UTAZZ
A Rovatból

Újabb 10 magyar hely, amit feltétlenül látnod kell

Rengeteg javaslatot írtatok, így jöjjön újabb 10 kihagyhatatlan, csodálatos magyar hely.


Bakancslistát kihagyhatatlan dolgokból készít az ember. Olyasmikből, amiket még feltétlenül meg akar tenni, vagy amiket még feltétlenül látnia kell.

Cikksorozatunk első részében arra vállalkoztunk, hogy a csodálatos magyar tájakból állítunk össze egy vállaltan szubjektív bakancslistát. Olyan helyeket gyűjtöttünk csokorba, amiket szerintünk feltétlenül érdemes felkeresnetek. A cikket több tízezren láttátok, és számtalan újabb ötletet írtatok a lista alá.

Csakugyan, Magyarországon hihetetlenül sok olyan hely van, amit vétek lenne nem megnézni. Jöjjön hát újabb 10 helyszín, ezúttal a ti ötleteitek alapján!

1. Boldogkő vára

1280px-Várrom_(2684._számú_műemlék)_6

A várat a tatárjárás után emelte Árpád-házi IV. Béla király ösztönzésére a környező vidéken élő Tomaj nemzetségből származó Jaak fia Tyba ispán vagy családjának egyik tagja. A falu is a boldogkői várról kapta nevét, mely a Bodókő nevű sziklán áll. Itt látható többek között Közép-Európa legnagyobb ólomkatona kiállítása.

Nemcsak maga a vár, a kilátás is gyönyörű: nézzétek!

2. Aggteleki Nemzeti Park

Vass_imre_narancszuhatag

A területén 273 barlangot találtok, melyek közül 23 fokozottan védett. Az Aggteleki-karszt és a Szlovák-karszt barlangjait az UNESCO Világörökség Bizottsága 1995-ben a Világörökség részévé nyilvánította.

A Nemzeti Park két barlangja is világrekorder: a Szlovákiába is átnyúló, zömmel Magyarország területén elhelyezkedő, 25 kilométeres kiterjedésű Baradla–Domica-barlangrendszer a mérsékelt égöv leghosszabb aktív patakos barlangja, az 503 méteres tengerszint feletti magasságban elhelyezkedő Szilicei-jégbarlang pedig a világ legalacsonyabban fekvő jégbarlangja. A Meteor-barlangban található Magyarország egyik legnagyobb föld alatti terme, a Titánok csarnoka, mely nevét a közepén található hatalmas méretű cseppkövekről kapta.

3. A Bory-Vár

1280px-Bory-var_2006_June

A vár története 1912-ben kezdődött, amikor Bory Jenő a Székesfehérvár melletti Mária-völgyben megvásárolta azt az egyholdnyi területet, ahol eleinte csak egy kis présház állt.

Az építész, szobrász néhány egyszerű munkással 1923-tól haláláig építette, bővítette, díszítette saját várát. Ő volt a tervező, az építésvezető, a pallér, a kőműves is. Hét torony díszíti, a kazamatától a kilátótoronyig 30 méter a magassága. A vár százoszlopos udvarának körbefutó folyosóin a magyar történelem nagy alakjai, hősök, dalnokok és királyok sorakoznak Álmos ősvezértől Tinódi Lantos Sebestyénig.

4. A Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínház

1280px-Fertőrákos_Kroisbach_Bischöflicher_Steinbruch_01

A Püspöki Kőfejtőként emlegetett egykori mészkőbánya évről évre turisták tízezreit vonzza Fertőrákosra. 1948-ban szűnt meg itt a lajtamészkő bányászata. Az évszázadokon át tartó bányaművelés után hatalmas katlan és a felszín alatt gigantikus termek labirintusa maradt vissza.

A Kőfejtő évtizedek óta kulturális események színhelye. A remek akusztikát kihasználva nyaranta koncertek, színházi- és operaelőadások valamint fesztiválok várnak itt benneteket. A közelben a Püspöki Kastély is gyönyörű.

5. Holdvilág-árok

Holdvilág-árok_01

Sashegyi Sándor régészkutató szerint a Holdvilág-árok fejedelmi temetkezési hely volt, és itt kell keresni Árpád fejedelem sírját. Bár ezt eddig nem sikerült bizonyítani, ma is k kedvelt kirándulóhely a Visegrádi-hegységben.

Az 1999-es nyári árvizek után sajnos az idős bükkfák egy része ledőlt, de a szurdokvölgy így is megkapóan szép.

6. A somogyvámosi Krisna-völgy

10110

Fotó: Szöllősi Mátyás

Krisna-völgy egy békés sziget a rohanó hétköznapok tengerén, a Balatontól csak 30 kilométerre, Kaposvár irányában. Kétszázhatvan hektáros területén dísztavai, ligetei, és arborétuma több száz növény- és állatfajnak adnak otthont. Tehenészete, biokertészete, valamint az iskola épülete szintén látogatható.

De az igazi különlegesség talán nem is a gyönyörű táj és a fantasztikus ételek, amiket az étteremben kóstolhattok, hanem az ott lakó 150 hívőből áradó őszinteség, harmónia, és lelki béke. Nem csak kulturális értelemben tárul fel egy másik világ az idelátogatók előtt, de a szívüket, lelküket is megérinti valami kimondhatatlan "sugárzás". Akik voltak már, tapasztalhatták, hogy néhány óra alatt mennyire fel lehet töltődni ezeknek a szelíd embereknek a társaságában, az ő csendes, szerény, mindennapi boldogságukban sütkérezve. Ám ha inkább egy "pörgősebb", eseménydúsabb, színes programra vágytok, akkor a Krisna-völgyi Búcsú idején utazzatok oda. A színes fesztivál kavalkádjában garantáltan nem fogtok unatkozni!

7. Jakab-hegy

1280px-Jakab-hegy

A nyugati Mecsek legmagasabb, 602 méteres csúcsa. A hegy tetején találhatjátok az István-kilátót, attól délre, 540 m magasságban pedig egy másik kilátót, ahonnét káprázatos kilátás nyílik az előtte elterülő medencére.

A víz és a szél munkája különleges szirteket, kőtornyokat formált: a Babás-szerköveket és a Zsongor-követ, melyekhez a néphagyomány több mondát kapcsolt. Itt található a Remete-barlang is, amit a közhiedelem szerint a Jakab-hegyi pálos kolostor egyik szerzetese épített.

8. Szigetköz

59633715

Fotó: Csinos

Magyarország legnagyobb szigete a természet szerelmeseinek paradicsoma. Évezredekkel ezelőtt ezen a területen beltenger vize hullámzott. A Duna később itt rakta le hegyvidékről görgetett kavicsot, amely több száz méter vastaggá vált. A folyó Magyarországra érve ágakra szakadt és szigetek sokaságát hozta létre, így alakult ki ez az egyedülálló vízi birodalom. Sokan azt is mondják rá: a "Duna ajándéka".

Ma láperdők, mocsárrétek, ligeterdők borítják. Állat- és növényvilága páratlan. A nedves környezetben rengeteg féle kétéltű, hal, lepke és madár talált itt otthonra. A vadregényes táj nem csak a vízitúrázóknak kihagyhatatlan.

9. A Rám-szakadék

DSCF0685

A Rám-hegy tömbjébe vágódó Három-forrás-völgy különösen szép, egyik leglátogatottabb és vadregényes része. A Rám-szakadék Dobogókő és Dömös között, mintegy 1 km hosszan húzódik.

A szurdokban, a szűk falak között összességében 112 méteres szintkülönbséget kell leküzdeniük a felfelé mászó túrázóknak. Ahogy szűkül a völgy, elénk tárulnak a Rám-szakadék egyedülálló, vízmosta sziklafalai és csodálatos vízesései. Fölfelé haladva önkéntelenül magával ragad a szurdokvölgy páratlan hangulata.

10. Egerszalók sódombjai

asp_970px_8146-Egerszaloki-gyogyfurdo-latvanykertje

Fotó: H. Szabó Sándor, ORFK

1

Fotó és címlapkép: Sashegyi József

Egerszalók a Mátra és a Bükk között terül el, Egertől 6 kilométerre, a Laskó-patak völgyében. A településhez tartozó hévforrást 1961-ben fedezték fel amikor kőolaj után kutattak. A 410 méter mélyből feltörő víz 65-68 °C -os.

A Sódomb a mélyből feltörő termálvíznek köszönheti létét. A feltörő gyógyvíz ugyanis lehűlésekor kevesebb oldott anyagot tud megtartani, ez kicsapódva pedig úgynevezett sódombot hoz létre. Hasonló csak Pamukkaléban (Törökország), és a Yellowstone Nemzeti Parkban (USA) található. Még fotók fentről

A te bakancslistádra még mi kerülne fel?

Ha tetszik a lista, nyomj egy lájkot!

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


UTAZZ
A Rovatból
Fedezd fel a tökéletes egyensúlyt: gasztronómia, gyógyvíz és pihenés a Colosseum Hotelben
A szálloda nemcsak a wellness-szolgáltatásaival, hanem a családbarát hangulatával és a gasztronómiájával is lenyűgözi vendégeit.


A Colosseum Hotel Mórahalom szívében található, és mindössze 20 km-re van Szegedtől. Budapestről kényelmesen és gyorsan le lehet érni körülbelül 2 óra alatt, szinte végig az M5-ös autópályán haladva.

Az Accent Hotels Magyarország portfóliójába tartozó szálloda a négycsillagos kategóriába tartozik, és

különösen azok számára ideális, akik a családi kikapcsolódásra, wellness élményekre és a termálfürdők jótékony hatásaira vágynak.

Persze a név sokat sejtet, de élőben jön át igazán, hogy milyen különleges ez hotel. A szálloda külső megjelenésében és belső kialakításában is felfedezhetők azok az ívek, oszlopok és tágas terek, amelyek a római építészetre jellemzőek. Az épület átriumos kialakítása pedig egyfajta belső udvart eredményez, ami miatt a természetes fény minden oldalról beragyogja a központi részt.

Mi azonnal egy kávéval indítottunk a szálloda közepén található Átrium Bárban, és innen már látni lehetett a medencékben pihenő embereket is, szóval a következő italt már közvetlenül a habok között terveztük elfogyasztani.

A szobában gyümölcs bekészítés várt minket. Ezt amúgy mindenkinek kifejezetten ajánlom, hogy még jobb kedvvel induljon a pihenés, főleg akkor, ha például valamilyen évfordulót is ünnepeltek. A bortól a bonbonon át többféle figyelmesség is kérhető a szobába. Az ott-tartózkodás alatt pedig 0-24 szobaszerviz is elérhető.

A Colosseum Hotel 82 kényelmes szobával várja vendégeit, köztük 5 két légterű lakosztállyal, melyek kifejezetten ideálisak a családos pihenéshez. A szobák egyedi elrendezésüknek köszönhetően minden vendég számára különleges kilátást kínálnak, így nemcsak a pihenés, hanem a környezet szépsége is hozzáad az élményhez.

A hotel kiemelt figyelmet fordít a családosok kényelmére: még külön játszószobával is rendelkeznek. Az ünnepi időszakokban pedig gyerekanimációs programokkal is készülnek, így a felnőtteknek is több idejük van a pihenésre.

Wellness és spa élmények

A hotel saját Spa & Wellness részlege privát medencékkel, élménymedencével, pezsgőfürdővel és koktélmedencével várja a vendégeket.

És ahogy az előbb is említettem, ezekben a medencékben tökéletesen lehet a lazulás mellett koktélozni.

Különleges élményt nyújt a szaunapark is, ahol finn- és infra szauna, sókabin és gőzkabin segíti a regenerálódást.

A szaunához trópusi élményzuhany, csobbanó medence és dézsazuhany is tartozik, így teljesen szabályosan lehet végezni a lehűlést is.

A wellness szolgáltatások mellett masszázskezelések széles választéka áll rendelkezésre. A hagyományos bőrápoló masszázsoktól kezdve az aromaolajos kezeléseken át egészen a kifejezetten gyógyító célú masszázsokig mindenki megtalálhatja az igényeinek megfelelő kezelést. Mivel egész héten ülőmunkát végzek, én egy "medical masszázsra" neveztem be, ami valóban gyógyír a letapadt izmokra.

Kifejezetten gyerekeknek szóló, levendulás vagy epres illattal kényeztető masszázsok is elérhetők, így a legkisebbek is élvezhetik a wellness élményeket.

A szálloda és a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő között szoros együttműködés van, így a vendégeknek közvetlen és díjmentesen átjárást biztosítanak. Valamint élvezhetik a fürdő által kínált wellness és gyógyászati kezeléseket, köztük a térd- és vállbetegségekre javasolt gyógyvizes kezeléseket is.

Már a szálloda saját wellness részlege is szép nagy és sokféle szolgáltatást kínál, de a gyógyfürdővel együtt a lehetőségek megsokszorozódnak, és még a tavaszi időszakban is könnyedén át lehet sétálni köntös-papucs kombinációban.

Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő - a gyógyító víz

A Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő vize kivételes gyógyhatással bír, mely a Pannon őstenger üledékrétegeiből származó, alkáli-hidrogénkarbonátos összetételű víznek köszönhető. A víz, amely 39,5 °C-ra melegszik, ásványi anyagokban gazdag, és jódos jellegű. 1999-ben kapta meg a gyógyvíz minősítést, de már sok évvel korábban is számos beteg számára hozott megkönnyebbülést. Az itt végzett fürdőkúrák segítenek a kopásos és gyulladásos ízületi, gerincbetegségek, izomreuma, valamint nőgyógyászati problémák kezelésében.

A klinikai vizsgálatok eredményei megerősítik, hogy a Szent Erzsébet gyógyvíz kifejezetten hatékony térd- és vállízületi betegségeknél, ezért a fürdőt gyakran emlegetik a térség "térd- és vállcentrumaként." A meleg víz jótékony hatása a keringésre és az anyagcserére is kiterjed. Segít a tápanyagok gyorsabb felszívódásában és a salakanyagok távozásában, miközben a bőrön keresztül felszívódó ásványi anyagok minden egyes elemének megvan a maga jótékony hatása. A víz felhajtóereje segíti az ízületek gyógyító átmozgatását, így a mozgás könnyebbé válik.

Gasztronómiai kényeztetés minden igényre szabva

A Colosseum Hotel Mórahalom nemcsak a wellness szolgáltatásaival és kényelmes szálláslehetőségeivel nyűgözi le vendégeit, hanem gasztronómiai kínálata is kiemelkedő élményt nyújt:

legyen szó hagyományos magyar ételekről, reformkonyháról vagy nemzetközi specialitásokról.

A félpanziós ellátás egy igazán bőséges büféreggelit és büfévacsorát tartalmaz, amely tényleg minden igényt kielégít. A reggeliknél a helyi termelőktől származó, friss alapanyagok is szerepet kapnak: házi tehénsajtok, homokhátsági kistermelők szezonális zöldségei és gyümölcsei garantálják a minőséget. A kínálatban 2-3 féle tojásétel, meleg fogások, hideg büfé, friss zöldségek, gyümölcsök, házi joghurtok és turmixok is megtalálhatók, valamint egy széles pékáru-választék, amelyből mindenki korlátlanul fogyaszthat.

A büfévacsora hasonlóan pazar választékkal várja a vendégeket. Két hideg büfé pult kínálja az előételeket, salátákat és házi savanyúságokat. A meleg ételek között magyaros és nemzetközi fogások egyaránt helyet kapnak, emellett a séfek folyamatosan frissítik az ételkínálatot, hogy mindig változatos és izgalmas ízélményeket nyújtsanak. A vacsorák méltó lezárásaként naponta legalább 4-5 féle házi készítésű desszert kerül az asztalra, amelyeket a szálloda saját cukrászműhelyében alkotnak meg.

Én nem igazán szeretem a húst, mégis minden este bőségesen tudtam válogatni a zöldségekkel és sajtokkal készült ételek közül, a partnerem pedig ódákat zengett a töltött káposztáról, a marhapörköltről és az étkezés végi süteményekről is.

A szálloda kiemelt figyelmet fordít a különleges étrendet igénylő vendégekre is. A vegetáriánusok, a vegánok, a glutén- vagy laktózérzékenyek, illetve a különböző diétát követők is bőséges választékból válogathatnak. Az ételeknél piktogramos jelölésekkel segítik a vendégeket az allergén anyagok felismerésében.

A félpanzión túl

Bár a félpanziós ellátás „csak” a reggelit és a vacsorát foglalja magában, ebédre is teljes éttermi élmény várja a vendégeket a szálloda Átrium Snack Bárjában.

Mi az egyik nap korábban reggeliztünk, ami miatt dél környékén már éhesek voltunk, így kerestünk egy könnyedebb ebédnekvalót.

Egy gazdag salátával és egy csinos desszerttel végül pont megfelelően tele is lettünk, és kicsit ki is tudtuk tolni a vacsora idejét, hogy tovább élvezhessük a naplementés fürdőzést.

A hotel gasztronómiai kínálatát tovább gazdagítja a minden évben megújuló borkínálat, amelyben a híres magyar borvidékek (Villány, Szekszárd, Eger, Tokaj, Balaton-felvidék) legjobb borai szerepelnek. A könnyű, üde fehérboroktól a karakteres vörösborokig minden megtalálható itt.

A nyári időszakban pedig a Grill terasz is nyitva áll a vendégek előtt. Itt frissen sült ételeket, salátákat, jégkrémeket, frissítő italokat és kávékülönlegességeket lehet fogyasztani egy kellemes, árnyékolt környezetben.

A Colosseum Hotel Mórahalom a pároknak és a családos vendégek számára is tökéletes választás. Mi egy kicsit lelassulni érkeztünk ide, de több gyerekes családdal is találkoztunk, akik láthatóan szintén nagyon élvezték a szálloda szolgáltatásait.

A különleges szobák, a remek ételek, a gazdag wellness kínálat, valamint a gyermekek számára biztosított animációs programok mind hozzájárulnak a felejthetetlen élményhez.

Cím: 6782, Mórahalom, Millenniumi sétány 4-6.

colosseum.accenthotels.com


Link másolása
KÖVESS MINKET:

UTAZZ
A Rovatból
Ryanair: drágulnak a repülőjegyek, már az is megvan, hogy mennyivel
A Ryanair vezére szerint idén 4-6 százalékkal emelkedhetnek a jegyárak, de még így is olcsóbbak maradnak a 2023-as szintnél. A légitársaság Ukrajnába is visszatérne, ha tűzszünet lesz.


Michael O’Leary, a Ryanair vezérigazgatója kedden Varsóban tartott sajtótájékoztatót, ahol bejelentette, hogy a légitársaság az idei nyári szezonban 4-6 százalékos jegyáremelkedéssel számol. Tavaly nyáron a jegyárak még 10 százalékkal csökkentek, amit részben az online utazási irodákkal folytatott vitával magyarázott. Szerinte ez a helyzet mostanra nagyrészt rendeződött.

A vezérigazgató elmondta, hogy

az idei árak még mindig alacsonyabbak lesznek a 2023-as nyári szinthez képest, de valamivel magasabbak, mint 2024 elején.

O’Leary a Boeing gyártási és szállítási problémáira is kitért. Úgy véli, hogy a repülőgépgyártó 2026 nyarára behozhatja a lemaradását.

A vezérigazgató a Ryanair az ukrajnai járataival kapcsolatban azt mondta: a légitársaság hat héten belül újraindítaná a repülőjáratokat, ha tűzszünet lenne. A cég a lengyel piac bővítését is bejelentette. A Ryanair idén nyáron 24 új járatot indít Lengyelországból.

(via Portfolio)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


UTAZZ
A Rovatból
Barangolj Baján: ha nyugalmas helyre vágysz, akkor irány a folyópart, ahol szinte megáll az idő
A Duna menti város sokféle látnivalót kínál, de ha szeretnél egy kicsit kiszakadni a rohanásból, akkor irány a természet, ami feltölt, kikapcsol.
Fotók: Papdi Balázs - szmo.hu
2025. május 03.



A Duna bal partján fekvő Baja kedves belvárosával és nyugalmas folyópartjával kiváló kirándulóhely tavasszal is. Érdemes felkeresni a Szentháromság teret, a Sugovica folyót, a Városházát és a Szentháromság-szobrot, elsétálni a Kálvária-kápolnához, a Bajai zsinagógához. Vagy megismerkedni a Bunyevác Tájházzal, a Bagolyvár-Miskolczy Ferenc emlékházzal, a városban található szép templomokkal, szobrokkal.

A város határában terül el a híres Gemenci-erdő, amit szintén nem szabad kihagyni, ha erre jársz. De a természetet Baján is élvezheted, a parkokban, a Duna partján, ahol sokféle vízi sportot is úzhetsz, vagy csak egyszerűen sétálhatsz egy nagyot. A folyópartok, a harsogó zöldek és élénk kék ég, a hűset adó árnyak igazán kikapcsolnak, feltöltenek.

Kedvcsinálónak íme néhány fotó a városról.

Képgaléria: (A fotókért kattint a képre)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


UTAZZ
Costa Brava csodái: Salvador Dalí szülővárosától a középkori óvárosáról híres Gironáig
Katalónia számtalan kalanddal, élménnyel vár. A híres szürrealista művész meghökkentő kiállítása után érdemes lazításként megnézni a színes házaival és kiváló gasztronómiájával csábító, szuper strandjairól is nevezetes tartományi központot.
Csémi Klára - szmo.hu
2025. május 08.



Úti tipp elő- és utószezonra - Irány a Costa Brava! - 2. rész

Mint cikkünk első részéből is kiderült, a fenti ajánlás nem véletlenül kerüli a főszezont, amikor garantált a kánikula és a zsúfoltság. Áprilistól június végéig, majd szeptemberben és októberben azonban minden tenni- és látnivaló sokkal élvezetesebb lehet. Újabban a közlekedés is sokat egyszerűsödött: az egyik diszkont légitársaság április eleje óta heti két járatot üzemeltet Budapest és a katalán nagyváros, Girona légikikötője között.

Cikkünk első részében, a Costa Brava déli részéről indulva, a Lloret de Martól Palsig húzódó partszakaszt jártuk be, a mostaniban pedig Figueresbe, a híres szürrealista művész, Salvador Dalí szülővárosába és a tartomány központjába, a középkori óvárosáról híres Gironába látogatunk el.

Extravagancia, Dalí módra

A szürrealizmus egyik alapítója, Salvador Dalí (1904-1989) kétségkívül Katalónia egyik örökös sztárja, így aki csak teheti, semmiképp se hagyja ki a művész szülővárosában, Figueresben lévő Dalí-múzeum felkeresését. Már maga az épület is meghökkentő összképet nyújt: tetején hatalmas tojások sorakoznak, vörös oldalát sárga, csavart formák borítják, a főbejárat feletti erkélyen oda nem illő tárgyak – többek között egy búváröltözet – láthatók, a tető helyére pedig egy hatalmas üveggömb került. A látvány értelmezéséhez, befogadásához és az odabent feltáruló világhoz kétségtelenül elkel némi előtanulmány vagy idegenvezetői magyarázat, e nélkül nehéz eldönteni, hogy egy őrült vagy egy zseni alkotásai között bolyongunk.

Képgaléria: Dali háza (A fotókért kattints a képre)

A kiégett, majd kiállítóhelyként felújított színház falai között létrehozott tárlat mindenesetre átfogó képet nyújt Dalí tevékenységéről, alkotói korszakainak főbb állomásairól, lévén, a művész maga is aktívan közreműködött az épület új életre keltésében és berendezésében. Bármerre nézünk, valami rendkívülit látunk. A valamikori nézőtér közepén mindjárt egy Cadillacet, benne viaszfigurákkal, akikre egyszer csak esni kezd az eső. A körbefutó falakon fura, Oscar-szoborra emlékeztető, aranyszínű kirakati babák, a tető alatt mosdó alakú, fehér gipszfigurák. Aztán különböző eszközökből készült installációk láthatók, a képeken elfolyó, lebegő vagy szétrobbanó tárgyak, másutt egy furcsán berendezett enteriőr, amely csak akkor kap értelmet, ha egy emelvényről, nagyítón keresztül tekintünk le rá.

Az egykori emeleti társalgót egy vászonra festett mennyezeti freskó uralja, kétoldalt pedig Dalí műterme és hálószobája, amelyek berendezése szintén igen különös. Az egyik terem viszont a megnyugvás maga. Falait vörös bársony borítja – Dalí itt helyezte el a szívéhez legközelebb álló munkáit, ezért is kapta a Kincstár nevet. Ez az elcsendesülés helye, akárcsak az alagsor, amelynek folyosójára a művész szerteágazó tevékenységét illusztráló fotók kerültek, és amely Dalí nyugvóhelyéhez vezet. Az extravagáns művész a múzeum–színház termeiben töltötte életének utolsó éveit, kívánságára itt is helyezték örök nyugalomra.

Pasztell házsorok a katalán Firenzében

Akár néhány napra, akár hosszabb tartózkodásra érkezik az ember, érdemes az utat Gironában, a tartomány központjában befejezni, ahonnan a repülő visszaindul. A város amúgy is számos kihagyhatatlan látnivalót tartogat, amelyhez nem mellékesen igen színvonalas gasztronómiai kínálat párosul.

Gironát hasonlítják Firenzéhez, nem véletlenül: szinte jelképeivé váltak azok a színes házak, amelyek az ó- és az új várost elválasztó folyó mentén állnak. Az összkép valóban harmonikus – és különösen megkapó, ha a vízen az épületek tükörképe is látható –, ami annak köszönhető, hogy a lakók 19 féle pasztellárnyalatból válaszhatták ki házuk új „ruháját”. Az Onyar folyó másik nevezetessége az élénkpiros gyalogoshíd, amelynek acélszerkezetét Gustav Eiffel irodája tervezte.

Képgaléria: Girona (A fotókért kattints a képre)

A híd egyenesen az óvárosba, a sétálókkal teli, jellegzetes, árkádos Ramblára vezet, ahonnan a római kori Via Augusta vonalán haladva egyenesen a hatalmas katedrális felé visz az út. Két oldalán magasba vivő lépcsők, keskeny utcák és hűvös kapualjak váltakoznak. Az egyik a Zsidó Múzeumba vezet, amelyet a város utolsó zsinagógájában rendeztek be. A zsidó negyed, az El Call a 12. és a 15. század között jött létre, a város egyik legérdekesebb, eredeti állapotban fennmaradt része, ami Európa szerte ritkaság számba megy.

Girona emblematikus épülete a város fölé magasodó, az egyház uralmát hangsúlyozó egytornyú katedrális, amely évszázadokon keresztül épült és vált egyre nagyobbá román, majd gótikus stílusban. A maga nemében ugyancsak egyedi, mivel a világ legszélesebb (23 m) egyhajós belső terével rendelkezik, barokk kapujáig szokatlanul hosszú, 90 lépcsőfok vezet. Múzeuma kihagyhatatlan, mert igazi kincset őriz: egy 11. századi, rendkívül jó állapotban fennmaradt, 430 cm x 365 cm-es színes falikárpitot. A világ teremtését ábrázolja, ezer év távlatából, érdemes elidőzni előtte.

A katedrális szomszédságában akad további néznivaló is: az arab fürdő, valamint a Francia kert, amely a középkori városfal érintésével az újkori városfalig húzódik. Találkozásuknál csigalépcső visz a magasba, teraszáról gondolatban évezredek nyomában járhat az ember.

Tipp: Vegyél fagyit, szendvicset a Roca fivérek valamelyik gironai üzletében (náluk a szendvicset játékosan bikininek becézik), vagy ülj be valamelyik éttermükbe. Az egyikbe hónapokkal előre kell bejelentkezni: a három Michelin-csillagos Celler de Can Roca-t a világ egyik legjobb éttermeként jegyzik.

Tudtad?

Girona a profi kerékpárosok Mekkája, nemcsak azért, mert a Pireneusokig terjedő turisztikai régióban sok különböző erősségű útvonal található, hanem azért is, mert rendkívül kedvező az éghajlat, és kiváló színvonalúak a háttérszolgáltatások. A város kerékpárüzleteinek száma néhány év alatt hétről harmincra növekedett, az egyik a legendás olasz Castelli cég zászlóshajóüzlete. Kerékpáros szempontból egyébként az egész tartomány sok lehetőséget tartogat – a tengerparttól egészen a Pireneusok hegyvonulataiig.

Egy kis plusz

Girona az azonos nevű tartomány központja északkelet Spanyolországban, Katalónia északi részén. Barcelona és a francia határ között, a szárazföld közepén fekszik, lakosainak száma 107 ezer. Kiváló közlekedéssel, nemzetközi repülőtérrel és nagysebességű vasúti összeköttetéssel rendelkezik – ez utóbbival Madridba 4 óra, Barcelonába 25 perc a menetidő.

A Costa Bravát 245 strand szegélyezi, a strandok és a kikötők egy része megkapta a kékzászlós minősítést. A strandok borítása változatos, a kisebb-nagyobb öblök homokos, apró kavicsos, köves és sziklás változata egyaránt fellelhető.

Girona tartomány, ahogy Katalónia egésze, sokoldalú konyhával és kiváló, őshonos szőlőfajtákból készült borokkal rendelkezik. Az Empordà bortvidék 51 pincészete közül 29 vesz részt a borturizmusban, és tart borkóstolásokat az előző években palackba zárt nedűkből.

Képgaléria: Clos D'Agon pincészet és egy piac (A fotókért kattints a képre)

Ökoturisták előnyben!

A turisztikai régió, amely a Costa Brava strandjaitól a Pireneusok hegyláncaiig húzódik, ezernyi felfedezésre érdemes természeti csodát tartogat. Háromezer méteres hegycsúcsokat, sebesen folyó folyókat, eldugott helyen lévő barlangokat, kiterjedt, vulkánokat borító erdőségeket. Nyolc nemzeti parkja van, így a terület egyharmada élvez védettséget.

A tartomány vállalatai nagy figyelmet fordítanak a felelős, fenntartható turizmus modelljére. Ennek jegyében kiemelt helye van az ökoturizmusnak, a városoktól távoli, természetbe vivő kerékpár- és gyalogtúráknak, minden olyan tevékenységnek, amely nem károsítja a természetet. Nagy súlyt helyeznek a helyi értékek megőrzésére és bemutatására, valamint minél több helyben előállított termék felhasználására, vagyis a körkörös gazdaság gyakorlatára. Az igazi fenntarthatóságot ez jelenti: az import és a szállítási költségek minimalizálása. E téren rendkívül szerencsés adottságokkal rendelkezik a tartomány: a jó minőségű termőföldön sok zöldség és gyümölcs terem, fejlett állattenyésztés folyik, a hal és a tenger gyümölcsei pedig természetesen a Costa Brava menti partszakaszokról származnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET: