HÍREK

Arcfelismerő szoftverrel eredtek a Putyin fotóin szereplő személyek nyomába

Több lap is azt írta, hogy az orosz elnök újévi fotóján szereplő nő már feltűnt Putyin mellett két, évekkel korábbi képen is. A BBC most utána járt, valóban ugyanarról a személyről lehet-e szó.

Link másolása

Többször előkerült már az az állítás a közösségi- és híroldalakon, hogy Putyin színészekkel veszi körbe magát a nyilvános eseményeken, így ugyanazok az arcok többször is felbukkannak a hivatalos fotókon. A BBC most egy arcfelismerő szoftver segítségével járt utána, igazak-e ezek a feltételezések.

A lap 2020-as vizsgálata már bebizonyította, hogy azok a „hétköznapi emberek”, akikkel az orosz elnök „spontán beszélgetett” néhány eseményen, valójában az adott régió helyi tisztviselői voltak.

Putyintól tehát nem áll messze ez a fajta manipuláció.

Címlapképünk az MTI leírása szerint az orosz elnök újévi beszédének felvételén készült egy támaszponton Rosztov-na-Donuban 2022. december 31-én elsején. Az orosz elnök mögött balra, az első sorban álló szőke nőről korábban a Sun és a Daily Mail is azt írta, hogy már egy 2016-os horgászaton, illetve egy 2017-es istentiszteleten készült fotón is szerepelt az orosz elnök mellett.

A BBC most egy arcfelismerő szoftverrel vizsgálta meg az idei újévi beszéden, illetve a korábban készült képeken a nő arcát. A vizsgálat viszont mindössze 29, illetve 28 százalékos eredményt produkált. Azonban csak 75 százalékos eredménynél valószínűsíthető, hogy ugyanarról a személyről van szó.

Az újévi képen tehát nem ugyanaz a nő szerepel, mint a korábbi fotókon.

A horgászaton, illetve a templomban készült képek esetében azonban több mint 99 százalékos egyezést mutattak ki: ezeken tehát ugyanaz a nő szerepel. Őt Larissza Szerguhinaként azonosították, aki nem csak Novgorod régió regionális parlamentjének egyik Putyin-párti politikusa, hanem egy helyi halkereskedelemmel foglalkozó cég alapítója is. Ez magyarázza, hogy miért szerepelhetett halászokkal a Novgorodban készült képen.

Az újévi fotón szereplő nőről pedig azt írja a BBC, hogy ő Anna Szidorenko, aki valóban a hadseregben szolgál katonaorvosként. Az ő friss fotóját egy korábbi videóinterjújával hasonlították össze, az arcfelismerő szoftver pedig 99,5 százalékos egyezést mutatott.

A két régebbi kép többi szereplője esetén is bebizonyosodott, hogy

ugyanazok az emberek voltak Putyin mögött a templomban, mint akik a halászhajón körbevették.

A négy férfiról azonban a BBC kutatása során arra jutott, hogy ők valóban halászok. A halászos kép, ahogy említettük, Novgorod régióban készült, ahogy az egy évvel későbbi templomi kép is. Ez magyarázhatja, miért szerepeltek rajta ugyanazok az emberek.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Óriási kínai zászló a Karmelitán – Orbán Viktor videóban mutatta meg, hogyan készülnek Hszi Csin-ping fogadására
A rövid felvételen látható, hogyan készítik fel az épületet a kínai elnök fogadására. Orbán azt írta: készen állunk!

Link másolása

Szerda délután egy videót tett közzé Orbán Viktor a Facebook-odlalán arról, hogyan készülnek a kínai elnök fogadására a Karmelitában.

A felvételen látható, ahogy a szakemberek előkészítik az épületet Hszi Csin-ping fogadására, és hatalmas kínai, illetve magyar zászlókat függesztenek ki a Karmelitában.

Orbán Viktor a videó mellé azt írta:

„Magyar-kínai csúcs. Készen állunk!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Mi történhetett? Orbán Viktor telefonon tárgyalt Zelenszkijjel
A magyar miniszterelnök és az ukrán elnök áttekintették a magyar-ukrán kapcsolatok minden fontos elemét. A tárgyalás kiemelt témája a háború és béke kérdése volt.

Link másolása

Telefonon tárgyalt egymással szerdán Orbán Viktor miniszterelnök és Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke, írja az MTI a miniszterelnök sajtófőnökének tájékoztatása alapján.

Havasi Bertalan közleménye szerint a megbeszélés során áttekintették a magyar-ukrán kapcsolatok minden fontos elemét. A tárgyalás kiemelt témája a háború és béke kérdése volt.

Orbán Viktor megerősítette, hogy Magyarország kész hozzájárulni minden olyan kezdeményezéshez és erőfeszítéshez, amely elvezet a békéhez.

Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij megegyeztek abban, hogy a kétoldalú konzultációkat folytatni fogják, áll a közleményben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Kínai zászlókkal várják a Könyves Kálmán körúton Hszi Csin-pinget – fotók
Itt fog majd elhaladni a kínai elnök konvoja. Egy molinót is kifeszítettek az út mentén.

Link másolása

Kínai zászlókkal és molinókkal várják a kínai elnököt az Üllői út mentén, ahol várhatóan elhalad majd Hszi Csin-ping konvoja.

Munkatársunk a Groupama Aréna közelében készített néhány képet, amelyeken több ázsiai fiatal látható zászlókkal a kezében.

Emellett láthatóan egy hosszú molinót is kifeszítettek, amelyen kínai felirat látható.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Borkai-féle hajókázással vádolja a DK Magyar Péter egyik polgármester-jelöltjét
Molnár Csaba nem hiszi, hogy Magyar jelöltjei nyerhetnek, szerinte csak az ellenzéki szavaztok megosztása a cél.

Link másolása

Magyar Péter pártjának budapesti polgármester-jelöltjeiről írt Molnár Csaba a Facebook-oldalán, a Demokratikus Koalíció ügyvezető alelnöke szerint „velük próbálják megosztani az ellenzéki szavazókat”.

„Az egyik volt Fidelitas-os aktivista, aki Magyar Pétert még egy hónapja is »nárcisztikus idiótának« nevezte és nem mellesleg eddig a Vitézy-kampányban dolgozott. Őt még a fővárosi listára is rátették.

A másik jelölt saját Facebook-oldala szerint az interneten toborzott »vállalkozó szellemű« lányokat egy kis olasz kiruccanásra. Azt ígérte, lesz »pihi, hajókázás, miegymás…« - igazi Borkai-módi”

- írta a bejegyzésben a DK politikusa. Molnár nem hiszi, hogy ők győzhetnek a polgármester-választáson, a cél szerinte csak az ellenzéki szavaztok megosztása.

A poszt alatt később Magyar Péter is kommentelt. A Tisza Párt alelnöke azt írta:

„Önök akkor is hazudnak, amikor kérdeznek. Talán nem véletlen, hogy vidéken a DK a megszűnés szélén áll. Hallom a nyíregyházi alapszervezetükből szinte mindenki kilépett...”

Erre Molnár azzal vágott vissza, hogy ő csak a posztja végén hivatkozott cikkekből idézett.

„Ezek szerint Ön hazugsággal vádolja a 444-et, a Telexet és a 24-et? Nem szép dolog így beszélni újságírókról” - írta a DK-s politikus.


Link másolása
KÖVESS MINKET: