Szavazz te is, hogy Budapest nyerjen!
Budapest Európa egyik legszebb városa. Minden évben seregnyi turista áradozik a várnegyedről, a Hősök teréről, a termálfürdőinkről, a finom magyaros fogásokról és a pezsgő kulturális életről. Tavaly ráadásul „hivatalossá” is vált ez a cím, ugyanis Budapest bekerült a legjobb 10 közé az European Best Destination „legjobb európai úti cél” szavazásán, amely már 10 éve mutat utat a világutazóknak.

Budapest 2018-ban debütált a versenyen, de egyből a 8. helyet szerezte meg magának, megelőzve ezzel Lisszabont, Párizst, Amszterdamot, Prágát, Bécset, Barcelonát és Londont is, összesen 17.745 szavazattal.
A tavalyi év győztese Wroclaw lett.
A Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ, mint a magyar főváros turisztikai szervezete, partnereivel szoros együttműködésben hosszú ideje azon dolgozik, hogy Budapest történelmi látnivalóit, virágzó gasztronómiáját, termál vizeit és vibráló kulturális életét minél szélesebb körű utazóközönséggel ismertesse meg. Budapestre 2018-ban több mint 4 millió külföldi vendég érkezett, és a belföldről érkező látogatók száma is markánsan emelkedett.

Az pedig, hogy még többen láthassák, milyen élményeket kínál a város, csak rajtunk múlik! A 20 versenyző közé jelölés után, most a közönségszavazás következik!
Budapest idén az Európa Sport Fővárosa 2019 címet viseli, de közöse még egy nívós európai címet is szerezhetünk a város számára.
2019. január 15. és február 5. között bárki szavazhat és segíthet, hogy a termálfürdők és a fesztiválok városa ne csak a szívünkben, de a European Best Destination szavazásán is az első helyre kerüljön.
Csak kattints ezen a linken Budapestre.
A szavazás február 5-ig tart, hetente egyszer lehet egy IP címről szavazni. A legjobb desztinációk egész évre szóló promócióban részesülnek a European Best Destinations weboldalon, a nemzetközi sajtóban, számos social media felületen és utazási portálon – a nyertes úti célra érkező turisták száma várhatóan emelkedni fog a versenyt szervező cég egész éves kampányának köszönhetően.