PROGRAMOK
A Rovatból

Meglátogattuk a szürkemarhagulyát a Hortobágyon

Élőben látni ezt a különleges magyar fajtát nem mindennapi élmény, szeptember 12-14-én a Vajdahunyad várában Ti is tapasztalhatjátok!


Idén harmadjára rendezik meg a Szürkemarha Vigadalom és Piac Fesztivált, aminek ismételten a Vajdahunyad Vára ad otthont. 2012 óta ez a fesztivál a leggrandiózusabb esemény, ami a Magyar Szürkével foglalkozik. Célja bemutatni a fajtát és az azt körülvevő kulturális környezetet, a hozzá párosuló gasztronómiát és kézműves termékeket.  

A kiállítók között kicsik és nagyok egyaránt megtalálhatják a hozzájuk leginkább illő lehetőségeket, a húspiactól a kézműves vásáron át a borfaluig. A kiállítók és a vendéglátósok is csak kizárólag magyar alapanyagból dolgoznak, saját termékeiket mutatják be, szavatolva a kiemelkedő minőséget. Cél a magyar szürkemarhahús ismertté és elérhetővé válása, a hazai fogyasztók és a hazánkba látogató turisták számára egyaránt.

_RPF4896

A szervezők idén is garantálják a színvonalas és színes programkínálatot, emellett a harmadik Vigalom már nagyobb hangsúlyt fektet a gasztronómiai oldalra is. A rendezvényt tovább erősíti a Magyar Piac Szövetkezet vendégszereplése is.

A fesztiválon érdemes eltölteni akár egy egész napot is, hiszen bőven lesz mit felfedezni. Már a vár előtti ligetes-fás területen a piacfesztivál fogad minket, a Vidékmustrán megismert kitűnő minőségű, termelői termékekkel.

_RPF5102

_RPF4987

_RPF5021

_RPF5120

14884713230_f01cf8539b_k

15070961222_2326b31841_z A finomságokat és az utat köszönjük a Hortobágyi Nonprofit Kft.-nek!

A Mezőgazdasági Múzeum most a fajtatörténeti kiállításnak ad majd otthont, ami tablókkal és tárgyi emlékek segítségével ismerhetjük meg a szürkemarha történetét az eredettől napjainkig. A kiállítás segítségével megtudhatjuk, hogyan fonódik össze a fajta a magyarság történelmével. A főbejárathoz vezető úton trófeakiállítást tekinthetünk meg, ahol a kiállított koponyák kapitális méreteit, különleges szarvalakulásokat, híres egyedek kipreparált fejét tekintheti meg a látogató.

A húsételek mellett kézműves tejtermékeket, édességet, fűszert és egyéb kistermelői élelmiszereket, valamint a pásztorkultúrához köthető tárgyakat vásárolhatunk meg. A termelők, készítők mesterségükről rövid bemutatót tartanak standjaiknál. A standok bérbeadásánál kizárólag a magyar vállalkozókat találunk.

A Magyar szürkemarha

_RPF4725

A Magyar szürke szarvasmarha vagy magyar szürkemarha a Magyarországon őshonos, törvényileg védett háziállatok egyike. Valódi hungarikum, amely szépségével, szilajságával, őserőt sugalló impozáns megjelenésével Magyarország világszerte ismert jellegzetességeihez tartozik.

A magyar szürkemarhát nagyjából az év háromnegyedében legeltetik, emiatt a húsa stabilan jó minőségű, egészséges alapanyag. Egész nyáron a szabadban legel, télen pedig a nyáron lekaszált réti szénát fogyasztja. A Védjegyezett termék-előállításban tilos bármilyen ipari táppal, terméktakarmánnyal etetni, és olyan növényeket sem legelhet, amelyeket műtrágyáztak vagy növényvédő szerrel kezeltek.

15068320641_b1daee768a_z

15068331181_d5ebff49e3_z

A szürkemarha húsának fogyasztása nem véletlenül éli ma reneszánszát. Amikor elárasztanak bennünket a silány minőségű és olcsó import húsipari termékek, igenis szükség van jó alapanyagra.

A legeltetésnek köszönhetően az állatok nemcsak füvet, hanem olyan gyógy- és fűszernövényeket (pl. kakukkfüvet, kamillát, rozmaringot, mentát) is fogyasztanak, amelyek egészségesek, és amelyeket konyhánkban is rendszeresen használunk. Ezen aromák mind a zsírokban raktározódnak el, majd főzéskor-sütéskor felszabadulnak. Ennek köszönheti a szürkemarhahús különleges, vegetális ízét. Bár a belőle készült szalámik, kolbászok, sonkák, kenőmájasok népszerűségéhez kétség sem fér, a nyers hús alapanyaggal egészen más a helyzet. Sokan azért kritizálják, mert túl száraz, túl szikár. Mások egyszerűen nem ismerik, nem tudják, melyik húsrészből milyen ételt lehet igazán finoman elkészíteni. A harmadik akadály pedig talán az, hogy nehezen lépünk túl a gulyás-pörkölt-ragu szentháromságon, nehezen hisszük el, hogy a szürkemarha húsa másra is jó, nemcsak ezekhez a hagyományos és méltán közkedvelt ételekhez.

Természetesen nem hiányozhat a rendezvény nevét adó szürkemarhák élő, élményszerű bemutatása sem. A Vajdahunyad vár előtti téren elkerített karámban kiállításra kerül két anyatehén borjával, a hatos ökörfogat és a címeres lajstromos szelíd szürkemarha bika is. Az állatok takarmánnyal és vízzel való ellátásáról az őket gondozó, autentikus viseletbe öltözött gulyások gondoskodnak.

14884704180_38725de801_z

15068310791_33e4175e95_z

A korgó gyomrokról igazi magyar szürkemarhát feldolgozó, éttermi minőséget nyújtó vendéglátó egységek gondoskodnak. Természetesen sok más hagyományosan magyar ételt is kóstolhatunk. A borfaluban kiváló borokat találhatunk, amik egy részét maguk a tenyésztők állítanak elő. Emellett remek magyar pálinkákkal is találkozhatunk itt.

Szürkemarha Vigadalom

borito

2014. szeptember 12-14.

10:00-20:00

Vajdahunyad vára, Városliget

terkep-honlap-06

Részletes programot ITT és ITT találtok.

A rendezvény idén is ingyenes!

Ha Ti is szeretnétek jobban megismerkedni ezzel a különös magyar fajtával, akkor látogassatok ki a Szürkemarha Vigadalomra!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


PROGRAMOK
A Rovatból
65 éves és még mindig szédítő energiával van jelen a színpadon: Nena újra Budapestre jön!
A 99 Luftballons énekesnője október 21-én a Barba Negrában bizonyítja, hogy az igazi pop sosem öregszik. De ő maga sem. Legyél ott a koncerten és győződj meg róla Te is!


Október 21-én a Barba Negrában felcsendül a 99 Luftballons – és vele együtt visszarepülünk a 80-as évekbe, amikor a német pop egyszerre volt vagány, érzékeny és végtelenül őszinte. A német popkultúra ikonja, Nena több évtized után újra Budapesten ad koncertet, Wir Gehören Zusammen című turnéjával.

A 65 éves énekesnő olyan energiával uralja a színpadot, hogy a fiatalabb pályatársak is tanulhatnának tőle.

Ugyanazzal a lendülettel, mosollyal és életigenléssel énekli régi slágereit és új dalait, mint negyven évvel ezelőtt. Több mint 25 millió eladott lemez után egy kétórás élő showval jelentkezik, ami egyszerre lesz nosztalgikus és abszolút jelen idejű.

 

"Összetartozunk" néven fut az új turné, amivel Budapestre is ellátogat

A 2024-es turné Németországban, Ausztriában, Svájcban, Franciaországban és Hollandiában is telt házakat hozott – most pedig elér hozzánk is ez a több mint négy évtizedet átívelő zenei utazás. A színpadon tíztagú zenekar kíséri Nenát, aki továbbra is úgy táncol, mintha egy pillanat sem telt volna el 1983 óta.

Nena - eredeti nevén Gabriele Susanne Kerner - karrierje 1977-ben indult a The Stripes nevű zenekar énekesnőjeként, de az igazi áttörést 1982-ben a Nur geträumt hozta meg számára – immár a Nena nevű bandával. Egy évvel később a 99 Luftballons c. daluk világszerte slágerré vált. Vajon hányszor énekelte már el azóta?

2 élettárs, 5 gyermek, 65 év

A magánéletben sem volt könnyű útja: 1987-ben egy film forgatásán ismerte meg a svájci színészt, Benedict Freitagot, akivel öt évig élt együtt. Első gyermekük tragikusan korán, 11 hónaposan elhunyt, ikreik, Sakias-Manuel és Larissa-Maria 1990-ben születtek. Érdekesség, hogy Larissa maga is művészi pályát választott: zenész és festőművész. 1993 óta Philipp Palm dobossal és producerrel él együtt Hamburg-Rahlstedtben, akivel két közös gyermekük van – a család igazi kreatív közeg, ahol a zene szó szerint a mindennapok része.

Nena neve Magyarországon sem ismeretlen: a Kim Wilde-dal közösen énekelt Anyplace, Anywhere, Anytime című duett éveken át a rádiók kedvence volt, a Liebe ist pedig a Lisa csak egy van című sorozat főcímdalaként lett sláger.

Hangolódj a koncertre ikonikus Nena-dalokkal!

Nézzük, milyen szerzemények nem hiányozhatnak majd a repertoárból!

99 Luftballons

A dal, amely egy egész generáció szabadságvágyát énekelte meg, és azóta is instant időutazásra hív.

 

Wunder gescheh’n

A dal, amiben minden benne van: veszteség, remény, hit és újrakezdés. A koncerten mindig megkéri a közönséget, hogy énekeljék vele együtt a refrént. Nem árt felkészülni!

 

Liebe ist

Egy érettebb Nena hangja: finom, letisztult és mélyen emberi – a szerelemről, minden korosztálynak.

 

In meinem Leben

Az egyik legszemélyesebb dala, egyfajta zenei önarckép, amiben benne van minden, amit az életérő gondol.

 

Forelle

A legújabb Nena-hangzás: játékos, életteli és meglepően friss – pont, mint ő maga.

 

Nena október 21-én újra bizonyítja, hogy a pop nem kor kérdése, hanem sokkal inkább hozzáállásé.

A 99 léggömb most újra felszáll – és ha valaha szeretted a 80-as évek zenéjét, ez az este kötelező program számodra.

NENA – Wir Gehören Zusammen Tour 2025                                              

   

Hol? Barba Negra (Budapest, Szállító u. 3, 1211)

Mikor? 2025. október 21. (kedd)

Kapunyitás: 18:00 | Koncert kezdés: 20:00

Jegyek: itt


Link másolása
KÖVESS MINKET:

PROGRAMOK
A Rovatból
Jön a 19. Lelkes Ásványbörze: a természet csodáitól az ékszerkészítésig
Október 4-5-én, Budapesten több mint 120 hazai és külföldi árus kínálja az ásványokat, drágaköveket, ősmaradványokat és ékszerkészítési alapanyagokat, valamint csodás kész ékszereket és dísztárgyakat. Közben sok-sok izgalmas program is vár.


Újra itt van az őszi Ásványbörze, jó program hétvégén a családdal.

Ha szereted a természet csodáit, az ásványokat, vagy akár kipróbálnád az ékszerkészítést, a Lelkes Ásványbörze tökéletes választás október első hétvégéjére. Gyere el a MOM Sportba, ahol a természet és a kreativitás találkozik. Szombaton és vasárnap több mint 120 hazai és külföldi árus kínálja az ásványokat, drágaköveket, ősmaradványokat és ékszerkészítési alapanyagokat, valamint csodás kész ékszereket és dísztárgyakat összesen 2000 négyzetméteren.

Élmények minden korosztálynak:

A börze nem csak vásár, hanem igazi élményparadicsom is:

• Interaktív játszóház a legkisebbeknek.

• Drágakő-határozás, UV-lámpás ásványbemutató.

• 3D barlangvetítés és egészségsziget.

• Kőcsiszolás kicsiknek és nagyoknak.

• Kígyósimogató fotózási lehetőséggel.

• Bonsai kiállítás a természet szépségei ihlette különlegességekkel.

Ez a hétvége remek alkalom, hogy a család apraja-nagyja együtt fedezze fel a természet kincseit, és egyben szórakoztató, tanulságos programokon vegyen részt.

Az év ásványa jelöltjei – szavazz Te is!

A Magyarhoni Földtani Társulat idén is kiválasztotta az „Év ásványa” jelöltjeit. Közülük választhatod ki, a Neked legjobban tetszőt.

• Pirit: aranyszínű, fémes csillogású ásvány, amit gyakran hívnak „bolondok aranyának”.

• Kősó: a hétköznapi élet sója – üde fehér, kék, vörös vagy áttetsző kristályokkal, nélkülözhetetlen az életben.

• Kabazit: különleges zeolit csoportbeli ásvány, változatos színekkel és formákkal.

Hasznos tudnivalók:

Helyszín: MOM Sport (1123 Budapest, Csörsz utca 14-16.)

Nyitva tartás: Szombaton 10:00–19:00, vasárnap 10:00–18:00

Jegyek elővételben is kaphatók a Lelkes Ásványbörze oldalán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


PROGRAMOK
A Rovatból
Budapest négy napra ismét az irodalom fővárosa lesz - jön az Őszi Margó Fesztivál a Millenárison
Több mint 60 program, 11 külföldi író és a hazai irodalom legizgalmasabb alkotói várják az érdeklődőket a Nemzeti Táncszínházban.


Idén Október 9. és 12. között lesz az Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, amely a Millenáris Nemzeti Táncszínházában várja az irodalom és a kultúra rajongóit. A Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál keretében zajló programsorozat négy nap alatt több mint 60 programot, 11 külföldi vendégszerzőt, számos friss magyar könyvbemutatót és 4 különleges zenei-irodalmi estet kínál.

Könyvek, amikért érdemes elindulni

A fesztiválon többek között Háy János mutatja be új regényét (A csokimikulásos lány), Szabó T. Anna prózakötetét (Erősebb nálam), Babarczy Eszter megrendítő művét (Apám meghal), valamint Tisza Kata, Barnás Ferenc és Mécs Anna is új könyvvel érkezik. Emellett olyan népszerű hazai szerzőkkel is találkozhatsz, mint Csepelyi Adrienn, Fabricius Gábor, Rakovszky Zsuzsa, Röhrig Géza vagy Szilasi László.

A nemzetközi felhozatal is rendkívül izgalmas: a svéd Moa Herngren a Válás-trilógia zárókötetét mutatja be, érkezik a Német Könyvdíj nyertese, Tonio Schachinger, valamint a portugál Bruno Vieira Amaral, az olasz Alessandro Mari és a cseh Dora Čechová. A közönség találkozhat az Északi Tanács Irodalmi Díj nyertesével, Kirsten Thoruppal, a francia Sibylle Grimbert-tel, a holland Pieter Waterdrinkerrel, az izlandi Jónas Reynir Gunnarsonnal, valamint Roxanne de Bastion zenész-dalszerzővel is.

Koncertek és különleges estek

A Margó estéi mindig tartogatnak meglepetéseket. Idén a 30Y egy rendhagyó zenei időutazással érkezik, a Blahalouisiana énekesnője, Schoblocher Barbara zenésztársaival improvizatív koncerttel és versekkel lép színpadra. Hipnotikus elektronikus világot teremt Zságer Balázs, Дeva és Dom Beats, a fesztivál zárónapján pedig a Mörk adja az utolsó koncertet.

Margó-díj – az év legígéretesebb prózaírójának

Az Őszi Margó egyik legfontosabb eseménye a Margó-díj átadása, amelyet immár 11. alkalommal adnak át a legjobb első prózakötetes szerzőnek. A győztes 1 millió forint pénzjutalom mellett 15 millió forint értékű médiatámogatást, valamint bemutatkozási lehetőséget kap a Müpában. Emellett a Bookline révén kereskedelmi támogatásban, próbafordításban és publikációs lehetőségekben is részesül. Idén ismét átadják a Margó x Erste #higgymagadban különdíjat is, amely félmillió forinttal jutalmazza azt az alkotót, aki írói útjával vagy témaválasztásával különösen inspiráló lehet az olvasók számára.

Menj el és találkozz a szerzőkkel!

A Margó különlegessége, hogy a könyvbemutatók után a szerzők személyesen is dedikálnak, így testközelből is megismerheted őket. A bemutatók ingyenesen látogathatók, a zenés-irodalmi estekre pedig a Liszt Ünnep weboldalán válthatsz jegyet.

A részletes programért látogass el az esemény hivatalos oldalára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


PROGRAMOK
A Rovatból
A világ legnagyobb freestyle motocross sorozata érkezik Budapestre
A 25 éves NIGHT of the JUMPs® vadonatúj MTB és freestyle trambulin versenyekkel ünnepel, és élőben nézhetjük a küzdelmet a bajnoki címért is.


Idén ősszel igazi adrenalinbomba várja a közönséget Budapesten: október 4-én az MVM Dome ad otthont a világ legnagyobb freestyle motocross sorozatának, a 25 éves jubileumát ünneplő NIGHT of the JUMPs®-nak.

A monumentális show ezúttal még több újdonsággal készül: a látványos freestyle motocross versenyek mellett először kap helyet a programban lélegzetelállító mountain bike (MTB) és freestyle trambulin verseny is.

A sportolók nyolc rámpán, két olimpiai trambulinon és egy tízméteres indítótornyon mutatják be a legextrémebb trükköket, miközben a rajongókat pirotechnikai show, exkluzív pályabejárások és közönségtalálkozók is várják.

A mezőnyben a sportág legendái és feltörekvő újoncai egyaránt szerepelnek, köztük a világrekordokat döntögető Luc Ackermann, aki nemcsak a NIGHT of the JUMPs® bajnoka, hanem az FMX egyik legnagyobb sztárja is. A közönség az első sorból láthatja, ahogy a világklasszis riderek értékes világranglista-pontokért és a World Tour Championship címért mérkőznek meg.

A jubileumi turné egyik fénypontja a világ első AirBag mountain bike versenysorozatának premierje, amely biztonságosabbá és még látványosabbá teszi a sportágat. A trambulinversenyek pedig a World Trampoline Association közreműködésével garantálják a soha nem látott akrobatikus mutatványokat.

A NIGHT of the JUMPs® nem pusztán show, hanem valódi, tétre menő verseny, ahol minden ugrás és trükk számít – a végeredményt pedig kizárólag a sportolók teljesítménye dönti el.

A több mint két évtizede indult sorozatot már több mint 3,5 millió rajongó látta világszerte, és most a magyar közönség is részese lehet ennek a globális sikertörténetnek. Egy este, ahol három generáció találkozik, és garantáltan felejthetetlen élményben lesz része kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

Jegyek elérhetők a livenation.hu és a funcode.hu oldalakon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk