BUDAPEST
A Rovatból

Bejártuk az új Millenáris Parkot: szuper ötleteket és pazarló értelmetlenségeket találtunk

Meg rengeteg kíváncsi embert, a hétvégén szinte teltház volt a város legújabb parkjában.


Nagyon vártuk már, hogy megnyíljon a Millenáris Park új része, amit ebből az alkalomból át is kereszteltek Millenáris Széllkapu (igen, így, két l-lel) Parkká. Bár abban egész biztosak vagyunk, hogy a többség számára ugyanúgy marad Millenáris, mint ahogy a Széll Kálmán tér Moszkva.

De aligha a név a lényeg, sokkal inkább az, mi várja az odalátogatókat Budapest legújabb parkjában.

Kezdjük azzal, ami tetszett. És ez a lista nem is rövid. Már maga az ötlet is piros pontot érdemel, hogy ebből a részből nem lett Mammut 3, vagy ahhoz tartozó emeletes garázs, esetleg új luxuslakópark, hanem az volt a cél, hogy a régi parkot bővítsék, és egyfajta szélcsatornaként működjön (innen a trükkös név), megnyitva a légáramlás útját a szennyezett Margit körút felé.

Hogy szélcsatornának mennyire jó az új park, azt nem tudjuk, de optikailag mindenképpen kinyitotta a teret.

Bent állva szépen ellátni egészen a Rózsadombon álló villákig.

Került az új részre egy viszonylag nagy tó is, pótolva a másikat, amiből füves grund lett az eredeti parkban. A tó területe a hivatalos adatok szerint 700 négyzetméter, és vízinövények vannak benne. Halakat viszont egyelőre nem láttunk.

A tó köré rengeteg szuper padot állítottak.  Padokból és más ülőfelületekből feljebb is bőven van.

Ezeken nagyon kényelmesen ejtőzhetnek azok, akiknek nincs kedvük a fűbe ülni vagy feküdni. Akik viszont mégis a pázsitot választanák, azokat enyhén lejtős dombocskák garmadája várja. Valószínűleg ez az egyik legjobb dolog, amit itt csinálni lehet, ledőlni a fűre, bámészkodni, olvasgatni, beszélgetni.

Nagyon tetszettek nekünk a játszóterek is. A gyereknek az új Millenáris igazi kalandpark, rengeteg különböző mászókával, bújócskára vagy épp ugrálásra alkalmas térrel.

A növényekre sem lehet panasz. Nagyon sokféle virágot és fát ültettek,

például egy egész cseresznyefa-ligetet, máris izgatottan várjuk a virágzást.

Bekerült egy szökőkút is, ami a gyerekek másik kedvenc pontja. A nyári napsütésben le-fel rohangásztak a felcsapó vízsugarak között. És ha már szökőkút, a bejárathoz egy vízesést építettek, amiben különböző szövegek és képek tűnnek fel, pontosabban rajzolódnak ki a lehulló vízsugárban, ami nagyon látványos és ötletes.

És mi az, ami nem tetszett?

A park legdrágább és legfeleslegesebbnek tűnő elemei. Először is a "panorámaliftekkel felszerelt függőkert." Ez az egész park legszembetűnőbb része, egy óriási acélváz, amit futónövényekkel terítettek be. Annyi előnye kétségtelenül van, hogy eltakarja a Mammut nem éppen dekoratív oldalát, de ezt pár év múlva valószínűleg azok a fák is megteszik, amiket a parkon kívül, közvetlenül az épület mellett ültettek el.

Ezen túl viszont nehéz rájönni, mi értelme van az acélmonstrumnak, aminek a tetejére sok-sok fordulónyi lépcső visz fel.

Persze mint mindenki, mi is rögtön nekivágtunk a lépcsőzésnek, azt várva, hogy majd odafent látványos dolgok várnak. De a folyosón körbe csak a futónövények zöld leveleit láttuk, meg az acélkerítést ott, ahol még nem nőtte be a zöld. Odafent pedig egy Margit körútra néző kilátópontot találtunk.

Apró szépséghiba, hogy a szomszédos Mammut tetején lévő romkocsmából ezerszer jobb a kilátás, mert az eleve magasabban van. Érthetetlen, hogy ha már ez volt a koncepció, miért nem húztak rá még néhány emeletet, és építettek egy igazi kilátót, ami méltó párja lehetett volna a Postapalotában nemsokára látogathatóvá váló toronynak.

Ehelyett azok, akik felmennek, már fordulhatnak is vissza. Esetleg dönthetnek úgy, hogy a minden bizonnyal szintén nem olcsó liftek valamelyikét használják a lejutáshoz.

A másik érthetetlen dolog az aluljáró, ahol az autók járnak a két parkrész közt, a Fény utcában. Ez  lehetetlenné teszi, hogy dombmászás vagy állványmászás nélkül átjussunk a park új részéből a régibe.

Ahol ugyanis átjuthatnánk, ott még nem kezdődik el. A felette átnyúló "függőkertről" lenézve pedig igazán kiábrándító képet nyújtanak a pöfékelő kocsik a park közepén.

Nem tudni, hogy akkor, amikor Budapesten is végre kezd terjedni a forgalomcsillapítás ötlete, miért gondolták valakik, hogy jó ötlet a megújuló park közepén otthagyni egy utat. Pontosabban ott is hagyni, meg nem is, mert a dombok alá viszont beásták, amitől egyszerre lett pazarlóan drága és felesleges.

Amikről nem ejtettünk szót: az épületek és napelemmel felszerelt betonfák. Mindkettő ízlés kérdése. Nem biztos, hogy egy parkban kell ennyi épület, ugyanakkor meg lehet találni az ideillő funkciókat. A táncszínház, vagy a MÁV Szimfónikusok "piknikkoncertje" például szerintünk határozottan illik ide.

A szingapúri szuperfákat idéző magyar betonfák pedig biztosan megosztják majd a közvéleményt.

Korántsem olyan látványosak (vagy zöldek), mint Szingapúrban, viszont valószínűleg emlékezetesek maradnak azoknak, akik eljönnek ide.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


BUDAPEST
A Rovatból
Malacok között kávézni? Budapesten már ezt is lehet! – a Minipig Caféban jártunk
Megnyílt Európa első malacos kávézója, a Minipig Cafe, ahol tizenhárom apróság társaságában lehet egy kicsit lelassulni. Mi is megnéztük őket.


A Minipig Cafe kávézó kétszintes: az alsó szinten egy hangulatos, dizájnosan kialakított tér fogad, ahol kávékat, üdítőket lehet rendelni, a galérián pedig az állatokkal lehet ismerkedni.

A malacok minnesotai törpemalac és vietnámi csüngőhasú keverékek, és jelenleg tizenhárman vannak.

Már az alsó, kávézó szint is tele van apró malacos utalásokkal, gondosan megkomponált részletekkel. Látszik, hogy nem egy gyorsan összedobott projekt, hanem egy tudatosan felépített élményhelyszín.

A tulajdonos pár egy japán utazás során találkozott hasonló koncepcióval, és mivel Európában sehol sem láttak még ilyet, elhatározták, hogy megcsinálják itthon.

Az ötleten 2023 novembere óta dolgoznak, és most végre megnyitották az ajtókat.

@szeretlekmagyarorszag.hu Mimimalac kávézó nyílt Budapesten! @MiniPig Cafe Budapest ?Paulay Ede utca 2. #budapest #program #minimalac #kavezo #minipig #cafe ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

Így juthatsz be te is a malacokhoz

Ahhoz, hogy valaki találkozhasson a malacokkal, először időpontot kell foglalnia. Csak így lehet bejutni, spontán betoppanni nem lehet.

Érkezéskor a vendég először a földszinti kávézótérbe lép, ahol kap egy váltópapucsot, majd kézfertőtlenítés következik, és alá kell írni a házirendet, ami röviden, érthetően összefoglalja a szabályokat. Ezután lehet felmenni a galériára, ahol már várnak a malacok. Egy gondozó végig jelen van és segít eligazodni, megmutatja, hová ülhetsz, és mire figyelj a látogatás során.

Mivel a látogatás ideje alatt minden vendég egy fix helyet kap, a malacok szabadon dönthetnek arról, kivel szeretnének kapcsolatba lépni.

Nem szabad őket felemelni vagy utánuk szaladni. Ők választanak, ők közelednek, amikor kedvük tartja.

A törpemalacok egyébként kifejezetten kíváncsi, barátságos jószágok. Szeretik a simogatást, az emberek közelségét.

A látogatás után visszatérhetsz a kávézótérbe, ahol specialty kávé, teák, sütik és kényelmes fotelek várnak. Itt még jól ki lehet beszélni a fent szerzett élményeket.

Cím: 1061, Paulay Ede u. 2.

Nyitvatartás: hétfőtől vasárnapig 08:00 és 20:00 között

www.minipig.cafe

Fontos szabályok, időpont, jegyárak:

A látogatás csak előzetes online foglalással lehetséges, és előre is kell fizetni.

A jegyárak: felnőtteknek 6.500 Ft/30 perc, gyerekeknek 3.500 Ft/30 perc.

