1000 horgolt szív várja Budapesten, hogy megtaláld
Bellai Marinának, a Topy Világa blog szerzőjének még 2016-ban támadt kedve horgolni. Kezdőként valami egyszerű mintával indított, néhány szívet készített. Később a néhányból 100 darab lett, és, hogy valami hasznosat is kezdjen velük elrejtette őket Budapest utcáin. Gondolta, valaki örülni fog nekik.
Nemcsak örültek neki, hanem rengeteg pozitív visszajelzést is kapott. Ezért 2017-ben, már 500 darab szívvel megismételte a projektet. Ekkor már a "Van szíved!" néven futott az akció.
Természetesen tavaly sem volt hiány az örömből, amit a kis szívek okoztak, így idén 1000 darabot rejtenek el.
A szívekhez egy-egy kísérőkártya is tartozik majd, aminek a hátuljára egy-egy mókás mondat kerül, amiből összesen 20 különféle létezik.
A korábbi években random helyekre barátokkal, ismerősökkel rejtette el a kis ajándékokat. 600 darabot most is február 13-14-én rejtenek el, ezek bárhol lehetnek: faágon, kapualjban, vagy akár a táskádra akasztva. De idén kapunk egy kis segítséget is, Marina közzé tette a lelőhelyek listáját.
A többi 400 szívet viszont az UrbanGo rejtette el különböző kávézókban.
Viszont ezeket a szíveket kizárólag február 14-én lehet megkapni, ha a helyszínen a személyzetnek azt mondod "Van szívem".
Ezek közül 20-hoz UrbanGo ajándék is jár, ami tulajdonképpen egy 19 ezer forint értékű voucher. Ezzel pedig meglepheted 6 barátodat is és együtt részt vehettek egy kalandos kincskeresős-rejtvényfejtős városnézésen.
Íme, a helyszínek:
I. kerület:
Clark Picnic - Clark Ádám tér - UrbanGo helyszín (02.14-én!)
Hattyú Kávézó - Hattyú utca 14. - UrbanGo helyszín (02.14-én!)
Kiskép Galéria - Országház u. 8. - UrbanGo helyszín (02.14-én!)
Lánchíd étterem - Fő utca 4. - UrbanGo helyszín (02.14-én!)
Baltazár – Országház u. 31. - UrbanGo helyszín (02.14-én!)
Czakó kert - Czakó utca 15. - UrbanGo helyszín (02.14-én!)
II. kerület:
Hűvösvölgy
III. kerület:
Kolosy tér
Flórián tér
V. kerület:
Deák tér
Erzsébet tér
Gozsdu udvar
Lánchíd-Parlament környéke
Farger Kávézó - Zoltán utca 18. - UrbanGo helyszín (02.14-én!)
István cukrászda - Október 6. utca 17. - UrbanGo helyszín (02.14-én!)
És Deli bisztro - Deák Ferenc utca 12. - UrbanGo helyszín (02.14-én!)
Anker klub - Anker köz 1-3. - UrbanGo helyszín (02.14-én!)
August Cukrászda – Kossuth Lajos utca 5-6. - UrbanGo helyszín (02.14-én!)
VI. kerület: Hősök tere, Andrássy út
VII. kerület: Városliget
Spiler Shanghai - Gozsdu udvar, Király utca 13. - UrbanGo helyszín (02.14-én!)
VIII. kerület:
Corvin-negyed
XI. kerület:
Móricz Zsigmond körtér
Újbuda-központ
Piac és Allee környéke
Kondorosi Lakópark
Szent Gellért tér
Kelet Kávézó - Bartók Béla út 29. - UrbanGo helyszín (02.14-én!)
La Nube kávézó - Bartók Béla út 41. - UrbanGo helyszín (02.14-én!)
Addicted2Caffeine – Bartók Béla út 62-64. - UrbanGo helyszín (02.14-én!)
August cukrászda – Sasadi út 190. - UrbanGo helyszín (02.14-én!)
XIII. kerület:
Angyalföld
XIV. kerület:
Puskás Ferenc Stadion környéke
XVII. kerület:
Rákoskeresztúr
XVIII. kerület:
Havanna-lakótelep
Szent Lőrinc-telep