„Azt kérdezik tőlem, hogy halálos beteg vagyok-e?” – Ez áll Kósa Lajos brutális fogyása mögött
A Fidesz debreceni képviselője rövid idő alatt tizenöt kilogrammtól szabadult meg. A politikus örömmel osztotta meg, hogy mi áll a háttérben, ezzel is elejét véve a találgatásoknak.
A 60 éves képviselő szintén átalakuláson ment keresztül, és örömmel osztotta meg, hogy mi áll a háttérben, ezzel is elejét véve a találgatásoknak.
"Amikor valahova megyek, mindenki azzal kérdezget, hogy halálos beteg vagyok-e. Szeretném leszögezni: semmi bajom nincs, csak a választások után úgy döntöttem, itt az ideje belefogni az edzésbe"
– mondta Kósa, akinek háziorvosa javasolta, hogy szabaduljon meg 15 kilótól, hogy elkerülje a hosszabb távú egészségügyi gondokat.
Kósa nem bízott a csodaszerekben, egyszerű módszert követett: ugyanazokat az ételeket ette, mint korábban, csak mindenből feleannyit, kevesebb szénhidrátot és cukrot, viszont több fehérjét fogyasztott. Emellett fokozatosan elkezdett mozogni.
"Öt kilométert futok, bár a tempóm még borzalmas, inkább nevezném kocogásnak. Régen rövidtávfutó voltam, sosem értettem, miért kellene az embernek hosszú kilométereket futnia, amikor ott az autó vagy a bicikli"
– mondta Kósa.
Ami igazán érdekes, hogy a fogyókúra nemcsak személyes döntés volt: "Örömmel láttam a Blikkben, hogy a főnök is elkezdett fogyókúrázni. Igaz, nem egyeztettünk, de régen beszéltünk róla, hogy addig nem halhatunk meg, amíg fel nem megyünk gyalog a Mont Blanc-ra, amihez viszont nem ártana, ha nem lennénk kövérek" – tette hozzá a politikus.
Felmerülhet a kérdés: Kósa most slim fit öltönyre készül?
"Ez az volt a versenysúlyom, amit most elérek, de a slim fit nem az én világom. Kicsit túl csajos nekem. Az egyetlen szoros ruha, amit elviselek, az a sí aláöltöző, de abban mégsem járhatok a parlamentbe, mert Kövér László agyvérzést kapna" – zárta nevetve Kósa.
A 60 éves képviselő szintén átalakuláson ment keresztül, és örömmel osztotta meg, hogy mi áll a háttérben, ezzel is elejét véve a találgatásoknak.
"Amikor valahova megyek, mindenki azzal kérdezget, hogy halálos beteg vagyok-e. Szeretném leszögezni: semmi bajom nincs, csak a választások után úgy döntöttem, itt az ideje belefogni az edzésbe"
– mondta Kósa, akinek háziorvosa javasolta, hogy szabaduljon meg 15 kilótól, hogy elkerülje a hosszabb távú egészségügyi gondokat.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Egyre újabb információkat oszt meg Magyar Péter a közösségi oldalán Orbán Viktor nyaralásáról. Legutóbb arról számolt be a TISZA-politikus, hogy a miniszterelnök Horvátországban egy jachton volt látható.
"Tegnap délután érkezett ez a luxusgép Brac szigetére, ahol Orbán Viktor vízre szállt. A gép Ungár Anna cégének tulajdonában van. Ungár Anna Schmidt Mária oligarcha lánya és egyben Ungár Péter testvére…
Orbán korábban az ő tengerparti villájukban nyaralt…akkor most nem fapadossal volt az utazás?"
Egy térképet is megosztott, melyen látható a repülőgép adatai mellett az útvonal is.
Egyre újabb információkat oszt meg Magyar Péter a közösségi oldalán Orbán Viktor nyaralásáról. Legutóbb arról számolt be a TISZA-politikus, hogy a miniszterelnök Horvátországban egy jachton volt látható.
Magyar Péter: a NER legendás luxusjachtját vették észre ott, ahol Orbán Viktor nyaral
A TISZA Párt vezetője szerint: „Egyre érdekesebb a háborús veszélyhelyzetben luxizó Orbán Viktor nyaralása”. Újabb információkat osztott meg az Adriai utazásról.
Később a TISZA Párt vezetője újabb fotót osztott meg, melyen egy jacht látható. A fotóhoz pedig azt írta:
"Egyre érdekesebb a háborús veszélyhelyzetben luxizó Orbán Viktor nyaralása. A reggeli vízre szállós képek Brac szigetén készültek. És vajon melyik luxusjacht állt szinte pontosan a felcsúti hajóskapitány hajója mellett? Csak nem Szíjj László Lady Mrd nevű sokmilliárdos luxusjachtja? De igen.
Vajon a nyílt vízen már átszálltak a királyi hajóra, amin anno Szijjártó Péter is pihent?"
Kommentben egy térképet is megosztott, melyen látszik a hajó reggeli tartózkodási helye.
A Telex megjegyzi, hogy Szijj a tiszakécskei központú, rengeteg állami tendert és koncessziót elnyerő Duna Group vezetője. A hajót pedig egy máltai cégen keresztül tulajdonolta. A fedélzetén pedig egyszer Szijjártó Péter külügyminisztert is látták.
A portál a Vesselfinder hajókövető oldal alapján azt írta, hogy délután a MY Lady Mrd Split kikötőjében horgonyzott. Előtte - Bračcsal szemben - a makarskai kikötőben járt augusztus 20-22. között.
Még a Mohunál sem számítottak arra, hogy 50 milliárdos veszteség jön össze 2024-ben
Runtág Tivadar operatív igazgató szerint Pethő Zsolt, a Mohu vezérigazgatója nem a nagy veszteség miatt távozott a posztjáról, és nem felmentették, hanem saját döntése alapján ment el a cégtől.
Számítottak arra, hogy indulása után hosszabb ideig nem lesz nyereséges a Mohu, de hogy ekkora, 50 milliárd forint veszteség jön majd össze 2024-ben, arra nem – erről beszélt a 24.hu-nak Runtág Tivadar, a hulladékgazdálkodást monopol koncesszióban végző Mol-leányvállalat operatív igazgatója.
Runtág szerint Pethő Zsolt, a Mohu vezérigazgatója nem a nagy veszteség miatt távozott a posztjáról, és nem felmentették, hanem saját döntése alapján ment el a cégtől.
Ugyanakkor azt is mondta, hogy „ha egy vállalat pénzügyi teljesítménye elmarad a tervezettől, meg kell vizsgálni az okokat”.
Az operatív igazgató szerint a veszteség a vállalat működéséből fakad, ezért most újratárgyalják a szerződéseket az alvállalkozóikkal.
A 24.hu-nak nyilatkozó alvállalkozók arról panaszkodtak, hogy az új szerződésekben sokszor előnytelenebb feltételek szerepelnek, csökkentett díjakat ajánlanak, a minőségi feltételeken pedig szigorítanak. A Mohu sok vállalkozónak tartozik, az alvállalkozók értelmezése szerint a cég ezzel zsarolja őket: ha aláírják az előnytelenebb új szerződést, akkor megkapják a pénzt.
Runtág elismerte, hogy néha kevesebbet kínálnak az alvállalkozóknak a szerződésben, de ezzel az elmúlt két évben felmerült problémákat akarják korrigálni, fölösleges szállításokat csökkenteni. Azt viszont rágalomnak nevezte, hogy a Mohu zsarolná az alvállalkozókat, vagy ne fizetne időben. Azt is elmondta, hogy az alvállalkozók nagy részével már megállapodtak.
Runtág azt az értesülést is tagadta, hogy a Mol kézi vezérlésre állt volna át a Mohunál.
Több alvállalkozó arról számolt be a 24.hu-nak, hogy a tárgyalásokra a Moltól érkeznek emberek, mondván, hogy a Mohunál átalakítások vannak. Runtág szerint viszont kézi vezérlésről szó sincs, a Mohu munkatársai is mindig részt vesznek a tárgyalásokon.
„Azt nem mondanám, hogy elégedetlen velünk a Mol”
– tette hozzá.
Az operatív igazgató megerősítette, hogy a gyártói felelősségi díjak emelését javasolja a Mohu egyes hulladékfajtáknál, mert a díjak jelenleg nem fedezik a begyűjtési, válogatási, előkészítési költségeket. Runtág Tivadar szerint vannak, akik megkerülik az EPR-rendszert, így sok koncessziós hulladék nem kerül a gyűjtőbe. Ez magyarázhatja, hogy egyes kategóriákban kevesebb a begyűjtött hulladék, mint azelőtt, hogy a Mohu átvette volna a rendszert.
Runtág a lomtalanítási rendszerről is beszélt. Mint mondta, szeretnék keretek közé szorítani a ház elé kipakolós budapesti rendszert, és elérni, hogy a lomtalanítás ne bénítsa meg a várost. A rendszer jövőjével kapcsolatban úgy fogalmazott, az ügy még képlékeny, tervezés alatt áll a rendszer átalakítása.
Számítottak arra, hogy indulása után hosszabb ideig nem lesz nyereséges a Mohu, de hogy ekkora, 50 milliárd forint veszteség jön majd össze 2024-ben, arra nem – erről beszélt a 24.hu-nak Runtág Tivadar, a hulladékgazdálkodást monopol koncesszióban végző Mol-leányvállalat operatív igazgatója.
Runtág szerint Pethő Zsolt, a Mohu vezérigazgatója nem a nagy veszteség miatt távozott a posztjáról, és nem felmentették, hanem saját döntése alapján ment el a cégtől.
Ugyanakkor azt is mondta, hogy „ha egy vállalat pénzügyi teljesítménye elmarad a tervezettől, meg kell vizsgálni az okokat”.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán Balázs is az Adrián van, elárulta, mit csinálnak Orbán Viktorral
A miniszterelnök politikai igazgatója Magyar Péter bejegyzésére reagált, melyben a Tisza Párt vezetője a miniszterelnök nyaralásáról osztott meg információkat.
Orbán Balázs az Adriáról jelentkezett. A miniszterelnök politikai igazgatója egy posztban reagált arra, hogy Magyar Péter pénteken fotókat osztott meg Orbán Viktor nyaralásáról. Többek között arról is írt a Tiszás politikus, hogy a horvátországi pihenő helyszínén felbukkant a NER kedvenc luxusjachtja is.
Erre reagált Orbán Balázs a közösségi oldalán, ahol azt írta:
"Hoppá, ez egy vízi zebra! Újabb ordas kamu. Ellenben örömmel jelentem a helyszínről, hogy a választások megnyeréséhez szükséges győzelmi terv megírása jól halad.