A fenti részre csak to-go pohárban szervírozott italokat lehet felvinni (malacbiztos tetővel).

Fotózni és videózni lehet, de csak vaku nélkül.

A látogatás 30 perces, utána a malacok pihennek mielőtt új csoport érkezik hozzájuk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

BUDAPEST
A Rovatból
A legjobb fotók az augusztus 20-i rendezvényekről - kevésbé hivatalos képeken a főváros az ünnepen
Fotósunk Budapesten járt körbe reggeltől, és készített képeket a légi parádétól a Duna-parti forgatagig.
Fotók: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. augusztus 20.



A tűzijáték előtt érdemes végignézni, milyen is volt a mai augusztus 20-a a fővárosban.

Fotósunk Budapesten járt körbe reggeltől, és készített képeket a légi parádétól a Duna-parti forgatagig:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


BUDAPEST
A Rovatból
Zebrák, Labubu és égbe szökő panelárak a 25 éves ARC kiállításon
Kilátogattunk a Bikás parkba. Nézd meg velünk a legjobb plakátokat! Mutatjuk a díjnyertes alkotásokat is.


Idén lett 25 éves az ARC közérzeti pályázat és kiállítás sorozata. És hogy mi történt 25 év alatt Magyarországon? A pénteken megnyíló 25. ARC óriásplakát kiállításon szereplő plakátok hol vicces, hol elgondolkodtató módon erre keresik a választ.

Mi is kilátogattunk a Bikás parkba. Nézd meg velünk a legjobb plakátokat!

“25 év alatt rengeteget lehet tanulni, fejlődni, változni. 25 év alatt 25-ször jobbá lehet tenni a világot. De 25 év alatt hova jutott Magyarország? Ez már az, amire 25 évvel ezelőtt gondoltunk? Vagy csak így adta ki? Lehetett volna jobb is, de csak ez sikerült? Többre nem futotta? Ennyike?”

– áll az idei fő pályázati téma, az „Ennyike?” leírásában. Bár most is lehetett szabadon választott témában pályázni, a kiállítás anyaga alapján minden munka jól rímelt a központi kérdésre is. S bár sok pályázó reagált a közelmúlt politikai botrányaira, a palakátok között sétálva nem tudtam volna megmondani, melyik alkotást nem a fő táma ihlette.

A 25 éves évfordulóra a pályázók több szülinapi plakátot is készítettek az ARC-osoknak. Például szülinapi bringót a plakátok idei témáira.

Már a korábbi években is sok plakát szólt az égbe szökő árakról, idén azonban feltűnően sok pályázat foglalkozott a mindennapi megélhetési gondokkal és az inflációval. A kedvencem az volt, ami egy fagyi árát hasonlította össze egy órányi munkabérrel.

Idén is bőven kapott kritikát a MÁV és az állami egészségügy. A plakátok emlékeztettek arra, hogy 25 év semmi sem változott:

Láttunk a vonatok késését parodizáló palátokat és műtőbe siető csótányokat is.

Kapta az ívet a családbarát politika is. A nők hátrányos helyzete mellett pedig idén sem mentek el szó nélkül a pályázók.

A NER-esek kiváltságos helyzetére, és a korrupcióra is sok plakát reagál. Több ezek közül viccesen, anti-hősnek állította be Orbán Viktort és holdudvarát, de Magyar Péter is megjelent a plakátokon.

...Karácsony Gergely pedig a plakátok között, hiszen idén is a főpolgármester nyitotta meg a kiállítást.

A pályázók nagy számban reflektáltak a közelmúlt politikai botrányaira. A plakátokon megjelent Hatvanpuszta és természetesen a Budapest Pride is.

A mesterséges intelligencia is feltűnt a plakátokon: egyesek viccesen ábrázolták, mások viszont a munkájuk elvesztésének félelmét is belevitték.

Díjazott plakátok

A legjobb alkotásnak járó díjat Gázamalac: Hol van Viktor? című alkotása kapta:

Második helyezett Kiss Bence: A pénzváltó és felesége című képe lett:

A harmadik helyezést Arthofer Márk: Beszavazó show című munkájával:

A legkedélyborzolóbb alkotás díját, a Borz díjat pedig Horváth Krisztián: Tudta? című műve kapta:

A Hammer Agency különdíját Pásztor Dániel: This is fine című pályamunkája nyerte el:

Az Ahang különdíjat Ibos Csaba: Mi című alkotása kapta:

Újbuda különdíját és a Civil szívvel díjat is Mátéfy Lili: Az első szabálysértésem című képe nyerte.

Az alkotások díjazása még nem ér véget. A közönségdíjazott alkotásra te is szavazhatsz a kiállítás végéig a képek alatti QR kód segítségével, vagy az ARC weboldalán.

Nekünk ezek voltak a kedvenceink:

A 25. ARC plakátkiállítást október 12-ig éjjel-nappal, ingyenesen nézheted meg a XI. kerületi Bikás parkban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


BUDAPEST
A Rovatból
Október elsején búcsúzik a Gellért fürdő
Szeptember 30-ig azonban érdemes még egyszer ellátogatni a fürdőbe, különösen a hétvégi programokra.


A főváros világszerte ismert fürdőinek és ezek építészeti értékeinek megőrzése érdekében a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH Zrt.) több évre szóló fürdőfejlesztési programot dolgozott ki. Ebben kiemelt szerepet kapnak műemléki védettség alatt álló történelmi fürdőink. A komplex felújítási program legmarkánsabb eleme az 1918-ban megnyitott Gellért fürdő.

A rekonstrukció a fürdő teljes bezárásával jár, így a Gellért már csak 2025. szeptember 30-ig fogad vendégeket, majd október 1-jétől ideiglenesen bezárja kapuit.

Miért vált időszerűvé a Gellért rekonstrukciója?

A több mint százéves fürdő legutóbb a hetvenes években esett át teljes felújításon.

Az eltelt ötven év után a leromlott alapinfrastruktúra és a felmerült statikai problémák miatt már elkerülhetetlen az átfogó megújulás, az építészeti, gépészeti és technológiai korszerűsítés.

A Gellért a társaság második legjelentősebb fürdője, így érthető, hogy értékét és jelentőségét tekintve is kiemelkedő a 20 milliárd forintos tervezett beruházási összeg. Ez országos szinten nézve is az egyik legnagyobb fürdőfejlesztésnek számít.

A gyógyfürdők közegéről annyit érdemes megemlíteni, hogy a termálvíz, a gőz, a medencék és terek előírások szerinti tisztítása, ehhez különböző vegyszerek használata igen erős terhelést jelent a berendezésekre, az eszközökre, mindenféle burkolatra és fémtárgyra vagy felületekre, sőt az épületre vagy akár az épület szerkezetére is. Mindezek fel is gyorsítják az állagromlás folyamatát, melyhez hozzájárul a műemléki fürdők iránti élénk érdeklődésből adódó kiemelkedően magas vendégszám is.

A Gellért szerelmesei számára csak az a kérdés, mennyi idő múlva kaphatják vissza kedvenc fürdőjüket

Visszatekintve az 1970-es évekbeli gyakorlatilag teljes felújításra, meglehetősen hosszú időt igényelt a folyamat. 1972-ben a pezsgő- és hullámfürdő hirtelen bezárásával kezdődött, és eltartott egészen 1983-ig, amikor a hullámfürdőt újra élvezhették a vendégek.

A most esedékes felújításhoz az előkészítés már 2023-ban elindult, és lépésről lépésre haladtak előre, míg most ehhez a fontos mérföldkőhöz, a fürdő ideiglenes bezárásához értek. 2025–2026-ban még számos feladat vár rájuk a kivitelezés tényleges megkezdéséig. Ezekhez már a fürdő átmeneti bezárása szükséges.

Meghatározó, sőt talán elsődleges, a történelmi örökség megőrzése érdekében az ikonikus szecessziós fürdő építészeti és művészeti értékeinek restaurálása.

Fenntarthatósági oldalról olyan megoldások szükségesek, melyek lehetővé teszik az energiahatékonyság növelését, a termálvíz és hőhasznosítás modernizálását.

A fókuszban változatlanul a vendégek kiszolgálása áll, és ez a bevétel, az eredményesség alapja is, így kiemelkedő figyelmet kell fordítani a vendégélmény új szintre emelésére új wellness- és élményfunkciók beépítésével, trendkövető (prémium) szolgáltatások bővítésével.

Felmerül a kérdés, mi lesz a Gellért fürdő vendégeivel a munkálatok idején. A hazai és külföldi látogatók jelentős része várhatóan a közelben található Rudas fürdőt választja majd, és bizonyára lesznek, akik a Széchenyi vagy Lukács fürdőt keresik fel.

A beruházás ütemterve alapján a Gellért kivitelezési munkái 2026 utolsó negyedévében kezdődhetnek meg, és várhatóan 2028-ban vehetik újra birtokba a vendégek a megszépült fürdőt.

Szeptember 30-ig azonban érdemes még egyszer ellátogatni a fürdőbe, különösen a hétvégi programokra, és magukkal vinni a Gellért-élményt.


Link másolása
KÖVESS MINKET: