KÉK HÍREK
A Rovatból

Megtiltották a tűzoltóknak, hogy halott bajtársaikra emlékezzenek

A langlovagok.hu-n olvasható a felháborodott poszt, Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság egykori szóvivője pedig a Facebookon egy videóban fakadt ki.


Elegük lett a tűzoltóknak abból, hogy 2008 óta szinte minden évben megpróbálják megnehezíteni azt, hogy megemlékezzenek a hősi halált halt bajtársaikra. A langlovagok.hu-n írják le, hogy idén mi történt:

A langlovagok.hu posztja

Ilyen mélyre még sosem süllyedtek a katasztrófavédelem vezetői.

A katasztrófavédelem nem támogatja az Emlékezés napját, és megtiltják a tűzoltóknak, hogy a szertárakból kiállva szirénaszóval emlékezzenek a hősi halált halt és szolgálatteljesítés közben elhunyt tűzoltókra – ezt még augusztus 7-én közölték Hócza Györggyel, a Tűzoltókért Alapítvány kuratóriumának elnökével, akit az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságra (OKF) invitáltak, hogy mindezt tudassák vele.

A katasztrófavédelem minden erővel azon volt, hogy megakadályozza az idei megemlékezést. Az OKF humán szolgálatvezetőjének levelében foglaltak hiába váltottak ki közfelháborodást, a katasztrófavédelemnél még azt is meg merték tenni, hogy az augusztus 7-i megbeszélésre a műegyetemi lőtértűznél egyik hősi halált halt tűzoltó szüleit elhívják, és megalázó helyzetbe hozzák őket.

Mélypont

Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság egykori szóvivője a Facebookon egy videóban fakadt ki.

Mélységesen felháborítónak és megdöbbentőnek nevezte, hogy az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság nem engedélyezte a szolgálatban lévő tűzoltóknak a megemlékezést.

"Hát én azt gondolom, hogy eljutottunk a mélypontra. Ez kérem szépen a világ szégyene” – fogalmazott Molnár Péter. "Sosem gondoltam, hogy el lehet jutni ilyen mélyre. Hát el lehet." - adott megdöbbenésének hangot Molnár Péter, aki szégyelli magát a katasztrófavédelem helyett is.

Megemlékezés 11. alkalommal

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem "K" épületének lőtere 2006. augusztus 8-án gyulladt ki. A tűzoltás során három tűzoltó halt hősi halált. Alulról jövő kezdeményezésként azóta ezen a napon emlékeznek valamennyi hősi halált halt és szolgálatteljesítés közben elhunyt tűzoltókra.

Idén is így történt, és jövőre is így fog.

Időközben a Katasztrófavédelem is reagált hírekre. Közleményüket változtatások nélkül közöljük:

"A katasztrófavédelem kiemelten kezeli az elődök és a szolgálatteljesítés közben elhunyt dolgozóinak emlékét, ezért minden évben két alkalommal is megemlékezünk hősi halottainkról és minden olyan bajtársunkról, akik már nem lehetnek velünk. A május 4-i tűzoltónapon és mindenszentek napján egyaránt fejet hajtunk néhai társaink tiszteletére állított emlékhelyeken országszerte.

A tegnapi napon a műegyetemi tűzben elhunyt tűzoltók szülei kérésére nem álltak ki a hivatásos tűzoltó-parancsnokságok elé szirénázva a tűzoltóautók.

Elhunyt bajtársaink szülei azt kérték a katasztrófavédelem vezetésétől, hogy ne tartsunk augusztus 8-án látványos megemlékezést, mert nem szeretnék, ha évenkénti megemlékezéssel újra és újra feltépnék a veszteség okozta sebeiket.

A katasztrófavédelem vezetése akaratukat tiszteletben tartva nem vett részt az emlékezés napján, hanem a három tűzoltó egykori állomáshelyén tartottunk szűk körű koszorúzást."

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Bicskával vágta el apja infúzióját a kórházban egy 13 éves fiú
A fiú vallomásában azt mondta, nem bírta látni apja kiszolgáltatottságát. Csak akkor eszmélt rá tettére, amikor berohantak az ápolók.


Egy 13 éves fiú többször is megpróbálta megszakítani édesapja kórházi kezelését az intenzív osztályon Sarkadon. Előbb az ágya mellett működő gépet próbálta kikapcsolni, ám az riasztotta az ápolókat. Ezután bicskát vett elő, és elvágta az infúziós csövet.

A rendőrség szerint a fiú tette súlyos következményekkel járhatott volna. A Rendészeti Államtitkárság szerdán reggel számolt be az esetről a Facebookon. Azt írták: a fiú „segíteni” szeretett volna az apjának, de a mozdulata majdnem tragédiához vezetett. A cső elvágásával ugyanis életveszélyes állapotot idézhetett volna elő.

„Az apa elvérezhetett volna, a vénába jutó léglégbuborék pedig légembóliát okozhatott volna”

– írták.

A fiú a napokban lesz 14 éves. Beismerte a tettét, és azt mondta, nem tudta elviselni, hogy mindig erős apja hirtelen ennyire kiszolgáltatottá vált. Akkor döbbent rá, mi történt, amikor meglátta a vért, és az intenzív osztály dolgozói közbeléptek.

A fiatalt életveszélyt okozó testi sértés kísérletével gyanúsítják. Szabadlábon védekezhet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Videó: Hatalmas lángokkal égett egy új csarnok, amit két hét múlva adtak volna át Mezőhegyesen
A városban mindenhol erős füstszag terjengett. A kár hatalmas, a cég épp a megnyitóra készült, nemrég készültek el a beruházással.


Hatalmas lángokkal és füsttel égett hétfő este az új csarnok Mezőhegyesen. A helyiek szerint erős a füstszag terjengett a városban. Két hét múlva adták volna át az új, 1800 nm-es épületegyüttest, ahol 2000 nm raklap is leégett. Az oltásban hatvan tűzoltó vett részt.

Egy kertészeti és öntözés technikai cég telephelye gyulladt ki. Az árukészlet nagy része elpusztult a lángokban.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Bicskával vágta el az infúziós csövet apja ágya mellett a 13 éves fiú
Kiderült, hogy a fiú korábban az apja ágya melletti gépet is megpróbálta kikapcsolni a gyulai kórházban. A sarkadi fiút életveszélyt okozó testi sértés kísérletével gyanúsítják.


A 13 éves fiú azt mondta, csak segíteni akart magatehetetlen apján. Nem tudta feldolgozni, hogy a mindig erős férfi hirtelen ágyhoz kötött és kiszolgáltatott lett. Az eset a gyulai kórházban történt, az intenzív osztály ápolói azonnal közbeléptek. Kiderült, hogy a fiú korábban az apja ágya melletti gépet is megpróbálta kikapcsolni. A sarkadi fiút életveszélyt okozó testi sértés kísérletével gyanúsítják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Charlie Kirk-merénylet: az FBI megtalálta a gyilkos fegyvert, egyetemista korú elkövetőt keresnek
A hatóságok egy erdős területen megtalálták a vadászpuskát, a gyanúsított mozgását nyomon követték a lépcsőházakon át a tetőig, majd a tetőről a lövés helyszínéig. Jó minőségű videófelvételük van róla, de egyelőre nem azonosították.


Az FBI amerikai idő szerint csütörtök reggel sajtótájékoztatót tartott Charlie Kirk meggyilkolása után. A 31 éves, ismert konzervatív politikai aktivistát szerdán, a Utah Valley Egyetemen tartott előadása közben lőtte le valaki.

A CNN tudósítása szerint a nyomozók megtalálták a gyilkos fegyvert: egy nagy teljesítményű vadászpuskát, amelyre egy erdős területen bukkantak. Behatárolták, hol hagyta el a támadó a rendezvény helyszínét, és az épületen belüli mozgását is feltérképezték. Cipő- és tenyérlenyomatot is találtak, eddig 130 bejelentés érkezett, írja a Telex.

A hatóságok közölték, hogy

a gyanúsított helyi idő szerint 11:52-kor érkezett a campus közelébe. Nyomon követték a mozgását a lépcsőházakon át a tetőig, majd a tetőről a lövés helyszínéig.

Szerintük a lövés feltehetően egy épület tetejéről érkezett, nagyjából 180 méterre a színpadtól. A nyomozók ezért a tetőkről és az épületekből származó felvételeket, valamint a térfigyelőkamerák anyagait gyűjtik be és elemzik. Egy résztvevő felvétele közvetlenül a lövés után egy alakot mutat, aki lehajolva fut a Losee Center tetején. Ez az épület közvetlenül szemben áll azzal a hellyel, ahol Kirk ült, amikor megölték.

Az elkövetőről annyit mondtak, hogy

egyetemista korú fiatal, akit hajtóvadászattal keresnek. Jó minőségű videófelvételük van róla, de egyelőre nem azonosították.


Link másolása
KÖVESS MINKET: