KULT
A Rovatból

A világ összes kontinensén koncertezne a Bohemian Betyars

Miskolcról indultak, de ma már az egész országban ismerik őket, sőt Európa-szerte rengeteg rajongójuk van. A végső céljuk azonban ennél is nagyratörőbb.
Láng Dávid - szmo.hu
2017. március 14.



Nem sok magyar zenekar mondhatja el magáról, hogy rendszeresen jár külföldre koncertezni, ráadásul elsősorban nem az ottani magyarok adják a célközönségét.

Az alig 8 éve alakult Bohemian Betyarsnak viszont igazi rajongótábora van Németországban és Spanyolországban is, sőt Európa-szerte a legnagyobb fesztiválok hívják meg őket fellépőnek. Közösségi finanszírozással pedig arra gyűjtenek, hogy Afrikába, Amerikába, Ázsiába és Ausztráliába is eljuthassanak.

Most indulnak újabb egy hónapos, hat országot érintő turnéjukra,

aztán pedig az Akvárium Klub nagytermében mutatják majd be frissen megjelent nagylemezüket.

Frontemberükkel, Szűcs Leventével arról beszélgettünk, milyen út vezetett idáig, mennyit vesz ki belőlük a rengeteg fellépés, és meddig nőhet még az ismertségük nemzetközi szinten.

– Elég sok idő, négy év telt el az előző lemezetek megjelenése óta. Hogy összegeznéd ezt az időszakot?

– Nagyon sokat változtunk, szerintem egyértelműen pozitív irányba. Jóval kiforrottabb lett a zenénk, és az elkövetett hibákat is jobban látjuk, akár stúdiózáskor, akár a dalszerzésnél. A mostani album a legérettebb és legváltozatosabb anyagunk, szerintem mind a tíz dal egyformán erős, ugyanakkor különálló. Mindegyiknek kicsit más a hangulata, mint az előtte vagy utána lévőnek. És mindre mondta már valaki, hogy az a kedvence a tízből, ami szintén a sokszínűségét igazolja.

– Mennyire volt egyértelmű a kezdetekkor, hogy ilyen profi szintre juttok?

– Egyértelmű soha nem volt, a szintlépés viszont hatalmas ahhoz képest, honnan indultunk.

"
Rettentően büszke vagyok az egész csapatra, hogy most itt állunk 8 év után, hiszen tényleg eléggé nulláról kezdtük. Tulajdonképpen zenélni is csak időközben tanultunk meg.

Kedv és akaraterő kellett hozzá, ennyi a titok. És még bőven van hová fejlődnünk, abszolút nem értük el a saját határainkat.

– Most már mondhatjuk, hogy mindegyikőtöknek ez a fő foglalkozása?

– Igen, bár van, aki még itt-ott besegít mellékállásban, de egyébként mind a hatunknak a zenekar köti le a legtöbb idejét. A lemezfelvétel alatt hárman a két Mátéval (Palágyi Máté énekes-hegedűs és Mihályfi Máté gitáros – a szerk.) szinte ki sem mozdultunk az otthoni stúdiónkból, három hónapig csak demóztunk és csiszolgattuk az ötleteket. Ezalatt ha akartunk volna, akkor sem tudtunk volna dolgozni, még koncerteket se szerveztünk. Most viszont már jön a magyar és az európai turné, aztán lassan itt a nyár, úgyhogy nincs megállás.

A teljes Csavargó lemez:

– Az európai turnét még mindig inkább kalandvágyból csináljátok, vagy abból is vannak már kézzelfogható bevételeitek?

– Abszolút vannak, már 5 éve is legalább nullára kihoztuk a külföldi koncerteket, tehát veszteségünk soha nem volt emiatt. Azóta pedig csak javult a nemzetközi presztízsünk és megítélésünk. Egyre nevesebb fesztiválokra hívnak bennünket, egyre komolyabb gázsiért. Persze kedvtelésből is csináljuk, hiszen imádunk világot látni, de ugyanakkor építkezésként is felfogjuk. Hasonlóan ahhoz, ahogy a magyarországi rajongói bázisunkat igyekszünk bővíteni.

– Van prioritás a kettő között?

