HÍREK
A Rovatból

„Inkább kilépek, mint hogy csendben maradjak” – megszólalt az influenszer, aki távozott a Fidelitasból

„Fiatal vagyok, nekem még bőven nem a tisztségekkel kell foglalkoznom, hanem azzal, amiért jobboldali vagyok” – közölte Tóth Bettina.


„A mai napon kiléptem a Fidelitas-ból” - ezt a közösségi oldalán jelentette be Tóth Bettina november végén.

A TikTokon népszerű influenszer a döntését azzal magyarázta:

„Ahogy eddig, a jövőben is szeretném őszintén megosztani veletek a véleményem mindenről, úgy tűnik, egyedül kell járnom ezen az úton.

Mivel saját gyermekkoromban is rengetegszer megtapasztaltam, hogy az igazságtalanság ellen nem lép fel senki, ezért megfogadtam, én nem leszek ilyen.

Minden egyes bűnelkövető influencerről szóló vagy sima leleplező anyagomnál vállaltam a kockázatot, hogyha nincs igazam beperelhetnek vagy lejárathatnak, ezen nem is fogok változtatni.

Fiatal vagyok, nekem még bőven nem a tisztségekkel kell foglalkoznom, hanem azzal, amiért jobboldali vagyok, az értékeimmel, ezekért pedig akkor is ki fogok állni, ha valaki hiábavalónak hiszi.

Most is az értékeimet fogom követni, mától független-jobboldali influencerként. Köszönöm a Fidelitasnak a 2 évet, sok jó emberrel volt lehetőségem megismerkedni! További sok sikert kívánok! Egy ideig a PS Tv műsorain sem láthattok, egyelőre nem tudom, meddig” - zárja posztját.

A december 11-i Insta-sztorijában megosztott felvételen pedig arról beszélt, hogy nem akar a politikához kapcsolódni, de a civil szervezetekkel lesz együttműködése. A Fideszbe nem fog belépni, mert komolyan gondolja a függetlenedést. Csak azokkal tartja a kapcsolatot már, akikkel napi szinten beszél. De úgy véli továbbra is, hogy Orbán Viktornál jobb választás jelenleg nincs Magyarországon. A tanártüntetésről úgy vélekedett, hogy jogos a fizetésemelési igényük. Szerinte nem kellett volna hagyni, hogy a dolgok ennyire elfajuljanak, már korábban meg kellett volna oldani ezt.

Az influenszer korábban az X-Faktorban tűnt fel, és véleményvezérként a TikTokon közel ötvenezer követője van. A magyar kormánypártnak nyilván fontos, hogy a legújabb platformokon, tehát például a TikTokon is legyenek olyan arcok, akik az ő politikájukat képviselik, és sok ember kíváncsi rájuk - írja a Telex.

A lap a kilépés bejelentése után megkereste az influenszert, aki a Fidelitasszal kapcsolatban azt írta:

„A közhiedelemmel ellentétben, amiért nagyon sok baloldali lap is felelős, teljesen normális emberek vannak a Fidelitasban. Mindenkinek van saját érdeklődési köre és véleménye, bármiről beszélgethettünk. Egyértelműen vannak olyan emberek, akik a központi kommunikációhoz ragaszkodnak, és olyanok is, akik nem, utóbbiaknak ez nem is okoz problémát, ameddig privátban beszélnek erről. Hangsúlyozom, ez mindenhol így van".

Az influenszer szerint „a véleményekből fakadó problémákon kívül nagyon jó volt” Fidelitas-tagnak lenni. „Engem a munkán kívül nem sok dolog foglalkoztat, így belépéskor sem számítottam arra, hogy itt szórakozás lesz. Meglepődtem. Jártunk kirándulni, kvízesteken vehettünk részt, és minden ünnepet együtt is megünnepeltünk. Nekem a kampányban szerzett tapasztalat volt a legfontosabb, azt élveztem a legjobban, a személyes kontaktolást. Több kerületben és több városban is besegítettem, nagyon sok dolgot láttam a két év alatt. Máshol ilyen tudást nem tudtam volna szerezni.”

Szerinte a Ps TV-től és a Fidelitastól való távozása mögött is a Megafon áll:

„A TV-s kizárás volt az első lépés, azt talán megfélemlítésként akarhatták használni (az indok is kitalált volt), gondolom azért szólt csak »egy időre« a tiltás. Én ezek után is kiposztoltam a véleményem, egy hét után hívtak a Fidelitastól, csendben maradok vagy kilépek, jelezték, utóbbi esetben elindulhat az adok-kapok viszony. Rögtön választ adtam.”

Hozzátette: „nekem azt mondták, a Megafontól telefonáltak a PS-be, elmondásuk alapján mi szidtuk őket a műsorokban”, és „a Fidelitas is a Megafonra értette, ne posztoljak róluk semmit, mivel a véleményeimmel is belső konfliktust gerjesztek. A válaszom az volt, hogy kilépek inkább, minthogy csendben maradjak.”

Szerinte a PS TV-s műsoraikban „nem szidták” a Megafont, de azt is közölte: „Úgy gondolom, egy tehetséges embernek nem kell hirdetés ahhoz, hogy nézettséget szerezzen.”

A lap magyarázata szerint a Megafon eredeti célja az volt, hogy „profi Facebook-harcosokat képezzen”, vagyis „jobboldali-konzervatív értékrendű” embereket tanítsanak meg arra, hogyan kell hatékonyabban kommunikálni a közösségi médiában. A posztjaik pedig a kormány kommunikációjával egyezett. A Megafon két évvel a megalakulása után a Facebook hirdetésfigyelője szerint idén március végéig egymilliárd forintot hirdetett el. A magyar hirdetési toplistán ezzel ők vezettek. A második Magyarország kormánya volt, 518 milliós hirdetési pénzzel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor totális lebukása, a korrupció mintapéldája - írta Magyar Péter a kormányfő magánrepülős fotói után
Az Átlátszó fotózta le Orbánt és kíséretét, amint beszállnak egy fekete magángépbe, ami Schmidt Mária érdekeltségébe tartozik.


Orbán Viktor totális lebukása, a korrupció mintapéldája - írta Magyar Péter a Facebook-oldalán, miután az Átlátszó fotókkal bizonyította, hogy a miniszterelnök és kísérete egy Schmidt Mária érdekeltségébe tartozó magángéppel repült Horvátországba. A TISZA Párt elnöke szerint egy ilyen botrány után minden uniós tagállamban azonnal távozna a miniszterelnök.

Magyar szombat délelőtti bejegyzésében azt írta:

„Orbán Viktor egy hete még azt a látszatot próbálta kelteni, hogy fapados repülővel utazik, most pedig az egyik legtöbb pénzzel kitömött oligarcha család (Schmidt Mária, Ungár Péter) luxusgépén utazik az adriai luxushajókázásra.

Korábban Orbán Viktor személyesen Schmidt Máriáék kedvéért módosított adójogszabályokat, hogy az oligarcháknak ne kelljen adót fizetniük. Ezután pedig ingyen nyaral Schmidt Máriáék adriai palotájában és ingyen utazgat a család luxusgépén. Korábban még egyértelműen azt mondták, hogy nyaralni megy a miniszterelnök. Most a lebukás után már munkáról hazudnak.”

A TISZA Párt elnöke ezután a bejegyzésében több kérdést is megfogalmazott az üggyel kapcsolatban.

„Mennyibe került a repülőút? Ki fizette? Hányszor repült Orbán Viktor Schmidt Máriáék gépén? Azokat az utakat ki fizette? Ha ingyen utazott, bevallotta-e ezeket az utakat, mint ajándékot? Osztott-e vissza a Schmidt-Ungár család Orbán Viktornak a jogszabályváltoztatásért cserébe? Hány milliárd forinthoz jutottak Schmidt Mária és Ungár Péter cégei az utóbbi 15 évben?” - sorolta Magyar.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Lefotózták Orbán Viktort és csapatát: egy Schmidt Mária érdekeltségébe tartozó magángéppel repültek Horvátországba
A budaörsi repülőtéren szállt fel a miniszterelnök és kísérete a fekete magángépre. Innen indultak Horvátországba, ahonnan már péntek este posztolt is a kormányfő.


Orbán Viktor és csapata egy Schmidt Mária érdekeltségébe tartozó magángéppel repült Brač szigetére - írja az Átlátszó. A lap több képet is megosztott a miniszterelnökről és kíséretéről, amint a budaörsi repülőtéren beszállnak a repülőbe. A fotókon Orbán mellett látható Kaminsky Fanni kommunikációs szakember, a miniszterelnök Facebook-oldalának kezelője, Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója és Máté János, a miniszterelnök sajtófőnöke.

A csapatról maga Orbán Viktor is megosztott egy közös fotót pénteken a Facebook-oldalán. Ez a kép egy étteremben készült, és az asztal közepén egy tablet áll, rajta a „Győzelmi terv 2026” felirat egy nemzeti színekben díszített hímoroszlán fölött.

Pénteken Magyar Péter is foglalkozott a miniszterelnök nyaralásával, és több képet is megosztott Orbán Viktorról. Később a TISZA Párt elnöke arról írt, hogy a miniszterelnök egy olyan magángéppel utazott az Adriára, amely Schmidt Mária lányának, Ungár Anna cégének a tulajdonában van.

Az Átlátszó most arról ír, hogy pár napja szúrták ki a Planespotters.net nevű, repülőgépfotókat gyűjtő oldal magyarországi képeit nézegetve azt a cseh lajstromjelzésű egy légcsavaros repülőgépet, amelynek adatai között egy magyar cég, a Harsánylejtő Kft. szerepelt mint légitársaság. Az Opten.hu cégadatbázisa szerint

ezt Ungár Anna, Schmidt Mária lánya vezeti, a cég tulajdonosa pedig a Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt. (BIF).

Tovább követve a tulajdonosi hálót az is kiderült, hogy a cég végső tulajdonosa a Pióka Vagyonkezelő és Szolgáltató Kft., mely Schmidt Mária többségi, és két gyermeke, Ungár Anna és Ungár Péter kisebbségi tulajdonában van. Az Átlátszó azt is megjegyzi, hogy a repülőgép „csehországi lajstromjelzése is utal a céghálóhoz való kötődésre, hiszen az OK-BIF azonosítót viseli”, azaz benne van a hárombetűs rövidítése Schmidt ingatlanhasznosító cégének, amely idén 5,7 milliárdos osztalékot javasolt a tulajdonosoknak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter elárulta, hogy mikor mutatják be a Tisza Párt képviselőjelöltjeit
Minden körzetben, minden választókerületben három embert neveznek meg. Közülük egy párton belüli előválasztás során fognak majd dönteni.


Szeptember 30-án jelentik be az övén kívül mind a 105 körzetben az országgyűlési képviselőjelöltjeiket - erről beszélt Magyar Péter a Klubrádiónak adott interjújában. Egyelőre 315 jelöltet mutatnak be, mert minden körzetben, minden választókerületben három embert neveznek meg. Közülük egy párton belüli előválasztás során fognak dönteni.

A beszélgetés közben Magyar éppen Győrből indult Mosonmagyaróvárra. A TISZA Párt elnöke azt mondta, hogy

most kevesebb, két helyszínre mennek egy nap, mert közben a leendő országgyűlési képviselőjelöltjeikkel beszélgetnek.

Az interjú során szóba került Orbán Viktor horvátországi nyaralása is. Magyar szavai szerint egy elég szép luxusvitorlás fedélzetéről kaptak erről fotókat szintén ott nyaraló magyaroktól. Aztán megkapták azt is, hogy Szíjj Lászlónak a Lady Mrd nevű, sokmilliárdos luxusjachtja is pont szinte a miniszterelnök vitorlása mellett parkolt. A TISZA elnöke arra is emlékeztetett, hogy ez utóbbi az a hajó, amelyen néhány éve Szijjártó Péter külügyminisztert is lefotózták, és hetente 90 millió forintért lehet kibérelni.

Magyar szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy háborús veszélyhelyzet van három és fél éve, és csütörtökön Munkács városát, Zrínyi Ilona, Thököly Imre egykori városát rakétázták az oroszok, egy olyan várost, ahol még majd tízezer magyar ember él a mai napig. Eközben a magyar miniszterelnök úgy tartja a jónak, hogy háborús veszélyhelyzetben a luxusnyaralását tölti, nem tudjuk, meddig.

Az augusztus 20-án bemutatott Szent István programjukról azt mondta, hogy egy kormányzásra készülő erőnek rendelkeznie kell rövid távú programmal, középtávú programmal, de legalább ennyire fontos, hogy hosszú távú víziót is kínáljon az országnak. Ráadásul ez olyan vízió, amiben szerinte a magyar emberek 99 százaléka egyetért, és akár nevezhetjük nemzeti minimumnak is. Ide érthetjük a drasztikus népességfogyás megállítását, vagy éppen a minél több megszületendő magyar gyermek elérését, az energiaátállást, az energiafüggőség csökkentését, az egyre súlyosbodó aszályhelyzet kezelését, a felkészülést a klímaváltozás okozta válsághelyzetre, a magyar emberek élettartamának hosszabbítását, ráadásul az egészségben töltött évek számának a gyarapítását, és persze a kistelepülések támogatását - sorolta.

Magyar azt is hozzátette, hogy

a tíz pont mindegyike mögött részletes számítás áll, költségvetési, bekerülési költséggel, a megvalósulás időhorizontjával,

mert vannak célok, amelyeket 2035-re, vannak, amelyeket 2040-re, vagy éppen ’50-re terveznek elérni. Azt is vállalják, hogy a Tisza-kormány megalakulása után negyedévente beszámolnak a teljesülés állásáról, és ha van elmaradás, akkor arról is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor lekakasozta Magyar Pétert, „a Tisza nevű digitális trükk” pedig szerinte lejtmenetben van
A miniszterelnök szerint Magyar Péter pártjának egyre nagyobb zebrákra van szüksége. Ők meg közben haladnak a saját terveik szerint.


„Még 9 nap és start. Albérlet helyett saját otthon” – ezzel kezdte Orbán Viktor legújabb, a Harcosok Klubjának írt levelét a Mandiner szerint.

A legutóbbi üzenetében a miniszterelnök a Barátság kőolajvezeték megrongálása ügyére is kitért. Orbán ennek kapcsán az oroszokkal való sikeres tárgyalásról írt: „az ukránok szétlőtték a Barátság kőolajvezeték orosz szakaszát, de van műszaki megoldás. Egy hét múlva újraindul a szállítás.”

A magyar miniszterelnök szerint Brüsszelre most sem számíthattunk.

„Velünk és a szlovákokkal szemben ebben az ügyben is az ukránok oldalára álltak. Ez már nem európai, hanem ukrán bizottság”

- fogalmazott.

Orbán Magyar Péterre is kitért, akire „kiskakasként” utalt, aki „tegnap is elkukorékolta magát”.

„A Tisza nevű digitális trükk lejtmenetben, egyre nagyobb zebrákra van szüksége ahhoz, hogy bekerüljön a hírekbe. Közben mi haladunk a saját terveink szerint.

A kiskakas kukorékol, a karaván halad. Dobrev Horvátországban. Előre szólok, nem lesz titkos randevú”

- írta a Harcosok Klubjának Orbán Viktor.


Link másolása
KÖVESS MINKET: