Ilyen a hangulat a 10. Balaton Soundon
Idén tizedik alkalommal nyitották meg a Balaton Sound kapuit a látogatók előtt. Végigtekintve a következő négy nap fellépőin és a vízparti lehetőségeken, garantáltan nem bánjátok meg, ha Ti is részesei lesztek az ötnapos bulifolyamnak!
Európa egyik legjobb vízparti fesztiválján már a nulladik napon elképesztő tempót diktáltak a fesztiválozók. Este a Nagyszínpadot – és tulajdonképpen a fesztivált - Macklemore & Ryan Lewis nyitották, de a buli utánuk sem állt meg, ugyanis egészen hajnali ötig dübörgött a tópart. Az ötnapos buli során még olyan sztárfellépők érkeznek, mint Steve Aoki, Martin Garix, Dimitri Vegas & Like Mike, Armin van Buuren, és még sokan mások.
Azok, akik beköltöző jegyet váltottak, már egy nappal korábban, július ötödikén beköltözhettek a Sound kempingjébe, ami idén is a fesztivál területén kívül van. Aki nem akart sátrazni (a normál vagy a Beach kempingben), annak idén is több lehetőséget kínáltak a szervezők: idén is van karaván kemping, Flexotel, Faház kempinggel, de a már korábban debütált kapszulahotel is fogadja a vendégeit, igaz, ez utóbbinál a Volt fesztiválhoz hasonlóan itt is vannak kisebb nehézségek az indulással kapcsolatban, például a booking.com oldalán rossz címen hirdették meg a szállást.
Idén két személyes Farm házak és a furcsa alakú, úgynevezett Accordion házak is vannak, amelyek amellett, hogy zárhatók, még áramvételi lehetőséget is kínálnak, ami külön jó hír, hisz így nem kell több száz forintért hosszú sorban állás után tölteniük a telefonjaikat az itt kempingezőknek.
Óriási sikerrel fogadták a fesztiválozók a Sound egyik legnagyobb újítását, az úgynevezett Boat Partyt, amelyre jóformán már az összes jegy elkelt. A bulihajó minden nap kettőkor indul a siófoki Bahart kikötőből és este hétkor érkeznek vissza oda. Az exkluzív hajós bulira 7500 Forintért válthattok jegyet, de már csak a vasárnapi bulira.
A Balaton Sound jellegzetessége más fesztiválokkal szemben, hogy a vízpart nemcsak a délutáni fürdőzésre kínál lehetőséget, hanem aktív területe a fesztiválnak is. Idén sincs ez másképp, 2000 négyzetméternyi stéget állítottak fel, melyen szintén folyamatosan folyik a buli.
Idén először épült fel a 35 méter magas Balaton Eye a Nagyszínpaddal szemben, mely este gyönyörű színekben pompázik. Szintén a jubileumi tizedik születésnap ünneplésére a szervezők egy komplett vidámparkot és vízi parkot telepítettek még a fesztivál területére. Szintén a születésnap miatt a Szigethez hasonlóan minden nap az est fő fellépőjének a produkciója előtt látványos meglepetéseket ígérnek a Nagyszínpad küzdőtere előtt.
Ha te is szereted a fesztiválokat, nyomj egy lájkot!