Változatos programokkal köszönti a tavasz első hónapját Siófok. A március 15-i hosszú hétvégén az ünnepi rendezvények mellett a város vendéglátói és kézművesei újra kedveskednek a gasztronómia rajongóinak a Márciusi Gasztro Mustrával.
Március második felében pedig kezdődik az év első nagyszabású, összművészeti programsorozata, a Siófoki Tavaszi Fesztivál.
A Kálmán Imre Emlékházban március 11-én előadást hallhatunk az operettszerző műveinek női alakjairól: megtudhatjuk, honnan erednek az operettek grófnői, hercegnői és királynői, és kezdetben miként jelentek meg a pódiumon.
A március 15-i ünnep alkalmából is számos érdekes program lesz Siófokon. Szombaton egész nap játszóház és alkotóműhely lesz a gyerekek számára a Fő téren, már a nemzeti ünnepre készülődve. Koszorúkészítéssel, huszárcsákó és lovacskakészítéssel, gólyalábasokkal, gyermekkoncerttel, illetve különböző játékokkal várják a családokat. Ezt követően, 18 órától a Góbé zenekar tart ünnepi koncertet és táncházat. Vasárnap a Siófoki Férfi Dalkör koncertjével kezdődik az ünneplés a Fő téren, beszédet mond dr. Lengyel Róbert, a város polgármestere, fellép a Balaton Táncegyüttes „Keljetek fel, Rákócziak!” című műsorával, majd a programok zárásaként este fáklyás felvonulás indul a katolikus templom mögül a Balaton Táncegyüttes táncosaival.
Izgalmas gasztronómiai élményekkel, kézműves ételekkel és italokkal várja vendégeit Siófokon ezen a hétvégén a III. Márciusi Gasztro Mustra is. Péntektől vasárnapig kóstolhatunk kenyérlángost, kürtőskalácsot, rétest, juhtúrós lepényt, házi sajtokat, grill ételeket, sült halakat. Aki nem csak enni-inni akar, üvegékszerek, kerámia tárgyak közül válogathat, ha a gyerekek kifáradtak az ugrálóvárban, akkor pedig tökéletesíthetik csákóhajtogató technikájukat, és zászlót is festhetnek. A belépés ingyenes.
Március 17-én kezdődik és egészen április 4-éig tart a Siófoki Tavaszi Fesztivál a Kálmán Imre Kulturális Központban. A három hétig tartó Tavaszi Fesztivál ideje alatt szinte minden napra jut egy érdekes kulturális esemény Siófokon: színházi előadások, rockmusical, mesejáték, kiállítások, könnyű- és komolyzenei előadások és családi programok közül válogathatnak a látogatók.
A város programnaptárában találunk stand-up előadást, hegedűkoncertet, távcéllövő íjászversenyt, interaktív hangszerbemutatót, jótékonysági filmvetítést, esküvőkiállítást, Víz világnapját, előadásokat és megannyi minőségi programlehetőséget, hiszen mindannyian tudjuk: „itt kezdődik a Balaton!”
Változatos programokkal köszönti a tavasz első hónapját Siófok. A március 15-i hosszú hétvégén az ünnepi rendezvények mellett a város vendéglátói és kézművesei újra kedveskednek a gasztronómia rajongóinak a Márciusi Gasztro Mustrával.
Március második felében pedig kezdődik az év első nagyszabású, összművészeti programsorozata, a Siófoki Tavaszi Fesztivál.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Visszaadjuk a Balatont az embereknek” – ingyenessé tette május 1-jétől a keszthelyi Helikon Strandot a városvezetés. A döntés értelmében a strandot nemcsak a helyiek, hanem minden látogató díjmentesen használhatja. A nyitónapon piknikkel és a strand kerítésének jelképes lebontásával várták az érdeklődőket - közölte Dr. Tóth Gergely a közösségi oldalán.
Keszthely polgármestere szerint a lépéssel egy korábbi ígéretüket váltják valóra.
„Visszaadjuk a Balatont az embereknek”
– írta a polgármester.
Azt is hangsúlyozta, hogy a Balaton mindenkié, és a tó megóvásának egyik kulcsa, ha az emberek magukénak érzik azt.
„Senki sem sajátíthatja ki hazánk természeti kincseit”
– tette hozzá.
A közel 20 ezer négyzetméteres Helikon Strand gondozott zöldfelülettel, árnyas fákkal és tágas napozórészekkel várja a pihenni vágyókat. A fürdőzők rendelkezésére állnak sportpályák, pingpongasztalok, játszótér, beltéri és kültéri zuhanyzók, valamint baba-mama szoba és gyermekmosdó is. A területen több büfé is üzemel.
A városvezető május 1-jén egy videót is megosztott a kerítésbontásról. Az eseményhez azt írta: „Nem a teljes kerítést bontottuk el, csak azt a szakaszát, amellyel nem veszélyeztetjük a fürdőzők, az itt pihenő családok biztonságát. A strandra mostantól szabad a bejárás, kérem, mindenki vigyázzon a terület biztonságára és épségére".
Korábban Keszthelyen csak fizetős önkormányzati strandokon lehetett legálisan fürdeni. A Helikon Strandot 2019-ben már ingyenessé tették, de akkor még csak a helyi lakosok számára, akik lakcímkártyával igazolhatták jogosultságukat. A teljes szabadstranddá alakítást akkor jogi és pályázati okok nem tették lehetővé.
A mostani, mindenkire kiterjedő ingyenességről idén januárban a képviselő-testület támogatta az előkészítést, és felkérte a VÜZ Kft.-t a szabadstranddá alakítás feltételeinek vizsgálatára. A szükséges rendeletmódosítást márciusban fogadták el.
A városvezetés abban bízik, hogy a Helikon Strand ingyenessé tétele más balatoni települések számára is követendő példát mutathat.
A döntés a szezon elején különösen figyelemre méltó, mivel a legtöbb strand csak május második felében vagy júniusban nyitja meg kapuit.
„Visszaadjuk a Balatont az embereknek” – ingyenessé tette május 1-jétől a keszthelyi Helikon Strandot a városvezetés. A döntés értelmében a strandot nemcsak a helyiek, hanem minden látogató díjmentesen használhatja. A nyitónapon piknikkel és a strand kerítésének jelképes lebontásával várták az érdeklődőket - közölte Dr. Tóth Gergely a közösségi oldalán.
Keszthely polgármestere szerint a lépéssel egy korábbi ígéretüket váltják valóra.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Aggasztó jel a Balatonnál: a szárazság miatt egy egész sziget emelkedett ki
A Balatonfenyvesnél felbukkant homokpad a tó alacsony vízállásának következménye. Szakértők szerint a térségből akár 100-150 milliméter csapadék is hiányozhat, ami a vízutánpótlást akadályozza.
Drónfelvételen rajzolódott ki a balatonfenyvesi „Majomsziget” – a Balaton átlagvízszintje június elejére mindössze 83 centiméterre csökkent, ami látványos homokzátonyokkal üzeni: tartós a vízhiány, a nyár pedig még csak most kezdődik.
A tartós csapadékhiány miatt Balatonfenyves közelében ismét felszínre került egy különleges homokpad, amelyet a helyiek régóta Majomszigetként emlegetnek – írta a Sokszínű Vidék. A jelenségről csütörtökön drónfelvétel is készült.
A Balaton vízszintje jóval elmarad az ilyenkor megszokott értékektől. Ennek következtében a déli part sekélyebb szakaszán ismét kirajzolódott az a homokos terület, amely korábbi aszályos időszakokban már többször feltűnt.
A szakemberek szerint a probléma hátterében elsősorban a csapadékhiány áll. Bár az elmúlt napokban több helyen érkezett eső, a kiszáradt talaj a lehulló vizet szinte azonnal magába szívja. Emiatt a kisebb vízfolyások sem tudják megfelelően táplálni a Balatont, hiszen sok esetben a víz már azelőtt elszivárog a földben, hogy elérné a tó vízgyűjtő rendszerét.
A szakértői becslések szerint akár 100-150 milliméter csapadék is hiányozhat a térségből, ami különösen a Balaton déli vízgyűjtő területén okoz gondot.
A jelenlegi helyzet sokakat emlékeztet a 2011-es rendkívül alacsony vízállású időszakra. Akkor a déli part egyes szakaszain annyira visszahúzódott a víz, hogy helyenként több tíz métert kellett gyalogolni a sekély mederben ahhoz, hogy a fürdőzők elérjék a mélyebb vizet.
A klímaváltozás okozta aszály mellett az emberi beavatkozások – mint a part menti beépítések és a nádasok pusztulása – tovább rontják a tó ökológiai állapotát, veszélyeztetve annak hosszú távú jövőjét.
Drónfelvételen rajzolódott ki a balatonfenyvesi „Majomsziget” – a Balaton átlagvízszintje június elejére mindössze 83 centiméterre csökkent, ami látványos homokzátonyokkal üzeni: tartós a vízhiány, a nyár pedig még csak most kezdődik.
A tartós csapadékhiány miatt Balatonfenyves közelében ismét felszínre került egy különleges homokpad, amelyet a helyiek régóta Majomszigetként emlegetnek – írta a Sokszínű Vidék. A jelenségről csütörtökön drónfelvétel is készült.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Március 15-i hétvége a Balatonnál: rengeteg ingyenes és olcsó program lesz vasárnap estig
Balatonfüred, Keszthely és Balatonkenese is ünnepi programsorozattal készül a nemzeti ünnepre. A szervezők a családokat és a kulturális élményeket keresőket célozzák meg a tavaszi időszakban.
Ha március, akkor Balaton. Aki azt hiszi, hogy a magyar tenger csak a kánikulában nyújt élményeket, az hatalmasat téved. A hétvégén lesz egy tíznapos gasztrokulturális fesztivál záróhétvégéje, ünnepi városi programok, ingyenes kiállítások és természetközeli élmények várják a látogatókat, ráadásul mindez akár egy átlagos napi menü árából is kihozható.
A pénteken induló és vasárnapig tartó időszak tökéletes alkalom arra, hogy okosan és pénztárcabarát módon fedezzük fel a régiót.
A fókuszban a Taste Balaton fesztivál áll, amely több mint ötven helyszínen, közel száz programmal hozza el a gasztronómia és a kultúra izgalmas fúzióját: kifejezetten erős kínálattal kecsegtet, rengeteg ingyenes vagy alacsony költségvetésű opcióval.
Keszthelyen például belépő nélkül nézhető meg a Másik Balaton című analóg fotókiállítás egy központi helyszínen, egészen vasárnapig.
Ugyanitt szombat délután ötezer forintos áron alkotó foglalkozást tartanak gyerekeknek, míg az estét egy felnőtteknek szóló gin-túra és workshop zárja.
Aki inkább a Balaton északi partjának vulkanikus borvidékét célozza meg, Badacsonyörsön tavaszi kovászos workshopokon és lenyűgöző fényfestéses esti sétákon vehet részt. A déli parton Balatonszemes kínál exkluzív, mégis elérhető árú élményeket: a helyi vendéglátók rövidített kóstolómenükkel teszik pénztárcabarátabbá a fesztiválélményt.
"Az elmúlt évek megmutatták, hogy nagy az igény a Balaton gasztrokulturális arcára" – mondta Csapody Balázs aWe Love Balatonnak. "Ez egy olyan fesztivál, amit mindenki magának állíthat össze" – tette hozzá Budavári Dóra alapító.
"Óriási öröm számunkra, hogy az eseménynek már szinte kialakult törzsközönsége van" – nyilatkozta Kalas Györgyi programigazgató szintén a We Love Balatonban. A helyi szereplők is érzik a pezsgést.
"Szeretnénk megmutatni a Balaton gazdag ízvilágát és sokszínűségét"
– fogalmazott Joó Zoltán ügyvezető. A gasztronómiai kalandozások mellé a városi, ünnepi események adnak tökéletes keretet. Balatonfüreden péntek estétől vasárnapig tart a városi tavaszi fesztivál, amely tele van ingyenes és olcsó családi programokkal.
Pénteken délután öt órakor egy ingyenes történelmi előadással indul a programsorozat a helyi látogatóközpontban, majd este hatkor hétezer-kilencszáz forintos menüvel egybekötött irodalmi vacsora várja az érdeklődőket.
Szombat délelőtt háromezer forintért családi olajpasztell-foglalkozáson, kora délután hatezer forintért botanikai print workshopon vehetnek részt az alkotni vágyók, fél hétkor pedig elindul a teljesen ingyenes, közösségi élményt nyújtó fáklyás felvonulás.
Vasárnap délelőtt ingyenes huszárcsákó-készítés, majd tizenegy órakor a Tagore-sétányon ünnepi műsor és koszorúzás következik, délután pedig egy interaktív táncház zárja a hétvégét.
Ha valaki csendesebb, falusiasabb hangulatra vágyik, a tó körül több település is készül a nemzeti ünnepre. Balatonkenesén vasárnap reggel fél kilenctől tartanak ünnepi megemlékezést, ahol a kis huszárok toborzása és eskütétele garantáltan leköti a gyerekeket, ráadásul mindez teljesen ingyenes.
Badacsonyban eközben a tavaszi borbarangolós sorozat márciusi állomásai kínálnak kedvező csomagárakat azoknak, akik a jó ár-érték arányú gasztroélményeket keresik.
A kulturális és kulináris programokat érdemes aktív, természetközeli elemekkel kombinálni.
A Kis-Balaton Látogatóközpont vasárnapig előzetes egyeztetéssel fogadja a vendégeket. A tanösvények és emlékhelyek bejárása hűvösebb vagy szelesebb idő esetén is kiváló alternatíva.
Szintén remek és olcsó program a part menti kerékpározás.
"A régiót elektromos bringával felfedezni ráadásul ősszel és tavasszal a legjobb!" – emelte ki Princzinger Péter ügyvezető. A helyi kerékpáros hálózat pontjain rugalmasan lehet bringát bérelni, és a rövid, sík szakaszoknak köszönhetően akár egy fél nap is elegendő egy panorámás kiruccanáshoz.
A főbb vasúti vágányzárak nem érintik ezt a hosszú hétvégét, a pótlóbuszos közlekedés a térség bizonyos szakaszain csak március végén indul, így a megszokott menetrend érvényes.
A vonatokon a kerékpárszállítás is megoldott, de a helyfoglalási szabályokat érdemes indulás előtt az okostelefonos alkalmazásban ellenőrizni. A kulturális nyitóprogramok már ma este elkezdődnek, a workshopok és vacsorák pedig többnyire kis létszámúak és gyorsan telnek, ezért a helyfoglalással érdemes sietni.
Ha március, akkor Balaton. Aki azt hiszi, hogy a magyar tenger csak a kánikulában nyújt élményeket, az hatalmasat téved. A hétvégén lesz egy tíznapos gasztrokulturális fesztivál záróhétvégéje, ünnepi városi programok, ingyenes kiállítások és természetközeli élmények várják a látogatókat, ráadásul mindez akár egy átlagos napi menü árából is kihozható.
A pénteken induló és vasárnapig tartó időszak tökéletes alkalom arra, hogy okosan és pénztárcabarát módon fedezzük fel a régiót.
A fókuszban a Taste Balaton fesztivál áll, amely több mint ötven helyszínen, közel száz programmal hozza el a gasztronómia és a kultúra izgalmas fúzióját: kifejezetten erős kínálattal kecsegtet, rengeteg ingyenes vagy alacsony költségvetésű opcióval.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Korábban nyitnak a balatoni strandok: mutatjuk a 2026-os árakat
Több északi parti település, köztük Csopak és Balatonalmádi is közzétette a 2026-os strandszezonra vonatkozó információkat. A pénztárak van, ahol már május 1-jén kinyitnak a bérletvásárlók előtt.
Idén előbb csobbanhatunk a Balatonban: több északi parti település már májusban nyitja a pénztárakat, és közzétette a 2026-os árakat – a felnőtt napijegyek jellemzően 1000–1800 forint között mozognak. Ahogy közeledik a jó idő, egyre több Veszprém vármegyei település teszi közzé a strandszezonra vonatkozó információkat – írta a VEOL.
Egyes strandokon már május elején megkezdődik a bérletek értékesítése, míg máshol május közepétől vagy június végétől nyitnak a fizetős időszakok. A legtöbb helyen továbbra is külön szabályozzák a pénztári nyitvatartást és a díjfizetés nélküli időszakokat.
A felnőtt napijegyek jellemzően 1000–1800 forint között mozognak.
Csopakon a strand május 23-án nyit, de a 3-as pénztár már május 1-jétől várja a bérletet és kártyát váltó vendégeket. Balatonalmádiban szintén május 1-jén indul a 2026-os strandbérletek értékesítése a Wesselényi strand főbejáratánál.
Révfülöpön a Napfény Strand már holnap, április 30-án látogathatóvá válik egészen szeptember 27-ig, a hivatalos strandszezon pedig június 20-tól augusztus 30-ig tart. Zánkán június 20-tól augusztus 30-ig kell fizetni, a pénztárak 8 és 19 óra között működnek.
Tihanyban a Sajkodi strand 800 forintos felnőtt napijeggyel üzemel, míg a Hajóállomási strandon az egyszeri felnőtt belépő 1250, a korlátlan napijegy 1650 forint.
Badacsonytomajon és Badacsonyban a strandok május utolsó hétvégéjén nyitnak, a felnőtt napijegy 1500 forint, hétvégén 1700 forint, a gyermekjegy 800, a nyugdíjas pedig 1000 forint. Balatonakaliban a Mandulavirág strand június 19-től augusztus 30-ig tart nyitva, ahol a felnőtt belépő 1800, a gyermekjegy 1000, a diák- és nyugdíjasjegy pedig 1200 forint.
Örvényesen a szabadstrand kötelező nyitvatartása június 1. és augusztus 31. között naponta 9 és 18 óra között tart. Balatonszepezden a Központi, a Szepezdfürdői és a Viriusi strand június 21-től augusztus 24-ig fizetős, a felnőtt napijegy a Központi strandon 1500, a másik kettőn 1000 forint.
Siófok (Nagystrand - Plázs): A szezonnyitó események és koncertek már 2026. május 22-én (pénteken) elkezdődnek. A Plázs hivatalos programjai innentől látogathatók.
A legtöbb helyen már bankkártyával is lehet fizetni. A szakemberek továbbra is azt javasolják, hogy a déli órákban kerüljük a napozást, és gondoskodjunk a folyamatos folyadékpótlásról, valamint a megfelelő napvédelemről.