HÍREK
A Rovatból

Hófúvás és szélvihar is nehezítheti a közlekedést

Óvatosságra intik az autósokat, mert a lehullott hó és az erős szél több helyen is hóátfúvást okozhat.


Hófúvással kell számolni a havas tájakon, a Bakonyban és északnyugaton viharosnál erősebb lökések nehezítik a közlekedést - írja az Időkép.hu.

A portál beszámolója szerint vasárnap egy mediterrán ciklon érkezett feltámadó széllel, a reggeli órákban 122 km/h-s szélvihart hozott magával. Azután pedig nemcsak a Dunántúlon, a középső és keleti tájakon is viharos vagy annál erősebb szél süvített. A város karácsonyfáját Baján és Nyíregyházán feldöntötték a viharos lökések, míg

a havas bakonyi és északnyugati tájakon hófúvás nehezíti a közlekedést, óvatosan vezessetek

- írják.

Az ország keleti felére és a déli tájakra az eső mellett havas esőt, havazást hozott a ciklon. Utóbbi tájakon szintén előfordul hófúvás, a hőmérséklet csökkenésével pedig néhány centi hó megmaradhat, amit majd szintén hordhat a szél - figyelmeztetnek.

Folytatódik a hideg, borús télies idő. A jövő héten is várható hószállingózás, havazás. Hajnalonként sokfelé lesznek mínuszok, néhol napközben is fagypont alatti értékekre kell készülni - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Hétfőn a kezdetben még felhős keleti tájakon is csökken a felhőzet, és fokozatosan megszűnik a havazás, hószállingózás. A nyugati részeken viszont erősen felhős, borult marad az ég, ott még gyenge eső, esetleg havas eső szórványosan előfordulhat. A legtöbb napsütés a középső országrészben várható. Az északi, északnyugati szél helyenként megélénkülhet, néhol meg is erősödik. A minimumhőmérséklet mínusz 8 és plusz 1 Celsius-fok között alakul, a derült, szélcsendes részeken lesz a leghidegebb. A nappali maximumok plusz 1 és 6 fok között alakulnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Még mindig nem értik a maffiózók, hogy a magyaroknak nem jön be, ha az adófizetői pénzeket mások hazug gyalázására költik
A TISZA Párt elnöke nem rejtette véka alá a véleményét, és ismét a kormánynak üzent. Szerinte elképesztő összegekből próbálják őt és a pártját befeketíteni.


Magyar Péter a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében arról írt, hogy a „maffiózók” nem értik, hogy a magyaroknak nem tetszik, ha az adófizetők pénzét mások lejáratására költik. A bejegyzés mellé egy olyan képet csatoltak, amelyen a politikus a róla készülő lejárató könyv plakátja előtt áll.

A bejegyzés a kormányzati kommunikációs költések körüli vitára is reflektál.

Sajtóadatok szerint 2015 és 2023 között mintegy 1360 milliárd forint értékben kötöttek állami szerződéseket kommunikációs célokra a Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKOH) keretein belül,

ahol a legnagyobb haszonélvezők között Balásy Gyula cégei szerepelnek. Rogán Antal minisztériuma 2025 elejéig külön is több mint 250 milliárd forintot költött kampányokra, majd 2025 júniusában újabb 20 milliárdot csoportosítottak át erre a célra. 2025 őszén egy új, 75 milliárdos NKOH-keretszerződés szintén Balásy cégeihez került.

Ezzel párhuzamosan

2025 nyarán és őszén jelentősen megnőtt a Magyar Pétert hitelteleníteni próbáló közösségi médiás hirdetések száma.

A 24.hu összesítése szerint a Nemzeti Ellenállás Mozgalom, amely Apáti Bence nevéhez köthető, 2025 júliusában közel 93 millió forintot költött ilyen jellegű Facebook-hirdetésekre. Ugyanebben az időszakban a kormányzati narratíva a „Tisza-adó” témája köré épült; Orbán Viktor 2025. augusztus 28-án egy posztban azt állította, hogy a TISZA Párt adót emelne, amit Magyar Péter visszautasított, és adócsökkentést ígért.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Riasztást adtak ki több megyére: délután lecsap a hidegfront, zivatar és viharos szél jön
Délelőtt még süthet a nap, délután viszont eső áztatja majd el az ország nagy részét. Az intenzív zivatarokat akár 60-70 km/h-s széllökések is kísérhetik.


Napsütéssel indul a hét, de csak délelőtt élvezhetjük, a nap második felében ugyanis egy hidegfront csap le az országra, ami záporokat, zivatarokat és viharos széllökéseket is hozhat.

Bár északnyugat felől átmenetileg felszakadozik a felhőzet, délutántól újra beborul az ég. A HungaroMet előrejelzése szerint átmeneti csapadékszünet után ismét jöhet eső, zápor, amire a legkisebb esély délnyugaton van. A nyugati, északnyugati szél sokfelé megélénkül, északon meg is erősödik, délután pedig 11 és 16 fokot mérhetünk, bár északkeleten ennél hidegebb is lehet.

A délutántól az éjszakába nyúlóan érkező hidegfront több hullámban hozhat záporokat, de zivatar is kialakulhat. Erre nagyobb esély az ország középső részén egy északnyugati-délkeleti sávban, valamint az északkeleti tájakon mutatkozik. Az intenzívebb cellákat átmeneti, 60-70 kilométer/órás viharos széllökések kísérhetik.

A zivatarveszély miatt a HungaroMet elsőfokú figyelmeztetést adott ki Pest, Győr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok és Komárom-Esztergom vármegyékre.

Hétfőről keddre virradó éjszaka többnyire erősen felhős vagy borult marad az ég, és szórványosan továbbra is lehet eső, zápor, sőt zivatar is. A szél átmenetileg mérséklődik, majd az éjszaka második felében ismét feltámad. Éjszaka -1 és +6 fok közé hűl le a levegő.

Kedden napközben észak felől egyre nagyobb területen szakadozik a felhőtakaró,

estére a legtöbb helyen kiderül az ég. Szórványosan még lehetnek záporok, a hegyekben pedig havas eső és hózápor is kialakulhat.

Északkeleten, keleten akár az ég is megdörrenhet. A többnyire északnyugati, nyugati szelet sokfelé kísérik élénk, olykor erős lökések. A legmelegebb órákban 7-14 fok várható.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Ottfelejtette az AI-vízjelet egy krumpliosztós kamuképen a fideszes képviselő, aztán levágta, majd fekete háttérre cserélte az egészet
Boldog István egy mesterséges intelligenciával megszerkesztett képpel üzent Magyar Péternek, de a kommentelők lebuktatták. Többször is módosított a posztján, a képet végül törölte is.


Kamu, mesterséges intelligenciával megszerkesztett képpel írt egy fideszes országgyűlési képviselő arról, hogy a TISZA Párt egyik aláírásgyűjtő pultjánál "krumplit osztottak". Boldog István a Facebookon osztott meg egy fotót, ami a nagy feliratok alapján a TISZA egyik pultjáról készült, mely előtt több zsák burgonya és alma hever egy halomban. „Aki aláír, kap egy zsákkal? Peti, ez nagyon gáz!” – írta a képhez a politikus, egyértelműen Magyar Péternek üzenve.

Csakhogy a kommentelők felhívták a figyelmet egy bakira: a fotó jobb sarkában ottmaradt a Gemini, a Google által kifejlesztett generatív mesterséges intelligencia alapú chatbot logója.

Boldog István órákkal később módosította a posztját, és már úgy tette ki a képet, hogy levágta a kép jobb szélét, így a vízjel is eltűnt róla. A szemfüles facebookozóknak viszont ez is szemet szúrt, így

újabb módosítás következett: a bejegyzésből törölte a képet, a szövegből csak az első, kérdő mondat maradt meg, a háttér pedig feketére változott.

A posztra közel hétezer nevetős reakció és 3400 komment érkezett. Többen jelezték, hogy az embereket nem lehet ilyen könnyen megvezetni.

„Bádog István tudod, hogy AI-kamu. Ketyeg az óra, csomagolj” – írta egy hozzászóló.

„Rakja nyugodtan a hamis AI-képeket!!! Úgyis a Tisza nyer. Egyébként meg a Fidesz szokta így megvenni az emberek szavazatát” – véli egy másik.

„Számomra ezekben a képekben az a legvisszataszítóbb, hogy pontosan azokat akarjátok megvezetni, akik még hisznek nektek/bennetek. Főleg az idősebb korosztályt, mert ők nem feltétlenül tudnak különbséget tenni egy valós és generált kép között. A saját szavazóitokat veszitek hülyére. De legalább csinálnátok jól... (...)” – jegyezte meg egy újabb kommentelő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Négyszeresére gyorsult a tengerszint-emelkedés – Falakkal védekezne a süllyedő Dubrovnik
A horvát város kockázatkezelési terve szerint az évi 3,62 mm-es vízszintemelkedés már a csatornarendszert is terheli. Az ENSZ 2100-ig akár 1,08 méteres növekedést jósol, ami elkerülhetetlenné teheti a beavatkozást.


A korábbi 0,83 milliméterről mostanra 3,62-re ugrott az éves tengerszint-emelkedés üteme Dubrovnik óvárosában, ami több mint négyszeres gyorsulást jelent. Mindez a világörökségi városrész megóvására készült felkészülési és kockázatkezelési tervből derül ki, amelyről az MTI is beszámolt. A dokumentumot hamarosan a városi közgyűlés is tárgyalja, és már komoly partvédelmi beavatkozásokat vázol fel.

Az ENSZ klímaszakértőinek előrejelzése szerint Horvátország partvidékén 2100-ig akár 49 centiméter és 1,08 méter közötti vízszintemelkedés is várható, attól függően, hogyan alakul a globális kibocsátás.

Amikor a sós víz elönti, majd visszahúzódik a történelmi épületekről, a száradás során sókristályok képződnek, amelyek szétfeszítik, és hosszú távon tönkreteszik a követ.

A növekvő vízszint már most egyre nagyobb terhet ró az óváros történelmi csatornarendszerére, és rendszeres elöntéseket okoz az alacsonyabban fekvő területeken, például a híres sétálóutcán, a Stradunon.

A terv szerint ha a tengerszint elér egy kritikus pontot, elkerülhetetlen lesz a partvédelem megerősítése. Ez tengeri falak, hullámtörők és árvízvédelmi gátak építését jelentené, hogy megakadályozzák a víz betörését.

A helyzetet tovább rontja, hogy a térségben egyre gyakoribbak a heves esőzések, amelyek a magas tengervízzel együtt növelik a városi árvizek kockázatát.

Dubrovnik egyébként is az Adria egyik legviharosabb részének számít: évente átlagosan 88 napon fúj erős szél, és több mint ötven zivataros napot jegyeznek fel.

A probléma messze nem csak Dubrovnikot érinti. Szakértők szerint 2100-ra a mediterrán térség UNESCO világörökségi helyszíneinek döntő többsége ki lesz téve az árvíz vagy az erózió veszélyének. A Nature Communications tudományos folyóiratban közölt kutatás szerint a 49 vizsgált parti mediterrán kulturális világörökségből 37-et már ma is fenyeget az árvíz, 42-t pedig a part pusztulása.

Via MTI


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk