BUDAPEST
A Rovatból

Luxushajón utazhattok Budapesten a Dunán

Juhász György Thetis nevű hajója nem azért luxus, mert őrült drága. Hanem mert felhőtlenül jól érezhetitek magatokat pár órára.
Képek: Mervai Márk - szmo.hu
2015. augusztus 08.



Budapesten kevés olyan hajó van, amely kiérdemelné a luxushajó nevet. Talán csak egy-kettő. Szerintünk ugyanis nem attól luxus valami, hogy szinte megfizethetetlen árakon csillivilli körülmények közt sznob utasok tömege próbál úgy csinálni, mintha jól érezné magát. A luxus szerintünk azt jelenti, hogy egy kisebb társaság kibérel egy frankó kis hajót, amelyen egy-két órán keresztül kiválóan szórakozik, utazik egyet fel és alá a Dunán, gyönyörű díszletek között, jó esetben nagyszerű időben kiülnek a fedélzetre, esznek-isznak, buliznak és egy kis időre úgy érzik, mintha csak értük volna minden. Budapest, a Duna, a hajó és a legénység. Na, ez a luxus.

Amikor megtudtuk, hogy elkészült a Thetis, az a kicsi, de mozgékony és kedves hajó, amely épp ezt a cél tűzte ki maga elé, már elhatároztuk, hogy kipróbáljuk. Nem csalódtunk, hisz Juhász György, aki a hajót újjávarázsolta, (a történetét lásd alant)pontosan azt nyújtja az ügyfeleinek, amit várnak. Legyen az lány- vagy legénybúcsú, céges meeting, egy családi összejövetel, születésnap vagy akár csak egy baráti társaság bulija.

Mi épp egy vihar kellős közepébe futottunk bele a hajóval, de ez csak még izgalmasabbá tette a másfél órát, amit a Thetisen töltöttünk. A Dunán, az Újpesti-öbölből a hajóskapitány lakóhajójától (amely szintén megér egy misét) indultunk, és tettünk meg pár kilométert az öbölben a hajójavító és a part mentén kikötött hajók és a kajakosok-kenusok közt szlalomozva. Természetesen a hajót kibérlő társaságok főleg délutánra-estére kérik az utat, és persze a főváros központján végighajózva buliznak a hajón.

Kérésre főznek is, persze nem a hajón, ott csak melegítik, de lehet napozni, a kajüt-részben heverészni vagy a kormány mellett lábatlankodni, és okosakat kérdezni a kapitánytól, ahogy mi is tettük...

IMG_0843k

IMG_0903k

IMG_0938k

Juhász György a felújításról:

A Thetis egyedi megrendelésre épült 1963-ban egy gazdag német üzletember részére. Mind a design és a felhasznált anyagok luxust és jó ízlést sugároznak. A hajó teste fémből készült, míg a felépítmény teljes egészében hondurasi mahagóniból van, a hajtásért pedig két darab 4000 ccm Mercedes motor felel. A Thetis bejárta a világot, míg vissza nem került a szülőhelyére, a Boden-tóhoz, Németországba. Mintegy 10 évvel ezelőtt találtak rá a Bódis fívérek elhagyatottan a Bodan-Werftben, egy 100 éves német hajóépítő műhelyben, amely azóta bezárta kapuit. Elhozták a Balatonra, ahol a következő években személyszállító hajóként üzemelt. Tavaly került hozzánk, a Sió csatornán hoztuk fel Budapestre, hogy ismét életet leheljünk belé. És most itt vagyunk egy gyöngyszemmel, amely nagyon sok történetet fog mesélni leendő utasainak.

Miután a Thetis felkerült a Balatonról, kicsit megpihent a Dunán, mielőtt belevágtunk a felújításba tavaly októberben. Ezt úgy kell elképzelni, mint egy nagy sebészeti beavatkozást, ami sok figyelmet és odaadást, időt, szaktudást és precizitást igényel.

A víz alatti résszel kezdődött a munka, és onnan haladtunk felfelé. Ki lettek bontva és cserélve a korhadt falak, ki lett szedve a teljes elektromos rendszer és a két kilométernyi kábelhálózat, fel lettek újítva a motorok, a teljes elektronika, a víz- és fűtésrendszer, a fürdő, a dekk. A fa felületek pótlására Amerikából rendeltünk hondurasi mahagóni furnér lemezeket, a hátsó fedélzeten a vászontetőt kemény tető váltotta fel. A manapság már igazi ritkaságnak számító hondurasi mahagóni dekk is megújult, és kialakítottunk egy napozó-felületet. A legmodernebb navigációs és biztonsági berendezések lettek beépítve, illetve olyan finomságok, mint padlófűtés a fürdőben. Megdupláztuk az üzemanyag tartályok méretét, és felszereltünk 2db 250W-os napelemet, amely folyamatosan ellátja árammal a hajót.

IMG_0665k

IMG_0711k

IMG_0790k

IMG_0797k

Dunna, Halidor, Como, Thetis – a hajók szerelmese, a Kapitány története

Juhász Anna írása Juhász Györgyről és a Thetisről

Mint minden reggel, ma is egy verssel a fejemben ébredtem fel. Irodalmárként ez talán nem is olyan különleges, hisz napról napra, évről évre épülnek belém a teremtett szavak, gondolatok, sorok. Szeretem a verseket és ezeket a reggeleket. Szeretem, ha az ágyban fekve a hajnali első napsugarak a félig leeresztett redőny fa csíkjai közötti kis réseken megfestik a takarómat, a falat, a könyveket. Kinyitom a szemem és a paplanra festett nap-könnyeket csodálom, a fény-játékot, ahogy pillanatról pillanatra változnak a lakásban szerteszét.Ma reggel azon kaptam magam, hogy a redőnyön keresztül, a Gellért hegy lábánál a Dunát nézem, József Attila verse zakatol a fejemben. A Dunát, ami messze van innen, nem láthatom, mégis ott hullámzik a redőny pici pontjaiban. Elmosolyodtam, megértettem a belső hangot: amellett, hogy a víz maga az élet, hogy a Duna a Balaton mellett örök szerelem nekem, mostanában sokat is foglalkoztam vele, mégpedig az unokatestvérem miatt. Ő ugyanis a család Kapitánya, aki jó pár éve mert egy nagyot álmodni, és mára ennek a bátorságnak köszönhetően sikeres hajóépítő és az egyetlen hazai lakóhajó tulajdonosa. De ez nem mese, még ha álmodozás bőven akadt számára az elmúlt időszakban. Ez a valóság, Juhász Gyuri története.

Adva van tehát egy fiú, akinek nagypapája az egyik leghíresebb történész, a Széchenyi Könyvtár egykori, legendás igazgatója, Juhász Gyula. Egy művészeti közeg, amibe beleszületett és felnőtt, hisz a rokonságban a kétszeres Kossuth-díjas Juhász Ferenc költő, de a Madridban, Párizsban és Nagybányán tanult Herrer Cézár festőművész is tisztelt tag. Ő Juhász György, az unokaöcsém, akinek születésétől fel volt adva a lecke: mit kezdjen ezzel a páratlan művészeti örökséggel, s miként tudja saját formájára szabni az alkotást.

Micsoda gazdagság lakozhat egy-egy családban, micsoda emberi történetek, harcok, kudarcok, sikerek és boldogságok bontakozhatnak ki a szemünk előtt, s micsoda szerencse, ha picit is, de részesei lehetünk egymás teremtett világának. Gyuri az egyik legnagyobb hatalom, a víz szerelmeseként építeni kezdett – nem a betűkkel, nem a szavakkal, de a két kezével és a végtelent átfogó juhászi képzelettel. Édesapja, Juhász Péter után másodgenerációs hajóépítő lett, a legjobb angliai képzést elvégezve, s tudását itthon kamatoztatva.

Emlékszem, mennyit játszottunk a leányfalui faházban gyerekként, a jövő tudás-nélkül, ártatlanul. Vajon már akkor is hajtott minket valami? Magunkban, mélyen, már akkor is álmodtunk célokról – vízről, szóról, szerelemről, vagy akár erről a háromról együtt?

Emlékszem, kamaszként Gyurival engedtek el először az éjszakába, majd évekkel később vele vitorláztam először életemben. Büszke voltam, mert a kikötőben mindenki elismerően nézett rá, ekkor megértettem - tudása, határozottsága, munkája által a legjobbak közt van. Egy megtalált út volt ez már akkor, s nem volt idegen számomra: Édesapám és a költészet – már ismert – teremtése és hatalma mellett megláttam, milyen szenvedéllyel alkotni, milyen páratlan dolog a víz emberi birtokba vétele, egy hajó megépítése.

A különleges feladatok és célok sorában Gyurinak egyre jöttek a kihívások: az első hajó, ami, azt hiszem örök szerelem marad, az 1966-ban épült, 29 lábas fa Dragon, a Halidor, aminek 2007-ben végezte teljes felújítását.

2010-ben egy egyedülálló kihívás találta meg a Kapitányt: a Budapesti Műszaki Egyetem felkérte őt, hogy készítse el a végzős Réder Ákos hajómakett-tervét a diplomamunkájához. Az ötlet olyan inspiráló volt számára, hogy Gyuri megépített egy lendületes, exkluzív megjelenésű hajót, amit COMOEA-nek neveztek el. Hagyomány és újítás – a kezdetektől ez vált Gyuri mottójává, ezúttal is így dolgozott. A hagyományos hajóépítési technikák mellett a legfejlettebb modern megoldásokat építették bele a COMO-ba, amely így számos újítást hozott a hazai és a világ hajós piacára. Maga a név egyébként a continuity és a mobility, vagyis a folytonosság és a mozgékonyság szavakból tevődik össze. Forradalmi újításuk, amit a világon először ők alkalmaztak, hogy a hajókat iPad-alapú vezérlés irányítja.

Közben egy beteljesült szerelemmel, a feleségével, Lindával együtt 2011-ben bátor és különleges dologra vállalkoztak: belefogtak, immár közösen egy gyerekkori álom megvalósításába: egy önellátó, újrahasznosított, dunai lakóhajó megépítésébe. A 27 méteres, 120 tonnás hajó, a Dunna ma az újpesti rakparton, a vízen áll, szobái, terei, terasza tele munkával, szeretettel, hittel – élettel. Ez az első és egyetlen lakóhajó ma Magyarországon, de több ennél: a bátorság és az ember kreativitás győzelme, a hatalmas akarat és álom megvalósulása. A folyamatról ezen az oldalon olvashatunk.

IMG_0654k

Juhász György a kormánynál

IMG_0579k

2014-ben pedig jött a Thetis, még egy álom-csepp az egymáshoz kapcsolódó hajó-történetek vizén, immár egy hajó, egy kihívás, amivel a család legfőbb szálait egyesíthetjük, az építés mellé irodalmat vihetünk a fedélzetre, így bekapcsolódhatok én is a munkába. Tavaly októberben Gyuri és Linda újabb feladatba vágtak bele: az 1963-ban, egyedi megrendelésre épült Thetis hajó kalandosan felhajózott a Dunára, hogy újult erővel folytassa legendás életét. A Thetis hajó története önmagában különleges: bejárta a világot, míg vissza nem került a szülőhelyére, a Boden-tóhoz, Németországba. Mintegy 10 évvel ezelőtt találtak rá a Bódis fívérek elhagyatottan a Bodan-Werftben, egy 100 éves német hajóépítő műhelyben, amely azóta bezárta kapuit. Elhozták a Balatonra, majd a Sió csatornán hozták fel Budapestre, hogy ismét életet leheljenek belé.

A Thetis azóta épül, szépül és immáron egy hónapja a legszebb, legstílusosabb hajóként a Dunán mindenki közelebb kerülhet hozzá - hogy egy gyöngyszemként nagyon sok történetet mesélhessen leendő utasainak. A hajó számtalan lehetőséget nyújt, emellett minden részletében kifinomultan mesél: egy korról, egy világról, amiben élt, amit magában hordoz és amivel üzen.

Vajon igaza volt Flaubert-nek? Minden elmúlik, ahogy a víz is elfolyik, ahogy a szív is felejt? Én úgy érzem a szavak mellett ezek a hajók is magukban hordozzák a végtelent, a teremtett erőt a víz hatalmával szemben, örök szerelmeket ismerve, olyan szíveket hordva, amik nem felejtenek. Így a mienk sem. Mert vannak emberek, akikre büszkék vagyunk. Ismerősök, barátok, családtagok. Alkotók. Szerencsés vagyok, hogy a családomban kivételes tehetségek vannak, kitartóés tervező emberek, akik megvalósítják álmaikat.

„Alig hallottam, sorsomba merülten, / hogy fecseg a felszin, hallgat a mély. / Mintha szivemből folyt volna tova, / zavaros, bölcs és nagy volt a Duna.” – ezekkel a sorokkal ébredtem, s most felkelek, indulok: vár a Thetis és a sok terv – Az irodalmi hajós programokról többet is megtudhatsz a hivatalos oldalon.

tehtis

Lánybúcsú a Thetisen

IMG_0635k

IMG_0638k

IMG_0560k

IMG_0718k

Ha te is szívesen utaznál a Thetis-en, nyomj egy lájkot!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


BUDAPEST
A Rovatból
Malacok között kávézni? Budapesten már ezt is lehet! – a Minipig Caféban jártunk
Megnyílt Európa első malacos kávézója, a Minipig Cafe, ahol tizenhárom apróság társaságában lehet egy kicsit lelassulni. Mi is megnéztük őket.


A Minipig Cafe kávézó kétszintes: az alsó szinten egy hangulatos, dizájnosan kialakított tér fogad, ahol kávékat, üdítőket lehet rendelni, a galérián pedig az állatokkal lehet ismerkedni.

A malacok minnesotai törpemalac és vietnámi csüngőhasú keverékek, és jelenleg tizenhárman vannak.

Már az alsó, kávézó szint is tele van apró malacos utalásokkal, gondosan megkomponált részletekkel. Látszik, hogy nem egy gyorsan összedobott projekt, hanem egy tudatosan felépített élményhelyszín.

A tulajdonos pár egy japán utazás során találkozott hasonló koncepcióval, és mivel Európában sehol sem láttak még ilyet, elhatározták, hogy megcsinálják itthon.

Az ötleten 2023 novembere óta dolgoznak, és most végre megnyitották az ajtókat.

@szeretlekmagyarorszag.hu Mimimalac kávézó nyílt Budapesten! @MiniPig Cafe Budapest ?Paulay Ede utca 2. #budapest #program #minimalac #kavezo #minipig #cafe ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

Így juthatsz be te is a malacokhoz

Ahhoz, hogy valaki találkozhasson a malacokkal, először időpontot kell foglalnia. Csak így lehet bejutni, spontán betoppanni nem lehet.

Érkezéskor a vendég először a földszinti kávézótérbe lép, ahol kap egy váltópapucsot, majd kézfertőtlenítés következik, és alá kell írni a házirendet, ami röviden, érthetően összefoglalja a szabályokat. Ezután lehet felmenni a galériára, ahol már várnak a malacok. Egy gondozó végig jelen van és segít eligazodni, megmutatja, hová ülhetsz, és mire figyelj a látogatás során.

Mivel a látogatás ideje alatt minden vendég egy fix helyet kap, a malacok szabadon dönthetnek arról, kivel szeretnének kapcsolatba lépni.

Nem szabad őket felemelni vagy utánuk szaladni. Ők választanak, ők közelednek, amikor kedvük tartja.

A törpemalacok egyébként kifejezetten kíváncsi, barátságos jószágok. Szeretik a simogatást, az emberek közelségét.

A látogatás után visszatérhetsz a kávézótérbe, ahol specialty kávé, teák, sütik és kényelmes fotelek várnak. Itt még jól ki lehet beszélni a fent szerzett élményeket.

Cím: 1061, Paulay Ede u. 2.

Nyitvatartás: hétfőtől vasárnapig 08:00 és 20:00 között

www.minipig.cafe

Fontos szabályok, időpont, jegyárak:

A látogatás csak előzetes online foglalással lehetséges, és előre is kell fizetni.

A jegyárak: felnőtteknek 6.500 Ft/30 perc, gyerekeknek 3.500 Ft/30 perc.

A fenti részre csak to-go pohárban szervírozott italokat lehet felvinni (malacbiztos tetővel).

Fotózni és videózni lehet, de csak vaku nélkül.

A látogatás 30 perces, utána a malacok pihennek mielőtt új csoport érkezik hozzájuk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

BUDAPEST
A Rovatból
A legjobb fotók az augusztus 20-i rendezvényekről - kevésbé hivatalos képeken a főváros az ünnepen
Fotósunk Budapesten járt körbe reggeltől, és készített képeket a légi parádétól a Duna-parti forgatagig.
Fotók: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. augusztus 20.



A tűzijáték előtt érdemes végignézni, milyen is volt a mai augusztus 20-a a fővárosban.

Fotósunk Budapesten járt körbe reggeltől, és készített képeket a légi parádétól a Duna-parti forgatagig:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

BUDAPEST
A Rovatból
Zebrák, Labubu és égbe szökő panelárak a 25 éves ARC kiállításon
Kilátogattunk a Bikás parkba. Nézd meg velünk a legjobb plakátokat! Mutatjuk a díjnyertes alkotásokat is.


Idén lett 25 éves az ARC közérzeti pályázat és kiállítás sorozata. És hogy mi történt 25 év alatt Magyarországon? A pénteken megnyíló 25. ARC óriásplakát kiállításon szereplő plakátok hol vicces, hol elgondolkodtató módon erre keresik a választ.

Mi is kilátogattunk a Bikás parkba. Nézd meg velünk a legjobb plakátokat!

“25 év alatt rengeteget lehet tanulni, fejlődni, változni. 25 év alatt 25-ször jobbá lehet tenni a világot. De 25 év alatt hova jutott Magyarország? Ez már az, amire 25 évvel ezelőtt gondoltunk? Vagy csak így adta ki? Lehetett volna jobb is, de csak ez sikerült? Többre nem futotta? Ennyike?”

– áll az idei fő pályázati téma, az „Ennyike?” leírásában. Bár most is lehetett szabadon választott témában pályázni, a kiállítás anyaga alapján minden munka jól rímelt a központi kérdésre is. S bár sok pályázó reagált a közelmúlt politikai botrányaira, a palakátok között sétálva nem tudtam volna megmondani, melyik alkotást nem a fő táma ihlette.

A 25 éves évfordulóra a pályázók több szülinapi plakátot is készítettek az ARC-osoknak. Például szülinapi bringót a plakátok idei témáira.

Már a korábbi években is sok plakát szólt az égbe szökő árakról, idén azonban feltűnően sok pályázat foglalkozott a mindennapi megélhetési gondokkal és az inflációval. A kedvencem az volt, ami egy fagyi árát hasonlította össze egy órányi munkabérrel.

Idén is bőven kapott kritikát a MÁV és az állami egészségügy. A plakátok emlékeztettek arra, hogy 25 év semmi sem változott:

Láttunk a vonatok késését parodizáló palátokat és műtőbe siető csótányokat is.

Kapta az ívet a családbarát politika is. A nők hátrányos helyzete mellett pedig idén sem mentek el szó nélkül a pályázók.

A NER-esek kiváltságos helyzetére, és a korrupcióra is sok plakát reagál. Több ezek közül viccesen, anti-hősnek állította be Orbán Viktort és holdudvarát, de Magyar Péter is megjelent a plakátokon.

...Karácsony Gergely pedig a plakátok között, hiszen idén is a főpolgármester nyitotta meg a kiállítást.

A pályázók nagy számban reflektáltak a közelmúlt politikai botrányaira. A plakátokon megjelent Hatvanpuszta és természetesen a Budapest Pride is.

A mesterséges intelligencia is feltűnt a plakátokon: egyesek viccesen ábrázolták, mások viszont a munkájuk elvesztésének félelmét is belevitték.

Díjazott plakátok

A legjobb alkotásnak járó díjat Gázamalac: Hol van Viktor? című alkotása kapta:

Második helyezett Kiss Bence: A pénzváltó és felesége című képe lett:

A harmadik helyezést Arthofer Márk: Beszavazó show című munkájával:

A legkedélyborzolóbb alkotás díját, a Borz díjat pedig Horváth Krisztián: Tudta? című műve kapta:

A Hammer Agency különdíját Pásztor Dániel: This is fine című pályamunkája nyerte el:

Az Ahang különdíjat Ibos Csaba: Mi című alkotása kapta:

Újbuda különdíját és a Civil szívvel díjat is Mátéfy Lili: Az első szabálysértésem című képe nyerte.

Az alkotások díjazása még nem ér véget. A közönségdíjazott alkotásra te is szavazhatsz a kiállítás végéig a képek alatti QR kód segítségével, vagy az ARC weboldalán.

Nekünk ezek voltak a kedvenceink:

A 25. ARC plakátkiállítást október 12-ig éjjel-nappal, ingyenesen nézheted meg a XI. kerületi Bikás parkban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


BUDAPEST
A Rovatból
Október elsején búcsúzik a Gellért fürdő
Szeptember 30-ig azonban érdemes még egyszer ellátogatni a fürdőbe, különösen a hétvégi programokra.


A főváros világszerte ismert fürdőinek és ezek építészeti értékeinek megőrzése érdekében a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH Zrt.) több évre szóló fürdőfejlesztési programot dolgozott ki. Ebben kiemelt szerepet kapnak műemléki védettség alatt álló történelmi fürdőink. A komplex felújítási program legmarkánsabb eleme az 1918-ban megnyitott Gellért fürdő.

A rekonstrukció a fürdő teljes bezárásával jár, így a Gellért már csak 2025. szeptember 30-ig fogad vendégeket, majd október 1-jétől ideiglenesen bezárja kapuit.

Miért vált időszerűvé a Gellért rekonstrukciója?

A több mint százéves fürdő legutóbb a hetvenes években esett át teljes felújításon.

Az eltelt ötven év után a leromlott alapinfrastruktúra és a felmerült statikai problémák miatt már elkerülhetetlen az átfogó megújulás, az építészeti, gépészeti és technológiai korszerűsítés.

A Gellért a társaság második legjelentősebb fürdője, így érthető, hogy értékét és jelentőségét tekintve is kiemelkedő a 20 milliárd forintos tervezett beruházási összeg. Ez országos szinten nézve is az egyik legnagyobb fürdőfejlesztésnek számít.

A gyógyfürdők közegéről annyit érdemes megemlíteni, hogy a termálvíz, a gőz, a medencék és terek előírások szerinti tisztítása, ehhez különböző vegyszerek használata igen erős terhelést jelent a berendezésekre, az eszközökre, mindenféle burkolatra és fémtárgyra vagy felületekre, sőt az épületre vagy akár az épület szerkezetére is. Mindezek fel is gyorsítják az állagromlás folyamatát, melyhez hozzájárul a műemléki fürdők iránti élénk érdeklődésből adódó kiemelkedően magas vendégszám is.

A Gellért szerelmesei számára csak az a kérdés, mennyi idő múlva kaphatják vissza kedvenc fürdőjüket

Visszatekintve az 1970-es évekbeli gyakorlatilag teljes felújításra, meglehetősen hosszú időt igényelt a folyamat. 1972-ben a pezsgő- és hullámfürdő hirtelen bezárásával kezdődött, és eltartott egészen 1983-ig, amikor a hullámfürdőt újra élvezhették a vendégek.

A most esedékes felújításhoz az előkészítés már 2023-ban elindult, és lépésről lépésre haladtak előre, míg most ehhez a fontos mérföldkőhöz, a fürdő ideiglenes bezárásához értek. 2025–2026-ban még számos feladat vár rájuk a kivitelezés tényleges megkezdéséig. Ezekhez már a fürdő átmeneti bezárása szükséges.

Meghatározó, sőt talán elsődleges, a történelmi örökség megőrzése érdekében az ikonikus szecessziós fürdő építészeti és művészeti értékeinek restaurálása.

Fenntarthatósági oldalról olyan megoldások szükségesek, melyek lehetővé teszik az energiahatékonyság növelését, a termálvíz és hőhasznosítás modernizálását.

A fókuszban változatlanul a vendégek kiszolgálása áll, és ez a bevétel, az eredményesség alapja is, így kiemelkedő figyelmet kell fordítani a vendégélmény új szintre emelésére új wellness- és élményfunkciók beépítésével, trendkövető (prémium) szolgáltatások bővítésével.

Felmerül a kérdés, mi lesz a Gellért fürdő vendégeivel a munkálatok idején. A hazai és külföldi látogatók jelentős része várhatóan a közelben található Rudas fürdőt választja majd, és bizonyára lesznek, akik a Széchenyi vagy Lukács fürdőt keresik fel.

A beruházás ütemterve alapján a Gellért kivitelezési munkái 2026 utolsó negyedévében kezdődhetnek meg, és várhatóan 2028-ban vehetik újra birtokba a vendégek a megszépült fürdőt.

Szeptember 30-ig azonban érdemes még egyszer ellátogatni a fürdőbe, különösen a hétvégi programokra, és magukkal vinni a Gellért-élményt.


Link másolása
KÖVESS MINKET: