Félelmetes látvány, ahogy kipattan a vihar Siófok felett, és mindent elsöpör
Szépséges égi szörnyeteget videózott le az Időkép stábja Siófokon. Döbbenetes látvány, ahogy a hatalmas felhő összeállt, majd széllel, esővel, jéggel lecsapott a városra.
Szépséges égi szörnyeteget videózott le az Időkép stábja Siófokon. Döbbenetes látvány, ahogy a hatalmas felhő összeállt, majd széllel, esővel, jéggel lecsapott a városra.
Ahogyan arról lapunk is beszámolt korábban, légtérzár volt Budapest felett október 23-án délután, ami nem érintette a menetrendszerinti járatokat. A közösségi médiában elterjedt közben egy fotó, amit a Ryanair egyik utasa látott a repülőgépe ablakából.
A fotó alapján egybefüggő sötét csíknak látszik csak a tömeg az Andrássy úton, ami a Deák tértől egészen a Hősök teréig ért, ahol szintén rengetegen gyűltek össze.
A Billog rövid interjút készített Poboraival, a kép készítőjével.
A fotós Frankfurtból jött haza, a családját látogatta meg Németországban. A beszélgetés során elmondta:
Poborai elmondta azt is, tisztában volt vele, hogy aznap van a Nemzeti Menet, és kíváncsi is volt, mennyire látszik majd a repülőről. Ugyanakkor hozzátette, hogy nem tagja semmilyen pártnak vagy Tisza-szigetnek.
A beszélgetésből az is kiderült, hogy Poborai épp továbbindul Szerbiába: „Még szinte kipakolni sem volt időm, mert ma már utazom haza Szerbiába.”
Arra is reagált, hogy sokan nem hisznek a férfi létezésében, és a kép is hamis:
Arra a kérdésre, miért marad anonim, azt felelte: „Mert nem én vagyok a fontos. Nincs jelentősége a személyemnek vagy az arcomnak ebben az ügyben. Én csak készítettem egy képet a valóságról – sajnálom, ha ez valakinek nem tetszik.”
Poborai hozzátette azt is:
„Ha megengeded, az eredeti fotót analóg módon most kinyomtatnám, és szeretnélek megkérni, hogy dedikáld. Sőt, ha benne vagy, sokszorosítanám is ezt a nyomtatást, és a Billog Burger Bárban ajándékba adnánk a vendégeinknek” – mondta Billog, és a képeket is közzétette posztjában.
Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője és Budaházy György összekarolva szerepelnek egy fotón. A felvétel a Békemeneten készült. A képet Budaházy Edda pénteken tette ki a Facebookra.
– írta Budaházy Edda.
Bejegyzésében Edda arról írt, hogy a 2010-es évek elején a „nemzeti radikálisok” még kinevették a Fideszt a Békemenetek miatt, de szerinte megváltozott a helyzet. „Azóta változtak az idők.
Edda szerint a csütörtöki Békemeneten olyan magyarok voltak, akiknek az elvei, vágyai és hite nem különböznek attól, amit egy nemzeti radikális érez.
Budaházy György 2023 április végén szabadult a váci börtönből, miután Novák Katalin aláírta, Varga Judit pedig ellenjegyezte a kegyelmi kérvényét. A 2007–2008 közötti, akkori kormánypártok irodái és politikusai elleni támadások miatt elítélt Budaházy hátralévő bő kétévnyi börtönbüntetését felfüggesztették.
A 444 békemenetes videójában Budaházy azt mondta, hogy nem kifejezetten fideszes, nagyon fontosnak tartja, hogy a Mi Hazánk bejusson a parlamentbe. Jövőre nem tud szavazni, mert 2028-ig eltiltották a közügyektől.
„Nos, kedves propagandisták és Orbán Viktor, itt lehet számolgatni az Andrássy úton, a Nemzeti Meneten másfél óráig hömpölygő tömeget” – kezdte Facebook-bejegyzését Magyar Péter, aki egy videót is közzétett, amivel alátámasztotta szavait.
A Tisza Párt elnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy
„Az Andrássy út 2400 méter hosszú és 25 méter szélességben vonult a tömeg. És ehhez a sokasághoz még hozzá se számoltuk az út mellett végig sorfalat álló embereket és az eleve a Hősök terére érkező több tízezer honfitársunkat” – fogalmazott Magyar, amjd a Békemenetről is szót ejtett.
„Ehhez képest mit tudtak produkálni falubuszokkal, fenyegetéssel és utalvánnyal a Békemeneten? Alig tudták megtölteni egy pillanatra a 600 méter hosszú és 25 méter széles Margit hidat és egyetlen drónfotót sem mertek lehozni a félig színpaddal beépített, szellős Kossuth térről”
– jelentette ki Magyar Péter.
Ezt egyébként Orbán Viktornak is köszönhetik, akit a kampánystáb hiába próbált lebeszélni arról, hogy a bukott állampárt is Budapestre szervezzen menetet.
A Tisza Párt négy női politikusa nyílt levélben kér számon kormányzati szereplőket az október 23-i Békemenet és a Kossuth téri állami ünnepség miatt. A levél címzettje Orbán Viktor miniszterelnök és Vitályos Eszter kormányszóvivő – írja a Telex.
Az aláírók: Forsthoffer Ágnes, a Tisza alelnöke, Bódis Kriszta, a párt társadalompolitikai szakértője, Bujdosó Andrea, fővárosi frakcióvezető és Lakos Eszter, EP-képviselő. Ők azt sérelmezik, hogy szerintük kiemelt szerep jutott olyan közszereplőknek, akiket nőket érintő ügyekkel hoztak összefüggésbe.
– áll a levélben.
A politikusok több konkrét kérdést tesznek fel. Rákérdeznek,
Felvetik a Vitályos Eszter által alapított Bántalmazott Nők Digitális Polgári Kör álláspontját is. Megkérdezik, a szervezet hogyan viszonyul azokhoz, akik a nők elleni fizikai vagy verbális erőszakhoz köthető ügyek miatt váltak ismertté, mégis kiemelt szereplők voltak a Békemeneten és az állami ünnepségen.
A levélben azt is leszögezik, hogy a nők biztonsága és méltósága nem lehet kampányeszköz vagy díszlet semmilyen politikai vagy állami rendezvényen. Konkrét kormányzati lépéseket kérnek, hogy a téma ne puszta kommunikáció legyen, hanem következetes közpolitika.