– Ha választani kellene, akkor inkább a külföld. Persze nem arról van szó, hogy a magyar piac hidegen hagy bennünket, de ha adott lenne a lehetőség mondjuk egy két hónapos hazai és egy ugyanilyen hosszú külföldi klubturnéra, biztosan az utóbbit preferálnánk. Most is elmegyünk egy hónapra Európába, ezért a magyar városokat végigjártuk még ősszel, és a budapesti lemezbemutatót is csak a hazaérkezésünk utánra ütemeztük. A nyári fesztiválokat azért nem hagyjuk ki, még ha időnként húzós is lesz az időbeosztásunk emiatt.

A címadó dal klipje:

"
A Szigetet például úgy tudjuk megoldani idén, hogy előző nap még egy török fesztiválon játszunk, a rákövetkezőn pedig már Csehországban.

Igazából csak a szervezőkkel kell jóban lenni és kicsit többet matekozni, akkor minden meghívásnak eleget tudunk tenni.

– Nem szív le nagyon benneteket, hogy állandóan úton vagytok, mindennap máshol alszotok és más színpadon álltok?

– Annyi biztos, hogy nagyon összefolynak a napok, nehezen tudunk utólag bármi konkrétumot felidézni az egyes helyekről, ahol játszottunk. Mostanában tényleg elég sokat kivesz belőlünk a turnézás: bár a zenekar átlagéletkora még mindig csak nagyjából 25 év, már mindannyiunknak akad valami nyűgje. Nekem a hátammal, másnak a térdével, vagy a vállával vannak problémák. De próbálunk minél jobban ügyelni az egészségünkre, hogy még sokáig folytathassuk.

bbetyars3_kovacsmarcell

Fotó: Kovács Marcell

bbetyars2bbetyars4

– Hogy lehet ezt összeegyeztetni a zenekar bulizós-pálinkázós alapfilozófiájával? Le tudnátok nyomni egy koncertet józanul?

– Már évekkel ezelőtt is volt erre példa, nekünk eleve fontosabb, hogy a közönségünk jól érezze magát. Amúgy a legutóbbi turnén azt vettem észre, hogy ha józanok vagyunk, szinte akkor játszunk a legjobban. Persze általában kicsit azért szoktunk iszogatni, de ha turnén vagy, önmagában a színpad akkora adrenalint ad, hogy nincs feltétlenül szükséged alkoholra. Ez a legfőbb tanulság, amit 8 év és nagyjából 1000 koncert után megtanultunk.

"
Ha holnap és holnapután is van egy bulid, kibírod, hogy aznap ne igyál, mert egy fontosabb cél lebeg a szemed előtt: hogy bírjad erővel a turnét és ne vágjad magad taccsra már a közepén.

– A Nagy-Szín-Pad győzelem mennyit lendített a karriereteken így lassan egy év távlatából?

– Szerintem nagyon sokat, őszintén hálásak is vagyunk mindenkinek, akik hozzásegítettek minket. Itthon is elfogadottabbá és közismertebbé vált a nevünk, az egyik nyereményünk pedig az volt, hogy játszhattunk a hollandiai Eurosonic fesztiválon, ahol szintén nagyon jó bulit sikerült csinálnunk. Rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk és azóta már kapcsolatban vagyunk egy portugál, egy francia és egy csehországi koncertszervezővel is.

– Az Indiegogo kampányotok célkitűzése, hogy az összes kontinensre eljussatok. Volt egyáltalán már olyan magyar zenekar, akinek ez összejött?

– Nem tudom, tök jó lenne, ha sikerülne és elmondhatnánk, hogy mi vagyunk az elsők. De ha mondjuk másodikok lennénk, az is szuper dolog volna. Persze ehhez nagyon sok körülménynek teljesülnie kell. 750 euró körül jár jelenleg a gyűjtés, és még másfél hónapunk van elérni a 2000-et, ami a marokkói bulihoz szükséges első fokozatot jelenti. Ha ez megvan, elvileg már bármeddig gyűjthetünk a többire, a végcél 25 ezer euró.

Próbálunk kapcsolatba lépni kint élő magyar közösségekkel, hátha ők is tudnak segíteni nekünk, hogy kijussunk. Izgatottan várjuk az eredményt, óriási élmény lenne ilyen távoli országokban koncertezni, de akkor sem leszünk csalódottak, ha most egyszerre nem jön össze. Akár így, akár úgy, egyszer úgyis eljutunk mindenhová, ha így folytatjuk...

Rockstar Photographers - http://facebook.com/festivalphotographers

Tavaly a Sziget nagyszínpadán (Fotó: Rockstar Photographers – http://facebook.com/festivalphotographers)

bbetyars6_budaymmano

Fotó: Buday Mátyás Manó

– Inkább a szervezők keresnek benneteket, vagy nektek kell aktív lépéseket tenni a külföldi koncertekhez?

– Most már 90 százalékban ők keresnek meg bennünket, ami vicces, mert 2-3 éve ez az arány még szinte a fordítottja volt: nekünk kellett írogatni és telefonálgatni. Ez azért jócskán megkönnyíti a dolgunkat.

– Azért ezt se túl sok magyar zenekar mondhatja el magáról. Mi lehet az a plusz, ami bennetek megvan, és ami miatt Európa-szerte kapkodnak utánatok?

– Szerintem az lehet, hogy teljesen egyedi stílust képviselünk, amihez hasonlót sem találnak a saját országukban. Semmi bajom azokkal a magyar zenekarokkal, akik az angolszász műfajokból építkeznek, de ezt alighanem mindenhol képviseli valaki, Hollandiától Németországon át Portugáliáig. Így végül is nemzetközi szinten nem annyira érdekesek ezek a produkciók, hacsak valamiért nem figyelnek fel rájuk mégis. Azzal a felállással és attitűddel viszont, ami bennünket jellemez, még mi magunk sem találkoztunk sehol.

– A külföldi koncertjeiteken mekkora arányban szoktak magyarok megjelenni?

– Nagyon kevesen, de ez nem is feltétlenül baj.

"
Jobban érzed azt, hogy tényleg elértél valamit nemzetközi szinten, ha nem kizárólag a kint élő magyaroknak és az ő ismerőseiknek zenélsz, hanem teljesen új közönségnek.

Akkor meg főleg, ha még meg is fogod őket.

bbetyars7

Lowlands fesztivál, Hollandia

– Pár évvel ezelőtt úgy volt, hogy kiköltöztök Berlinbe, aztán ebből végül nem lett semmi. Azóta nem merült fel bennetek, hogy talán ezáltal is jobban be tudnátok ágyazódni külföldön?

– Ez már nem opció, akkor volt egy fellángolásunk, de azóta sok minden megváltozott körülöttünk. Szeretünk Budapesten élni, és egyre több gyökérrel kapaszkodunk ide, amit nem szívesen vágnánk el. Innen is viszonylag könnyen el lehet érni Európa más nagyvárosait, tudunk turnékat szervezni, tehát szerintem nem hozna annyi pluszt egy külföldre költözés, mint amennyi mindent itt kéne hagynunk miatta.

– Hol látod magatokat 4-5 év múlva?

– Ha továbbra is olyan ütemben tudnánk fejlődni, mint az előző 4-5 évben, akkor tényleg nagyon messze lehet a határ. Persze az nem reális, hogy stadionokban fogunk játszani, a mi zenénk nem is erről szól. De

"
ha európai szinten elérnénk mondjuk oda, ahol most a Gogol Bordello tart, az hihetetlenül szuper volna.

Mondom ezt úgy, hogy már a mostani helyzetünkkel is teljesen elégedett vagyok, de mindig keresni kell az új célokat.

– Zeneileg van olyan irány, amit még kipróbálnátok?

– Én most úgy érzem, hogy megtaláltuk a saját hangunkat, szóval legfeljebb finomabb változásokra látok esélyt. Nem hiszem, hogy fogunk például elektronikával kísérletezni, vagy elmennénk egy akusztikusabb irányba. Mindig is a kettősség jellemzett bennünket: egyformán élvezzük az olyan líraibb, csendesebb dalokat, mint mondjuk a Csavargó, és ellenpontként a punkos megőrülést. Ez lett a fő védjegyünk és szerintem továbbra is tartani fogjuk magunkat hozzá.

bbetyars1

– A hat zenekartagból öten együtt is laktok. Működik ez így, hogy a turnén is folyamatosan együtt vagytok, vagy időnként azért előfordul, hogy sok lesz nektek egymásból?

– Kisebb összeveszések szoktak lenni, de semmi súlyos. Már 8 éve zenélünk és nagyjából 5 éve élünk együtt, megtanultunk kezelni nagyjából minden helyzetet. Igazán nagy konfliktusunk soha nem volt. Nagyon bajtársias a viszonyunk, senki nem tud komolyan megsértődni a másikra. Békés kis kommuna a miénk, reméljük még sokáig így is marad.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Amikor a múlt színpadra lép: így kel új életre Cseh Tamás és Bereményi Géza klasszikusa
Cseh Tamás és Bereményi Géza közel félévszázados, helykereső albuma, a Frontátvonulás fiatal színházcsinálók kezei között született újjá – a különleges előadás július 28-án látható a Városmajori Szabadtéri Színpadon.


Az, hogy egyelőre viszonylag kevesen ismerik a Sicc Production nevét, véletlenül sem az általuk készített előadások minőségéről, sokkal inkább arról tanúskodik, hogy milyen nehéz ma a minket körülvevő zajban kiszűrni a tiszta hangokat.

Aki ugyanis már látta és hallotta a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Novák Eszter és Selmeczi György irányítása mellett 2024-ben végzett zenés színészosztály valamelyik produkcióját, az azonnal függő lesz.

És bár első ránézésre a tegnaphoz mintha több közük lenne, mint a mához, jegyezzük meg jól a nevüket, mert valójában ők a jövő.

Kapkodás nélkül, ütemesen épül a repertoárjuk. Eddig bemutatták Nagy Feró kis híján elfeledett, punk-rockoperaként emlegetett Hamletjét, illetve Majd, ha fagy! címmel neoreneszánsz rallyt vezényeltek, éles párhuzamot vonva többek között a százévekkel ezelőtti London és a mai Budapest között. És ha nem is épp Shakespeare korához, de azért a mából szemlélve erősen a régi időkhöz látszik kötődni a 2024 nyarán bemutatott, azóta folyamatosan játszott, fesztiváljáró Frontátvonulás is.

Koncert, színház, koncertszínház a műfaj: Cseh Tamás és Bereményi Géza azonos című albuma jelenti a kiindulópontot a delikát találkozáshoz. Ha már találkozás: Ecsedi a pesti flaszteren futkos fel s alá, hogy rátaláljon barátjára, Vizire, aki két liter kávélikőr elfogyasztása után megvilágosodik, és a Keleti pályaudvarra megy, ami azonban csak egy álpályaudvar, ahova és ahonnan „nem érkeznek és nem is indulnak” vonatok... A játszók szülei (óvatosan mondjuk: nagyszülei...) generációjának jól ismert a létező szocializmusban, a hetvenes évek legvégén fogant kerettörténet, de vajon mi közük mindehhez a mai pesti srácoknak?

Krasznai Vilmos zene- és szövegérzékeny, a muzikális helyzeteket színházivá emelő rendezésében hat fiatalember kelti életre az összes karaktert. Kerek Dávid, Liber Ágoston, Fülöp Kristóf (egyben az előadás zenei vezetője), Turi Péter, Sas Zoltán és Vatamány Atanáz magabiztosan teremt néhány gesztussal és minimális számú kellékkel hiánytalan világot, ami véletlenül sem másolja a nyolcvanas évek egyszerre áporodott és kedélyes hétköznapjait. A frissdiplomás színészek ennél vakmerőbbek, de nagyon is jól teszik, hogy mernek kockáztatni: a mai magyar fiatalok kilátástalansága, reményvesztettsége, a sokakat nyomasztó politikai és társadalmi légkör nem erőszakolt üzenetként, hanem megélt tapasztalatként jelenik meg a színen.

Cseh Tamás-estet sokat láttunk már, fogunk is még, de a Sicc Production Frontátvonulása nem áll be a sorba:

egyes dalokat teljesen újrahangszereltek, másoknak a vokális előadásmódját változtatták meg, és az egész zenei világot szigorú dramaturgiai megfontolások mentén gondolták tovább.

Céljuk egyértelmű: ez az est nem az üres tiszteletről, hanem az emblematikus album és mondanivalója mély értéséről és feltétel nélküli szeretetéről szól. A hat szereplő kézről kézre adja a nyolc hangszert, már csak azért is, mert a szűk, de átjárható cellákból épült jelzésszerű díszlet összezárja őket. És épp ez a lényeg, vagyis az, hogy ők is szorosan összezárnak, és így néznek kihívóan a holnap szemébe.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
„A toi toi vécék tetejéről játszottunk az utcán rekedt közönségnek” – Besh o droM-interjú
A több mint 25 éve aktívan koncertező zenekar két tagja, Barcza Gergő és Pettik Ádám elsősorban a Művészetek Völgyéhez kapcsolódó emlékeiről mesélt nekünk.


A Besh o droM története szorosan összefonódik a Művészetek Völgyével: 1999-es megalakulásuk óta visszatérő fellépők a kapolcsi központú fesztiválon. Az utóbbi időben több alkalommal is szabályos tömegjelenetek alakultak ki a koncertjeiken, mivel sokkal többen voltak kíváncsiak rájuk, mint a helyszín befogadóképessége, ahol játszottak. Idén azonban biztosan nem fenyeget ez a veszély, ugyanis most először a Panoráma Színpadon kaptak helyet. Ebből az alkalomból kérdeztük a zenekar két alapítóját.

– Mi az első emléketek a Művészetek Völgyéről, akár látogatóként, akár fellépőként?

Pettik Ádám: Ando Drom koncert a romok között 30 éve, iszonyat katartikus volt, ott dőlt el véglegesen, hogy világzenével fogok leginkább foglalkozni.

Barcza Gergő: Nekem is ugyanebből az évből van a legelső emlékem, nagyon élveztem a kellemesen kaotikus, teljesen újszerű falusi fesztiválhangulatot. Emlékszem, reggelente lehetetlen volt péksüteményhez jutni, a kisboltokból már hajnalban elfogyott a kifli, zsömle. A piaci résbe azonnal meg is érkezett a házi palacsinta...

– Itthon és világszerte is rengeteg fesztiválon játszottatok az elmúlt 26 évben. Van-e bármi, ami miatt a Völgy kiemelkedik ebből a mezőnyből?

Ádám: A legtöbb helyszínen ezen a fesztiválon játszottunk, és magasan kiemelkedik a tavalyelőtti, toi-toi vécék tetejéről az utcán ragadt közönségnek adott koncertünk.

Kicsit többen ragadtak kint, mint ahányan befértek a Kocsor udvarba, de a technikusok kegyetlen, buligyilkos főnöke nem engedte elhúzni a hátsó függönyt, pedig akkor legalább hátulról láthatta volna a koncertet szegény hoppon maradt közönségünk. Ezért akinek a zenekarban zsinór nélküli mikrofonja volt, az időnként a színpad háta mögé ment és a támfal tetejéről játszott a kint rekedt tömegnek.

A fal alatt az utcán, kissé jobb oldalt volt három mobil wc, aminek a tetejére viszonylag könnyen át lehetett lépni az alacsony kerítésen keresztül, és Légrádi úr óriási sikert aratott, amikor úgy döntött, hogy az egyik szólóját onnan fogja celebrálni. Nem szakadt be.

Gergő: Nagy lendülettel én is fel akartam ugrani az egyikre, de rögtön elképzeltem, ahogy szomorúan kászálódok ki a szörpből, így inkább kihagytam. Légrádi Gábor, fiatalabb és könnyebb kollégánk viszont valóban nem tétovázott, felpattant az egyik tetejére, onnan fújta. Remekül szórakozott mindenki.

– Az olvasztótégely elég jó kifejezés a zenétekre. Mennyi mindent szívtatok magatokba a kezdetekhez képest ebben a bő két és fél évtizedben?

Ádám: Az operetten és k-popon kívül mindent.

Gergő: Az én fejemben folyton megy a zene, csak akkor áll meg egy-egy pillanatra, ha meghallok valami más zenét egy külső hangforrásból. Akkor betárazom azt az agyam megfelelő polcára. Zeneírás közben aztán onnan dől ki a megfelelő zenei anyag, gondolkozni nem is nagyon kell.

– Mindketten nagyobbrészt külföldön éltek. Egy átlagos évben hányszor ingáztok Budapest, Bristol és Jeruzsálem között, és hány koncertfelkérésre kell nemet mondanotok logisztikai okokból?

Ádám: Nem túl sok buli marad el ilyen okból, 15-20 alkalommal biztos megfordulok, és jóformán az egész nyarat itt töltöm.

Gergő: én is igyekszem minél gyakrabban jönni, de a Közel-Keleten nem mindíg úgy történnek a dolgok, ahogy azt az ember eltervezi.

– Mi a fő tevékenységetek, amikor nem vagytok Magyarországon és nem a zenekarral foglalkoztok?

Ádám: Szervezem a további bulikat, intézem a zenekar és a saját ügyeimet, tagja vagyok a Bujdosó oktettnek és kvartettnek, valamint van egy új kvartettünk Babindák-Juhász-Papesch-Pettik néven. Zajlik az élet.

Gergő: Írom, gyártom a többiek segítségével a Besh o droM zenéjét, nálam állnak össze a három országban felvett zenei anyagok, intézem a zenekar külföldi útjait.

Amikor épp nincs háború, és általában nincs, akkor a legkülönbözőbb helyeken, stadionoktól az utcazene-fesztiválokig minden lehetséges helyszínen fellépek, gyakran szinte éjjel-nappal. Most épp leggyakrabban az óvóhelyen ülök, de a zene ott is megy a fejemben.

– Ádám többször is fellépett már a Duckshell vendégeként, és elmondta, hogy ők a kedvenc fiatal zenekara. Kiket követtek/kedveltek még a jelenlegi hazai színtérről?

Ádám: Sickratmen, cserihanna, Zsiványjazz és még sokan mások.

– Egyike vagytok annak a nem túl sok zenekarnak, akik saját Patreon-oldalt üzemeltetnek, a legutóbbi lemezetek költségeit is közösségi finanszírozással igyekeztetek előteremteni. Mennyire jelentős ez a láb a bevételeitekben?

Ádám: Reméljük, lesz még sokkal jobb is.

Gergő: Első körben összegyűlt egy kicsi, de annál kitartóbb támogatói kör. Hálásak vagyunk nekik, mindenkit bíztatunk, hogy nézzen el hozzánk, legyen a támogatónk egy kávé árával, vagy akár többel.

– Idén első alkalommal játszotok a Völgyben a Panoráma Színpadon. Mekkora szintlépés ez számotokra?

Ádám: Játszottunk már a Völgyben nagyszínpadon többször is, bár akkor nem ott volt még és nem így hívták, csak aztán a Bárka színpadhoz és később a Kocsor Házhoz való hűségünk ezt a dolgot felülírta.

Ez a helyzet tavalyelőtt tarthatatlanná vált és azóta akkora színpadon játszunk, hogy végre odafér az egész közönségünk. Nem hiszem, hogy zavarba jönnénk, ha már a montreali jazz fesztiválon nem jöttünk 25 ezer ember előtt 4 alkalommal.

– Lesz-e a alkalmatok több időt is a fesztiválon tölteni a koncerten túl? Ha igen, mit szeretnétek még mindenképp megnézni?

Ádám: Tervezem, tervezzük, de ameddig nem sikerül megfejteni, hogy melyik napokon tudok maradni, addig nem fájdítom a szívem. Mókus udvarába biztos elnézek, mert ott valahogy mindig valami izgalmas történik.

Gergő: Minden évben körbejárjuk a helyszíneket, idén sem lesz másképp.

Jegyvásárlás a fesztiválra EZEN A LINKEN lehetséges, a részletes programot ITT találod.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Lemondta a fellépését a Sziget egyik fő előadója, kiderült, ki jön helyette
A Sziget szervezői gyorsan reagáltak a váratlan fejleményre, így a pénteki napon szintén világsztár zárja a Nagyszínpad programját.


Váratlan bejelentést tett a Sziget Fesztivál: A$AP Rocky lemondta több augusztusi európai koncertjét, köztük a budapestit is. A szervezők azonban gyorsan pótolták a kieső előadót, így

augusztus 8-án, pénteken a Nagyszínpad fő fellépője Kid Cudi lesz.

A Grammy-díjas rapper, énekes és producer a 2000-es évek végén robbant be a köztudatba. Debütáló albuma, a Man on the Moon: The End of Day rögtön hatalmas siker lett, és dupla platinalemezzé vált. Azóta több mint 22 millió lemezt adott el világszerte, és két Grammy-díjat is bezsebelt.

Kid Cudi, polgári nevén Scott Ramon Seguro Mescudi jelenleg új albumán dolgozik, amelynek első dala Neverland címmel idén májusban jelent meg. Érdekesség, hogy Travis Scott is tőle kapta a művésznevében szereplő „Scott” nevet, mert Cudit gyerekkora óta példaképének tekinti.

A Sziget Fesztivál idén augusztus 6. és 11. között várja a látogatókat. A fellépők között ott lesz Shawn Mendes, Armin Van Buuren, Nelly Furtado, Papa Roach és Anima is. A zenei programok mellett színházi előadások, cirkusz és más különleges élmények is várják a fesztiválozókat.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Zombiszülés, gerinckitépés, kitakart nemi szervek – A 28 évvel később nem cicózik, mégis az év egyik legmeghatóbb és legjobb filmje
A 28 nappal később Oscar-díjas rendezője visszatért, hogy megmutassa, van még kraft ebben a horrorműfajban: nos, rendesen megmutatta.


Nem 28, „csupán” 23 évvel ezelőtt kezdődött történetünk, 2002 őszén, amikor bemutatták az angliai mozik a Sekély sírhant, a Trainspotting, Az élet sója és A part rendezője, Danny Boyle új zombifilmjét, a 28 nappal későbbet (a magyar vásznakra 2003 februárjában pattant fel). A legtöbben ebben a filmben ismerték meg a később Oscar-díjassá váló Cillian Murphyt, valamint a később Oscar-jelöltté avanzsáló Naomie Harrist (Brendan Gleeson és Christopher Eccleston azért már elég ismertek voltak ekkor is). A forgatókönyvet Alex Garland írta, akit azóta olyan filmek direktoraként is ismerhetünk, mint az Ex Machina, az Expedíció, az Ők, a Polgárháború vagy a Hadviselés.

A 28 nappal később sztorija szerint egy olyan vírus kezdett el fertőzni az Egyesült Királyságban, amely dühöngő, vérhányó vadállattá aljasított mindenkit, akit megfertőzött, a maroknyi túlélő pedig próbált menedéket találni a szigetországban.

A mindössze 8 millió dolláros büdzsé pedig szépen meg is térült, hiszen világszinten kb. 75 milliót szedett össze a film.

Érkezett is öt évvel később, 2007-ben a folytatás, a 28 héttel később, amit már nem Boyle rendezett, hanem a 2001-es Intactóval nagyot gurító spanyol fenegyerek, Juan Carlos Fresnadillo (továbbá: Betolakodók, A hercegnő és a sárkány), aki Robert Carlyle-t, Rose Byrne-t, az akkor még viszonylag ismeretlen Jeremy Rennert, Idris Elbát és Imogen Pootsot küldte csatázni Londonba a zombihaddal, kb. fél évvel az első rész eseményei után. S bár nem volt olyan jó, mint az első rész (nem is Garland írta), és kb. dupla költségvetéssel nagyjából ugyanannyit is hozott, azért még mindig szép sikernek könyvelték el az alkotók, és el is kezdték tervezgetni a harmadik etapot, a 28 hónappal későbbet, nagyjából egy 2010-es mozipremierrel. Legalábbis erről számolt be Alex Garland, ám ebből végül nem lett semmi, mivel a Fox Searchlighton belül olyan embereknél voltak a jogok, akik úgy döntöttek, hogy nem állnak szóba egymással, így az újabb zombiterveknek is lőttek egy időre.

Majdnem tíz évvel később azonban Danny Boyle és Alex Garland újra elővették korábbi sikerüket, a jogok Andrew Mcdonald producer hathatós közreműködésének hála átkerültek a Sonyhoz, s így elkezdtek dolgozni egy új trilógián, ami az azóta eltelt hosszú idő miatt, kihagyva címében a hónapot, rögtön 28 évvel később lett.

Ennek első epizódja került most a mozikba, méghozzá újra Boyle rendezésében, aki az első rész óta Oscar-díjas rendező lett a Gettómilliomosnak köszönhetően, és olyan további filmeket álmodott a vászonra, mint a Milliók (2004), a Napfény (2007), a 127 óra (2010), a Transz (2013), a Steve Jobs (2015), a T2 Trainspotting (2017), legutóbb pedig a Yesterday 2019-ben. Vagyis Boyle hat év után csüccsent vissza a direktori székbe, hogy bebizonyítsa, továbbra is megvan a monyója, ráadásul ismét egy Alex Garland-forgatókönyvből garázdálkodhatott.

Boyle-nak pedig sikerült is a bizonyítás, mivel a 28 évvel később talán az eddigi legjobb epizód lett, ráadásul úgy, hogy nem feltétlenül (vagy egyáltalán nem) azt kaptuk, amire számítottunk. A sztori szerint a vírus elszabadulása óta 28 év telt el, Nagy-Britannia és Írország pedig sziget mivoltukból fakadóan karantén alá kerültek, a világ többi pontjáról sikerült kiszorítani a halálos kórt. Persze a veszélyzónában is vannak túlélők, közülük ismerünk meg egy kis szigeten élő közösséget, benne Jamie-t (Aaron Taylor-Johnson), a súlyos beteg feleségét, Islát (Jodie Comer) és a 12 éves kisfiukat, Spike-ot (Alfie Williams). Jamie úgy dönt, Spike elég érett már ahhoz, hogy elvigye őt a kerítéseiken túlra, a szárazföldre zombivadászatra, a túra azonban nem várt fordulatot hoz a gyerkőc életébe: megtudja, hogy odakint él magányosan egy kattant orvos, Dr. Kelso, akikből nem sok maradt, és talán ő segíthetne meggyógyítani a zavarodott édesanyját, akivel a többiek tudta nélkül útra is kel zombiföldön a vágyott cél felé.

A 28 évvel később alapvetően nem hazudtolja meg önmagát: véres, kegyetlen, izgalmas. A fertőzöttek minden fajtája durva és rendkívül félelmetes (bár valami fura oknál fogva, talán hogy elkerüljék az X korhatár-besorolást, itthon is kitakarták a pucér zombik nemi szervét), Danny Boyle pedig közel a hetvenhez is bizonyítja, hogy semmit nem veszített a fenegyerekségéből, s éppolyan profi direktor, mint a harmincas-negyvenes éveiben.

Ez a film ugyanis rendkívül intenzív, és próbára teszi a nézők türelmét. Rendkívül gyors vágásokkal, áttűnésekkel és furcsa zenékkel, hanghatásokkal operál, ráadásul a jelenetek nagy többségét iPhone 15 Pro Max okostelefonokkal rögzítette a szintén Oscar-díjas operatőr, Anthony Dod Mantle, ami egyedi képi világot és atmoszférát kölcsönöz a sztorinak. Atmoszféra pedig akad bőven, Boyle nagyon ért ahhoz, hogy kézzelfoghatóvá, nyomasztóvá, élővé, veszélyessé, vagy akár reménytelivé tegyen egy történetet, pontosabban a világot, ahol az játszódik.

A 28 évvel későbbnek azonban van egy olyan vetülete is, amire talán nem sokan számítottak egy 18-as karikás zombis horrortól: hatalmas szíve van, és hihetetlenül megható.

Bizony, fogalmazhatunk úgy is, hogy egy könnyfacsaró zombis horrorral van dolgunk.

Az új és fantasztikus színészi felfedezett, Alfie Williams egymaga viszi el a hátán a filmet, pedig olyan „segítői” vannak, mint Aaron Taylor-Johnson, Jodie Comer és Ralph Fiennes, de hát ez igazából az ő felnövéstörténete, amely során már ilyen fiatalon kénytelen felelősséget vállalni, és mindent megtenni azokért, akiket szeret. Ralph Fiennesnak pedig, aki a sztorinak csak egy későbbi pontján bukkan fel, szintén egy csodás és emlékezetes karakter jutott, ő a film lezárásában játszik hatalmas szerepet, és micsoda lezárás az!

Nem is érdemes többet elárulni a filmről, ami biztosan sokakat kikészít majd, ám az kétségtelen, hogy egy egyenesen az elevenünkbe vágó, nyers, mégis rendkívül érzelmes mestermű lett Danny Boyle új 28-filmjéből. Aki pedig értetlenül áll a több mint fura utolsó jelenettől, ne feledje, hogy kb. fél év múlva, 2026 januárjában érkezik az új trilógia már leforgott második (összesítve a franchise negyedik) része, a 28 Years Later: The Bone Temple (28 évvel később: A csonttemplom), amit viszont nem Danny Boyle rendezett, hanem Nia DaCosta (Little Woods, 2021-es Kampókéz), akinek azt üzenjük: még vért, még verejtéket, még könnyeket!


Link másolása
KÖVESS MINKET: