BUDAPEST
A Rovatból

Fáraók egy budapesti bérházban

Nem tudni, milyen indíttatásból kerültek a ház ablakaira fáraó-motívumok, de ott figyelnek több mint egy évszázada a folyosókon.
A DRKUKTART blog cikke - szmo.hu
2016. november 07.



Éppen a Szent István körút 5. szám alatti házban bámészkodtunk, mikor egy kedves hölgy átinvitált bennünket a Falk Miksa utca 13. szám alatti épületbe, mondván, az csodálatosabb ennél is. Jó-jó, gondoltuk, a szépség nyilván relatív, s habár az éhséggel dacoltunk, mégis ismeretlenül is felcsigázott a tény, hogy egy újabb házba nyerhetünk bebocsátást.

A Budapest V. kerületében a Falk Miksa utca 13. szám alatt (második cím: Balaton utca 8.) álló szecessziós lakóépületet Fodor Gyula (1872-1942) építész tervezte - amint azt a bejárat melletti jobb oldali szoborcsoport talapzata is hirdeti - 1909-ben és valószínűleg Balla Henrik építette. Fodor Gyula "Műegyetemi tanulmányait Bécsben(?) végezte. Önállóan dolgozott, 1905-től nagyszámú budapesti bérházat tervezett. Pályázatokon nem vett részt, közvetlen megbízások alapján végzett munkája kötötte le. Az Atlantica Tengerhajózási Társaság építésze volt: ipari létesítmények tervezésé¬vel is foglalkozott. Gazdagon díszített épületeinek szobrászati munkáit – az esetek többségében – Ney Simon készítette." (Forrás itt.)

bp_faraok-1bp_faraok-3bp_faraok-4bp_faraok-5

A szobrászati munkákat illető együttműködés terén a kivételek oldalát erősíti a Falk Miksa utcai lakóház, hiszen ebben az esetben az épület szobrait - így többek között a Falk Miksa utcai bejáratot két oldalról vigyázó szoborcsoportokat - Lányi Dezső és Vass Viktor szobrászok készítették.(Forrás itt, bár az építész nevét csúnyán elírták.) Ez utóbbi szoborcsoportokon egy fiatalabb és egy idősebb férfi támasztja a köztük magasodó kőtömböt. Az épület Budapest építészeti örökségének részeként fővárosi helyi védettséget élvez.

Az épületnek helyet adó Falk Miksa utca névadója a "magyar újságírás úttörője volt egy német nyelvű lap főszerkesztőjeként, a „Deák-párt” tolla, Széchenyi István utolsó éveinek krónikása, Erzsébet királynő, vagyis Sissy magyartanára" volt, aki (...) "nem rokona Columbo hadnagynak, vagyis Peter Falknak, azon túl legalábbis nem, hogy mindketten zsidók voltak. De az, hogy a városi legenda megszületett, bizonyítja, hogy Falk Miksa emléke eleven. Columbo hadnagy zsánerszobra a Falk Miksa utca elején emléket is állított ennek a városi legendának. Az utcát a létező szocializmus Néphadsereg utcává keresztelte át, de a lakosság nem hagyta magát, NépMiksa utcaként emlegette a Parlamenthez kifutó közteret egészen addig, amíg Falkot vissza nem helyezték a rendszerváltás után örökébe". (Forrás itt.)drkuktart_falkmiksautca13budapest03.jpg

A szecesszió arra törekszik, hogy a történeti múlttól elszakadva új, a modern élet lendületét híven kifejező formákat teremtsen, s szabadon áramló formáihoz a növényvilág stilizált motívumait veszi alapul. Kivonulás, elszakadás (secedo, secedere latin: kivonulni), az Osztrák–Magyar Monarchiában Olbrich bécsi épületéről kapja nevét. Elege van a historizmusból, a történelmi stílusok felújított változataiból, a neobarokkból, az emlékműszobrászatból, a sematikussá vált, bábokat mozgató szimpadiasságból, a hivatalos igényeket kielégítő reprezentatív akadémizmusból. (...) A szecesszió lényege főleg a vonalasan kígyózó ornamentika túlburjánzása az ábrázolás rovására, a hallatlan mérvű stilizálás, a homogén, dekoratív színfelületek szinte kizárólagos alkalmazása. Kerülte a szögben törő, egyenes vonalakat. A geometriai forma szabályossága helyett a természetes növekedés élményét keltő, szabadon áramló formákat kedvelte. (...) Hitt abban, hogy az egyéniség teljes értékű kifejtésére lehetőséget nyújtó kézműves munka öröme, az alkotó tevékenységben nyert kielégültség a társadalom bajait is orvosolni tudja. (...) Az építészetben a szecesszió legfőbb érdeme, hogy megszabadította a tervezést a történeti formák s az eklektika idején akadémikussá merevült szabályok kötöttségeitől. (Forrás itt.)

A kapun belépve annak narancsos-babérkoszorús üvegablakai, a lépcsőház díszítettsége, domborművei és egyéb motívumai egyértelműen a szecesszió irányába billentik a mérleget, ugyanakkor a főlépcső korlátja és a főlépcsőt emeletenként végigkísérő üvegablakok - szerintem fáraós - üvegablakai hordoznak art decos motívumokat, holott hol vagyunk Tutanhamon sírjának 1922-ben történt felfedezésétől és a két világháború közötti időszaktól, mikor is az art deco igencsak dívott Magyarországon.

Az általam valószínűleg légből kapott egyiptomi jelenlétet mi sem erősíthetné jobban mint az ottjártunkkor az udvari tornácon lebzselő fekete macska, aki nemhogy nem félt tőlünk, de még egy hízelgési rituáléval is megörvendeztetett bennünket.

bp_farao-1bp_farao-2bp_farao-4
bp_farao-5bp_farao-6bp_farao-7bp_farao-8bp_farao-9bp_farao-10

Az épületben háromféle - eredetinek tűnő - burkolatot láttunk. A földszintre került a legimpozánsabb fekete-tört fehér burkolat, a főlépcsőre az emeleteken anyagában egyszínű csempéket fáradt kék mintás bordűr és színben-mintában passzoló elválasztók díszítik, míg az udvart övező nyitott körtornácokat megannyi budapesti épületben visszaköszönő cementlapok fedik.

Körbepillantva az udvari kerengőkön úgy tűnik, hogy a stílusában eltérő ötödik emeletet nem szánta eredetileg oda a tervező (legalábbis lakószintnek biztosan nem). Az valamikor később létesülhetett. A legfelső szinten a főlépcső díszes korlátját az alsóbb emeleteken végigfutó korlátnál légiesebb és kicsit talán egyszerűbb, de fekete korlát váltja fel.

bp_farao-11bp_farao-12bp_farao-14bp_farao-15bp_farao-19bp_farao-20bp_farao-21bp_farao-22

Visszatérve a földszintre kicsit még elméláztunk a lépcsőház díszítettségén. Mint olyan sok más régi épületben, itt is szerepel a helyrajzi számot feltüntető, stílusában az épülettől merőben idegen, legfeljebb az emeleteket jelző ugyancsak ipari fémtáblákkal rokon táblácska a bejárat mellett. Idegen - bár mozdítható - elem a lépcsőházi félhomályban megbúvó kukahad is, ám ami igazán fáj, az a bejárati kaput részben eltakaró hatalmas tábla, ami miatt inkább úgy döntöttem, csak a kapu felső részét örökítem meg kívülről. A tábla mérete a lépcsőházból készített képről sejthető. Meglehetősen otromba kreálmányról van szó.

Gondolatban a stílusában eltérő, rendkívül egyszerű elemekkel operáló legfelső szintre helyezve a hangsúlyt valószínűleg utópikus elképzelés a lakóházak eredeti díszítettségébe, egységes arculatába történő visszaállítás, ám öröm az ürömben, hogy a Falk Miksa utca 13. szám alatti Fodor Gyula ház lépcsőháza, udvara és homlokzata ennek ellenére úgy tűnik meglehetősen jó karban van. Ezúton is ismételten köszönjük a hölgynek, hogy bebocsátott minket a zárt kapu mögé.

Ne feledkezz meg a DRKUKTART blogról sem: ne maradj le az újdonságokról, kövess Facebook-on ITT és Instagram-on ITT, vagy, ha úgy tetszik értesülj a friss bejegyzésekről a Bloglovin segítségével!

Ha tetszett a cikk, ajánld ismerőseidnek is!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


BUDAPEST
A Rovatból
Orbán Viktor első pesti lakásáról is hallhatsz az idei Budapest100-on
Elnökök és polgármesterek egykori lakhelyén jártunk, de rendőrségi fogda és tüdőgondozó is működött az idén megnyíló száz éves házakban.


Az első Budapest100-on több mint 10 évvel ezelőtt vettem részt. A Várnegyed egyik házát látogattam meg, ez volt az első alkalom, hogy megtapasztaltam, milyen érzés belépni egy százéves, addig zárt, csak a lakók által ismert világba. Éppen ezért külön öröm számomra, hogy a Budapest100 idén visszatér gyökereihez, és - 10 tematikus év után - ismét a százéves "szülinapos" házakat ünnepli.

Mi már bejutottunk 4 izgalmas múltú házba, ami benneteket is nyitott kapukkal vár a Budapest100 hétvégéjén május 9–10. között. Mutatjuk, mi vár rád, és eláruljuk azt is, melyik volt Orbán Viktor első budapesti lakása.

A Budapest100 program 2011-ben indult a Blinken OSA Archivum és a KÉK kezdeményezésére, eredetileg az éppen százéves házak ünnepeként.

Az I. világháború alatt és után az építkezések száma csökkent, ezért a fesztivál 2016-tól tematikus évekkel folytatódott, amikről mi is beszámoltunk. A Budapest100 az elmúlt években foglalkozott a zöldfelületek közösségformáló erejével, a későmodern építészet értékeivel, a főváros egyesítése kapcsán 150 éves épületekkel, a Rakparttal, és a Nagykörúttal is.

2026. május 9–10. között immár 16. alkalommal rendezik meg a Budapest100 nyitott házak fesztiválját, ahol idén 1916 és 1926 között épült lakóházakat és intézményeket ünnepli, köztük azokat a „szülinaposokat” is, amelyek az elmúlt években kimaradtak a programból.

Az első világháborút követő lakhatási válság enyhítése érdekében Budapest Székesfőváros lakásépítésekbe kezdett 1925-ben. Ennek eredményeként született meg 1926-ban a Vajda Péter utca 43. a-b impozáns, kislakásos bérháza a 8. kerületi Tisztviselőtelep és a Ganz-negyed határán.

Első lakói fővárosi tisztviselők voltak, a legfelső szinten kialakított műteremlakásokba pedig szobrászok, festők költöztek.

Az épület azzal is büszkélkedhet, hogy négy polgármester is lakott benne, illetve egy jelenleg is a lakója.

A ház önkéntese elmesélte azt is, hogy az épület a mai napig a környék egyik legmenőbb lakóhelyének számít, ahol az összetartó közösség annyira ragaszkodik a helyhez, hogy a lakások gyakran a lakók között, belső cserékkel találnak új gazdára.

Következő állomásunk a Mester utca 33–35. szám volt, amelyet a kislakásépítési program keretében Budapest Székesfőváros építtetett 1926-ban. A komfortos, többségében háromszobás lakások első bérlői tisztviselők és hivatalnokok voltak.

A házat Kismarty-Lechner Jenő tervezte, aki az eklektikus, historizáló épületbe több magyaros motívumot is beemelt: három lépcsőházában szép kovácsoltvas korlátok, liftház és belső udvar teszi karakteressé az épületet.

A ház helyén egykor a Strobentz vegyészeti és festészeti gyár festék- és víztartó medencéi álltak, valamint egy gőzgép, amely innen szivattyúzta a vizet a gyár számára.

Érdekesség, hogy az épület szuterénjének egy részében eredetileg tüdőgondozó működött, rendes váróval, vizsgálóval, laborral és röntgennel – mindez a 20-as évek közepén, amikor Budapesten kiemelkedően magas volt a tüdővészben elhunytak száma.

Voltak viták arról, bölcs dolog-e egy lakóházba beengedni tüdőbeteg embereket. A tüdőgondozó utcafronti bejáratai és az utcára kihelyezett köpőcsészék azonban úgy tűnik, megoldást jelentettek a problémára.

A ház önkéntese megosztotta velünk azt is, hogy

a 4. emelet 48. lakás volt Orbán Viktor első pesti lakása.

Következő helyszínünk a Régi posta utca 7–9. volt, amely 1923–1925 között épült Székely Béla építész tervei alapján. Az eredetileg iroda- és üzletházként funkcionáló épület félköríves kapunyílása egy nyitott belső udvarba vezet, ahol az utcafronton és a földszinten kialakított üzlethelyiségek kaptak helyet.

Ezekben a terekben ma is több nagy múltú vállalkozás működik, köztük a Gomb bolt, a Dán szűcs, valamint a Gallwitz pipa- és sétabotszaküzlet.

Az egykori harmincegynéhány négyzetméteres irodákat időközben lakásokká alakították, melyek megőrizték kis méretüket. A jó lokációval együtt ez is hozzájárul ahhoz, hogy a házban a lakások mintegy 90%-át rövid távra adják ki, így az épület gyakorlatilag egy „élő Airbnb-házként” működik, folyamatosan változó lakóforgalommal.

Sétánkat az Erzsébet téri Al Habtoor Hotelben zártuk, amely egykor az Adria Biztosító Társulat székházaként épült. A tervpályázatot Tőry Emil és Pogány Móric nyerte meg, az épület azonban az első világháború miatt csak öt évvel később, 1918-ra készülhetett el.

Az eredeti elképzelések szerint egy nagyméretű torony is került volna az épületre, ez azonban végül nem valósult meg. Az irodák mellett a földszinten elegáns üzletek működtek, köztük Kraszner Lajos divatszalonja.

A homlokzatot Ligeti Miklós biztosítással kapcsolatos allegorikus szobrai díszítették, például Szent Flórián alakjával, amely a tűzkár-biztosítást szimbolizálja. A második világháború pusztítása után ezeket azonos témájú alkotásokkal pótolták.

A második világháborút követően az épület évtizedekig a Budapesti Rendőr-főkapitányság használta. A földszinten kihallgatóhelyiségeket és fogdákat is kialakítottak.

Az épület az ezredfordulótól luxusszállodaként működik, ahol sok híresség megfordult. Budapesti látogatása során itt szállt meg ifj. George W. Bush is.

A legenda szerint azért esett a választás erre a szállodára, mert ha menekíteni kellett volna az elnököt, akkor az épület sík tetején egy helikopter is le tudott volna szállni.

A május 9–10-én megrendezett Nyitott Házak Hétvégéjének részletes programját a szervezők április 22-én teszik közzé a Budapest100 honlapján. A nyomtatott programfüzetet beszerezheted többek közt a Kortárs Építészeti Központban és a Blinken OSA Archivumban.

A Budapest100 minden programja ingyenes. A regisztrációköteles programokra április 23-tól tudsz jelentkezni, de a legtöbb program regisztráció nélkül látogatható, így bárki csatlakozhat a város legnagyobb születésnapi ünnepéhez.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
BUDAPEST
A Rovatból
Fotókon a felújított Citadella, ahol Álmos anyja kalauzolja végig a látogatókat a magyar történelmen
Vasárnapi nyitották meg a felújított erődöt a Gellért-hegyen. A Citadellában egy ingyenesen bejárható közpark, örökmécses és A Szabadság Bástyája című interaktív kiállítás várja a látogatókat.


Évekig tartó lezárás után vasárnap ismét megnyílt a Gellért-hegy csúcsán álló, teljesen átalakított Citadella. A korábbi, elhanyagolt erőd helyén egy új közösségi tér jött létre ingyenesen bejárható, több mint hatezer négyzetméteres belső parkkal, kávézóval, fagylaltozóval és új kilátóteraszokkal.

Az erődfalakon új átjárókat nyitottak, amelyek összekötik a hegy két oldalát, ezzel a korábban zárt területet valóban átjárhatóvá tették. A felújítás egyik leglátványosabb eleme a kiállítás fogadóterében átívelő, teljes egészében üvegből készült gyalogoshíd, valamint az egykori rondellaudvarban kialakított víztükör, amelynek közepén egy örökláng tiszteleg a magyar történelem hősei előtt. A fejlesztés részeként a teljes területet akadálymentesítették, a parkban és a kiállítótérben is lifteket építettek.

„Ez volt a város leggyűlöltebb épülete, ma a magyar szabadság bástyája”

– mondta Orbán Viktor a megnyitón.

A vasárnapi ünnepség egy többéves folyamat végére tett pontot. A Citadella kiemelt állami beruházásként újult meg, a munka 2021-ben indult. Az átalakítás egyik mérföldköve volt, amikor 2022-ben felvonták a belső udvar közepén álló 36 méteres árbócra az ország legnagyobb, 72 négyzetméteres nemzeti lobogóját.

A vasárnapi átadón Orbán Viktor miniszterelnök is beszédet mondott, amelyben a helyszín szimbolikája mellett egy közelgő energia- és pénzügyi válságra is figyelmeztetett. A kormányfő szerint a Citadella a város leggyűlöltebb épülete volt.

„Ide mindig mások építettek, és leginkább ellenünk. Magát az épületet is a mi elnyomásunkra emelték, hogy onnan a rebellis Pestet ágyútűz alatt tarthassák” – tette hozzá.

A megújult erőd legfőbb attrakciója a nyugati rondellában berendezett, „A Szabadság Bástyája” című interaktív kiállítás. A belépőjeggyel látogatható tárlat a magyar történelem szabadságküzdelmeit mutatja be a honfoglalástól egészen a rendszerváltásig, és felidézi a magyar történelem meghatározó nőalakjait is. A kiállítás narrátora Emese, Álmos vezér anyja, aki a látogatókat végigvezeti a különböző történelmi korszakokon.

A felújítás körül korábban komoly viták is voltak, többen bírálták például a Szabadság-szobor talapzatára helyezett keresztet.

„Aki Budapest megkérdezése nélkül, a szobor alkotójának örökösei ellenére a keresztet a Szabadság-szobor talapzatába erőltette, nem tiszteli, hanem használja ezt a jelképet”

– fogalmazott tavaly Karácsony Gergely főpolgármester.

Ezzel szemben Lánszki Regő országos főépítész szerint a kereszt azt szimbolizálja, hogy „a szabadság nem a semmiből terem, hanem van múltja és van alapja: közös emlékezet, megvívott küzdelmek, megtartó hittel épült nemzeti közösség”.

A Citadella belső parkja és sétányai ingyenesen látogathatók, a kiállításra és a hozzá tartozó kilátóteraszokra viszont belépőt kell váltani.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

BUDAPEST
A Rovatból
Eltűnnek a parkolóautomaták Budapestről, 25 százalékkal drágul a parkolás júliustól
A Fővárosi Közgyűlés döntése alapján július 1-től kivonják a forgalomból a parkolóautomatákat, a díjak pedig egységesen 25 százalékkal nőnek. A városvezetés a lépést a rendkívül magas üzemeltetési költségekkel indokolta, ami egyes kerületekben a bevétel 60-70 százalékát is elviszi.


Július 1-től új korszak kezdődik a budapesti parkolásban: a főváros leszereli az összes parkolóautomatát, ezzel párhuzamosan pedig 25 százalékkal megemeli a várakozási díjakat. Az autósoknak szinte teljesen át kell állniuk a digitális fizetésre, a készpénzes opció csak erősen korlátozott formában marad meg. A változás értelmében júliustól az A zónában 600 forint helyett 800 forintba kerül majd egy óra parkolás munkanapokon 8 és 22 óra között. A B zónában 450-ről 600 forintra emelkedik a díj este 8-ig, míg a C zónában 300-ról 400 forintra, a D zónában pedig 200-ról 300 forintra nő az óránkénti tarifa, mindkét zónában reggel 8 és délután 6 között. A fizetési zónákat jelző táblákat a jelenlegi 250 méter helyett sűrűbben, 75 méterenként helyezik majd ki. A parkolási díjat a különféle ismert mobiltelefonos applikációkon vagy SMS-ben lehet majd kiegyenlíteni. A BudapestGO parkolási funkciójának fejlesztése egyelőre csúszik.

Kiss Ambrus, a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója szerint a pályázatra a rendelkezésre álló keretösszeget jelentősen meghaladó ajánlatok érkeztek, így az egy későbbi fejlesztés része lesz.

Emiatt a korábban tervezett, BudapestGO-n keresztüli fizetéshez vagy BKK-bérlethez kötött 25 százalékos kedvezmény sem lesz elérhető az applikáció elkészültéig. A digitális fizetést némileg olcsóbbá teszi, hogy a kormány március 16-tól eltörölte a mobilparkolás kényelmi díját. A készpénzes fizetés lehetőségét a főváros csak szűkített formában tartaná fenn. A javaslat szerint a kerületi parkolásüzemeltetési irodákban lehetne utólag, 24 órán belül befizetni egy fix, háromórás díjat. Aki ezt a határidőt lekési, már pótdíjat kap. A javaslatot a Klímavédelmi, Közlekedési és Városfejlesztési Bizottság már támogatta, a végső szót a Fővárosi Közgyűlés mondja ki tavaszi ülésén. A városvezetés az automaták kiiktatását a kiugróan magas üzemeltetési költségekkel indokolta – írta a Népszava. Kiss Ambrus a fővároshoz beérkező kerületi beszámolók alapján arról beszélt, hogy a rendszer fenntartása abszurd összegeket emészt fel. „Akad olyan kerület, ahol évi bruttó 100 millióba kerül az üzemeltetés. A parkolóóra ugyanakkor jelentős, de nem egyedüli része a költségeknek. A parkolási kiadások kerületenként nézve átlagosan 60-70 százalékát viszik el a bevételnek” – mondta a főigazgató.

A reformcsomag korábbi vitáiban felmerült a hétvégi díjfizetés bevezetésének ötlete is, ezt a javaslatot azonban a közgyűlés végül nem szavazta meg.

A mostani változásokat további szigorítások követik: 2027. január 1-től megszűnik a zöld rendszámos autók ingyenes parkolása Budapesten.

Ugyanettől a naptól büntetőtarifát vezetnek be a nagy tömegű járművekre: a 2000 kilogrammnál nagyobb saját tömegű személyautóknak kétszeres parkolási díjat kell majd fizetniük.

A fővárosi rendelet minden kerületre kötelező érvényű, így hiába aggódik több önkormányzat a hatályos üzemeltetési szerződéseik felmondása miatt, a jogszabályváltozásra hivatkozva ezek lezárhatók. Tavaly 14 kerületben összesen 3331 parkolóautomata működött, ezek július 1-jétől nem üzemelhetnek tovább.

Via 444.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

BUDAPEST
A Rovatból
Vitézy Dávid bemutatta a Pesti Fonódó terveit, a Nyugati téri felüljárót is elbontanák – Az ötletek máris hatalmas vitát kavartak
Vitézy Dávid bemutatta a Pesti Fonódó villamoshálózat első terveit, amelyek a Deák és a Lehel tér közötti szakaszt építenék át. A fejlesztés átszállásmentes kapcsolatot teremtene többek között Újpest, Angyalföld és a déli vonalak között.


Vitézy Dávid a közösségi oldalán arról írt, hogy elkészültek a Bajcsy-villamos, vagyis a Pesti Fonódó villamoshálózat első tervei. Bejegyzése szerint „hétfőn a szakbizottság elé visszük a Bajcsy-Zsilinszky úti villamosvonal, azaz a Pesti fonódó villamoshálózat koncepcionális terveit, hogy az engedélyezési tervek elkészítéséhez szükséges főbb döntések megszülessenek.”

Állítása szerint nagyon jó döntésnek bizonyult, hogy a Fővárosi Közgyűlés 2024 végén a javaslatukra úgy döntött, a befagyasztott uniós források ellenére saját pénzből megkezdik a tervezést. Úgy véli, „így viszont lehetséges, hogy az új kormány által visszaszerzett uniós pénzekből ez a fejlesztés meg is valósulhasson.”

Vitézy Dávid régóta hisz abban, hogy „forrásokat szerezni leginkább kész, azonnal megvalósítható tervekkel lehet; ennek hiányában legfeljebb elvi vitát lehet folytatni a pénzek elosztásáról, ami általában nem vezet sehova.”

Beszámolója szerint a BKK-nál és a tervezőknél gőzerővel zajlik a munka, és „mindezt sok év semmittevés után, alig néhány hónap alatt értük el”.

A Pesti Fonódó a Deák tér és a Lehel tér közötti hiányzó szakasz megépítésével valósulhat meg, amely szerinte „Angyalföld, Rákosrendező, Újpalota és Újpest térségéből is átszállásmentes belvárosi és budai kapcsolatokat biztosítana”.

Vitézy Dávid elmondása alapján: gyakorlatilag össze tudnának forrasztani egy egységes hálózatba „délről a 47-es és 49-es vonalat, valamint az új Műegyetem rakparti ágról érkező egyik vonalat, - északról a 12-es, a 14-es és a Szegedi úti felüljáró megépülte esetén Rákosrendezőn át az egyik Újpalota (69-es) felől érkező vonalat”.

Azt állítja, a változás hatása a Budai Fonódóéhoz lenne hasonló, ahol „minden vártnál többen használják az összekötött vonalakat, mióta nem sok átszállással lehet csak utazni Budán.” A modellezés szerint az új szakaszon 44-49 ezer napi utassal számolnak, és a fejlesztéssel naponta 2500 órát takarítanának meg a budapestieknek.

„Ez azt jelenti, hogy ez a beruházás kb. 90 évnyi várakozási időt spórol meg az utasoknak évente” – írta.

Vitézy Dávid azt is közölte, hogy Karácsony Gergellyel közösen a következőket javasolják a bizottságnak:

• „a Bajcsy-Zsilinszky úton a villamospálya körül zöldsáv is létesüljön, új fákkal, folytatva a Károly körút 13 évvel ezelőtti átalakítását, a kerékpárosok nem zavarják majd a gyalogosokat tovább a járdán, faltól falig megújul ez a fontos belvárosi főút,

• Nyugati téren tüntessük el a ronda és teljesen felesleges felüljárót, a buszvégállomás és a parkoló helyett zöld köztér létesül, a Váci úton a javaslatunk szerint a villamos szélső vezetésben halad majd a bevásárlóközpont mellett füves vágányon,

• a Lehel téren szűnjön meg az, hogy a templom egy aszfalttenger közepén áll, legyen valódi köztér a piac előtt a villamosvégállomás helyett.”

Bejegyzését azzal zárta, hogy rengeteg munka van még hátra, a látványtervek sem véglegesek, mert „számos részlet a továbbtervezés során kerül majd a helyére, most a koncepcionális irányokat fogjuk eldönteni a hétfői bizottsági ülésen, utána folytatódik a munka tovább”.

A politikus bejegyzéséhez máris rengeteg komment érkezett, és óriási vitát váltott ki. Többen kifogásolják, hogy így kevesebb autó tud majd közlekedni erre, ami szerintük még nagyobb dugót okozhat. Mások szerint felesleges a villamos, mert ezen a vonalon közlekedik a metró is. Ugyanakkor van aki üdvözli az ötletet, hogy több lesz a zöld felület és kényelmesebb lesz a gyalogosoknak, kerékpárosoknak a környék.


Link másolása
KÖVESS MINKET: