HÍREK
A Rovatból

Publicus: A budapestiek többsége szerint ne a Diákváros helyén épüljön meg a Fudan Egyetem kampusza

A kormánypártiak 62, míg az ellenzékiek 6 százaléka gondolja úgy, hogy a beruházás inkább Magyarországnak előnyös.


A többség nem kér a kínai egyetemből, se Budapesten, se máshol. Azt végképp elutasítják, hogy kollégiumok helyére épüljön a kampusz hazai forrásból – derül ki a Publicus felméréséből, melyet a Népszava megbízásából készítettek április végén.

A közel ezer fős reprezentatív közvélemény-kutatás a Nagyvásártelepre tervezett beruházásról kérdezett.

A válaszoló budapestiek 91 százaléka azt mondta, hogy hallott már a tervezett egyetemről, de csak ötödük gondolja úgy, hogy Magyarország számára előnyös lenne ez.

A lap megjegyzi, szokatlan jelenség, hogy a Fidesz táborából "csak" 62 százalék mondta azt, hogy előnyösebb ez a beruházás nekünk, mint Kínának. Az ellenzéki szavazók 92 százaléka szerint Kína nyer az üzleten.

„A megkérdezettek elsöprő többsége (82 százalék) szerint jobb lenne, ha a területen inkább a tervezett Diákváros épülne meg, és a megkérdezett kormánypárti szavazóknak is nagyobb része támogatja a Diákváros megépülését, mint a Fudan Egyetemét. Tízből közel nyolc válaszadó egy helyi népszavazáson arra szavazna, hogy ne a Diákváros helyén épüljön meg a Fudan kampusz”

– írta a kutatás ismertetőjében a Publicus.

Arra a kérdésre pedig, hogy a magyar egyetemi hallgatóknak jutányos lakhatást biztosító Diákváros vagy a kínai egyetemváros épüljön-e fel itt, a fideszesek 47 százaléka is a kollégiumokra szavazott.

Ugyanakkor kevesen bíznak abban, hogy a főpolgármester és a ferencvárosi polgármester meg tudják akadályozni, hogy a Diákváros helyére más épüljön. A kormánypártiak 14 százaléka látott erre esélyt, az ellenzékieknek 41 százaléka.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Narancs és sárga riasztást is kiadtak: durva vihar csap le vasárnap
Egy újabb hidegfront érkezik, heves zivatarokkal, széllel, esővel, és még jégre is számítani kell. Ezért az ország legnagyobb részére figyelmeztetést adtak ki.


Vasárnap délutántól heves zivatarok érhetik el a délnyugati országrészt, a HungaroMet Zrt. ezért másodfokú, narancs figyelmeztetést adott ki Somogy és Baranya vármegyékre.

A legintenzívebb cellákban óránkénti 80 kilométeresnél erősebb széllökés, két centiméteresnél nagyobb átmérőjű jég, valamint lokálisan 25-30 millimétert meghaladó felhőszakadás is előfordulhat.

A Dunántúlon, valamint a Duna-Tisza között, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém, Fejér, Zala és Tolna vármegyékre, valamint Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyékre elsőfokú, sárga figyelmeztetés van érvényben. Ezeken a területeken vasárnap déltől késő estig elsősorban a villámlás jelent veszélyt, de a gyorsan mozgó zivatarokat helyenként viharos, 60-80 km/órás szél és kisebb méretű jég kísérheti.

Az időjárás változását egy hidegfront okozza vasárnap. Napközben az északkeleti tájakon van esély hosszabb száraz, napos időszakokra. Sokfelé élénk, erős, zivataroktól függetlenül is viharos lehet a nyugati, északnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 31 fok között alakul, de a csapadékgócok áthaladása után hirtelen több fokkal visszaesik majd a hőmérséklet.

Hétfőn a front mögött frissebb levegő árasztja el az országot, a hőmérséklet országszerte 21 és 26 fok között várható. Változóan felhős-napos időre számíthatunk, de a Dunántúlon többfelé, a Dunától keletre pedig elszórtan kialakulhatnak még záporok, zivatarok.

Kedden már sok napsütés valószínű, és 24-29 fokig melegszik a levegő. A nyugati és a délnyugati tájak kivételével többfelé lesz élénk, néhol erős a nyugati, északnyugati szél. Nyugaton helyenként futó zápor, esetleg egy-egy gyenge zivatar kialakulhat.

Szerdától melegszik majd megint. Délután az ékszakkeleti tájakon lehet gomolyfelhőzet. Sokfelé számíthatunk élénk, néhol erős a nyugati szél. Hajnalban 10-17 fokig hűl le a levegő, délután 26-32 fokot mérhetünk - írja az Időkép.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Videó: Orbán Viktor a kongresszus után – Olyan fáradtak vagyunk, hogy megérdemlünk egy sört
A Fidesz szombaton újonnan megválasztott elnöke a pártrendezvény után távozóban döntött úgy, hogy a munkatársaival együtt beül egy sörözőbe lazítani.


Orbán Viktor a szombati Fidesz-kongresszus után távozóban beült az autóba, de előtte meghívta a munkatársait egy sörözésre. A "lazításról" egy videót is megosztott, melyhez azt írta:

"Kongresszus után bedobtunk egy sört, hazafele már csak az anyósülés jutott".

A felvételen az látható, hogy a volt kormányfő meghívja egyik munkatársát is egy sörözésre. Azt mondja neki: "Olyan fáradtak vagyunk, hogy megérdemlünk egy sört".

Útközben a parkolóban pedig odaszólt egy férfinak, hogy ne őt üldözze, hanem a miniszterelnököt, "van igazi miniszterelnök, üldüzze azt".

A kocsiban ülve még annyit megjegyzett, hogy "Lázárnak kellett volna még szólni, hogyha van kedve, jöjjön". A volt miniszter egyébként később felbukkant a felvételen, Gulyás Gergellyel együtt. De bevallása szerint rajtuk kívül mindenkit meghívott, "akit nyakon tudtam még csípni" - közölte.

A sörözőben pedig még odament a "kemény maghoz" is, ahol egyikük egy Orbán-portrés pólóban üldögélt.

VIDEÓ: Orbán Viktor sörözéséről


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Új vezetése van a DK-nak, Dobrev Klára is reagált: nincs még egy ilyen összetartó közösség
Teljesen megújult vezetés vette át a Demokratikus Koalíció irányítását Varju László elnökletével. Az új csapatnak parlamenten kívülről kell újraépítenie a pártot és visszaszereznie a választók bizalmát.


A választási bukás után a Demokratikus Koalíció tisztújító kongresszust tartott szombaton, ahol felállt az új vezetés.

Varju László elnök mellett megválasztották az alelnököket és az elnökséget is.

A párt közleménye szerint a kongresszust azért kellett összehívni, mert az április 12-i parlamenti választás után, amelyen a DK nem érte el a bejutási küszöböt, a párt elnöke és a teljes elnökség lemondott.

A szombati kongresszuson megválasztott új alelnökök Bakai-Nagy Zita, Bakk István, Kenéz István és Székely Dániel lettek – írja a 24.hu. Az elnökségbe Glázer Tímea, Kertész Éva, Szarkándiné Jerszi Katalin, Hrabovszki László, Nagy Richárd György, Nagy Szabolcs és Zsíros Alexander Zsombor került be.

A párt korábbi kommunikációjában elismerte a helyzet súlyát, egyik bejegyzésükben úgy fogalmaztak:

„A Demokratikus Koalíció előtt nehéz időszak áll.”

A mostani kongresszus egy két hónapos folyamat végére tett pontot. Az április 12-i választási kudarcot követő lemondások után a párt április 17-én tette közzé a tisztújítás menetrendjét. Ennek értelmében az új elnökről, Varju Lászlóról a párttagság egy online szavazáson döntött június 3. és 7. között, a szombati kongresszus pedig az alelnöki és elnökségi pozíciókról határozott.

A DK lépése egy szélesebb politikai átrendeződés része. Az ellenzéki oldalon a választások után az MSZP és a Momentum vezetésében is történtek lemondások.

A kongresszus után Dobrev Klára a közösségi oldalán azt írta:

"A DK életének egyik legnehezebb időszakában új elnökséget választottunk. Szívből gratulálok nekik, egytől egyig kiváló, nagyszerű emberek, akikre büszkék lehetünk. És talán most sokan legyintenek, vagy bizonytalanul kérdezik, hogy mi lesz velünk, a DK-val, én csak egy dolgot tudok mondani: a legnehezebb időkben is mindig az adott erőt nekünk, hogy nincs még egy ilyen összetartó közösség".


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
A Széchenyi Egyetem reagált: a vitnyéd-csermajori ingatlant az ukrajnai menekültek után újították fel, most oktatási célokat szolgál
Az egyetem közölte, a vitnyédi ingatlanra kapott állami támogatás legnagyobb részét az állam által elvégzett munkák kifizetésére fordították. A fennmaradó összegből tovább fejleszthetnek, hogy újra oktatásra használhassák a területet.


A Széchenyi István Egyetem részletes közleményben reagált azokra az állításokra, amelyek szerint a kormány titokban menekülttábort tervezett a vitnyéd–csermajori ingatlanegyüttes területén.

Az egyetem szerint a felújításnak egyetlen célja volt: hogy a területen újra oktatás folyhasson.

A vita azután lángolt fel újra, hogy szombaton az új kormány dokumentumokot aközölt, amelyek szerint a területet menekültek fogadására akarta átalakítani a korábbi kormány.

Az egyetem közleménye szerint a munkálatok kizárólag az állami tulajdonban lévő, mintegy hathektáros területet érintették. A Belügyminisztérium és az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság arról tájékoztatta őket, hogy a felújításra a 2022 óta ott ideiglenesen elhelyezett ukrán menekültek által okozott károk helyreállítása, valamint az épület további állagromlásának megelőzése miatt volt szükség - írja az MTI.

Közölték: 2023-ban vették át a győri Veres Péter Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum fenntartói feladatait. Ehhez kapcsolódóan került részben tulajdonukba, részben vagyonkezelésükbe a vitnyéd-csermajori ingatlanegyüttes 2024-ben. Az ingatlanban korábban évtizedeken át élelmiszeripari középiskola működött, az oktatás azonban 2011-ben megszűnt. Hozzátették: a sajtótájékoztatón említett beruházás kizárólag a mintegy hathektáros, állami tulajdonban lévő területet érintette.

A munkálatok után az állam bruttó kétmilliárd forint célzott támogatást adott az egyetemnek. Ennek legnagyobb része, 1,474 milliárd forint az állam által elvégzett felújítási munkák kifizetését fedezte. További 347 millió forintot az intézmény a terület további fejlesztésére fordíthat, hogy az ingatlan – ahol több mint tíz éve élelmiszeripari középiskola működött – ismét oktatási célt láthasson el. A fennmaradó 178 millió forint pedig a győri, Budai úti egyetemi szálláshelyek kialakítását segítette.

Az egyetem azt is közölte, hogy a Vitnyéd–Csermajorban található ingatlanrész továbbra is állami tulajdonban van, az egyetem a vagyonkezelője. Jelenleg a Győri Egyházmegye fenntartásában működő kapuvári Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda bérli, amíg a saját intézményüket felújítják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk