Mi is futottunk a SPAR Maratonon, fantasztikus élmény volt!
A 31. SPAR Budapest Maraton Fesztivál programja vasárnap ért véget a 10 km-es, a 30 km-es távval, a maratonfutással és a Flóra Maratonstafétával. A váltók között a Szeretlek Magyarország egy vendéggel kiegészített csapata is teljesítette a távot.
Munkatársaink elfáradtak ugyan, de büszkén mosolyogtak a futás utáni csapatképen. Állandó fotósunk, Mervai Márk ezúttal versenyzőként vett részt. Rendszeresen fut, ám most egy féléves kényszerpihenő után kellett teljesítenie a rá kiszabott 13 kilométert:

A Szeretlek Magyarország csapata balról jobbra: Mervai Márk, Ganzler Orsolya, Tóth-Szenesi Attila és Nagy Szabolcs
A Szeretlek Magyarország csapata:
1. Nagy Szabolcs - 12 km
2. Tóth-Szenesi Attila (az Index.hu rovatvezetője, aki sérülés miatt ugrott be utolsó pillanatban) - 9,4 km
3. Ganzler Orsolya - 7,9 km
4. Mervai Márk - 12,9 km
A csapat tagjai mind gyakran járnak futni, tehát nem mondhatók amatőröknek, rendszeres résztvevői a különböző futásoknak. "A lényeg az volt, hogy lelkesedésből végigcsináljuk, és a váltóban az a szép, hogy a csapatért is hajt az ember, nem csak az egyéni teljesítményéért" - tette még hozzá Ganzler Orsi, mi pedig mindegyiküknek gratulálunk!

Nagy Szabolcs, kép: Bányai Dóra

Mervai Márk, kép: Bányai Dóra
A viadal szép időben, rendkívül jó hangulatban telt, nem hiányozhattak az extrém ruhában futók, a mosolygósak, a küzdősek és a zenészek sem, de még egy babakocsis anyuka is végigfutotta a távot! Nézzétek meg a legjobb képeket!

Kép: Bányai Dóra

Kép: Bányai Dóra

Kép: Bányai Dóra

Kép: Bányai Dóra

Kép: Bányai Dóra

Kép: Bányai Dóra

Kép: Bányai Dóra

Kép: Bányai Dóra

Kép: Bányai Dóra

Kép: Bányai Dóra

Kép: Bányai Dóra

Kép: Bányai Dóra

Kép: Bányai Dóra

Kép: Huszár Boglárka

Kép: Huszár Boglárka

Kép: Huszár Boglárka

Kép: Huszár Boglárka

Kép: Huszár Boglárka

Kép: Huszár Boglárka

Kép: Huszár Boglárka

Kép: Huszár Boglárka