HÍREK
A Rovatból

III. Károly első királyi beszéde: „Édesanyám elhivatottsága és odaadása soha nem ingott meg”

A brit uralkodó első királyi beszédében megköszönte a támogatást és az együttérzést, amit családja kapott gyászukban.


Péntek este először beszélt a nyilvánosság előtt édesanyja, II. Erzsébet halála óta III. Károly, csütörtök óta Nagy-Britannia királya.

„Mélységes szomorúsággal beszélek ma hozzátok” – kezdte beszédét, hozzátéve, hogy súlyos gyászt érez édesanyja halála miatt.

„Őfelsége, a királynő, szeretett édesanyám egész életében inspirációt és példát jelentett számomra és az egész családom számára. A legőszintébb adóssággal tartozunk neki, amivel egy család tartozhat egy édesanyának a szeretetéért, útmutatásáért és példájáért”

– fogalmazott a király.

Úgy folytatta: „Kötelességei miatt áldozatokat hozott. Elhivatottsága és odaadása soha nem ingott meg, akár nehéz, akár boldog időkről volt szó, az öröm és az ünneplés, valamint a szomorúság és a veszteség idején sem.

Az egész családom által érzett személyes gyászon túl sokakkal az Egyesült Királyságban, minden olyan országban, ahol a királynő államfő volt, a Nemzetközösségben és szerte a világon osztozunk a hála mély érzésében. Azért a több mint 70 évért, ameddig anyám királynőként oly sok nemzet népét szolgálta.

1947-ben, 21. születésnapján egy Fokvárosból a Nemzetközösségbe sugárzott adásban ígéretet tett arra, hogy életét – legyen az rövid vagy hosszú – népe szolgálatának szenteli.

Ez több volt, mint ígéret. Mély személyes elkötelezettség volt, amely meghatározta az egész életét.”

Károly király hozzátette: „Tisztelettel adózok édesanyám emlékének, és tisztelem szolgálati életét. Tudom, hogy a halála nagyon sokotoknak nagy szomorúságot okoz.”

A megrendült uralkodó beszédében kiemelte feleségét, fiait és azok családjait is, megemlítve, hogy ők is mély gyászt éreznek szeretett rokonuk és uralkodójuk iránt. Külön kifejezte szeretetét fiai Vilmos és Henrik iránt, utóbbinál megjegyezve, hogy ő életét már a tengeren túlon építi tovább.

„Az életem természetesen megváltozik, ahogy elvállalom az új feladataimat. Többé nem fogom tudni annyi időmet és energiámat a jótékonysági szervezetekre és ügyekre fordítani, amelyekkel eddig oly mélyen foglalkoztam. De tudom, hogy ezek a tevékenységek ezután is jó kezekben lesznek” – tette hozzá.

Beszéde végében Károly elhunyt szüleit szólította meg:

„És kedves anyámnak, amikor megkezdi utolsó nagy utazását, hogy csatlakozzon drága néhai papámhoz, egyszerűen csak azt szeretném mondani: köszönöm! Köszönjük a családunk és a nemzetek családja iránti szeretetét és odaadását, amelyet ennyi éven át oly szorgalmasan szolgáltatok. Az angyalok énekei kísérjenek titeket nyugodalmas utatokon.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Terjed a koronavírus új variánsa, ami most erősebb tüneteket okoz – Emellett több betegség okoz gondot
A háziorvosok arra figyelmeztetnek, hogy a tünetek megjelenésekor el kell kezdeni a kezelést, hogy ne legyenek szövődmények.


Mindenféle kórokozó megjelent a közösségekben, mondta egy háziorvos az RTL Híradónak. Nátha, covid és influenza szerű tüneteket okozó vírusok is jelen vannak.

Gyorsan terjednek, főleg az újfajta koronavírus. Ez a gyerekeknél enyhébb tünetekkel járnak, de a felnőtteknél erősebb, sokszor magas lázzal járó tüneteket okoz. Ugyanakkor ritkán vezet súlyos betegséghez ez a mutáció. Jellemző tünet a magas láz, és az erős, szúrós torokfájás. A tesztek nem mutatnak pontos diagnózist, ezért fontos, hogy az első tüneteknél azonnal kezelni kell. Enélkül komolyabb szövődmények is kialakulhatnak.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ szerint a következő hetekben nőhet a covidos esetek száma.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Fotók: Felhőszakadás Dunaújvárosban, így állt a víz a város utcáin
A Duna-parti város környékére is felhőszakadás zúdult, ami villámárvíz kialakulásához vezetett, és több utcát elöntött a hirtelen jött nagy mennyiségű csapadékvíz.


Intenzív záporok, zivatarok indultak be kora délután hazánkban a hidegfront mentén, melyek helyenként 20-30 millimétert meghaladó csapadékot hagynak hátra, írta az Időkép.

Dunaújváros nem úszta meg:

a város környékére is felhőszakadás zúdult, ami villámárvíz kialakulásához vezetett, több utcát elöntött a hirtelen jött nagy mennyiségű csapadékvíz.

Még a dunaújvárosi webkameránk felvételén is látszott, hogy önti el a víz az egyik forgalmas kereszteződést.

A front és vele együtt a zivatarok lassan vonulnak kelet, délkelet felé. A Dunaújvárost elmosó felhőszakadás Kecskemét irányába haladt tovább.

A villámárvíz fotói ITT láthatók.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Kiderült, hogy miért nem lőtték le az orosz drónt, ami megsértette Románia légterét
A román védelmi minisztérium közlése szerint az orosz akció provokációt jelent, és veszélyezteti a román állampolgárok és a NATO biztonságát.
MTI - szmo.hu
2025. szeptember 14.



Kaja Kallas, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője, elfogadhatatlannak nevezte, hogy egy orosz drón szombaton megsértette Románia légterét, a tisztségviselő Moszkvát "felelőtlen eszkalációval" vádolta.

"Az orosz drón román légtérsértése ismét egy uniós tagállam szuverenitásának elfogadhatatlan megsértése" - írta Kallas vasárnap az X közösségi oldalon közzétett bejegyzésében. Hozzátette: a folytatódó eszkaláció veszélyezteti a térség biztonságát.

"Szolidaritásunkat fejezzük ki Romániával, és szoros kapcsolatban vagyok a bukaresti kormánnyal"

- közölte.

A román védelmi minisztérium vasárnap közleményében megerősítette, hogy egy Oroszország által az ukrajnai célpontok ellen bevetett Geran típusú drón hatolt be Románia légterébe. A drónt 18.05 órakor észlelték a Dobrudzsa északi részét felügyelő F-16-os vadászgépek.

A tárca szerint a drón mintegy 50 percig tartózkodott a román légtérben, majd Pardina térségénél távozott Ukrajna irányába.

Bár a pilótáknak volt engedélyük a drón lelövésére, a járulékos kockázatok miatt végül nem nyitottak tüzet.

A műveletben két, német Eurofighter Typhoon is részt vett, amelyek 21.30 óráig biztosították a román légteret.

A román védelmi minisztérium határozottan elítélte Oroszország "felelőtlen akcióit", amelyek szerintük provokációt jelentenek, veszélyeztetik a román állampolgárok és a NATO biztonságát.

A bukaresti tárca adatai szerint az ukrajnai háború kezdete, 2022 februárja óta Oroszország 52 alkalommal hajtott végre dróntámadást a román határhoz közeli célpontok ellen. Ezek során 38 esetben hullottak dróndarabok román területre, tízszer pedig a drónok közvetlenül is megsértették Románia légterét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Forsthoffer Ágnes: A kormányközeli sajtó által szüleimnek tulajdonított ingatlan egy felcsúti magánszemély tulajdona
A megosztott telken álló ház Mészáros Lőrinc öccséé, ezzel keverték össze a Tiszás politikus családjának ingatlanát.


Forsthoffer Ágnes a közösségi oldalán írta meg, hogy a családjának tuljadonított ingatlan nem is az övék. A TISZA Párt alelnökét azzal vádolták, hogy egy drága ingatlanban lakik a családja. A szállodavezető azonban ezt cáfolta, és azt is elárulta, hogy a képen bemutatott ház kihez köthető.

A közösségi oldalán azt írta:

"A szokásos vasárnapi családi ebédet NEM a képen látható házban fogyasztottuk... A kormányközeli sajtó által szüleimnek tulajdonított ingatlan ugyanis nem lakott. A tul.lap szerint - egészen bizarr módon - éppen egy felcsúti magánszemély tulajdona."

Majd azt is megírta:

"SOSEM cserélnénk el rá a 40 éve kalákában épült, és számtalan emléket hordozó szülői házat!

A rólunk szóló cikkek hemzsegnek a csúsztatásoktól, téves adatoktól és költői túlzásoktól: a szállodánk a hét elején még lepukkant, igénytelen és koszos volt, a hét végére már "kiemelkedő piaci potenciálja" miatt értéke meghaladta a hatvanpusztai majorságét."

A 24.hu cikke szerint Mészáros Lőrinc öccsének és sógornőjének tulajdonában van a balatonfüredi ház. A tulajdoni lapot ellenőrizték, és aszerint egy megosztott telekről van szó. Az egyik felén áll a 2020 óta Mészáros János és felesége tulajdonában álló villa. A másik telek részen van Forsthoffer Ágnes családjának egy kisebb háza.

A lap megjegyzi, hogy Mészáros János az elmúlt öt évben több mint 4 milliárd forintnyi osztalékot vett ki a társaságaiból.


Link másolása
KÖVESS MINKET: