HÍREK
A Rovatból

G7-csúcs – új Atlanti Chartáról állapodott meg a brit kormányfő és az amerikai elnök

A dokumentum leszögezi, hogy a két ország megerősíti közös felelősség-vállalását a kollektív biztonság és a nemzetközi stabilitás fenntartására, a modern kor jelentette fenyegetések teljes köre, köztük a kiberfenyegetések elleni védelemre.


A nyolc évtizede aláírt hasonló dokumentum mintájára új Atlanti Chartáról állapodott meg csütörtökön Boris Johnson brit miniszterelnök és Joe Biden, az Egyesült Államok elnöke.

Joe Biden a hét vezető ipari hatalom csoportjának (G7) pénteken kezdődő háromnapos csúcstalálkozójára érkezett Nagy-Britanniába, és csütörtökön, a csúcs délnyugat-angliai helyszínén kétoldalú megbeszélést tartott a vendéglátó brit kormányfővel.

A két vezető a Downing Street tájékoztatása szerint a találkozón új Atlanti Chartát írt alá.

A nyolc pontból álló dokumentum - amelyhez a csütörtöki kétoldalú megbeszélésről húsz részletesen kifejtett pontból álló közös közleményt is csatolt a két fél - az első pontban leszögezi, hogy a két ország elkötelezte magát a demokrácia és a nyitott társadalmak védelme mellett.

Az Atlantic Charter 2021 szerint London és Washington az átláthatóság, a jogállamiság, a civil társadalom és a független média védelmének szószólója lesz.

Az eredeti Atlanti Charta, amelyet 1941-ben tett közzé közös deklaráció formájában Franklin Roosevelt akkori amerikai elnök és Winston Churchill brit miniszterelnök, a második világháború utáni világrendről alkotott amerikai és brit terveket vázolta fel, célként kitűzve sok minden más mellett a kereskedelmi korlátok lebontását, a gazdasági-társadalmi viszonyok javítását célzó globális együttműködést, az erőszakos területszerzés gyakorlatának megszüntetését.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor: Egytől-egyig hazudnak, nagyon helyes, hogy eltűnnek innen a parlamentből
A kormányfő „hattyúkórusnak” nevezte az ellenzéki felszólalásokat, miután az MSZP-s Komjáthi Imre a gödi gyár jogi helyzetét firtatta. Orbán szerint a legszigorúbb környezetvédelmi szabályok érvényesülnek Magyarországon.


„Nagyon helyes, hogy eltűnnek innen a parlamentből”

– üzente a teljes parlamenti ellenzéknek Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn az Országgyűlésben, ahol azzal vádolta a képviselőket, hogy egytől egyig hazudnak a gödi Samsung-gyár ügyében, és egy ukrán-magyar konfliktus esetén Kijev oldalára állnak. A kormányfő azt is megjósolta, hogy a Mi Hazánk Mozgalom kivételével a jelenlegi ellenzéki pártok egyike sem jut majd be a következő Országgyűlésbe.

„Hattyúdalról már hallottam, de hattyúkórust most hallottam először”

– reagált Orbán Viktor az ellenzéki képviselők felszólalásaira, majd hozzátette:

„Miközben önök sajnálkozva beszélnek rólunk, önök esnek ki a parlamentből.”

A miniszterelnök szerint az ellenzéki pártok teljesítménye „némi szerénységet” indokolna.

A kormányfő egyedül az MSZP-s Komjáthi Imre felvetésére reagált, aki azt állította, hogy a gödi koreai gyár területén nem a magyar szabályok érvényesülnek. „Magyarország minden négyzetcentiméterén Magyarország van, és Magyarország minden négyzetcentiméterén a magyar jognak kell érvényesülnie” – jelentette ki Orbán. Állítása szerint Magyarországon a legszigorúbb környezetvédelmi szabályok vannak érvényben, a hatóságok pedig érvényt is szereznek ezeknek. Hozzátette, a gödi önkormányzat negyedévente végez méréseket, és egyetlen alkalommal sem mértek határérték feletti értéket. „Ide jönnek, és megtévesztik az embereket. Ez nem helyes eljárás.”

A gödi Samsung-gyár régóta politikai viták kereszttüzében áll a helyi közösséget érintő környezetvédelmi aggályok, a hatósági eljárások és a kormány gazdaságpolitikai stratégiájában betöltött kiemelt szerepe miatt.

Orbán Viktor a nap tanulságaként azt vonta le, hogy ukrán-magyar konfliktus esetén a parlamenti ellenzék az ukránok oldalára áll. Éppen ezért tartja helyesnek, hogy eltűnnek a parlamentből, mert szerinte „semmi szükség olyan pártokra, akik a háborúban az ukránok oldalára állnak”. Hozzátette, az ellenzék nélkül is megvédik Magyarország békéjét, biztonságát és a magyar emberek pénzét.

Forrás: Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Magyarország Oroszország dolgait intézi” - Kőkemény uniós üzenetek Orbán Viktornak az Ukrajnának szánt 90 milliárd euró megvétózása után
Német, lengyel és osztrák külügyminiszterek is bírálták a magyar vétót a brüsszeli Külügyi Tanács előtt. A Bizottság szerint a lépés a lojális együttműködés megsértését jelenti.


Orbán Viktor levélben tudatta António Costával, az Európai Tanács elnökével, hogy Magyarország blokkolja az Ukrajnának szánt 90 milliárd eurós uniós hitelt. A kormányfő azzal indokolta a lépést, hogy állítása szerint az ukrán vezetés politikai döntés miatt nem indítja újra az orosz olaj szállítását a Barátság kőolajvezetéken.

A magyar döntésen kiakadtak a brüsszeli Külügyi Tanács ülésére érkező uniós külügyminiszterek. A Politico című lap összegyűjtött néhány reakciót. Johann Wadephul német külügyminiszter szerint a magyar álláspont megdöbbentő.

„Nem hiszem, hogy helyes, ha Magyarország a saját szabadságharcát használja fel az európai szuverenitás elárulására”

– fogalmazott.

Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter az 1956-os szovjet bevonulást felidézve azt mondta:

„Ami alapvetően megdöbbent, az az, hogy Ukrajna az orosz hadsereg hatalma ellen védekezik, és a magyarok korábban megtapasztalták, ez milyen érzés... Sokkal nagyobb szolidaritást vártam volna Magyarországtól Ukrajna iránt.”

Hasonlóan élesen bírálta a magyar lépést Beate Meinl-Reisinger osztrák külügyminiszter is.

„[Magyarország] gyakorlatilag Oroszország dolgait intézi. Ez nem lehet Európa érdeke. Ausztria érdeke biztosan nem. És amikor a történelmet és a magyar nép szovjetekkel kapcsolatos tapasztalatait nézem, meg vagyok győződve arról, hogy ez a magyar lakosságnak sem érdeke”

– jelentette ki.

Paula Pinho, az Európai Bizottság főszóvivője arra emlékeztetett, hogy Orbán Viktor korábban egyetlen feltételt szabott a hitelcsomag jóváhagyásához: Magyarország, Szlovákia és Csehország ne vegyen részt pénzügyileg a programban. „Ez a feltétel teljesült, ezért elvárjuk minden vezetőtől, hogy tartsa be a kötelezettségvállalásait. És ezek be nem tartása... a lojális együttműködés megszegését jelentené” – mondta.

Emmanuel Macron francia elnök leszögezte, hogy továbbra is eltökéltek a 90 milliárd eurós hitel és az Oroszország elleni 20. szankciós csomag elfogadása mellett. Kijelentette: „Nem lehet másként”, minthogy elfogadják a szankciós csomagot és Ukrajna megkapja a hitelt.

A heves szócsata ellenére kevesen bíznak a gyors megoldásban. „Úgy gondolom, ma nem lesz előrelépés ebben az ügyben, de mindenképpen erőltetni fogjuk” – figyelmeztetett Kaja Kallas, az EU legfőbb diplomatája. A román külügyminiszter, Oana-Silvia Țoiu némileg optimistább volt. „Nem tudom, hogy holnap lesz-e, vagy ezen a héten. Láttunk már hasonló helyzeteket a múltban, és túljutottunk rajtuk. Nem véletlenül ez a 20. szankciócsomag” – tette hozzá. Tény, Magyarország korábban is élt már a vétójával, de végül engedményekért cserébe mindig visszakozott.

A vita hátterében a Barátság kőolajvezeték körüli helyzet áll. A vezetéken január végén állt le a szállítás orosz támadások okozta károk miatt, ami elsősorban Magyarország és Szlovákia olajellátását érinti. Válaszul Magyarország és Szlovákia február 18-án felfüggesztette a dízelexportot Ukrajna felé.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Jámbor András szerint a Parlament ebédlőjében szervezték a lejárató kampányt a pécsi TISZA-jelölt ellen – Véletlenül mindent hallott a képviselő
A független képviselő szerint a fideszesek Rúzsa Diánát a várost állítólag csődbe vivő MSZP-s körökhöz kötnék. Hozzátette: ha a közeljövőben ismeretlen eredetű szórólapok vagy internetes írások jelennének meg Rúzsáról ezzel a tartalommal, akkor azok mögött a Fidesz áll.


„Óriási a tömeg ma a Parlamentben: itt van az összes fideszes jelölt és a kampánycsapatuk is” – írta Jámbor András független országgyűlési képviselő a közösségi oldalán hétfőn. A politikus arról számolt be, hogy

az Országház ebédlőjében sorban állva fültanúja volt, ahogy a Fidesz pécsi jelöltje és vélhetően kampányfőnöke egy lejárató anyagról egyeztetett. A kampány célpontja a TISZA Párt helyi jelöltje, Rúzsa Diána volt.

Jámbor leírása szerint a kampányfőnök felolvasott egy szöveget, amelynek lényege az, hogy Rúzsa Diána „a régi MSZP-s körök embere, akik csődbe vitték Pécset”. A jelölt jóváhagyása után a kampányfőnök telefonált. A beszélgetésből a képviselő a következő párbeszédet idézte:

„Figyelj, nagyon jó, nagyon ügyes vagy, jó lesz a szöveg. Attila is leokézta. Még annyit írj bele, hogy a 20-as éveiben emigrált.”

A vonal túlsó végén lévő beszélgetőpartner visszakérdezett: „30-as?”

Mire a válasz: „Az is jó lesz!”

Jámbor András a posztjában megjegyezte, hogy szerinte Pécset valójában a Fidesz vitte csődbe. A képviselő hozzátette: ha a közeljövőben ismeretlen eredetű szórólapok vagy internetes írások jelennének meg Rúzsa Diánáról ezzel a tartalommal, akkor azok mögött a Fidesz áll.

A telefonbeszélgetésben említett, a szöveget jóváhagyó „Attila” vélhetően a Fidesz pécsi jelöltje, Cziráki Attila. Ő Rúzsa Diánával, a TISZA Párt jelöltjével mérkőzik meg a Baranya 1-es választókerületben.

A kormánypárti média már hónapok óta cikkezik arról, hogy a baranyai TISZA-jelöltek mögött régi MSZP-s és MSZMP-s háttéremberek állnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Toroczkai a felszámoló maffiában történő érintettséggel és egy gyanús lakásüggyel vádolja a Fideszt és Magyar Pétert
„Ez még semmi, sokkal durvább lesz, amit ezután fogok mutatni. Üzenem Magyar Péternek, hogy ez még csak a kezdet volt” - mondta Toroczkai László, aki egy győri választási gyűlésen beszélt a szerinte Rogán Antalhoz és Tiborcz Istvánhoz is köthető hálózatról. Felszólította Magyar Pétert, hozza nyilvánosságra a lakásának szerződését.


Meta-cenzúráról és a Fideszt, valamint a Tiszát is érintő korrupciós vádakról beszélt a Mi Hazánk elnöke vasárnap este Győrben tartott választási gyűlésén. A zsúfolásig megtelt étteremben Toroczkai László arról is szót ejtett, hogy nehezen találnak helyszínt a rendezvényeikhez, mert sokszor nem hajlandók nekik bérbe adni termet – írta a 24.hu.

„Nemcsak a virtuális, de a valóságos térből is ki akarnak tiltani, brutális mértékben próbálnak elhallgattatni minket” – fogalmazott Toroczkai, aki szerint ő az „egyetlen pártelnök, akit veszélyes személynek nyilvánított a Meta”, ezért nem lehet saját Facebook-oldala. A pártelnök a Médiahatóság nyilvántartására hivatkozva azt is közölte:

a két legnagyobb kereskedelmi csatornán a Mi Hazánk megjelenése „egyenlő a nullával”. Toroczkai szerint a Facebook nyolcmillió hazai felhasználójával mindent ural, és „aki nincs a virtuális valóságban, az nincs”.

Ezután a „végrehajtó maffia” mellett a „felszámoló maffiáról” beszélt, megismételve, hogy a korábbi 130 felszámoló cégből 90 maradhatott, „ezek pedig szinte mind Jellinek Dániel, Tiborcz István, Rogán Antal, Mészáros Lőrinc és kisebb részt Seszták Miklós környezetéhez tartoznak.”

Konkrét vádat fogalmazott meg Magyar Péterrel szemben is: „részt követelt magának ebből az egészből.”

Egy ismeretlen forrásra hivatkozva azt állította, hogy mindez még „2020–2021-ben zajlott le” amikor az ügyletet „Gulyás Gergelyre bízták” és legjobb barátja - Magyar Péter - szeretett volna egy szeletet.

Azt is állította, hogy egy Jellinek Dánielhez kötődő cég piaci ár fölött vásárolta meg Magyar Péter V. kerületi, Károlyi-kerti lakását, és arra szólította fel a Tisza Párt elnökét, hogy hozza nyilvánosságra az adásvételi szerződést.

„Ez még semmi, sokkal durvább lesz, amit ezután fogok mutatni. Üzenem Magyar Péternek, hogy ez még csak a kezdet volt”

– tette hozzá.

Toroczkai emlékeztetett, hogy a végrehajtó maffia ügyében tett feljelentése kapcsán nyomozás folyik.

„Két miniszterről tudok, akik a végrehajtó maffiában érintettek voltak. Készüljenek rá, hogy jön a második miniszter. Meg kell tisztítani a közéletet a fideszes és a tiszás korrupciótól is”

– fogalmazott.

Példaként hozta fel a Pest Vármegyei Közgyűlés esetét, ahová a kormány a Samsung többmilliárdos adóbevételét irányította. A 2020-as kormányrendelettel létrehozott „gödi különleges gazdasági övezet” a megyei önkormányzathoz terelte az iparűzési adót. Toroczkai szerint a pénzt „lenyúlták és eltüntették álcivil szervezeteken keresztül”, de miután a Mi Hazánk bekerült a testületbe, ahol 2024 őszén a Fidesz elvesztette a többségét, megakadályozták a „korrupciós mechanizmust”. „Ezért mit csinált a kormány? Visszavette magához ezt a pénzt, tehát most a nagy közösben tüntetik el. De Pest vármegyét megtisztítottuk” – mondta.

A gazdaságpolitikát bírálva a Samsung 133 milliárdos állami támogatását kritizálta, miközben szerinte „tűnik el a magyarság”, és a futárcégek tudatosan „cserélik le a magyar futárokat külföldiekre”. Beszélt a „duguláselhárító maffiáról” is, amely szerinte „érdi és szigetszentmiklósi, etnikai alapon szerveződő” bűnözői csoportokhoz köthető.

Arra a kérdésre, hogy egy szoros választási eredmény esetén melyik pártot segítenék kormányra, a Mi Hazánk elnöke azt mondta, a választási rendszer miatt ennek kicsi a valószínűsége.

„Ha mégis így alakulna, akkor pokollá tesszük a pártelnökök és frakcióvezetők életét” – fogalmazott, hozzátéve, hogy minden törvényjavaslathoz szükség lesz a szavazataikra. Jelezte, hogy vannak ügyek, amelyekben a Fidesszel (pl. készpénzvédelem), másokban a Tiszával (végrehajtó maffia ügye) értenek egyet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk