Lehangoló a világ egykor legmodernebb gázgyára
Az Óbudai Gázgyár a városrész (sőt, egész Budapest) egyik legemblematikusabb épületegyüttese. A sorsa mégis mostohán alakult: miután a '80-as évek közepén bezárták, majdnem harminc évig hagyták pusztulni, az emberek többsége ezért csak romhalmazként ismeri. Pedig ha tudnák, mekkora élet zajlott itt a múltban... Ebbe kaphattunk betekintést a Budapest Beyond nagy sikerrel futó sétáján.
A főváros első légszeszgyára a 19. század közepén épült fel, méghozzá elég központi helyen, a mai II. János Pál pápa téren. Később három másik is követte, de a fogyasztási igény még nagyobb ütemben növekedett, így a városvezetés 1908-ban úgy határozott, egy minden addiginál nagyobb új létesítményt hoznak létre.
Ennek helyszíne nem véletlenül Óbuda lett: a terület akkoriban még a semmi közepén volt, így biztonsági szempontból is megfelelt, hiszen a város sűrűbben lakott részein nem akartak kockáztatni egy esetleges balesetet. Az 1913-ig tartó építkezés során viszont messze nem csak a gyárat húzták fel, körülötte egész kisvárost alakítottak ki a dolgozók és családtagjaik számára.
Lent: gyári életkép 1949-ből (forrás: Fortepan)
Gázgyári munkásnak lenni igazi főnyereménynek számított: a jól fizető, biztos állás mellé tágas és összkomfortos lakás is járt alacsony bérleti díjjal, többnyire közvetlen kertkapcsolattal. A lakótelepen külön óvodát, sportpályát és báltermet is építettek.
Utóbbiban havi rendszerességgel megrendezték a mai szemmel kissé furcsa nevű "gázos bált", ahol elmosódott a határvonal az egyszerű dolgozók és a vezető káderek között. Az épület később művelődési házként funkcionált, a korszak legmenőbb zenekarai léptek fel az Illéstől a Karthagón át az Omegáig.
Persze közel sem jutott itt mindenkinek hely, hiszen a fénykorban 3000-nél is többen dolgoztak a gyárban. Közülük körülbelül kétszázan élhettek a lakótelepen, többségük a mai napig sem költözött el. A különleges, békebeli hangulatú házakat így manapság legnagyobbrészt nyugdíjasok lakják, továbbra is bérlőként.
A fentieken túl az is bizonyítja, mennyire megbecsülték őket, hogy a világháború alatt egész Budapesten egyedül nekik engedélyezték az állattartást. Nem csoda, hiszen ha éhen haltak volna, annak a gáz nélkül maradó fővárosi lakosság issza meg a levét.
A vezér villája
A "mezei" munkástelep mellett a cég vezetői számára egy még nagyobb kényelmi faktorral rendelkező tisztviselőtelepet is létrehoztak. Itt már valódi villák sorakoztak, minimum három szobával, de a vezérigazgató rezidenciája egyenesen ötszobás volt és saját hajóállomás is tartozott hozzá.
Ahhoz képest, mennyire rendezett a környezet, maga a gyárterület sajnos továbbra is lehangoló állapotban van. Rengeteg az omladozó és balesetveszélyes épület, hiába bontottak le sokat az elmúlt időszakban (például két bagatell méretű, alig 100 ezer köbméteres gáztartályt). Emiatt csak szigorú feltételek mellett, kísérővel lehet belépni, a kapuban 24 órás őrség működik.
Azért akadnak biztató jelek: a generátorházat például a szomszédos Graphisoft-park tulajdonosa, Bojár Gábor vásárolta meg és újíttatta fel puszta szenvedélyből.
Itt található a lenyűgöző, 800(!) lóerős dízelgenerátor, ami a gyár áramellátásáért felelt. Sőt, a háború idején egész Óbuda innen kapta az áramot, ingyen. A monumentális szerkezetet némi karbantartás után elvileg akár most is újra lehetne indítani.
Fotók innentől a végéig: Nagy Szabolcs (még több képért KATT IDE)
Az ikonikus tornyok (három kátrány- és egy víztorony) szintén átestek egy állagmegóvó felújításon a közelmúltban, ennek köszönhetően most már biztonságosan látogathatóak. Fantasztikus élmény belépni a hatalmas terekbe, ahol a hétköznapi mércével felfoghatatlan mennyiségű vizet és kátrányt tárolták. Utóbbi egyébként a gázgyártás mellékterméke volt, útépítések alapanyagán kívül remek szigetelőként is funkcionál.
Az egyelőre még csak tervszinten létező elképzelés szerint
a tornyokban kulturális központot alakítanának ki, ahol múzeumok, éttermek és kávézók is helyet kapnának.
Felesleges részletezni, mennyire menő lenne, a megvalósítás ugyanakkor a távoli jövőbe vész. A helyzetet az erősen szennyezett talaj is súlyosbítja, mindenekelőtt ezzel kellene valamit kezdeni. Valamint a fűtéssel, mivel ez a jelenlegi feltételek mellett napi félmillió forintot emésztene fel.
Ha viszont megvalósulna a projekt, egyvalamivel biztosan nem lenne gond: a közlekedéssel. Hiába a perifériás helyszín, egycsapásra be lehetne kötni a vérkeringésbe, mivel a komplexum közvetlenül a Duna partján található. A belváros hajóval alig 20-25 perc alatt elérhető innen, a Graphisoft dolgozói közül többen már most is így járnak munkába.
A Gázgyár csillaga a '70-es évek környékén kezdett leáldozni. Beütött az energiaválság, egyre nehezebb volt jó minőségű szénhez jutni, ráadásul az addigi gyártási technikát elavulttá tevő földgáz is rohamosan terjedt. Végül 1984-ben döntöttek a végleges bezárás mellett. Érdekesség, hogy a már rendbe hozott egykori irodaépületekben ma többek között az International Business School, illetve a Playboy szerkesztősége működik.
A Budapest Beyond gázgyári sétája legközelebb február 7-én, majd február 21-én indul. A részvételi díj előzetes online fizetés esetén 3150 forint, az élmény és a közben elhangzó rengeteg érdekes sztori bőven megér ennyit. További részleteket ezen a honlapon és Facebook-oldalon találtok.
Ha kedvet kaptál a túrához, oszd meg a cikket!