MÚLT
A Rovatból

Különutak a szocializmusban: a maszek zöldséges és a butik

A legnagyobb menők a maszek zöldségesek voltak, a legnagyobb menőség pedig a butikban vásárlás.
Tóth Eszter Zsófia írása a Napi Történelmi Forrás online magazinban, Címkép: Fortepan/Urbán Tamás - szmo.hu
2018. május 26.



A Napi Történelmi Forrás szerkesztősége történész kutatókból álló progresszív csapat, amely 2015-től napról napra, képekkel illusztrált, idézeteket és visszaemlékezéseket interpretáló cikkeivel kívánja bemutatni a múlt történéseit, megragadni a hátunk mögött hagyott évszázadok hangulatát. Céljuk, a "nem mindennapi történelem" bemutatása.

A maszek zöldséges fogalom volt az 1980-as években. Bár a szocialista időszakban mindenki egyenlőnek számított, a jövedelmek között igenis volt különbség. A kiemelkedően magas jövedelműek közé tartoztak a maszek zöldségesek is, akiknek kacsalábon forgó nyaralójuk volt a Balatonon és természetesen nem lakótelepeken éltek. Írásomban annak járok utána, hogyan ábrázolta őket a korabeli sajtó. A maszek zöldségesek magánkisiparosként a szocialista gazdaság kereslet-kínálati viszonyai között betöltöttek egy űrt: szép, jó minőségű árujuk volt, igaz, drágábban, mint az állami boltokban, de a vevőknek így is megérte náluk vásárolni. A butik különlegesnek számító divatcikkeket árusító kiskereskedelmi bolt volt a szocialista időszakban. A maszek kiskereskedelem bástyája, ahol menőnek számított vásárolni. Szemben a konfekcióiparral, egyedi termékeket és nem tucatárukat árusítottak. Mai cikkünkben a szocialista gazdaság ezen két különutas résztvevőjét járjuk körül.

A maszek zöldséges

"A dinnyelétől ragadós százasokból összeszedett vagyon lehetővé tett egy morzsányi luxust."

– olvashatjuk egy retroblogon. A maszek a szocialista időszakban kiváltságosnak számított, nem az államnak dolgozott, hanem a maga ura volt, magán kiskereskedőként. Kevés szakmában engedélyezték ezt: cipész, zöldséges, trafikos kapott leginkább lehetőséget magán kereskedelmi tevékenység végzésére. A maszek zöldséges áruja, bár drágább volt az államinál, sokkal szebb és jobb minőségű volt, részben ez tette lehetővé meggazdagodásukat. A maszek zöldségesek a termelőktől vásárolták fel az árut, majd azt adták el. Az árrés képezte a meggazdagodás alapját.

"Az árak — mindenki számára egyformák. A maszek zöldségesnek éppen úgy negyvennyolc forintba kerül egy kiló eper, mint a háziasszonyoknak. Természetesen a kiskereskedő már annyiért árulja a saját boltjában, amennyiért el tudja adni..."

(Forrás: Népszava, 1987. június 16. 16.)

A hartai Lenin MGTSZ tej- és zöldségboltja, no meg borozója, 1975. (Jáki László/Fortepan)

A maszek zöldségesek világa egy mini kapitalizmusnak számított a szocializmusban: a piacgazdaság törvényei működtek számukra. Aki nagyobb haszonra tett szert az értékesítés közben, többletjövedelme lett.

Maszek zöldséges — csak ez a két bűvszó lebeg előtte. Ki tudja, miket képzel mögé. Azt hiszem, mind a ketten sejtjük. Minimum egy villát Pasaréten, nyaralót a Balatonon, ezüstszürke dízel-Mercit, távol-keleti körutazást… Szó se róla: akad dúsgazdag ember a szakmában, nem is egy.

(Forrás: Új Tükör, 1983. október 23. 8.)

Muszbek Mihály, a Skála Coop vezérigazgató-helyettese szerint a maszek zöldséges titka az volt, hogy igazi gazdaként, rugalmasan alakítja az árakat és udvariasan kínál. Az állami boltok alkalmazottait ezzel szemben nem motiválta semmi az értékesítés sikerében. Egy zöldségesbolti alkalmazott 8000 Ft-ot keresett havonta. (Forrás: Reform, 1988. december 23. 6.) A Ludas Matyi cikkében is az érdekeltséget emelte ki, a maszek zöldséges még a felújítással is gyorsabban végzett, mint az állami bolt, hogy csak kevés időre kelljen bezárnia:

"Egyszer (...) utánajártam, hogy a maszek zöldséges bolt miért nincs sohasem zárva festés, tatarozás miatt, (és) miért van hetekig zárva az állami zöldség- és gyümölcsüzlet, amikor tatarozzák? Arra az egyszerű eredményre jutottam, hogy a maszek zöldséges egyetlen éjszaka kimeszeli a helyiséget, felsúrolja a padlót, lemossa a pultot. (...) Ehhez felvesz néhány hozzáértő szakmunkást, akik (...) rohammunkában elvégzik a tatarozást."

(Forrás: Reform, 1988. december 23. 6.)

A maszek zöldségeseknél kaphatóak voltak olyan termékek is, amelyek az állami boltban nem. Árkus József egy ezzel kapcsolatos párbeszédet írt le tárcájában:

"Bemegy egy vevő a maszek zöldségeshez, és felháborodik, hogy miért kerül tizenkét forintba a sárgabarack, amikor az államiban csak hat forint az ára. A boltos megkérdezi, hogy akkor miért nem ott vesz? Mert ott éppen nincs, mondja a vevő. Mire a maszek: — Ja kérem, ha nekem nem volna barackom, nálam is hat forintba kerülne."

(Forrás: Népszabadság, 1980. augusztus 17. 16.)

Zöldséges az üllői úton, 1975. (Magyar Rendőr/Fortepan)

1982-ben a Jövő Mérnökében egy ironikus cikket közöltek arról, hogy amikor egy házban a felsőbb emeleteken nem volt víz, a maszek zöldséges s butikos felesége megoldotta, hogy náluk legyen és még árusítottak is belőle a lakóknak. A kivagyiság, a találékonyság korabeli paródiáját olvashatjuk:

"Nyolcadik emelet 45. Nickelfingher Arnold, maszek zöldséges.

— Nálunk van víz.

— ? ?

— Kristálytiszta karsztvíz folyik a csapból.

— Ez hogy lehetséges?

— Tudja, itt alattunk 3 ezer méterre jó minőségű ivóvizet találtak. Fúrattam egy kutat és most a ház oldalán egy csövön jön hozzánk a víz.

— Ez nagyon sokba kerülhetett. Mivel foglalkozik a kedves felesége?

— Butikos.

— És mit szóltak ehhez a lakótársak?

— Itt az emeleten a szomszédoknak kimérjük a vizet. Tíz forint egy vödör. Nagyon örülnek neki."

(Forrás: Jövő Mérnöke, 1982. szeptember 24. 6.)

Zöldségesbolt a Váci út és a Forgách utca sarkán 1976-ban (Urbán Tamás/FORTEPAN)

1983-ban a maszek zöldséges előnyeit ecsetelte a Népszabadság:

"Magam akkor is úgy vélem: messze vagyunk még attól, hogy mindenki egyaránt vehet a bőség kosarából, ahogy a magyar költő álmodta, vagy a mindenki szükségletei szerint elv gyakorlati megvalósulásától, amit tudományos világnézetünk megalapítója az emberiség történelme legfejlettebb társadalmának ismérvei között sorol fel. Egyelőre elég, ha az ember valahol lakása közelében belenyúlhat a zöldségeskosárba, s nem kell messziről cipelnie magával mondjuk a burgonyát, ami olcsó népélelmezési cikk. Hogy a maszeknál drágább, mint az államiban? Istenem, ha másképpen nem megy, legyen úgy. Mit érek vele, ha olcsóbb másutt a krumpli, csak éppen nem vagy nagyon bonyolultan jutok hozzá?"

(Forrás: Népszabadság, 1983. június 15. 4.)

1983-ban Komár László énekes a maszek zöldséges lányát tartotta a legszebbnek:

"Ma már nem foglalkozom világsztárokkal. Megelégszem a közvetlen környezetemmel is. Pillanatnyilag a sarki maszek zöldséges lánya a legszebb nő számomra. A hozománya sem megvetendő, de már nős vagyok!

(Forrás: Ifjúsági Magazin, 1983. 11. 18.)

A Népszabadság újságírója azonban 1987-ben már nem volt elégedett a maszek zöldségesekkel – ami nem csoda, mivel nem a szocialista gazdaságnak termeltek hasznot, hanem saját maguknak:

"Hogy a maszek zöldséges árai magasabbak — bár árui szebbek —, mint az állami vagy a szövetkezeti üzletekéi, azon már nem csodálkozom. De azon igen, hogy a maszek zöldséges egy hajszálnyival sem kedvesebb a vevőihez, mint az állami elárusító. Még inkább azon, hogy pontosan ugyanolyan fejszámoló bűvésznek mutatja magát, mint alkalmazott kollégái: rádobja a mérlegre a drága primőrt, még meg sem áll a mérleg nyelve, ő már közli is megfellebbezhetetlen ítéletként a félelmetes sebességgel kiszámított, vagy inkább kinyilatkoztatott végösszeget.

(Forrás: Népszabadság, 1987. július 9. 4.)

Az Új Tükörben arról írtak, hogy a diákok szerint felmerült: érdemes-e tanulni, mivel zöldségesként iskolai tudás nélkül is meg lehet gazdagodni: az olyan sokszor és fennen hangoztatott primitív diákvélemények, hogy a maszek zöldséges egyetlen József Attila-sor ismerete nélkül is megkeresi a maga hatvanezer forintját. (Forrás: Új Tükör, 1986. október 26. 45.) 1988-ban az Új Tükör azért kritizálta a meggazdagodott zöldségeseket, mert nem adakoztak jótékony célokra:

"A mai magyar zöldségmilliomosok még nem alapítottak képtárat, nem tettek alapítványt a vakok javára, sem a kezdő zöldségesek megsegítésére. Ülnek a pénzükön, jobb jövőre várva. Vagy gyorsan, iszonyú sebességgel „felélik”."

(Forrás: Új Tükör, 1988. január 31. 8.)

Zöldséges az óbudai Föld utcában a Szőlő és Solymár utca között 1973-ban (Urbán Tamás/FORTEPAN)

A maszek zöldségesek meggazdagodása tehát egy egészen sajátos szocialista jelenség volt. Kellett hozzá az, hogy az állami boltokban kapható áruknál jobb minőségű termékeik legyenek, leleményesen felvásárolják a termelőktől az árut. Az áru eladásában, mivel saját zsebre dolgoztak, érdekeltek voltak. A hirtelen meggazdagodásnak az 1980-as években az állam már nem tudott, nem mert gátat szabni, így irigyeiknek csak vitriolos újságcikkekre futotta.

A butik

A butik szó eredeti jelentése egyébként kis bódé, elárusítóhely és csapszék volt. (Forrás: Hexendorf Edit: Jelentésfejlődés és nyelvművelés. Magyar Nyelvőr. 1973. 151.) A butik fogalmát így definiálta 1971-ben a Magyar Ifjúság:

"A butik tulajdonképpen apró kis női divatüzlet, ahol a legújabb divatos holmik napok alatt árusításra kerülnek, ahol a bizsutól az estélyi ruháig, a bőrmellénytől a divatbohóságig mindent árusítanak. Londonban, Párizsban, Stockholmban vannak utcasarkok, amelyek csupa ilyen kis apró „divatböngészdéből” állnak, mégis egyetlen üzletben sincs egyforma holmi."

(Forrás: Magyar Ifjúság, 1971. december 10. 27.)

A butik szó változatairól 1974-ben értekezett a Népszava újságírója:

"Nem tudom, mikor kezdődött Budapesten a „butik”-járvány. Először csak magánüzletek cégtábláján figyelhettük meg a tüneteket, mégpedig azonnal többféle változatban Volt — és van —, ahol csak amúgy „magyarosan” Butik, másutt a nyugati műveltség hatására már Boutique, és akad félművelt változat is: Boutik."

(Forrás: Népszava, 1974. március 15. 5.)

Annak ellenére, hogy 1973-ban maga a belkereskedelmi miniszter próbát gátat szabni a kifejezés terjedésének, az elnevezés népszerű lett. (Forrás: Új Tükör, 1974. január 22. 17. 5-ös állásfoglalás) 1972-ben riportot közölt az Ifjúsági Magazin arról, miért öltözködnek butikból a tinédzser lányok: Zsuzsa textilgyárban dolgozott, estin járt gimnáziumba: barátnőjével

"Ma éppen gazdag zsákmányt ejtettek egy József körúti butikban: kapucnis kardigánok, lábszárra tekerhető saruk kerülnek elő a szatyrukból. Zsuzsa még egy kötött mellényt is megrendelt 720-ért. — Ezernyolcszáz elment, mert piszok drágák a maszekok — jegyzi meg Zsuzsa. — De megéri. Az ember legalább nem érzi magát uniformisban.

(Forrás: Ifjúsági Magazin, 1972. június 5.)

A cikkben megszólaltattak butikosokat is:

"Mindent kis szériában, hogy egyénien öltözhessenek, ez az elvem — mondja Vámos László divatáru kereskedő a Fürst Sándor utcában. Való igaz, az egyik szoknya zsebén kör van, a másikén szív, és az árak sem túl magasak.(...) Vannak, akik naponta bejárnak figyelni az újdonságokat. Félretetetik, aztán fizetés után jönnek érte — tájékoztat Nagy Sándor Szent István körúti mini-üzletében.” Volt, aki számjegyeket kért a pólójára, olyat, ami a nyugati beat együttes tagok pólóján látott, meglett az is.

(Forrás: Ifjúsági Magazin, 1972. június 5.)

Butik a Kígyó utcában, 1972 (Urbán Tamás/FORTEPAN)

Menő butiknak számított például a híres focista, Bozsik József feleségének trikotázsa a budapesti Kígyó utcában (más Aranycsapat tagoknak is adtak engedélyt butik nyitására). Elek Lenke így emlékezett vissza a Bozsik Trikotázs (kötöde) kínálatára 2016-ban:

"A mára szinte eltűnt népszerűségű kötött pulóverek lelőhelyei fél évszázada és jó darabig a maszek kötödék voltak. Kiváltságnak számított, ha valaki ilyet nyithatott: 6:3 kellett hozzá, vagy kiváló felső elvtársi kapcsolatok, vagy mindkettő. A Bozsik kötöde ilyen volt, de a Váci utcai Gerti – kapualjban lévő kirakatával – kedveltebb lelőhelynek számított a budapesti fiatalok körében. Pedig mai szemmel nézve nagyon egyszerű, csíkos vagy uni (egyszínű, mintásan kötött), kerek vagy „tviszt” kivágású pulóverek készültek a hangosan zümmögő-kattogó kötőgépeken.

(Forrás: Elek Lenke: 50 év. Budapest, 2016. március, 9.)

A Váci utcai üzletek jelentettek egy darabka nyugatot a korabeli divatvilágban. Itt és a környező utcácskákban voltak megtalálhatóak azok a butikok, amelyeknek nemhogy vadászniuk kellett a vevőket, hanem alig győzték a megrendeléseket. Ilyen volt Bácskay Kitty boltja, a Kitty Lauro is. Kitty tolmácsként dolgozott korábban, ezt cserélte le a butikos hivatásra. Külföldi lapokból vett szabásminták alapján készített egyedi tervezésű ruhákat. Pataki Ági modellnek pedig a Váci utca 10. szám alatt volt üzlete és híre volt a Rotschild butik is. Az Új Tükör 1980-ban egy pályamódosító fogorvosról számolt be, akinek megérte:

"Fogorvos volt, Pesten nem kapott állást, végül valahogy butikot nyitott. Nyolc-tíz éve csak, de már a saját villájukban laknak, a leányfalui telken üdülnek, és a fia, a lányaimnál alig idősebb fia a saját autóján indul a saját lakásába.

(Forrás: Új Tükör, 1980. november 23. 19.)

Kígyó utcai életkép 1972. (Urbán Tamás/FORTEPAN)

1982-ben az Új Tükör arról számolt be, hogy a butikok elterjedése a régi varrónők világának leáldozását jelentette és egy új szakmát is létrehozott: a közvetítőjét.

"Akadt hónap, amikor a VIII.— IX. kerületben egyszerre tizenkét idősebb női szabó jelentette be visszavonulását. Pedig ők még bírták volna erővel. Amit nem bírtak: a megnövekedett terheken túl a konfekció javulását és főképp a butikok kíméletlen konkurenciáját. Néhányan egy ideig úgy védekeztek, hogy megpróbáltak a butikosoknak dolgozni. Lola ismer közülük néhányat. Lola nem butikos, csak afféle közvetítő. Kis piros Polski Fiatján naphosszat a városban szaladgál: ő vásárolja meg az éppen legdivatosabb színű és legolcsóbb anyagokat, ő viszi a varrónőkhöz, a készárut pedig a környék butikjaiba. Lola érző szívű fiatal teremtés. Ám mit számít ez az üzlet kemény realitásaival szemben? — Szegény öreglányok! — biggyeszti sajnálkozón a rúzsban égő, szép ajkait. — Egy-kettőjükkel megpróbálkoztam, mert, ugye, kell a számla, ha ellenőrzik... De hát lassúak, szegénykéim, és folyton fönnakadnak valamin. Hogy vacak az anyag, hogy nagyon gyúródik, hogy nem fognak tartani a varrások... Jaj, drága, mondom, nem egy életre szól az, csak egy nyárra. Sajnos, nem tudnak ők már a mai divattal lépést tartani. Arról nem beszélve, mennyivel drágábbak, mint az a gyeses gyári varrónő, aki fele idő alatt ledarálja nekem az egészet, svarcban (feketén)."

(Forrás: Új Tükör, 1982. június 27. 8.)

A Népszabadság újságírója 1983-ban azon élcelődött, hogy a butikokban csak feliratos pólókat lehetett vásárolni (mivel az volt a menő) és szerinte tisztességtelen haszonra tettek szert a butikosuk:

"Egyszínű, fehér pamuttrikót keresek; olyat, amiről nem az derül ki, hogy én valamelyik amerikai egyetemre járok, netán többek kedvese vagyok — mondtam némi éllel. (...) az árszint harminc-negyven százalékkal is magasabb, mint ahogy azt a reális ár- kalkuláció alapján még elfogadható nyereséggel adniuk kellene. Ráadásul egy-egy gyártó-szállító kisiparos engedélye mögött sok „név nélküli” bedolgozó áll."

(Forrás: Népszabadság, 1983. május 15. 4.)

A cikkben a szerző beszámolt azért a butikok előnyeiről is:

"Budapesten és a vidéki nagyvárosokban gomba módra szaporodó, a főútvonalak mentén a kapualjakat ellepő tenyérnyi vitrinfelületeket is kihasználó Zsazsa, Lizy, Kitty butikok, trikotázsok terjedése mindenképpen jó dolog. Mert igaz ugyan, hogy sokféle bóvlit, ízlésromboló aprócikket is árusítanak itt, de lényegesebb, hogy a blúzok, szoknyák, blézerek, trikók, nadrágok ‘és dzsekik túlnyomó többsége színben, fazonban valóban divatos, keresett. A butikokban a hazai konfekcióipar másfél-két éves „divatkövetése” két- három hónapra csökken. Ráadásul a kis boltokban egy helyütt lehet kapni a ruhához illő övét, táskát, sálat, bizsut s újabban cipőt is. Miniben tehát megvalósult a nők régi álma: a színben, formában harmonizáló divatáru-kínálat."

1985-ben a Szabad Föld újságírója értetlenül szemlélte azt a folyamatot, hogy egyre több butik nyílt:

"Munkahelyem szomszédságában egyre másra szűntek meg az üzletek. Nincs már cipészműhely, ahol időnként lábbelit javíttattam, a szövetkezeti szabóság levette a cégtábláját, a kalapos is bezárt. Helyükön butiküzletek nyíltak. Mintegy 30 méteres körzetben — egy háztömbön belül — három butik; a negyediket pedig a lépcsőház feljárójánál létesítette egy ifjú pár. Virágzó üzlet lehet a butik, ha ennyire szaporodik."

(Forrás: Szabad Föld, 1985. július 6. 8.)

Beszámolt az újságíró az aktuális slágertermékekről is:

"Mindegyik butikban slágercikk a gyűrött blúz; áruk 490—560 forint cipzárral ellátva egy ezresbe kerül. A gyűrött nadrág 650—780, egy vászonoveráll blúzzal pedig 1360 forint. Uralkodó színük a piros, rózsaszín és a sárga."

Sosem elég! Butik butik hátán Orosházán, 1983-ban (Jankó Attila/FORTEPAN)

A butikok korabeli népszerűsége tehát annak volt elsősorban köszönhető, hogy a hiánygazdaságban betöltöttek egy piaci rést: divatos, állami áruházban nem kapható termékeket árusítottak és a vásárlók igényeit minden szempontból kielégítették: ha nyugati termékeket szerettek volna lemásoltatni, azt is elkészítették számukra. Az 1980-as évekre, az állam kontroll lazulásával gombamód szaporodtak a butikok, így különlegességüket is kezdték elveszíteni.

A butikok leáldozásának kezdete a rendszerváltáshoz, a hiánygazdaság megszűnéséhez köthető, és a plázák világa szorította igazán ki ezt az üzlettípust. Ismerek viszont olyan üzletet is, amely minőségi, olasz termékeivel az 1980-as évek óta folyamatosan működik egy kis eldugott utcában a Batthyány tér közelében. Az üzletet az édesanya alapította és leánya viszi tovább.

Ha a tankönyveken kívül is érdekelnek a nem mindennapi történelmi pillanatok, a Napi Történelmi Forrás lesz a legjobb választás.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


MÚLT
A Rovatból
Egy ellopott akkumulátor miatt halt meg 11 gyerek: a pörbölyi tragédia, ami egy egész generációt törölt ki a faluból
1993. február 12-én a vonat 80-nal rohant a pörbölyi iskolabuszba – a mozdonyvezető pontosan tudta, hogy a fénysorompó hetek óta rossz.


„Igazgató bácsi, én most meg fogok halni?” – kérdezte egy alsó tagozatos kisfiú a pörbölyi iskola vezetőjétől a fémroncsok, a szirénák és a kiáltások közepette. A kérdés, amely a Tolnai Népújság tudósítása szerint a tragédia helyszínén hangzott el, egyetlen mondatba sűrítette a felfoghatatlant.

1993. február 12-én, egy fagyos, ködös péntek reggelen Pörböly határában egy pillanat alatt kialudt tizenegy gyermek élete, amikor az őket szállító iskolabusz egy vonattal ütközött. A balesetben a busz sofőrje is életét vesztette, a tragédia tizenkét áldozatot követelt.

Aznap reggel sűrű, párás köd ült a tájra, drámaian lecsökkentve a látótávolságot a nyékipusztai bekötőút vasúti átjárójában. A mentéshez riasztott pécsi helikopter sem tudott leszállni a sűrű pára miatt. A helyszínre érkezőket apokaliptikus kép fogadta: a Gemenc Volán Ikarus busza kettészakadt, hátsó része az árokba csapódott, míg az elejét a Kiskunhalas felől Bátaszék irányába tartó személyvonat mintegy százötven méteren tolta maga előtt a síneken. Az influenzajárvány miatt a buszon a szokásos hatvan helyett aznap csak huszonkilenc gyermek utazott.

A vasúti átjáró fénysorompója a baleset napján nem működött, mert hetekkel korábban, január végén valaki ellopta a berendezés akkumulátorát. A tolvajt sosem találták meg.

A MÁV a vasúti személyzetet írásban figyelmeztette a veszélyre, és a mozdonyvezetők számára kötelezően előírta, hogy a fedezetlen átjáró előtt 15 kilométer/órára csökkentsék a sebességet. A közúton közlekedők számára azonban a sötét jelzőlámpa semmilyen veszélyt nem jelzett a sűrű ködben.

A 7817-es számú személyvonat mozdonyvezetője a kötelező érvényű írásbeli rendelkezés ellenére nem lassított. A vizsgálat később megállapította, hogy a szerelvény közel 80 kilométer/órás sebességgel érkezett az átjáróhoz. A mozdonyvezető ugyan adott hangjelzést, de a fékezésre már nem maradt ideje. Egyik túlélő gyermek visszaemlékezése szerint az utolsó pillanatokban valaki felkiáltott a buszon: „Mi lesz most?! Itt a vonat!”

A tizennyolc sérült gyermeket több környező kórházba szállították, de a helyszínen nem állt rendelkezésre pontos utaslista, ami jelentősen megnehezítette a gyerekek azonosítását és a szülők értesítését. A helyszínen kilenc, a kórházba szállítás után pedig további két gyermek halt bele sérüléseibe. A buszt vezető férfi szintén a kórházban hunyt el.

A tragédiát követő nyomozás a buszvezető és a mozdonyvezető felelősségét is megállapította. Mivel a busz sofőrje elhunyt, csak a mozdonyvezető ellen indult eljárás.

A bíróság első fokon két évre, a Legfelsőbb Bíróság pedig jogerősen három év letöltendő szabadságvesztésre ítélte. A hazai vasúttörténetben ez volt az egyik első olyan eset, amikor vasúti átjáróban történt halálos baleset miatt egy mozdonyvezetőnek börtönbe kellett vonulnia.

A pörbölyi tragédia az egész országot megrendítette. „Kimondhatatlan fájdalom ért minket. Ezt a tragédiát ez a kis falu talán soha sem fogja kiheverni” – nyilatkozta Gayer János, a falu akkori polgármestere. Közadakozásból 18 millió forint gyűlt össze a gyászoló családok megsegítésére és az áldozatok temetésére. A sportvilág is megmozdult: egy székesfehérvári felkészülési torna győztese, a BVSC-Dreher a százezer forintos fődíjat, a döntős Videoton pedig a rendezvény teljes bevételét ajánlotta fel az érintetteknek. Az elhunyt gyermekeknek egységes síremléket állítottak, a baleset helyszínén pedig emlékmű őrzi az emléküket. A tragédia feldolgozására mentálhigiénés csoport is indult, de a közösségben a történtek sokáig tabutémának számítottak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
MÚLT
A Rovatból
Magyar titkosügynök végzett Barta Tamással? Az LGT legendás zenészének rejtélyes halálára máig nem kaptunk magyarázatot
Barta Tamás korai és titokzatos halála a mai napig megrázza a közvéleményt. Mit tudunk biztosan, és mi az, ami máig kérdőjel?


Barta Tamás a magyar rocktörténet egyik kulcsfigurája volt. A gitáros-énekes-zeneszerző a Hungáriában és a Locomotiv GT-ben is játszott.

A halála azonban ma is rejtélyes ügy.

A 33 éves zenészt 1982. február 16-án Los Angelesben holtan találták, és bár két lövés érte a mellkasát, hivatalos eljárás mégis öngyilkosságként zárta le az ügyet.

A zenész, aki „kinőtte” a korszakot

Barta Tamás gyerekként hegedülni tanult, később autodidakta módon lett gitáros, majd a hatvanas–hetvenes évek fordulóján már a magyar beat/rock élvonalában mozgott.

A Hungária korai időszakában, majd 1971-től az LGT-ben játszott; az LGT első három nagylemezén hallható a játéka, és részt vett a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról felvételein is.

Az 1974-es amerikai LGT-turné után nem tért haza,

az Egyesült Államokban maradt, és Los Angelesben telepedett le.

Két lövés, mégis „öngyilkosság”?

A rejtély kulcspontja éppen a két lövés. Több forrás felidézi, hogy Barta holttestét Los Angeles-i otthonában találták meg, és a sebek alapján két lövés is érte. Ennek ellenére a hatóság öngyilkosságként zárta le az esetet, ami a közvélemény számára eleve nehezen hihető.

A két lövés ellentmondása azóta is a legtöbbet idézett érv azok kezében, akik gyilkosságra gyanakodnak.

A legkeményebb állítás: „maffiaügy” egy állambiztonsági jelentésben

A történet 2022-ben kapott ismét szárnyra, amikor több magyar lap beszámolt egy, a Belügyminisztériumhoz köthető III/II-5C alosztály megjelölésű anyagról.

A dokumentum egy Bornemissza fedőnevű ügynök és Lestány Tibor rendőr hadnagy megbeszélésének leirata, amelyre 1982. február 24-én, vagyis Barta halála után alig több mint egy héttel került sor a Budapest Szállóban.

A sajtóban ismertetett tartalom szerint

a jelentés azt sugallja, hogy Barta Tamás halála összefügghetett a Los Angelesben működő magyar alvilági körökkel,

és konkrétan felmerült, hogy

azért „döntöttek a sorsáról”, mert önállósodni akart, és nem kívánt tovább egy adott kör érdekeltségében dolgozni.

"Barta alapvetően a kommunizmus elől menekült, így a sors keserű fintora, hogy a magyar papír-maffia vezetője Simon Csaba - aki korábbi disszidálása előtt Magyarországon is bűnözésből élt - a kommunista kémelhárításnak jelentett az USA-ból. Barta ennek a kémnek a beosztottja volt, az sem zárható ki, hogy lebuktatta - estleg Bartát is be akarta szervezni felsőbb utasításra - és ő adta ki a parancsot a gyilkosságra" - mondta erről annak idején Mester Sándor, a dokumentumfilm producere.

Fontos, hogy ezek nem bírósági ténymegállapítások, hanem egy nyilvánosságra került (pontosabban sajtó által idézett) dokumentum és annak értelmezései. Ettől még súlya van, mert a korábbi “csak legendák keringenek” állapothoz képest konkrét, dátumozott állításokat tesz egy, a korszakból származó irat.

A Barta Tamásról szóló dokumentumfilm talált a nyomra

A jelentésre a beszámolók szerint a Siess haza, vár a mama! című dokumentumfilm készítői bukkantak rá, miközben anyagot gyűjtöttek Barta történetéhez.

A film maga is azt a feszültséget bontja ki, ami Barta életét és halálát övezi: egy kivételes tehetség kikerült a hazai közegből, kint újrakezdte az életét, majd tragédia vetett véget az életének.

Miért maradt rejtély?

A Barta-ügy sajnos azért „tökéletes” összeesküvés-történet alapanyag, mert több kérdést is felvet, amire senki nem adott még eddig kimerítő magyarázatot.

Ellentmondó a hivatalos narratíva, kevés a nyilvános, elsődleges amerikai irat, a közbeszéd többnyire magyar sajtóra és ismeretterjesztő feldolgozásokra támaszkodik.

Későn kerültek elő a magyar dokumentumok is; a 2022-ben tárgyalt jelentés új keretet adott a kérdéseknek, de nem oldotta meg az ügyet és nem kaptunk válaszokat.

Bár halálának rejtélye rendre elviszi a fókuszt Barta Tamás művészi jelentőségéről, tehetsége önmagában is elég lenne a köré épült kultuszhoz.

Hangszeres játéka és zenei gondolkodása a magyar progresszív rock egyik csúcsteljesítménye, és a hetvenes évek több meghatározó felvételén is „ott hagyta a keze nyomát”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
Natascha Kampusch-é lett a ház, ahol 3096 napig fogva tartották: a strasshofi pince titkai 20 év után
A nő nem adta el a házat, hanem mementóként kezeli, hogy ne válhasson "horror-múzeummá".


„Ott álltam a kertkapunál, megszédültem… rájöttem, mennyire gyenge vagyok.” Ezekkel a szavakkal írta le Natascha Kampusch a szabadság első pillanatát, miután 2006. augusztus 23-án kisétált a fogságból, amely tízéves kora óta tartott.

A menekülés napján a tizennyolc éves lány egy új világba lépett ki, miközben a régi összeomlott: elrablója, a híradástechnikai műszerész Wolfgang Priklopil még aznap egy bécsi vonat elé vetette magát.

A történet, amely 1998. március 2-án egy bécsi utcán kezdődött, amikor a tízéves Kampuscht iskolába menet egy fehér furgonba tuszkolták, 3096 nappal később egy új, a nyilvánosság előtt zajló fejezetbe lépett, amelyben a fiatal nő tudatosan vette vissza az irányítást a saját élete felett.

A fogság tere egy precízen megtervezett és kivitelezett rendszer volt. Priklopil a Strasshof an der Nordbahnban álló háza garázsa alatt egy alig hat négyzetméteres, hangszigetelt, ablak nélküli helyiséget alakított ki. Ebbe a földalatti cellába egy nehéz páncélajtóval lezárt csapóajtón keresztül lehetett lejutni. A fogság első hónapjaiban Kampusch egyáltalán nem hagyhatta el ezt a bunkert, később elrablója szoros felügyelet mellett néha felengedte a házba, sőt, ritkán ki is vitte onnan.

A bezártság és az elszigeteltség pszichés terhét a lány saját bevallása szerint úgy próbálta enyhíteni, hogy belső rutinokat alakított ki.

Az első interjúk egyikében elmondta, hogy a klausztrofóbiás rohamok idején vízzel teli palackokat dobált a falhoz, csak hogy érezze, még nem őrült meg. Ebből a zárt rendszerből egyetlen hiba vezetett ki: egy telefonhívás. A szökés napján Kampusch a ház előtt álló autót porszívózta, amikor Priklopilt megzavarta egy bejövő hívás. A férfi pár méterrel arrébb lépett, hogy jobban hallja a vonal túlsó végét, és ez a pillanatnyi figyelmetlenség elég volt. Kampusch eldobta a porszívócsövet, kifutott a nyitott kertkapun, átrohant a szomszédos telkeken, és egy közeli ház lakójától kért segítséget.

A menekülés hírére azonnal rárobbant a világsajtó az osztrák kisvárosra. A történet minden eleme megfelelt egy thriller forgatókönyvének, a média pedig azonnal megkezdte a licitháborút az exkluzív jogokért. Kampusch és tanácsadói stábja azonban a káosz helyett a kontrollált kommunikációt választotta.

Az első, mindent eldöntő televíziós interjút 2006. szeptember 6-án az osztrák közszolgálati televízió, az ORF készítette el. Az adás rekordnézettséget hozott Ausztriában, a nemzetközi értékesítési jogokat pedig szintén az ORF kezelte. A bevételt nem a túlélő kapta meg közvetlenül, hanem egy általa létrehozott alapítványba irányították, amely más áldozatokat segít.

A jogokat több mint száz ország televíziós társasága vette meg, a megkeresések áradatáról pedig Kampusch médiatanácsadója, Dieter Ecker annyit mondott: „Az egyetlen, aki nem jelentkezett, Steven Spielberg.”

A hatalmas érdeklődés azonban egyfajta második fogságot is jelentett, a sajtó folyamatos ostromát, amely elől Kampusch már az első napokban menekülni próbált. „Kérem, hagyjanak egy ideig békén” – üzente a nyilvánosságnak egy pszichológusán keresztül felolvasott közleményben.

Miközben a média a túlélés emberi drámájára fókuszált, a háttérben komoly jogi és politikai vita kezdődött. A közvéleményt leginkább az a kérdés foglalkoztatta, hogy Priklopil valóban egyedül cselekedett-e. Az osztrák ügyészség 2010-ben lezárta a nyomozást ebben az irányban, és hivatalosan is megállapította, hogy nem volt bűntársa. A gyanú árnyéka Priklopil egykori üzlettársára vetült, de a bizonyítékok hiányában a bíróság felmentette a bűnsegédlet vádja alól. A kételyeket azonban ez sem oszlatta el teljesen. 2012-ben egy osztrák parlamenti vizsgálóbizottság elnöke ismét felvetette, hogy nehéz kizárólag egyetlen elkövetőről beszélni, sőt, Priklopil öngyilkosságának körülményeit is vitatták.

A hatósági és közéleti viták közepette Kampusch a saját kezébe vette a története feletti uralmat. 2010-ben megjelent önéletrajzi könyve, a 3096 nap, amely nem pusztán egy memoár, hanem egy tudatos kísérlet a saját értelmezési keretének megalkotására. Három évvel később, 2013-ban a könyvből nemzetközi filmadaptáció is készült a neves német producer, Bernd Eichinger egyik utolsó forgatókönyve alapján, Sherry Hormann rendezésében.

Kampusch a médiában is kipróbálta magát: 2008-ban a PULS 4 osztrák kereskedelmi csatornán saját interjúsorozatot indított „Natascha Kampusch trifft…” (Natascha Kampusch találkozik…) címmel, amelynek első vendége a Forma–1-es legenda, Niki Lauda volt.

A múlt fizikai lenyomata, a strasshofi ház, amely a fogság helyszíne volt, jogilag szintén Kampusch tulajdonába került. A nő sosem akarta, hogy az épületből „horror-múzeum” legyen, de eladni sem kívánta. Időről időre ma is visszatér, hogy ellenőrizze az állapotát, számára az épület egyszerre „átok és áldás”, egy mementó, amely elválaszthatatlan az életétől. A Priklopilhoz fűződő viszonya a mai napig a történet egyik legösszetettebb eleme.

„Teljesen tisztában voltam vele, hogy a szökésem az ő halálos ítéletét is jelenti, mert mindig az öngyilkossággal fenyegetőzött” – mondta az ORF-nek adott első nagyinterjújában. Évekkel később pedig egy nyilatkozatában arról beszélt, hogy bizonyos értelemben gyászolja elrablóját, hiszen a maga torz módján ő is az élete része volt.

Forrás


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
A fiatalon elhunyt Kesjár Csaba megérezte a versenypályán a közelgő tragédiát
64 éve született a magyar autóversenyző. Párja a tragédia után azt nyilatkozta, hogy a többi résztvevő Csaba halála után nem akart versenyezni, mindenki a szerette. A futamot le is fújták.


Annak idején, az 1980-as években egy egész korszak ígéretét hordozta Kesjár Csaba a magyar autósportban.

Tehetséges volt, ambíciózus, és oda kellett rá figyelni.

1962. február 9-én született, és csak huszonhat év adatott neki – mégis megmaradt több generáció emlékezetében.

A nyolcvanas években sokan nevezték őt „a reménység hercegének”. Nem véletlenül: egy évvel az első magyarországi Forma–1-es futam, az 1986-os Hungaroring-debütálás után már valós forgatókönyv volt, hogy magyar versenyző állhat rajthoz a királykategóriában. És abban az időben ez nem csupán álom volt, mert az ajtó már kinyílt.

A versenysport családi örökség volt

Kevesen tudják, hogy Kesjár Csaba szenvedélye a családi hagyományokból táplálkozott. Édesapja és nagyapja is versenyzett, vagyis a mozgás, a gépek világa, a pályák ritmusa ott volt a levegőben. Ő viszont nem csak vezetni tudott, hanem értette is, mitől él egy technika.

Talán ezért is beszéltek róla úgy a kortársak, mint aki nem pusztán gyors, hanem rendszerszinten gondolkodik, ami az autósportban aranyat ér.

Mérnöki fej, versenyzői szív

A történet gokarttal indult: 1977 és 1981 között gokartozott, és már itt kiderült, hogy tehetséges. A nemzetközi licencű kategóriában 1980-ban és 1981-ben magyar bajnoki címet szerzett – kétszer egymás után, ami a legjobb bizonyíték arra, hogy nem egyszeri, véletlen sikerről volt szó.

1982-ben már autóversenyzői igazolvánnyal folytatta, és onnantól az események szinte sűrűsödnek. Közben a Budapesti Műszaki Egyetemen gépészmérnöki oklevelet szerzett.

Formula Easter: 1982, 1983, 1984, 1985 – négyszeres magyar bajnok. 1985: abszolút magyar bajnok. 1986: hegyi bajnok.

Formula Ford: 1986-ban osztrák bajnok, ami különösen fontos állomás volt. Ebből már lehetett sejteni, hogy a nemzetközi mezőnyben is megállja a helyét a magyar versenyző.

1987-től 1988-ig a német Forma–3 bajnokságban versenyzett. 1987-ben a 9. helyen végzett, ami ebben a mezőnyben komoly teljesítmény, főleg úgy, hogy ő volt az, aki nem „készen” érkezett.

Kesjár Csaba lett volna az első magyar versenyző, aki Forma–1-ben szerepelhet

Az 1987-es Magyar Nagydíj hétvégéjén tesztelhette a Zakspeed csapat autóját, így ő lett az első magyar, aki F1-es autót vezetett. Egyetlen teszt is elég ahhoz, hogy egy ország sporttörténeti pillanatként emlékezzen rá.

Majd 1988. június 24-én a nürnbergi Norisringen történt meg az, amit egyetlen versenyző családja sem akar átélni: Kesjár Csaba az edzésen halálos balesetet szenvedett.

A magyar versenyző mintha megérezte volna végzetet

- erről Harle Tamás írt a Kesjár Csaba 60 – A teljes történet című könyvében. A kötetben a szerző felidézi, hogy

24 órával a tragédia előtt Kesjár Csaba a csapattársával bejárta a pályát, és a hírhedt kanyarban meg is állt.

A beszélgetés lényege – röviden – az volt, hogy ha hibázik, nagy baj lehet.

"A halálkanyarban - amelynél később az életét veszítette - megállította a tűzpiros Hondát és azt mondta társának, hogy ha eltéveszti a kanyart, akkor beleszáll a tóba"

-írja Harle Tamás.

"Csapattársa azt felelte, ha elvéti a kanyart, akkor ott a szalagkorlát, ami megfogja. Döbbenet, de 24 órával később éppen ez a korlát okozta Csaba halálát."

Azon a bizonyos napon a fiatal autóversenyző a piros–fehér–zöld festésű Dallarával féknyomok nélkül, nagy sebességgel csapódott a gumifalnak, majd az autó át is szakította a szalagkorlátot, és csak a fák alatt állt meg.

Nem tudott fékezni.

A korabeli beszámolók szerint édesapja épp a helyszínre tartott, de késett. Az edzésre már nem ért oda, a futamot akarta látni. A hírt – hogy a fia meghalt – a csapat magyar szerelője, Nagy Péter közölte vele.

Harle Tamás a Forbes-nak 2022-ben azt mondta, hogy alapvetően a Norisring pár évvel korábbi átépítése és az akkoriban lazább biztonsági szabályok miatt nem élte túl Kesjár az ütközést.

A lazán összerakott gumifal azonnal szétrebbent, és Kesjár autója lyukat fúrt a szalagkorlát két íve közé, amelynek felső része halálos ütést mért a fejére.

A mai előírások mellett, a pilóták fejét védő úgynevezett „glória” miatt nagy valószínűséggel túlélne egy ilyen balesetet.

Werner Imola, Kesjár Csaba párja a tragédia után azt nyilatkozta, hogy a többi versenyző Csaba halála után nem akart versenyezni, mindenki a szerette. A versenyt le is fújták.

Kesjár Csaba neve az 1980-as években azt jelentette, hogy Magyarországnak lehet saját F1-es versenyzője. Sajnos nem így lett.

De amit elért, az örökre beírta őt a magyar autósport történetébe.


Link másolása
KÖVESS MINKET: