BUDAPEST
A Rovatból

Nyugdíjasok, figyelem! Februártól új szabályokkal utazhatnak a BKK járatain – mutatjuk a részleteket!

Februártól komoly változások jönnek a budapesti tömegközlekedésben. A nyugdíjasoknak is új szabályokhoz kell igazodniuk.


Átalakítja a BKK 2025-ben a jegy- és bérletrendszert – derül ki a társaság honlapjáról. Mint írják, kivezetnek egy sor bérlettípust, hogy az utasok igényeihez alkalmazkodjanak.

A nyugdíjasok számára megszűntek a negyedéves és a kedvezményes éves Budapest-bérletek. Mostantól csak havi bérlettel utazhatnak, amelyhez szükség van egy nyugdíjas bérletigazolványra. Ezt a dokumentumot a BKK ügyfélcentrumaiban lehet kiváltani. Az igényléshez igazolványképet és érvényes személyazonosító okmányt kell bemutatni. Az igazolvány tíz évig érvényes.

A 65 év felettiek továbbra is díjmentesen utazhatnak a BKK, a MÁV, a HÉV és a Volánbusz meghatározott járatain.

A 65 év alatti nyugdíjasoknak azonban kizárólag a kedvezményes havi bérlet maradt, amely jelenleg 3300 forintba kerül havonta. Ahogy a Blikk kiemeli, akik távolabbi utazásokra is igénybe veszik a közlekedést, választhatják a Pest- vagy országbérletet is, amelyek ára 945 és 1890 forint.

A változások nemcsak a nyugdíjasokat érintik: a diákoknak is alkalmazkodniuk kell az új szabályokhoz, mivel megszűnnek a félhavi, negyedéves, szemeszterre szóló és kedvezményes éves bérletek. A Budapest csoportos 24 órás jegy sem lesz elérhető, ahogy a kutya- és kerékpárbérletek is kikerülnek a rendszerből.

Ugyanakkor jó hír, hogy érvényes bérlettel mostantól ingyen szállítható kutya és kerékpár a BKK, a MÁV, a HÉV és a Volánbusz járatain.

A MOL Bubi közbringa-szolgáltatásban is jelentős változások jönnek. Az éves bérletet megszüntetik, helyette féléves bérletet vezetnek be 6500 forintért. A havibérlet ára 1500 forintra nő, a percdíj pedig 50 forintra változik. A bankkártya-regisztrációs díjat 100 forintra csökkentik, amit az első bérlés alkalmával jóváírnak. Emellett a BKK három új Bubi-állomást épít 2025-ben, így az év végére összesen 220 kerékpárfelvevő-hely lesz Budapesten.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


BUDAPEST
A Rovatból
Márciustól éjjel is nyitva tart a Világ Legszebb Kávéháza
Az éjszakai étlap inkább italos és hideg ételes kínálatból áll majd. 130 éves a New York Kávéház.


Újabb mérföldkőhöz érkezett a világ legszebb kávéházaként számontartott 130 éves New York Café. Az Erzsébet körúti ikonikus létesítmény (a korábbi teszt után)

március elsejétől éjszakai nyitvatartással és éjszakai kínálattal várja vendégeit: csütörtöktől vasárnapig, éjféltől még több embernek kívánnak lehetőséget adni Budapest ikonikus kávéházának zavartalan élvezetére.

Az éjszakai nyitvatartás lehetőséget ad arra, hogy a vendégek elkerüljék a hosszú várakozást és nyugodt, exkluzív körülmények között élvezzék a kávéház varázsát.

Az ünnepi időszakra eső tesztüzemet a Világ Legszebb Kávéházának 130. évfordulós eseményén jelentették be a létesítmény vezetői, hozzátéve, hogy ha az elképzeléseik pozitív visszajelzést kapnak a közönség részéről, akkor az igényeknek megfelelően márciustól rendszeres lesz az éjszakai nyitvatartás. A próbaidőszak meghozta a feltett kérdésekre a válaszokat: a vendégek nagy örömmel foglalták el a kávéházi asztalokat éjfél után is.

Szabó Csaba, a New York Kávéház általános igazgatója, egyben Eventrend Group partner elmondta: a tapasztalatok szerint az esti aktív programokhoz kapcsolódott a New York éjszakai látogatása, főként csütörtökön, pénteken, szombaton és vasárnap telt meg a kávéház. A vendégek inkább italt fogyasztottak, mint kávét, úgynevezett „falatkás” kísérővel, de a süteményekre is kíváncsiak voltak. Vagyis ennek megfelelően

az éjszakai étlap inkább ital és hideg ételes kínálatból áll majd.

A hangulat elmaradhatatlan része a zene is, most kipróbálták a lounge, chill out hangulatot, de kicsit ritmusosabb zenék is elhangzottak, a közönség ez utóbbira tette le a voksát. Ennek megfelelően az éjszakai nyitvatartás idején bárzongorista szórakoztatja majd a közönséget, gyorsabb ritmusú, élvezetes slágerek előadásával.

A kávéház éjszakai hangulathoz illeszkedő díszvilágítást kap és El Asmodáj, a homlokzaton található fáklyatartó démon életnagyságú figurája is beköltözik, hogy fotók kedvelt résztvevője legyen. Ezen kívül különleges szelfipontokat is kijelölnek, amelyek tökéletes helyszínt biztosítanak az emlékezetes képekhez.

A legendás anekdota szerint a kávéház megnyitásakor Molnár Ferenc úgy kívánta, hogy a hely soha ne zárjon be, ezért a kulcsokat a Dunába vetette. Most, 130 évvel később ez az álom ismét teljesül az éjszakai nyitvatartással. A kávéház tavaly novemberben ünnepelt 130. évfordulójára egy új, különleges minitortával készült: a sárgabarack és csokoládé ízek kombinációjából összeállított alkotást is kérhetik a vendégek.

A New Yorkban naponta 2500-3000 vendéget szolgálnak ki, ez évente 1 millió feletti vendégszámot jelent.

Ez a nem mindennapi kihívás hatalmas szervezettséget kíván. Az Eventrend Group kötelékébe tartozó, a New York Café üzemeltetését végző CER Kft. csapata elkötelezett abban, hogy a legnagyobb professzionalizmussal lássa el ezt a büszkeségre okot adó feladatot.

Az Eventrend Group több mint három évtizednyi tapasztalattal rendelkezik kávéházak, éttermek, szállodák üzemeltetésében, valamint rendezvényszervezésben. A cégcsoporthoz jelenleg 31 projekt tartozik, mely egységekben mintegy 1100 munkavállaló dolgozik. Az Eventrend Grouphoz kötődik mintegy 20 gasztronómiai vállalkozás, többek között a Gundel Étterem, a New York Kávéház, a Centrál Kávéház, a Spoon the boat, a Főőrség Kávéház, a Városliget Café, a Séf Asztala, a Symbol, a Groupama Aréna vagy a Müpa catering szolgáltatása, emellett 24 budapesti rendezvényhelyszínen 79 egyedi rendezvényterem értékesítése is. A cégcsoport nettó árbevétele 2024-ben elérte a 25 milliárd forintot.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
BUDAPEST
Fotók: Mintha csipkével borították volna be a tájat, ilyen a Normafa téli hangulatban
A sétány, mintha egy karácsonyi film megelevenedett képkockája lett volna, az ágak pedig úgy festettek, mintha szorgos kezek kézimunkázták volna rá a díszítést.
Demecs Norbi - szmo.hu
2025. január 22.



Mintha fent lennénk messze, északon vagy éppen egy karácsonyi mesekönyv lapjain - varázslatos téli táj fogadja a kirándulókat a hóval, zúzmarával borított Normafán, mutatjuk friss fotóinkat!

Budapest egyik legkedveltebb szabadidős célpontja a Budai-hegyekben fekvő Normafa, ahol a fiatalabb és idősebb korosztály is talál kedvére való kikapcsolódási lehetőséget. Sokan sétálnak és túráznak is, egyesek nordic walking botokkal érkeznek, mások futnak vagy kerékpároznak. Megint mások piknikeznek, labdáznak vagy fotóznak, de az egész kicsiknek is kiváló célpont, hiszen babakocsival is elérhető, a nagyobb gyermekek számára pedig szuper játszóterek kínálnak élményeket.

Ez a sokak által kedvelt és látogatott budapesti régió most varázslatos téli ruhába bújt: hótakaró és vastag zúzmararéteg borít mindent.

A lebilincselő januári táj nappal is csodálatos, ám mivel a Normafán kifejezetten jó a közvilágítás, így este sem maradt élmények nélkül az, aki kedveli az efféle misztikus hangulatot.

Mi most a hófehér, zúzmarás táj esti szépségéről hoztunk egy képgalériát.

Képgaléria: Normafa téli hangulatban

Mintha valamely fagyos, távoli országban jártunk volna, olyan hatást keltett esti látogatásunk a Normafán. A kirándulóhely közösségi közlekedéssel és autóval egyaránt jól megközelíthető, és mivel a Normafa Síház és a János-hegy között végig van közvilágítás, így akkor is igen látványos, ha leszáll az est - kiváltképp ilyenkor, télvíz idején. A sétány, mintha valamely karácsonyi film megelevenedett képkockája lett volna, az ágak pedig úgy festettek, mintha hosszadalmas, de szorgos, precíz munkával horgolt csipketerítő borítaná őket. Egyszerűen mesebeli látvány volt!

Képgaléria: Ilyen volt a hólepte természet

A csodás környezetre még az esti órákban, 21.00-22.00 óra között is sokan voltak kíváncsiak: a sétálók és fotósok mellett sífutók és szánkózok is kihasználták a téli adottságokat. A Szent Anna-rét hóágyúzott szakasza pedig reflektorfényben biztosította az esti szánkózók vagy síelők/snowboard-osok élményeit - persze azok számára, akiknek felvonó nélkül is kedvük támadt a téli sportok gyakorlásához.

Bár a téli táj lenyűgöző - ezt bizonyítja képgalériánk is - mindig tartsuk szem előtt a téli szabadidős tevékenységek szabályait: felkészültségük, ruházatunk és a fagyos, jeges természetben eltöltött idő esetében is fokozottan figyeljünk az időjárás és a terepviszonyok körülményeire.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

BUDAPEST
Téves riasztás miatt nem járt egy órán át a 2-es metró kedd reggel
Fél nyolc körül érkezett a bejelentés, miszerint füstjelenséget észleltek a 2-es metró Déli pályaudvari állomásán.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. január 21.



Újra a teljes vonalon jár a 2-es metró, írja az MTI a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közlése alapján.

Kedd reggel közölték, hogy meghibásodás miatt a metró a Deák Ferenc tér és a Déli pályaudvar között nem járt,

a kimaradt szakaszon pótlóbusszal lehetett utazni, de a busz nem érintette a Kossuth Lajos tér és a Batthyány tér megállót.

A BKK később tudatta, hogy kedden fél nyolc körül érkezett a bejelentés, miszerint füstjelenséget észleltek a 2-es metró Déli pályaudvari állomásán. Munkatársaik a Katasztrófavédelem szakembereivel átvizsgálták a helyszínt, de tűz nyomát nem találták, így a forgalom a lehető legrövidebb időn belül újraindulhatott.

A vélt tűzeset miatt a metrószerelvények helyett csaknem egy órán át pótló autóbuszok közlekedtek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

BUDAPEST
A Rovatból
Így változik az autós közlekedés a Flórián térnél a felüljáró felújítása miatt
Több ütemben zajlik a felújítás, indulás előtt érdemes tájékozódni a terelésekről. A BKK azt kéri, hogy aki teheti, tömegközlekedéssel utazzon.
Fotó: BKK - szmo.hu
2025. február 11.



Néhány hét múlva indul a Flórián téri felüljárók felújítása, ami hosszú hónapokra jelentős forgalmi változásokat hoz az autóval közlekedők számára.

Az előkészítő munkák február 14-én kezdődnek, de jelentősebb változásokra csak március 1-jétől számíthatnak a járművezetők. A felújítás őszig tartó első ütemében teljesen lezárják a déli hidat, az autós forgalom tehát kizárólag az északi felüljárón haladhat majd, irányonként egy-egy sávon.

Ugyanakkor a Szentendrei út felől az Árpád híd, illetve Pest felé haladóknak új, kétsávos forduló létesül a Pacsirtamező utcában segítségképpen. A Budapesti Közlekedési Központ az alábbiakban összefoglalja a közúti közlekedést érintő tudnivalókat, egyúttal kéri az arra közlekedőket, hogy ha lehetőségük van rá, a közösségi közlekedést vegyék igénybe.

A Flórián téri felüljárók rekonstrukciójának célja, hogy a főváros és az agglomeráció közlekedésében jelentős szerepet betöltő útszakaszt további évtizedekig biztonságosan lehessen használni. A munka forgalomkorlátozásokkal, illetve -változásokkal jár, ezért minden arra közlekedőnek hosszabb menetidőre kell számítania. A BKK beruházóként és közlekedésszervezőként mindent megtesz, hogy a lehető legjobban kiszolgálja az arra közlekedők igényeit, egyúttal biztosítsa a munkavégzéshez szükséges területet.

A felújítást megelőzően, február 10-én, hétfőn burkolatjavítási munkák kezdődtek a felüljárók környezetében. Ezek még nem a hídfelújítás részei, a Budapest Közút által végzett munkák célja, hogy a felüljárók korszerűsítésének kezdetére a csatlakozó útszakaszok megfelelő állapotban legyenek, így biztosítva a lehető legbiztonságosabb és gördülékenyebb közlekedést.

Az autóval közlekedők az alábbi forgalmi változásokra számíthatnak:

• Február 10. és 13. (hétfő és csütörtök) között a Pacsirtamező utcában (a Kiscelli utca és a Vörösvári út közötti szakaszon) javítják a burkolatot, ezért váltakozó sávlezárásra kell számítani. A munkaterület mellett irányonként két forgalmi sáv járható.

• Február 11-én (kedden) az északi felüljárón szalagkorlátot javítanak, ezért a belső sávot reggel 8-tól 14 óráig lezárják.

• Február 13-án és 14-én (csütörtökön és pénteken) az Árpád híd felé vezető felhajtón a két sávból a szélsőt lezárják, a közlekedés a belső sávon haladhat.

• Február 13-án csütörtökön az Árpád híd budai hídfőjénél, a Pest felé vezető oldalon a belső sávot rövid szakaszon lezárják, a forgalom a középső és a szélső sávban haladhat majd.

Az előkészítő munkák február 14-én indulnak – ekkor is lehetnek korlátozások

A felújítási munkák nem tűrnek halasztást, a felüljárók műszaki állapota a legutóbbi korszerűsítésük óta jelentősen romlott: a szennyeződések és a nedvesség megviselték, a szerkezet a pillérek környezetében átázik, emiatt a betonacélok rozsdásak, a betonfelületek tönkremennek.

A kivitelező február 14-én, pénteken átveszi a munkaterületet, majd még aznap hozzálát az előkészítő munkákhoz, amelyek a felüljárók alatti csomópontban és környezetében ideiglenes sávszűkítéssel, csúcsidőn kívül kisebb forgalomkorlátozással, esetleg lezárással járnak.

Az autóval közlekedők az alábbi forgalmi változásokra számíthatnak:

• Február 14-től 21-ig lezárják a Szentendrei úton befelé a belső sávot a Flórián tér előtt a Kórház utcánál. Napközben lezárják a külső sávot a Pacsirtamező utcában kifelé a Flórián tér előtt, valamint a Flórián téren az Árpád híd felé a Pacsirtamező utca után. Lezárják napközben a belső sávot az Árpád híd Flórián téri lehajtójában a Vörösvári út felé, valamint a Pacsirtamező utcába kanyarodó külső sávot.

• Február 21-től 28-ig lezárják a Vörösvári úton befelé a Szentendrei útra balra kanyarodó sávot, valamint mindkét irányban lezárják a belső sávot a Szentendrei úton a Flórián térnél. Az Árpád híd Flórián téri lehajtójában nem lehet visszafordulni. A Szentendrei utat a Pacsirtamező utcai visszafordulón keresztül lehet elérni. Sávlezárás nehezíti a közlekedést az Árpád hídi felhajtón.

A kivitelező öt ütemben végzi el az ideiglenes forgalomtechnika kialakításához kapcsolódó feladatokat. Február 14. és 28. között legfőképp csúcsidőn kívül, 9 és 15, illetve 19 és hajnali 4 óra között dolgozik hétköznapokon és szombatonként. A munkavégzés éppen aktuális helyszínét a közlekedés biztonsága érdekében a kivitelező elkeríti. A BKK kéri az arra közlekedőket, hogy fokozottan figyeljenek, amikor a munkaterület mellett elhaladnak.

Az előkészítő munkák közé tartozik:

• az ideiglenes táblák kihelyezése, a jelzőlámpák áthelyezése és a forgalomterelések burkolatjeleinek felfestése;

• az útszegélyek elbontása és újak építése a sávbővítések miatt;

• az útalap-betonozás és a kötőréteg-aszfaltozás, valamint

• a buszmegálló áthelyezése a Kiscelli utcánál.

Merre lehet haladni autóval március 1-jétől?

A felüljáró-felújítás első üteme két héttel később, március 1-jén, szombat hajnaltól esedékes, amikor a kivitelező lezárja a déli hidat, ahol jelenleg Pest felé tart a gépjárműforgalom.

Az őszig tartó első ütemben az északi hídon haladhat a forgalom, egy-egy sávon biztosítva a Pestre tartók és a Pestről érkezők áthaladását a felüljárón.

A felüljárón Pestre tartó forgalom „visszavezetése” a Szentlélek tér villamosmegálló után, a villamospálya keresztezésével, jelzőlámpás szabályozással történik. A BKK kéri a járművezetőket, forgalomtorlódás esetén ügyeljenek arra, hogy ne ragadjanak a síneken, ne akadályozzák a villamos közlekedését.

A Szentendrei útról az Árpád híd, illetve Pest felé

A Szentendrei úton Pestre közlekedők a Pacsirtamező utcában ideiglenesen kialakított visszafordító segítségével – két sávon – is felhajthatnak az Árpád hídra. A BKK kéri az autósokat, hogy ha már a felüljáró felhajtójánál nehezebb haladást észlelnek, akkor a felüljáró helyett a Flórián téri csomópont után kialakított visszafordítón keresztül hajtsanak fel a hídra.

Elkerülve a felüljárónál várható torlódásokat, Észak-Buda felől érdemes a Megyeri hídon át megközelíteni a belvárost.

A Szentendrei úton érkezőknek fontos információ, hogy a városközpontba tartó buszsávot ideiglenesen meghosszabbítják a Flórián térig.

Az Árpád híd, illetve Pest irányából a Szentendrei útra

A déli felüljáró lezárása miatt Pest felől – Szentendre irányába – egy sávval csökken a közúti kapacitás, és ugyancsak torlódás várható.

Ugyanakkor a Szentendre felé haladók vagy a felüljáró alatti csomóponton keresztül közlekedhetnek, vagy választhatják a Megyeri hidat is az úti céljuk eléréséhez.

A Bécsi út felől a Szentendrei útra

A Bécsi út felől a Flórián térnél megszűnik a közvetlen balra kanyarodási lehetőség a Szentendrei útra, de a Pacsirtamező utcai új, ideiglenes visszafordulón keresztül elérhető lesz.

A forgalomkorlátozások és ideiglenes változások miatt a BKK kéri az arra közlekedőket és az agglomerációból érkezőket (vagy oda tartókat), hogy ha lehetőségük van, a felújítás idején a közösségi közlekedést, azon belül is elsősorban a kötöttpályás járatokat vegyék igénybe, ezzel is csökkentve a környék forgalmi terhelését.

A BKK a felújítás időszakára az 1-es villamos sűrítését tervezi.

A felújításhoz kapcsolódó lezárások és terelések részleteiről a folyamatosan frissülő florianter.hu oldalon lehet tájékozódni, illetve a BKK Info a szokásos csatornáin mindennap megosztja az aktuális tudnivalókat.


Link másolása
KÖVESS MINKET: