Szike helyett tű? Az injektálható hidrogélek adhatnak esélyt azoknak, akik krónikus nyak- és hátfájással küzdenek.
Sőt, a orvostudomány azon dolgozik, hogy a kóros folyamatok visszafordíthatók legyenek.
A krónikus gerincfájdalommal élők számára a jelenlegi megoldások gyakran csak a tünetek enyhítését jelentik, súlyosabb esetben pedig a gerincfúziós műtét jöhet szóba.
Ezek a beavatkozások azonban nem a kiváltó okot, a porckorongok szerkezeti leépülését célozzák.
Az orvostudomány most egy teljesen új irányba fordult: a fejlett, injekciózható hidrogélekkel már nemcsak a fájdalmat kezelnék, hanem aktívan visszafordítanák a károsodást.
Ezek a biokompatibilis anyagok a porckorongok kocsonyás, gélszerű magját utánozzák, amelyeket egy minimálisan invazív eljárással, befecskendezve juttatnak be a sérült területre. A hidrogél azonnal mechanikai támaszt nyújt, kitölti a szerkezeti hiányokat, és segít helyreállítani az elvesztett porckorong-magasságot.
Ez a megközelítés jelentős eltérést jelent a hagyományos kezelésektől, mivel magát a porckorong fizikai leépülését célozza
– írja a Journal of Biomedical Materials Research Part A.
A mechanikai stabilitáson túl ezek a hidrogélek csúcstechnológiás vázként is működnek, amelyek őssejteket és növekedési faktorokat juttatnak közvetlenül a sérülés helyére. A gyulladásos enzimek gátlásával és a sejtek természetes regenerációjának serkentésével a kezelés belülről ösztönzi a szervezetet a károsodott szövetek újjáépítésére.
A korai klinikai kutatások szerint a beavatkozás után a betegek a fájdalom jelentős csökkenéséről és javuló mozgásképességről számoltak be.
A gerinc hidratáltságának és biológiai működésének helyreállításával a hidrogél-terápia ígéretes utat kínál a hosszú távú felépüléshez, potenciálisan elkerülhetővé téve a nagyobb megterheléssel járó gerincfúziós műtéteket.
A fejlesztések már a klinikai bevezetés kapujában állnak. Az egyik legelőrébb tartó termék, a ReGelTec HYDRAFIL nevű hidrogél-implantátuma tavaly májusban megkapta az Európai Unióban a forgalmazáshoz szükséges CE-jelölést. Az Egyesült Államokban az Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóság tavaly szeptemberben engedélyezte a technológia döntő, utolsó fázisú klinikai vizsgálatát, az első amerikai beteget pedig júniusban kezelték a program keretében. A cég korábbi, 60 fős betegcsoportjának egyéves utánkövetése során a páciensek átlagosan 70 százalékos fájdalomcsökkenést és több mint 80 százalékos funkcionális javulást mutattak. Az Egyesült Államokban az eszköz egyelőre csak klinikai vizsgálatokban érhető el.
„Ez a tanulmány segít túllépni a régóta tartó vitán az alacsony szénhidráttartalmú és az alacsony zsírtartalmú étrendek között” – mondja Harlan Krumholz, a Yale Egyetem kardiológusa, a Journal of the American College of Cardiology főszerkesztője. A Harvard Egyetem kutatóinak vizsgálata szerint az az étrend, amely túl sok feldolgozott élelmiszert, állati fehérjét vagy zsírt tartalmaz, és kevés benne a zöldség, a gyümölcs, a teljes kiőrlésű gabona és az egészséges zsír, hosszú távon nem tesz jót a szív- és érrendszernek. Ez még akkor is igaz, ha az étrend egyébként alacsony zsír- vagy szénhidráttartalmúnak számít.
„Ha csak a tápanyag-összetételre, és nem az ételek minőségére összpontosítunk, az lehet, hogy nem jár egészségügyi előnyökkel” – vonja le a következtetést Zhiyuan Wu, a Harvard epidemiológusa, a kutatás vezetője.
A kutatásban azoknak, akik egészséges és változatos étrendet követtek, magasabb volt a vérükben a „jó” koleszterin szintje, és alacsonyabbak a vérzsír-, valamint a gyulladásos értékeik.
Náluk a koszorúér-betegség – a szívinfarktus leggyakoribb oka – kialakulásának kockázata is jelentősen alacsonyabb volt.
„Ezek az eredmények arra utalnak, hogy az egészséges alacsony szénhidráttartalmú és alacsony zsírtartalmú étrendek közös biológiai útvonalakon keresztül javíthatják a kardiovaszkuláris egészséget” – magyarázza Wu. Szerinte az étrend általános minőségére való összpontosítás rugalmasságot adhat az embereknek, hogy a preferenciáikhoz illeszkedő étkezési mintákat válasszanak, miközben továbbra is támogatják a szív egészségét.
A tanulmány korlátja, hogy önbevalláson alapult, a résztvevők pedig mind egészségügyi szakemberek voltak, így az átlagosnál magasabb lehetett az egészségtudatosságuk és jobb az ellátáshoz való hozzáférésük. Ugyanakkor a követés időtartama – több mint 5,2 millió személyév – figyelemre méltó.
A kutatás megerősíti a korábbi bizonyítékokat, mely szerint a kevesebb feldolgozott és ultrafeldolgozott élelmiszer és a több teljes kiőrlésű gabona, illetve zöldség fogyasztása a legkedvezőbb.
Harlan Krumholz szerint a lényeg egyértelmű: „Az eredmények azt mutatják, hogy a szív egészsége szempontjából az számít leginkább, milyen minőségű ételeket esznek az emberek. Akár alacsonyabb szénhidráttartalmú, akár alacsonyabb zsírtartalmú egy étrend, ha a növényi alapú ételeket, a teljes kiőrlésű gabonákat és az egészséges zsírokat hangsúlyozza, az jobb kardiovaszkuláris kimenetelekkel társul.”
A szívünk egészségének titka nem a szénhidrátok vagy a zsírok görcsös számolgatásában rejlik.
Hanem abban, hogy milyen minőségű ételeket teszünk a tányérra.
Erre jutott egy hatalmas, közel 200 ezer embert közel harminc éven át követő kutatás.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Egy kutatás szerint a délelőtt beadott rákgyógyszer duplájára növelheti a túlélést – tovább vizsgálják a szenzációs tanulmányt
Több mint egy tucat megfigyeléses vizsgálat azt találta, hogy azoknál a daganatos betegeknél, akik véletlenszerűen a nap korábbi szakaszában kapnak olyan immunterápiás gyógyszereket, amelyek segítik bizonyos immunsejteket a rákos sejtek elpusztításában –, számottevően alacsonyabb a betegség súlyosbodásának és a halálozásnak a kockázata.
Mi lenne, ha egyetlen apró döntés – a kórházi kezelés időpontja – hónapokkal, sőt, akár egy évvel hosszabb életet jelenthetne egy rákbeteg számára?
Nem egy új, dollármilliókba kerülő gyógyszerről van szó, hanem egy olyan beavatkozásról, ami látszólag semmibe sem kerül: az órára nézésről.
Egy február elején publikált, mérföldkőnek számító klinikai elemzés pontosan ezt az elképesztő lehetőséget vetette fel, miután kimutatta, hogy
a délelőtt adott immunterápia drámaian hatékonyabb lehet a tüdőrák kezelésében.
A tudományos közösség kezdeti eufóriáját azonban hetekkel később egy váratlan fordulat hűtötte le: a közleményt jegyző, nagy presztízsű folyóirat maga jelentette be, hogy vizsgálatot indít a tanulmány egyes adatai miatt.
A szenzációt keltő publikáció a Nature Medicine című lapban jelent meg. A kínai Hunan Rákkórházban lefolytatott, LungTIME-C01 elnevezésű, randomizált, fázis 3-as vizsgálatban 210 előrehaladott, nem kissejtes tüdőrákban szenvedő beteget vontak be.
A résztvevőket véletlenszerűen két csoportba sorolták: az egyik fele délután 3 óra előtt, a másik pedig 3 óra után kapta meg az immun- és kemoterápiás infúziót az első négy kezelési ciklus során.
Az eredmények döbbenetes különbséget mutattak. Azoknál a betegeknél, akiket korábban kezeltek, a betegség rosszabbodásáig eltelt idő mediánértéke 11,3 hónap volt, míg a délutáni csoportban csupán 5,7 hónap. A teljes túlélés mediánja még drámaibb képet festett: 28,0 hónap a 16,8 hónappal szemben.
Február 19-én a Nature Medicine szerkesztői egy hivatalos jegyzetet fűztek a cikkhez, amelyben közölték: „A szerkesztők azért adják ki ezt a jegyzetet, hogy figyelmeztessék az olvasókat: aggályok merültek fel a vizsgálat clinicaltrials.gov-on szereplő regisztrációs adatlapja és a tanulmány publikált protokolljának verziója, valamint a tanulmány egyes megállapításai közötti ellentmondásokkal kapcsolatban.” A folyóirat vizsgálatot indított, amelynek lezárultáig a tanulmány eredményeit fokozott óvatossággal kell kezelni.
A helyzetet a szakértők is vegyes érzelmekkel fogadták. Sumanta Pal, a City of Hope onkológusa elismerte a kutatás jelentőségét.
„Szkeptikus voltam ezzel a jelenséggel kapcsolatban, noha a saját laborunkban is sikerült reprodukálnunk. Erőteljes dolog randomizált adatokat látni, amelyek ezt alátámasztják, és ez egyértelműen további vizsgálatokat tesz szükségessé”
– mondta a STAT-nak. Roy Herbst, a Yale Rákközpont igazgatóhelyettese ennél jóval óvatosabb volt. „Érdekes. Ez talán egy ébresztő, hogy jobban megnézzük… Én még nem állok készen erre… Nem lenne kivitelezhető” – nyilatkozta szintén a STAT-nak, utalva a kórházi logisztika azonnali átalakításának nehézségeire. Eközben a tanulmány egyik társszerzője, Tony Mok, a Hongkongi Kínai Egyetem professzora egy intézményi közleményben hangsúlyozta:
„Az eredmények rendkívül biztatóak, mivel a kezelés időzítésének egyszerű módosítása növelheti a terápia hatékonyságát és javíthatja a túlélést anélkül, hogy az további költséget róna a betegre vagy az egészségügyi rendszerre.”
A jelenség mögött meghúzódó biológiai magyarázat a szervezetünk belső, 24 órás órája, a cirkadián ritmus. Ez a biológiai óra nemcsak az alvás-ébrenlét ciklusunkat szabályozza, hanem az immunrendszerünk működését is. A daganatsejtek elpusztításában kulcsszerepet játszó CD8+ T-sejtek aktivitása és vándorlása a szervezetben napszakonként változik. A kínai vizsgálat alátámasztotta ezt az elméletet, mivel a délelőtti csoportban vett vérmintákban kedvezőbb immunprofilt mutattak ki, ami arra utal, hogy az immunrendszer reggelente „harapósabb” a ráksejtekkel szemben.
Az ötlet, hogy a kezelés időzítése számít, nem teljesen új.
Az elmúlt években több megfigyeléses, úgynevezett retrospektív tanulmány is utalt arra, hogy a korai napszakban adott immunterápia előnyösebb lehet.
Egy kissejtes tüdőrákkal foglalkozó kutatás például a halálozás 63%-kal alacsonyabb kockázatával hozta összefüggésbe a délután 3 óra előtti kezelést. Az ilyen vizsgálatoknak azonban van egy komoly korlátja: nem tudják kizárni az egyéb torzító tényezőket. Éppen ezért számít mérföldkőnek a mostani randomizált vizsgálat, ahol a véletlenszerű besorolás elvileg kiküszöböli ezeket a torzításokat.
A helyzetet látva sok betegben felmerülhet a kérdés, mit tegyen most. A szakértők szerint az alábbi kérdéseket érdemes feltenni a kezelőorvosnak: van-e mozgástér az infúzió időpontjában anélkül, hogy a kezelési ciklus csúszna? Az én állapotom és mellékhatásaim mellett van-e olyan érv, ami miatt az egyik napszak előnyösebb lehet? És a legfontosabb: ha csak délutáni időpont van, az biztosan rontja az esélyeimet? A jelenlegi, ellentmondásos adatok alapján a válasz erre egyértelmű nem. A legfontosabb a kezelés folyamatossága, amelyet egy bizonytalan kimenetelű időzítési kérdés miatt semmiképpen sem szabad megszakítani.
A tudományos közösség most a független megerősítésre vár. Az Egyesült Államokban már zajlik egy nagyobb, több daganattípust vizsgáló kutatás, amely pontosan az immunterápia időzítésének hatásait méri.
Mi lenne, ha egyetlen apró döntés – a kórházi kezelés időpontja – hónapokkal, sőt, akár egy évvel hosszabb életet jelenthetne egy rákbeteg számára?
Nem egy új, dollármilliókba kerülő gyógyszerről van szó, hanem egy olyan beavatkozásról, ami látszólag semmibe sem kerül: az órára nézésről.
Egy február elején publikált, mérföldkőnek számító klinikai elemzés pontosan ezt az elképesztő lehetőséget vetette fel, miután kimutatta, hogy
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Miközben a harmincas éveiben járó szakember a következő negyedéves jelentésen, a lakáshitel-törlesztőn vagy a családi nyaralás megtervezésén töri a fejét, a teste valószínűleg egy egészen másfajta, hosszú távú befektetési portfóliót épít. Ennek a hozama azonban nem pénzben, hanem a kognitív egészség évtizedekkel későbbi állapotában mérhető. Egy nagyszabású amerikai vizsgálat ugyanis kimutatta: több, az Alzheimer-kórhoz köthető kockázati tényező és a vérben keringő jelzőmolekula már 24 és 44 éves kor között is kimutathatóan összefügg a memória és a gondolkodás teljesítményével.
A megelőzésre nyitva álló ablak nem ötvenévesen, hanem jóval korábban, a karrier és a családalapítás sűrűjében tárul ki.
A felfedezés alapjaiban írja át az Alzheimer-kórról alkotott képünket.
„Korábban az Alzheimer-kór kockázati tényezőire vonatkozó kutatások az 50 éves és idősebb korosztályra összpontosítottak” – nyilatkozta a ScienceDaily-ben Allison Aiello, a Columbia Egyetem Butler Öregedéskutató Központjának epidemiológus professzora. A mostani eredmények azonban azt jelzik, hogy
a betegséghez vezető biológiai folyamatok már jóval a klinikai tünetek megjelenése előtt elindulhatnak.
Mindezt egy olyan korban, amikor a tudomány a vértesztek forradalmát éli: februárban számoltak be kutatók egy olyan „biológiai óráról”, amely egyetlen vérvételből, a p-tau217 nevű fehérje szintje alapján képes megbecsülni a tünetek várható kezdetét. A Columbia tanulmánya azonban arra figyelmeztet, hogy a diagnosztikai áttörések mellett a hangsúlyt egyre inkább az évtizedekkel korábbi, életmóddal befolyásolható tényezőkre kell helyezni.
A The Lancet Regional Health – Americas című folyóiratban publikált tanulmány egy országosan reprezentatív amerikai mintát, az Add Health kutatás résztvevőit követte. A vizsgálat negyedik hullámában akár 11 449, 24–34 éves fiatalt vontak be, míg az ötödik hullámban 1112, már 34–44 év közötti személy kognitív képességeit mérték fel otthoni tesztekkel. Az eredmények megdöbbentő következetességről árulkodnak.
Már a 24–34 éves korosztályban is szoros kapcsolatot találtak az úgynevezett CAIDE kockázati pontszám és a kognitív teljesítmény között.
Ez a pontszám olyan, a mindennapokból jól ismert tényezőkből áll össze, mint az életkor, az iskolai végzettség, a nem, a szisztolés vérnyomás, a testtömegindex, a koleszterinszint és a fizikai aktivitás. A számok nyelvén ez azt jelenti, hogy minden egyes pontnyi emelkedés a CAIDE-skálán egyértelműen gyengébb munkamemóriával járt együtt.
A 34–44 éveseknél a kép még tovább árnyalódott. Itt már a vérben mérhető biomarkerek is megszólaltak: a teljes tau fehérje – egy, az idegsejtek leépülését jelző molekula – magasabb szintje gyengébb azonnali szótanulási képességgel társult. Emellett több, a szervezetben zajló gyulladásra utaló marker, például a hsCRP vagy az interleukinok (IL-6, IL-1β, IL-8) szintje is a rosszabb kognitív eredményekkel járt együtt. A legismertebb genetikai kockázati tényező, az APOE ε4 génváltozat hatása ebben a fiatal korcsoportban még nem volt kimutatható a kognícióra.
Úgy tűnik, a genetika „hangja” csak később, az ötvenes évektől erősödik fel, a korai évtizedekben a módosítható, életmódbeli rizikófaktorok dominálnak.
„Átfogó eredményeink arra utalnak, hogy az Alzheimer-kórral összefüggő véralapú biomarkerek már jóval a klinikai tünetek megjelenése előtt összekapcsolódnak a kognitív működéssel, ami hangsúlyozza az élethosszig tartó, korai megelőzés fontosságát” – tette hozzá Allison Aiello.
A magas vérnyomás, az emelkedett LDL-koleszterin, a túlsúly vagy a mozgáshiány már a húszas-harmincas években is apró, de mérhető lenyomatot hagyhat az agy teljesítményén. A Lancet Commission legutóbbi, 2024-es frissítése már 14 olyan módosítható kockázati tényezőt sorol fel, amelyek kezelésével a demencia eseteinek akár 45 százalékát is meg lehetne előzni vagy késleltetni.
A listán olyan tényezők szerepelnek, mint a középkori magas vérnyomás és LDL-koleszterin, a cukorbetegség, a túlsúly, a dohányzás, a túlzott alkoholfogyasztás, a mozgáshiány, valamint a kezeletlen hallás- és látásromlás.
A szív- és érrendszer védelme egyben az agy védelmét is jelenti. Ez magában foglalja a vérnyomás és a koleszterin célértéken tartását, a testsúlykontrollt, valamint a heti legalább 150 perc közepes intenzitású mozgást. Ugyanilyen fontos a hallás és a látás rendszeres ellenőrzése, a dohányzás teljes elhagyása, a stressz kezelése és a minőségi alvás.
A megelőzés fontosságát a népegészségügyi adatok is alátámasztják. Az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézetek becslése szerint az 55 év felettiek élettartamra vetített demencia-kockázata 42 százalék, ami a nők esetében a hosszabb élettartam miatt még magasabb, 48 százalék.
Bár a kockázat oroszlánrésze 85 év felett jelentkezik, a védelmi ablak évtizedekkel korábban nyílik.
„Minden kutatásunk azt sugallja, hogy amit középkorban teszünk, az valóban számít” – hangsúlyozta Dr. Josef Coresh, a New York-i Egyetem Langone Health központjának kutatója.
Miközben a harmincas éveiben járó szakember a következő negyedéves jelentésen, a lakáshitel-törlesztőn vagy a családi nyaralás megtervezésén töri a fejét, a teste valószínűleg egy egészen másfajta, hosszú távú befektetési portfóliót épít. Ennek a hozama azonban nem pénzben, hanem a kognitív egészség évtizedekkel későbbi állapotában mérhető. Egy nagyszabású amerikai vizsgálat ugyanis kimutatta: több, az Alzheimer-kórhoz köthető kockázati tényező és a vérben keringő jelzőmolekula már 24 és 44 éves kor között is kimutathatóan összefügg a memória és a gondolkodás teljesítményével.
A megelőzésre nyitva álló ablak nem ötvenévesen, hanem jóval korábban, a karrier és a családalapítás sűrűjében tárul ki.
A felfedezés alapjaiban írja át az Alzheimer-kórról alkotott képünket.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Góg Anikó: A fogyás csak mellékhatás – izmot kell építeni 40 felett
A Diagnózis egészségpodcast legújabb epizódjából megtudhatod, hogy miért nem elég csak az étkezésedre figyelni, ha formában akarsz maradni 40 felett, és mit tehetsz azért, hogy valóban megőrizd az izmaidat.
Voltál ma már edzeni? Vagy legalább sétálni egy fél órát?
És ha nem, mikor mondtad utoljára azt, hogy „majd jövő héten elkezdem”?
Negyven felett a mozgás már nem a bikiniformáról szól. Nem arról, hogy mit mutat a mérleg, és nem is arról, hogy hány kilót adtunk le egy gyors elhatározás eredményeként. Hanem arról, hogy
tíz-húsz év múlva milyen testben élünk majd: fel tudunk-e állni könnyedén a földről, bírjuk-e a hétköznapi terhelést, és marad-e izomerőnk ahhoz, hogy önállóak maradjunk.
A Diagnózis podcast legújabb epizódjában a rendszeres mozgásról beszélgetett a szerkesztő-műsorvezető Ganzler Orsolya két vendégével: Góg Anikó olimpikonnal, személyi edzővel, és Petri Nóra táplálkozási tanácsadóval, akinek saját bevallása szerint gondot okoz, hogy beillessze mindennapjaiba a rendszeres mozgást.
Nóra táplálkozási tanácsadóként és az Éléskarma alapítójaként sokaknak segít abban, hogy tudatosabban étkezzenek, jobban aludjanak, kiegyensúlyozottabb mindennapokat éljenek meg. Ő maga is egészséges életmódot folytat: figyel a minőségi alapanyagokra, az alvására, a regenerációjára. A rendszeres sport mégis kihívást jelent számára. Most éppen november óta jár kettlebell edzésre, heti két alkalommal. Érzi, hogy jót tesz neki: erősebb, energikusabb, jobban alszik.
Mégis foglalkoztatja a kérdés: hogyan lehetne ebből valódi, stabil szokás?
Az otthoni edzéstől idegenkedik – otthonról dolgozik, számára a sport a kimozdulást is jelenti. Kell az a másik tér, az a mentális váltás, ami segít átlépni a munkából a saját testével való foglalkozásba.
Anikó, Nóri – és mindenki más – segítségére siet tanácsaival: korábbi élsportolóként pontosan tudja, mit jelent a rendszeresség és a fegyelem, de ma már leginkább abban segít, hogy a hétköznapi nők is megtalálják a saját, fenntartható mozgásformájukat – a Back In Shape Again programjában többféle lehetőséget is kínál erre. Szerinte 40 felett nem az a fő kérdés, hogy hány kilóval leszünk kevesebbek, hanem az, hogy mennyi izmot tudunk megőrizni.
„Ha csak abban határozzuk meg a sikerünket, hogy lefogytam x kilót, akkor könnyen türelmetlenné válunk. Pedig a folyamat része az is, hogy milyen egyéb egészségügyi nyereségekkel jár a fizikai aktivitás. Sokkal hamarabb észrevehetjük, hogy javul a mentális terhelhetőségünk, a stresszmenedzsmentünk, az alvásminőségünk, vagy akár az is, hogy kevesebb gyógyszert szedünk. A mindennapi terhelhetőségünk nő”
Anikó arra is felhívja a figyelmet, hogy ebben az életszakaszban az ellenállásos edzés – legyen az saját testsúlyos gyakorlat, kézisúlyzó vagy gumiszalag – kulcsfontosságú. Nem leszünk izmosabbak pusztán attól, hogy több fehérjét fogyasztunk:
„Negyven felett az ellenállásos edzésre lenne szükségünk. A külső ellenállás lehet a saját testsúly, kézisúlyzó, gép, gumiszalag – bármi. A lényeg az izomépítés."
Hozzáteszi, hogy tévhit, hogy elég lenne csak kardiómozgásra fókuszálni: azzal akár el is használhatjuk az izomszövetet, amit szeretnénk megtartani, hiszen ez a strukturális felépítményünk része. Egy másik tévhit, hogy elegendő lenne a megemelt fehérjefogyasztásra figyelni:
„A fehérjebevitel fontos, mert biztosítja az alapvető építőköveket, de önmagában nem lesz senki izmosabb attól, hogy több fehérjét eszik. Ehhez fizikai terhelés is szükséges.”
A szakértő tanácsából kiderül, hogy az ajánlások szerint ebben az életkorban legalább heti három erőfejlesztő edzés lenne ideális. Nem kell hosszú, kifacsaró edzés, inkább nagyobb ellenállásra van szükség, kevesebb ismétléssel. Nem 15–20 ismétlés, hanem akár 12, 10, 8, 6 vagy 3. Olyan ellenállással, amiből valóban nem tudunk többet csinálni.
A beszélgetésből kiderül, hogy:
miért nem érdemes kizárólag a fogyás miatt sportolni,
mi történik a testünkkel 40 felett, különösen a perimenopauza időszakában,
miért nem elég önmagában a kardió,
hogyan lehet a mozgást beépíteni a mindennapokba anélkül, hogy „önző időnek” érezzük,
mi a helyzet 60 felett a sporttal,
és hogyan érdemes újrakezdeni akkor, ha valaki eddig szinte semmit nem mozgott – akár napi öt guggolással.
Ha te is azok közé tartozol, akik rendszeresen megfogadják, hogy mostantól tényleg mozognak, de valahogy mindig közbejön az élet, akkor ez az epizód neked szól. Ha pedig már sportolsz rendszeresen, akkor megerősítést kaphatsz, hogy jó úton jársz.
