a Föld első növénye
Erin Potter, a New York-i Állami Egyetem tudósa szerint a legkorábbi fotoszintetizáló élőlények tették lehetővé az összetett életet. Ezek az algaszerű szervezetek évmilliók alatt oxigénnel dúsították fel a bolygó légkörét.
Mielőtt fák, virágok és fű borították volna a bolygót, a szárazföld csak kő és por volt. De melyik élőlény volt az, amelyik elsőként lépett a partra, és ezzel elindította a szárazföldi élet forradalmát? Erre a kérdésre igyekezett választ adni Erin Potter, a New York-i Állami Egyetem tudósa a The Conversationben megjelent cikkében.
Ahogy az állatok, úgy a növények élete is a vízben kezdődött. A legkorábbi, növényi eredetű élőlények olyan egyszerű, apró zöld életformák voltak, mint például az algák, amelyek több mint 1 milliárd éve élnek a Föld óceánjaiban és tavaiban. A napfény, a víz és a szén-dioxid felhasználásával cukrokat állítanak elő, és e folyamat, a fotoszintézis melléktermékeként oxigént bocsátanak a légkörbe. A Föld hajnalán ebből nagyon kevés volt,
az oxigén évmilliók alatt halmozódott fel a fotoszintetizáló élőlényeknek köszönhetően. „Ez a változás lehetővé tette a nagyobb és összetettebb élet kialakulását, nélkülük az ember sem létezhetne”
– emelte ki Potter.
A tudósok úgy vélik, hogy az első igazi szárazföldi növények körülbelül 470 millió évvel ezelőtt fejlődtek ki a zöldalgákból. Ezek a korai növények a partvonalak közelében, sekély vízben éltek, ahol a környezetük gyakran változott: néha víz alatt voltak, néha pedig a levegőn. Ez segítette őket abban, hogy lassan alkalmazkodjanak a szárazföldi léthez, ami egy sor új kihívással járt. El kellett kerülniük a kiszáradást, meg kellett tudniuk állni a vízben való lebegés nélkül, és vizet, valamint tápanyagot kellett szerezniük a talajból.
Hogy alkalmazkodjanak, az első növények fontos új tulajdonságokat fejlesztettek ki. Az egyik egy viaszos bevonat, az úgynevezett kutikula volt, amely segített a vizet a növény belsejében tartani. A növények sejtfala emellett erősebb lett, ami lehetővé tette számukra, hogy a gravitáció ellenére függőlegesen álljanak. Az egyszerű, gyökérszerű szerkezetek, az úgynevezett rizoidok pedig a stabil kapaszkodásban, valamint a víz és az ásványi anyagok felszívódásában segítették őket.
Ezek az első növények nagyon kicsik és egyszerűek voltak, hasonlítottak a ma élő mohákhoz, például a májmohákhoz és a becősmohákhoz. Nem volt igazi gyökerük vagy száruk, és közel maradtak a talajhoz.
Ezt bizonyítják például a Cooksonia nevű növénycsalád fosszíliái is, amelyek körülbelül 430 millió évvel ezelőtt éltek, és apró, elágazó száraik voltak, amelyek mindössze néhány centiméter magasra nőttek meg.
Bár ezek a növények méretüket tekintve aprók voltak, hatásuk óriási volt. Idővel egyre több lett belőlük, és a kezdetleges gyökereik segítségével a kövekből talaj lett, ami további növények megtelepedését tette lehetővé.
A több növény több oxigént is jelentett a légkörben, emellett pedig táplálékként és élettérként is szolgáltak, így megindulhattak az állatok is a szárazföld felé.
A növények evolúciójában nagyjából 420 millió évvel ezelőtt jelent meg az a szövet, ami lehetővé tette, hogy a víz és a tápanyag a növény minden részébe eljusson. Ennek köszönhetően magasabbak és erősebbek lehettek, így jutott el a bolygó a körülbelül 360 millió évvel ezelőtti időszakba, amikor
már hatalmas, helyenként 30 méter magas fák borították a tájat. Ezek kidőlve nemcsak tápanyagként szolgáltak más élőlények számára, hanem évmilliók alatt fosszilis energiahordozóvá is alakultak.
Egy másik fontos evolúciós változás 380 millió évvel ezelőtt következett be, amikor
megjelentek a magok,
amelyek védték a növényi „embriókat”, és lehetővé tették számukra, hogy a zord körülményeket is túléljék. Végül 140 millió évvel ezelőtt
megjelentek a virágok, amelyek a növények szaporodását és elterjedését segítették.
Ma a virágos növények jelentik azokat a növényeket, amelyekkel a legtöbbször találkozunk.
Mielőtt fák, virágok és fű borították volna a bolygót, a szárazföld csak kő és por volt. De melyik élőlény volt az, amelyik elsőként lépett a partra, és ezzel elindította a szárazföldi élet forradalmát? Erre a kérdésre igyekezett választ adni Erin Potter, a New York-i Állami Egyetem tudósa a The Conversationben megjelent cikkében.
Ahogy az állatok, úgy a növények élete is a vízben kezdődött. A legkorábbi, növényi eredetű élőlények olyan egyszerű, apró zöld életformák voltak, mint például az algák, amelyek több mint 1 milliárd éve élnek a Föld óceánjaiban és tavaiban. A napfény, a víz és a szén-dioxid felhasználásával cukrokat állítanak elő, és e folyamat, a fotoszintézis melléktermékeként oxigént bocsátanak a légkörbe. A Föld hajnalán ebből nagyon kevés volt,
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Belehajtott a tornádóba, és túlélte – egy kutató elképesztő története a vihar gyomrából
A szél szilárd tárgyként csapódott az autójának, a sötétségben pedig még a kamerája sem működött. Egyetlen kétségbeesett manőver mentette meg az életét.
„Láttam egy szörny közepét” – mondta Perry Samson, a Michigani Egyetem légkörkutatója, aki egyike azon keveseknek a Földön, aki autóval belehajtott egy tornádóba és túlélte, hogy elmesélje a történetét.
A tudós egyetemi hallgatókkal tanulmányozta a kansasi szupercellás zivatarokat, amikor egy hirtelen kialakuló tornádó egyenesen a csapata felé fordult.
Míg a diákok más járművekkel el tudtak menekülni, az ő autóját pillanatok alatt elnyelte a repülő törmelék olyan sűrű felhője, hogy még a motorháztetőt sem látta.
„Ahogy fogytak a lehetőségeim, kétségbeesett manőverbe kezdtem: közvetlenül a szélnek fordítottam az autót, abban bízva, hogy a jármű aerodinamikája a földhöz szögez, ahelyett hogy játékszerként felborítana” – emlékezett vissza a kutató.
Az örvény belsejében a fülét szinte szétfeszítette a gyors nyomásváltozás, a szél pedig úgy csapódott a karosszériának, mintha szilárd tárgy lenne. A közelben mért 241 km/órás széllökéseknél a tornádó magjában valószínűleg még jóval erősebb szél tombolt.
A filmekkel ellentétben a tornádó belseje nem egy tiszta „szem”, hanem egy sötét, barnás-fekete törmelékgolyó, amelyben annyira sötét volt, hogy a kamerája képtelen volt bármit is rögzíteni. A tankönyvi tanács szerint ilyenkor árokba kell feküdni, de a szél ereje ezt lehetetlenné tette.
„De a szél olyan erős volt, hogy ki sem tudtam nyitni az autóajtót. Csak lekuporodtam, és imádkoztam” – mondta Samson.
Amikor a vihar elvonult, Perry Samson bérautója sárba ragadva állt, antennája derékba hajlott, és a karosszéria minden résébe szalmaszálak fúródtak.
A tornádók kialakulásához több légköri összetevő erőszakos együttállása szükséges: a talaj közelében lévő meleg, párás levegő, amely felett szárazabb légréteg helyezkedik el.
Ezt a feszültséget egy stabil légréteg, egyfajta „sapka” tartja kordában, amíg a feláramlás át nem töri. Ezt a folyamatot segíti a szélnyírás, vagyis a különböző magasságokban eltérő irányból és sebességgel fúvó szél, amely vízszintes forgásba hozza a levegőt, ez pedig a feláramlással együtt függőleges tengelyűvé válik, létrehozva a mezociklont.
A kutatók nem a veszélyt keresik, amikor viharokat üldöznek.
Céljuk, hogy megmérjék azokat a kis méretű folyamatokat, amelyek a tornádók kialakulásáért felelősek, és a talaj közelében, percek alatt zajlanak le.
Ezeket a jelenségeket a radarok, műholdak és a hagyományos időjárás-állomások gyakran nem észlelik, ezért a helyszíni mérések kulcsfontosságúak a pontosabb előrejelzésekhez.
„Láttam egy szörny közepét” – mondta Perry Samson, a Michigani Egyetem légkörkutatója, aki egyike azon keveseknek a Földön, aki autóval belehajtott egy tornádóba és túlélte, hogy elmesélje a történetét.
A tudós egyetemi hallgatókkal tanulmányozta a kansasi szupercellás zivatarokat, amikor egy hirtelen kialakuló tornádó egyenesen a csapata felé fordult.
Míg a diákok más járművekkel el tudtak menekülni, az ő autóját pillanatok alatt elnyelte a repülő törmelék olyan sűrű felhője, hogy még a motorháztetőt sem látta.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Szenzációs felvételeket készített a Szaturnuszról a Webb és a Hubble űrtávcső
A Webb és a Hubble űrtávcső közös munkája eddig sosem látott részletességgel mutatja a gázóriást. A szakértők szerint ez különösen izgalmas, mert a két űrteleszkóp eltérő „szemmel” nézi a gyűrűs bolygót.
Mintha hagymát hámoznának: a csillagászat két szupersztárja, a Webb és a Hubble űrtávcső most először mutatja meg rétegenként a Szaturnusz légkörét. A két távcső közös munkája példátlan, háromdimenziós képet ad a gázóriásról – írja a NASA és az Európai Űrügynökség közös projektjének honlapja.
A két űrteleszkóp eltérő „szemmel” nézi a gyűrűs bolygót.
Míg a veterán Hubble a látható fény tartományában a felhőzet finom színárnyalatait rögzíti, addig az újgenerációs Webb az infravörös tartományban a légkör különböző mélységeiben rejtőző felhőket és kémiai anyagokat is érzékeli. A két adatsor kombinálásával a tudósok gyakorlatilag felszeletelik a bolygó atmoszféráját.
A Hubble egy évtizedes megfigyelőprogram részeként kapta lencsevégre a Szaturnuszt még 2024 augusztusában, a Webb pedig néhány hónappal később. A képek rögzítésekor a bolygó éppen az északi féltekén tapasztalható nyárból a 2025-ös napéjegyenlőség felé haladt.
A fotók egy rendkívül mozgalmas légkört tárnak fel. A Webb képén egy „szalaghullámnak” nevezett, hosszan fennálló futóáramlat kanyarog, alatta pedig még mindig látszik egy apró folt, a 2011-es „Nagy tavaszi vihar” makacs maradványa. A déli féltekén szintén több vihar örvénylik, melyeket a látható felhők alatt tomboló erős szelek és hullámok formálnak.
A bolygó északi pólusánál lévő ikonikus, hatszög alakú futóáramlás több csúcsa is halványan kivehető mindkét képen. Valószínűleg évtizedekig ez az utolsó nagy felbontású kép a híres hatszögről, mivel az északi pólus hamarosan télbe fordul, és tizenöt évre sötétségbe borul.
A Webb infravörös megfigyelésein a pólusok feltűnően szürkészöld színben játszanak. A tudósok szerint ezt vagy egy magaslégköri aeroszolréteg okozza, amely másként szórja a fényt, vagy pedig sarki fényhez hasonló jelenség, ahol a bolygó mágneses mezejével kölcsönhatásba lépő töltött részecskék keltenek fénylést. A gyűrűk azért különösen fényesek az infravörös képen, mert nagyrészt visszaverő vízjégből állnak, és olyan finom részletek is látszanak rajtuk, mint a küllők és a legkülső, vékony F-gyűrű éles vonala.
A Webb a legnagyobb és legerősebb távcső, amelyet valaha az űrbe bocsátottak. A Hubble űrteleszkóp pedig több mint három évtizede működik, és továbbra is úttörő felfedezéseket tesz, amelyek alakítják az Univerzumról alkotott ismereteinket.
Mintha hagymát hámoznának: a csillagászat két szupersztárja, a Webb és a Hubble űrtávcső most először mutatja meg rétegenként a Szaturnusz légkörét. A két távcső közös munkája példátlan, háromdimenziós képet ad a gázóriásról – írja a NASA és az Európai Űrügynökség közös projektjének honlapja.
A két űrteleszkóp eltérő „szemmel” nézi a gyűrűs bolygót.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
