HÍREK
A Rovatból

Rendőrök, katonák és polgárőrök is járőröznek majd az utcákon szilveszter éjjel

Nem érdemes megszegni a kijárási tilalmat – hangzott el az operatív törzs tájékoztatóján.


Az idén ugyan az egész életet felforgatta a pandémia, 2021-re viszont úgy lépünk át, hogy bár még tart a koronavírus-járvány, az új évben már rendelkezésre állnak hatékony védőoltások - közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján csütörtökön.

Müller Cecília emlékeztetett: az év utolsó napjaiban, „szinte karácsonyi ajándékként” Magyarországra is megérkezett a hatékony vakcina. A mostanáig érkezett összesen 80 ezer vakcinát 21 oltóponton használják fel. 5110 egészségügyi dolgozó már megkapta az első védőoltást - közölte.

Az országos tisztifőorvos szerint a vakcinaszállítmányok érkezése hatékony lépést jelent a járvány elleni védekezésben. „Ezzel emberi életeket fogunk tudni menteni” - fogalmazott. Elmondta, jövőre a legnagyobb kihívás a védőoltások beadásának megszervezése lesz.

Sokan jelentkeztek előzetesen oltásra, igyekeznek már 2021 első negyedévében minél több embert beoltani, „mert ez a következő lépés a járványkezelésben”

- húzta alá.

Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy „nem dőlhetünk hátra, mert a pandémia továbbra is zajlik”. Az elmúlt 24 órában 2971-gyel emelkedett az azonosított fertőzöttek száma és 108-an elhunytak. 5856 fertőzöttet ápolnak kórházban, közülük 402-en még mindig lélegeztetésre szorulnak.

Minden korosztály érintett lehet - mondta, de megjegyezte, továbbra is elsősorban az idősek, illetve a krónikus betegségben szenvedők halnak meg a fertőzés következtében. Az elmúlt napon elhunytak között 51 éves volt a legfiatalabb és 99 éves a legidősebb.

Kiemelte: a 2020-as év szinte egészében a járvány kezeléséről, a pandémiáról szólt. A koronavírus-járvány mindenki életét megváltoztatta, „kicsit felforgatta”, átrendeződtek a viszonyok, a társadalmi élet, a gazdaság. „Többen elvesztettük szeretteinket, ismerőseinket” - mondta Müller Cecília, aki mindenki felé részvétét fejezte ki. Ugyanakkor azt mondta: az elmúlt napok bizakodásra is okot adnak, mivel az aktív fertőzöttek száma csökkent, a gyógyultak száma pedig emelkedett. Már több mint 150 ezren meggyógyultak a fertőzésből.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy este 8 óráig van még lehetőség online időpontfoglalásra az óvodai és iskolai dolgozók számára a szombaton és vasárnap 7 és 19 óra között, az ország 99 helyszínén biztosított gyorstesztelésre. A regisztrációs cím megtalálható a koronavirus.gov.hu és az oktatas.hu oldalon is - közölte.

Az országos tisztifőorvos mindenkitől azt kérte: „bízzanak a vakcinában”. Örömét fejezte ki, hogy a vakcinainfo.gov.hu oldalon, valamint levélben is sokan jelentkeztek a védőoltásra.

Elmondta, hogy a jelenlegi 21-ről, jövő hétfőn 25-re bővítik az oltópontok számát. Az oltási terv szerint az egészségügyi dolgozók után a szociális intézmények dolgozói és lakói következnek, majd a krónikus betegségben szenvedők, után pedig a kritikus infrastruktúra területe következik.

A tisztifőorvos jelezte: a védőoltás változatlanul önkéntes. Ezzel együtt az emberektől azt kérte: segítsék ezt az óriási feladatot, a védőoltások lehető legrövidebb időn belül, legszélesebb körben való beadását.

A védőoltások beadásával, az oltási tervvel kapcsolatban több kérdést is kapott a tisztifőorvos. Ezekre válaszul elmondta: az oltási tervnek megfelelően az első vonalban feladatot ellátó egészségügyben dolgozókkal kezdték az oltást. Első körben körülbelül 30 százalékuk jelentkezett az oltásra, de azóta számuk egyre növekszik. Ha azt látják, hogy az egészségügyben már csökkent az igény, akkor tudják megkezdeni a szociális intézmények dolgozóinak és lakóinak oltását. Kiemelte: az oltási rend dinamikusan bővül. A beérkező oltóanyag-mennyiségtől függően tudják bővíteni az oltás lehetőségét a további területeken.

Müller Cecília a szilveszter napján tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: a köszönet az első. Azt mondta: akik a járvány elleni védekezésben egész évben „a gátakon álltak”, rendkívüli teljesítményt nyújtottak. Köszönetet mondott az egészségügyben, a szociális szférában, a közigazgatásban dolgozóknak, a katonáknak, valamint a Nemzeti Népegészségügyi Központ laboros és közigazgatási munkatársainak, akik egész évben mellette álltak. Köszönetét fejezte ki továbbá a médiának, amely folyamatosan segítette a hiteles információk közvetítését, továbbá mindenkinek, aki a szabályok betartásával segítette a járvány elleni védekezést.

Az országos tisztifőorvos megköszönte mindenki támogatását. Reményét fejezte ki, hogy „a tudomány, a tudósokon, a bizonyítékokon alapuló orvoslás győz, a józan ész győz a sok-sok eltévedt információ között” és mindenkinek, áldott, békés, „Covid-mentes, Covid-szegény” új évet kívánt.

A kijárási tilalom megszegése miatt szerdán 339 ember ellen intézkedtek a rendőrök - ezt már a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese mondta el a sajtótájékoztatón.

Kiss Róbert alezredes közölte: a november 4-től hatályos kijárási korlátozás, majd az azt november 11-étől felváltó kijárási tilalom alatt eddig 18 846 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök.

Közölte: a rendőrség szilveszterkor is „a megfelelő létszámmal készül a közterületi feladatok ellátására, amiben segítséget nyújt a Magyar Honvédség hivatásos állománya, valamint a polgárőrök is. A rendőrség célja a megnyugtató közterületi jelenlét biztosítása”

- mondta Kiss Róbert.

Az alezredes arra kért mindenkit, hogy a közös védekezési eredmények megtartása érdekében tartsa be a szabályokat. Hangsúlyozta: a védelmi intézkedések megszegése rendőri intézkedést és szabálysértési szankciókat vonhat maga után.

Kiss Róbert ismertette: a maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt szerdán 187 esetben volt szükség rendőri fellépésre, így már 16 909-re emelkedett az emiatt elrendelt intézkedések száma. Ezek közül 169 a tízezernél több lakosú települések önkormányzati rendeleteiben meghatározott maszkviselési kötelezettségek be nem tartása miatt történt. A rendőrök 45 esetben figyelmeztetéssel éltek, 65 alkalommal helyszíni bírságot szabtak ki, 59 szabálysértőt pedig feljelentettek. A maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt szerdán a tömegközlekedési eszközökön és megállóhelyeken két, az üzletekben és bevásárlóközpontok területén 16 emberrel szemben léptek fel a rendőrök.

A boltokra, vendéglátóhelyekre, szálláshelyekre és szabadidős létesítményekre vonatkozó szabályok megszegése miatt eddig 688 rendőri intézkedésre volt szükség, ebből 184 esetben az üzemeltető vagy a tulajdonos mulasztása volt megállapítható, 494 esetben pedig az üzletek korlátozott nyitvatartására és az üzletben való tartózkodásra vonatkozó szabályokat nem tartották be.

A Magyarország területén személyforgalomban átutazók közül szerdán 26 szabályszegő ellen kellett intézkedni. Az átutazókat szeptember óta ellenőrzik, a szabályokat be nem tartók ellen eddig 9011 esetben történt rendőri intézkedés - ismertette.

Szerdán 9675 alkalommal ellenőrizték a rendőrök személyesen a hatósági házi karanténban lévőket, és aznap 2912 ilyen korlátozó intézkedést rendeltek el. Jelenleg 17 704-en vannak hatósági házi karanténban, közülük 2131-en vállalták, hogy a rendőrség elektronikusan ellenőrizze, betartják-e a karanténszabályokat

- tájékoztatott Kiss Róbert.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Hadházy Ákos: A Békemeneten verték meg, majd 24 órára fogva tartották a miniszterelnököt bíráló Csőgör Pétert
A volt gazdasági főnyomozó a nem először ment ki tiltakozni. Hiába gyanúsították erőszakkal, végül bizonyítékok hiányában el kellett engedniük. „A békemenet résztvevői a rendőrökkel vállt vállnak vetve verekednek, majd azt gyanúsítják meg, akit bántalmaztak” – írta Hadházy.


Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő a Facebookon számolt be arról, hogy Csőgör Pétert ismét fogva tartották. A poszt szerint erre 24 órán át került sor, amiért egy állami ünnepségen a miniszterelnököt bíráló molinót tartott fel. Hadházy azt állítja, eredetileg három napig akarták bezárva tartani, de szerinte „még az ügyészségnek is be kellett látnia, hogy nincsenek bizonyítékaik arra, hogy »hivatalos személy elleni erőszakot« vagy garázdaságot követett volna el”.

A képviselő szerint az erőszakot előbb a „békepárti” demonstrálók követték el, majd a rendőrök is beszálltak, akik állítása szerint nem fedték fel hivatalos mivoltukat. „Ez egy ilyen ország: a békemenet résztvevői a rendőrökkel vállt vállnak vetve verekednek, majd azt gyanúsítják meg, akit bántalmaztak”

– írta. Hadházy hozzátette, Csőgör Péter nem először csinál hasonlót, és nyilván tudta, mit vállal. Azt is írta, megérti a dühét, amit azzal indokolt, hogy a Magyar Triatlonszövetségben elkövetett visszaélések feltárása miatt kirúgták, majd anyagilag is tönkretették. Posztját azzal a gondolattal zárta, hogy bár egy ember kiállása lehet hősies, de hasztalan, és az ellenállás akkor lehet sikeres, ha sokan lépnek fel egyszerre.

Csőgör Péter, aki korábban a Magyar Triatlonszövetség (MTSZ) ellenőrző testületének elnöke volt, azután került a hatóságok látóterébe, hogy a szövetségen belüli visszaélésekről tett bejelentést. Az ügyben évek óta nyomozás folyik, a Szabad Európa 2024 végén azt írta, hogy még vádlott sem volt, miközben a Telex már 2021-ben 19, Csőgör ellen indított perről számolt be. A volt gazdasági nyomozót korábban is előállították már kormányzati rendezvényeken: 2024 októberében a TEK emberei emelték ki a tömegből, ami után vádat is emeltek ellene, 2023 májusában pedig a Karmelita kolostornál vették őrizetbe hivatalos személy elleni erőszak gyanújával, de bizonyíték hiányában elengedték.

A mostani eset a 2026. március 15-i állami ünnepség és a CÖF–CÖKA által szervezett Békemenet idején történt. A kormánypárti felvonulás mellett a Tisza is nagygyűlést tartott a fővárosban, a felfokozott politikai hangulatot pedig egy, a „bekemenet2026.hu” domaincím körüli vita is jelezte napokkal korábban. Csőgör egy 2025. október 23-i incidens után tett feljelentést, amelyben állítása szerint a Valton-Sec emberei és a rendőrök jártak el vele szemben durván.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Ukrán zászlós provokáció a Tisza-meneten: 16 és 17 éves fiúkat azonosítottak, egyikük a Fidelitas budapesti elnöke mellett tűnt fel
Két fiatal először egy Tisza-ellenes molinót lógatott ki egy Bajcsy-Zsilinszky úti lakásból, majd ukrán zászlót feszített ki a tömegben. Magyar Péter azt írta, „a Fidesznek és a propagandájuknak megint csak szánalmas hazudozásra futotta és ukrán zászlós provokációra”.


Alig néhány percig tartott az az akció, ami után a kormánypárti média azonnal arról kezdett cikkezni, hogy a Tisza Párt háborúpárti, miután egy hatalmas ukrán zászlót feszítettek ki a párt vasárnapi Nemzeti Menetén. A fotók és videók alapján azonban egyre inkább úgy tűnik, provokáció történt. A Telex szerint ugyanaz a két fiatal lógatott ki egy Tisza-ellenes molinót egy házból, akik később a zászlót is tartották, a 444 pedig azonosított is két kiskorút, akiknek köze lehet a Fidelitashoz.

Az események vasárnap 13:41-kor kezdődtek, amikor egy olvasói fotó készült a Bajcsy-Zsilinszky úton, miközben a Deák Ferenc téren a Tisza Párt menetére gyülekeztek az emberek. A képen két fiatal egy molinót lógat ki egy lakásból a következő felirattal: „Üdvözlünk a háborús meneten!”. Nem sokkal később a gyülekező tömegben feltűnt egy hatalmas ukrán zászló, amelyet egy 8-9 fős csoport feszített ki. Szemtanúk szerint az akció alig pár percig tartott, majd egy füttyszóra a csoport tagjai összeszedték a zászlót, és gyorsan távoztak a tömegből.

A molinós képen és a zászlós akcióról készült későbbi videón látható két fiatalember ruházata és arcvonásai alapján szinte biztosan azonosítható. Az egyikük fekete baseballsapkát, fehér pólót és fekete karórát viselt, míg a másik, jellegzetes, göndör hajú fiatalember teljesen fekete felsőt hordott, amelynek a cipzárja is megegyezett a későbbi felvételen láthatóval.

A 444-nek sikerült azonosítania a két fiatalt, akikről kiderült, hogy kiskorúak, egy 16 és egy 17 éves fiúról van szó. A lap szerint egyikük vasárnap este hatkor egy 24 órán át elérhető Instagram-sztorit tett közzé, amelyen Balog Géza, a Fidelitas budapesti elnöke mellett áll. A fotó a Bajcsy-Zsilinszky út 5. szám alatti épület ötödik emeletén készült, pont abban a lakásban, ahonnan korábban a Tisza-ellenes molinót kilógatták.

A kormánypárti lapok gyorsan lecsaptak az esetre, vezető fideszes politikusok, köztük Szijjártó Péter is megosztották a zászlóról készült fotókat. A Magyar Nemzetben hétfőn a kormányhoz közel álló Magyar Társadalomkutató kutatási igazgatója, Talabér Krisztián arról beszélt, hogy a Tisza Párt részéről „az esemény nem pusztán egy látványos gesztus volt, hanem politikai üzenet”.

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke hétfőn reagált az ügyre, azt írta, „a Fidesznek és a propagandájuknak megint csak szánalmas hazudozásra futotta és ukrán zászlós provokációra”.

A zászlós incidens egy olyan kommunikációs térben történt, ahol a kormánypárti média rendszeresen hozza összefüggésbe a Tisza Pártot Ukrajnával. A március 15-i rendezvény előtt a kormány dróntilalmat rendelt el Budapesten, amit Magyar Péter a megjelenítés korlátozásaként értékelt. Az eseményt megelőző hetekben Szijjártó Péter „ukrán maffiát” emlegetett, és több dezinformációs kampány is igyekezett a Tiszát ukrán érdekekkel összekötni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Mondtuk, hogy lesznek hamis zászlós műveletek, nem erre gondoltunk, de tipikus
A Tisza Párt elnöke egy fotóra hivatkozva beszélt a Nemzeti Meneten történt ukrán zászlós akcióról. Magyar szerint annyira „bénák” voltak, hogy „a zászló kifeszítése előtt két perccel az épületben a Fidelitas budapesti elnökével fotózkodtak, még fel is töltötték, és odaírták, hogy hajrá Fidesz!”.


Új frontot nyitott a kampányban Magyar Péter, aki a vasárnapi Nemzeti Menet másnapján, március 16-án Dobozon folytatta országjárását. A Tisza Párt elnöke egy kormánypárti provokációnak tartott „hamis zászlós” műveletről beszélt, miután a 444.hu beazonosította a tüntetésén ukrán zászlót kifeszítő fiatalokat.

A Tisza Párt elnöke dobozi fórumán egy félmilliós, jókedvű, rendszerváltó tömegről beszélt, amely szerinte „lehet, hogy a valaha volt legnagyobb, politikai párt által rendezett esemény volt Magyarországon”

– írta a 24.hu.

Úgy vélte, a Tisza eseményén „körülbelül 3-4-szer annyian vettek részt”, mint a Békemeneten.

A március 15-i Nemzeti Meneten a rendezők eltávolítottak a tömegből pár fiatalt és egy idősebb embert, akik ukrán zászlót feszítettek ki. A 444.hu időközben kiderítette, hogy az akcióban a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia két, 16 és 17 éves növendéke vett részt. A lap írt arról is, hogy az egyik fiatal vasárnap este hat óra körül egy 24 órán át elérhető sztoriban tett közzé egy fotót, amelyen Balog Géza, a Fidelitas budapesti elnöke mellett áll a Bajcsy-Zsilinszky út 5. szám alatti épület ötödik emeletén.

Magyar Péter szerint a fiatalok annyira „bénák” voltak, hogy „a zászló kifeszítése előtt két perccel az épületben a Fidelitas budapesti elnökével fotózkodtak, még fel is töltötték, és odaírták, hogy hajrá Fidesz!”.

"Mára kiderült, kik ezek az emberek. Kiskorúak, 18 év alattiak, velük végezteti el a munkát Orbán Viktor, a bátor ember. És annyira bénák, hogy a zászlóz kifeszítése előtt két perccel az épületben a Fidelitas budapesti elnökével fotózkodtak, még fel is töltötték, és odaírták, hogy hajrá Fidesz!"

– mondta Magyar, szerinte ez a legalja.

„Mondtuk, hogy lesznek hamis zászlós műveletek, nem erre gondoltunk, de tipikus” – tette hozzá.

A Civil Összefogás Fórum és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány által szervezett Békemenetre a szervezők „soha nem látott” létszámot vártak. Orbán Viktor a Kossuth téren tartott ünnepi beszédet, melyben Magyar szerint a miniszterelnök Petőfi Sándor nevét nem ejtette ki, de Ukrajnáról vagy hússzor beszélt. A kormányzati kommunikációban a választások előtt kiemelt téma lett Ukrajna, a miniszterelnök a múlt héten a Kossuth Rádióban beszélt „állami banditizmusról” és arról, hogy a Tisza Párt ukrán támogatást kaphat.

Magyar a Hír Tv stábjának is kiszólt, majd arról beszélt, nem érti, „miért Dobozra mentek a propagandisták, hiszen a miniszterelnök elvtárs kijön a magtárakból, mert az orosz ügynökök szóltak neki, hogy ez kevés lesz, ami eddig volt. Úgy hallom, hogy már buszoztatják Kaposvárra az embereket, sokan lehet le sem szálltak a tegnapi buszokról.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Elismerte a kormányhivatal, hogy szabálytalanul, engedély nélkül raktároztak veszélyes anyagokat a CATL akkugyár félkész üzemcsarnokában
Egy dolgozó rosszul lett, a cég először tagadott, a hatóság most mégis megerősítette a szabálytalanságot. A gyár állítólag kamionokkal próbálta eltüntetni a mérgező anyagokat.


A Hajdú-Bihar vármegyei kormányhivatal elismerte, hogy a debreceni CATL akkugyárban szabálytalanul, engedély nélkül raktároztak veszélyes anyagokat egy félkész üzemcsarnokban. A hatóság emiatt megtiltotta az engedély nélkül használatba vett épület használatát és környezetvédelmi eljárást is indított az ügyben – számolt be róla az RTL Híradó. A hivatal közlése szerint már napokkal azelőtt helyszíni ellenőrzést végeztek, hogy Tárkányi Zsolt, a Tisza Párt helyi képviselőjelöltje nyilvánosságra hozta az esetet.

Az ügy előzménye egy február közepi rosszullét, amikor egy nő mérgezésgyanús tünetekkel került kórházba. „Szédültem, úgy éreztem magam, mint aki be van rúgva. Zsibbadtak a kezeim, a szám és a nyelvem, és égett a szemem”

– mondta el a Híradónak a rosszullétet elszenvedő Edina. Bár a gyár először tagadta, hogy mérgezés történt volna, Tárkányi Zsolt néhány nappal később közzétette az üzem belső vizsgálati jegyzőkönyvét, amelyben „heveny mérgezés” szerepelt a sérülés minősítéseként.

A képviselőjelölt szerint a CATL a dokumentum kiszivárgása után sietős tereprendezésbe kezdett. „Kamionok jelentek meg, és Debrecenbe, illetve az ország különböző részeire elszállították ezeket a mérgező vegyi anyagokat” – állította Tárkányi. A politikus által megosztott fotókon rácsos elválasztófallal körülhatárolt fémhordók láthatók az udvaron, rajtuk piros, gyúlékonyságot jelző figyelmeztetéssel. Egy dolgozó a jelöltnek azt mondta, amit nem tudtak elszállítani, azt „a raktár melletti sátrakba kezdték betárolni úgy, hogy az kívülről ne tűnjön fel.”

A szabálytalan tárolás súlyos környezetszennyezést okozhat egy, a Híradónak nyilatkozó vegyész szerint. „Az illékony anyagok, ha a levegőbe kerülnek, a légköri viszonyoktól függően egészen nagy távolságokra is eljuthatnak. Ha olyan anyagokról van szó, amelyek vízben oldódnak vagy a talajba kerülnének, nyilvánvalóan tovább tudnak jutni, mert a talajvíz elmossa és továbbviszi őket” – magyarázta Fábián István.

A kormány és Debrecen fideszes vezetése is kijelentette, hogy a hatóságok teszik a dolgukat, és ha a kínai akkugyár szabályt szeg, annak súlyos következményei lesznek. Orbán Viktor miniszterelnök egy korábbi nyilatkozatában úgy fogalmazott: „Magyarországon jelen pillanatban a legszigorúbb környezetvédelmi szabályok vannak érvényben.”

A CATL közleményében azt írta, „a közösségi médiában megjelent, politikai célú megjegyzésekre nem kívánnak reagálni”, de a hatóságokkal mindenben együttműködnek. A tiszás jelölt arról is posztolt, hogy a cég megpróbálta bevezetni a dolgozók mobiltelefonjának lefóliázását, de a munkások ezt elutasították. Ezzel szemben a CATL azt közölte, a „szellemi tulajdon és speciális műszaki megoldásaik védelmében” a debreceni modul-összeszerelő részlegen már tavaly bevezették ezt a gyakorlatot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk