BALATON
A Rovatból

Hajóval moziba

A balatoni nyaralás kihagyhatatlan eleme a kertmozi. Tudtátok, hogy van olyan, ahova még hajóval is el lehet menni?


Eljött az első hétvége, amikor nincs beütemezett verseny, sem rendezvény és valahogy a barátok ismerősök sem csaptak le erre a dátumra. Így fogalmazódott meg a péntek esti gondolat: ezen a hétvégén mi megyünk látogatóba, méghozzá Fövenyesre, ahol egy kertmozi működik.

Első kérdés, hogy hova lehet kikötni. Fövenyesen van egy egykarú móló, ami a Balatoni Hajózási Zrt. érdekkörébe tartozik, de a megadott telefonszámot hiába hívtuk, azt nem vették fel. Mindenesetre az írták az internetes források, hogy bár alacsony a vízszint (1.5 méter) van néhány vendéghely a móló keleti oldalán. A Postás 1,3 méteres merüléséhez ez pont megfelelőnek tűnik, így komolyabb megfontolás tárgyává tettük a dolgot.

A komolyabb megfontolás ebben az esetben a balatonfűzfői Sirályban elfogyasztott könnyű vacsora után megkóstolt fröccsök, majd birspálinkák sorát jelentette, mígnem azt vettük észre, hogy már csak kis csapatunk üldögél a teraszon, az óra pedig hajnali hármat mutat.

kertmozi1

kertmozi2

kertmozi5

A szombat jó széllel és záporok zivatarok ígéretével fogadott. Természetesen nekivágtunk. A kellemes északkeleti szélben egyből felhúztuk a spinnakert, és Tihany előtt csak azért vettük le, hogy tartsunk egy kis fürdés szünetet. A szusszanásnyi pihenő után a kompok között ügyesen átfűztük magunkat, majd megcéloztuk Fövenyest.

A mólót 31km vitorlázás után értük el, az utat nem egészen 5 óra alatt tettük meg. Messziről látszódott, hogy itt bizony nem vitorlás túrázókra optimalizáltak. A mólót körben fagerendák ölelik (mint az a közforgalmú kikötőknél lenni szokott), ráadásul a szél pont a keleti oldalra fújt rá ahol elvileg a vendéghelyek vannak. Az 1 db bóján két láthatólag fixen itt tartott hajó pihent, így nekünk maradt a horgony.

kertmozi6

kertmozi11

Előbb a nagy horgonyt engedtük le a partfaltól biztonságos távolságra, majd kitolattunk a mólóig, és itt a hajó farát is kikötöttük. Éppen azon gondolkoztam, hogy a kis horgonnyal majd beúszom, amikor arra jött egy csónak és benne segítőkész emberek, akik kivitték a másik horgonyt is jó előre. Így hagytuk ott a hajót, és indultunk moziba.

Bevallom régi filmekre, lerobbant épületre és velünk együtt 10 nézőre számítottam. Csalódtam. A fiatal pár által üzemeltetett filmszínház újraértelmezte a kertmozi fogalmát!

A vászon nagy. Olyan nagy, hogy bármelyik pláza nagyterme megirigyelhetné. 84 négyzetméterével nem mellesleg a legnagyobb vásznú kertmozi a Balaton körül, de lehet hogy úgy általában is. A vetítő digitális, a filmek merevlemezen érkeznek, és olyan minőséggel kelnek éltere, hogy egy pillanatra elfelejtettem levegőt venni, pedig az este 9 órás kezdésnél még nem is volt teljesen sötét. A hangrendszer természetesen 5.1-es.

kertmozi7

kertmozi8

kertmozi10

kertmozi14

Nincs mozi popcorn, csoki és kóla nélkül! A kukorica frissen pattan, hiszen úgy az igazi. Egy plázában ki tudja milyen műanyagipari terméket locsolnak rá, de ez itt kókuszolajjal készül. El is fogy a film alatt jó néhány kiló belőle.

Matyival és Cilivel beszélgetve kezdtem átérezni, hogy miről is van itt szó. Ez nem egy mozi, ez egy életforma. Volt honnan örökölni, hiszen a moziüzemeltetés Matyiéknál családi hagyomány. Amit lehet újrahasznosítanak itt, és mindent saját kezűleg csinálnak. Ők a mozigépész, a dekoratőr, a büfés, a jegykezelő a kertész, és a szemétszedő is. A jegy mellé igény esetén pokróc és szúnyogriasztó spray is jár.

A nézők kutyát is behozhatnak, sőt saját nyugágyat is. A gyerekek "gyerekpáholyból" nézhetik a műsort, és ha a film annyira nem jó, akkor színezhetnek, vagy rajzolhatnak közben. A tücskök ciripelnek, a fák susognak, a film pedig forog. Az sem zavaró, ha a 43. percnél elmegy az esti gyors, hiszen ez is hozzá tartozik a kertmozizáshoz.

kertmozi12

kertmozi3

kertmozi4

kertmozi13

A korszerű gépnek köszönhetően a legtöbb film teljesen friss, sőt sok esetben a premierrel egy időben van az első vetítés. Nyilván ennek is köszönhető, hogy a szombat esti GRU2-re összegyűlt Fövenyes apraja nagyja, de talán még a szomszéd településekről is átjöttek az emberek.

Hosszú volt a nap, így korán nyugovóra tértünk. Éjszaka persze befütyült a szél ahogy ígérték, de odafent valaki velünk volt, mert nyugatira fordult, és így a farkötelek tartották a hajót. Reggel még visszanéztünk a moziba, beszélgettünk kicsit a kifeszített vitorlák alatt (hiszen Matyi vitorlás oktató is volt, amíg nem írt felül mindent a film).

kertmozi15

Nem a legrosszabb program vasárnap remek szélben vitorlázni, mégis nehéz volt otthagyni a mozit, és a hangulatot amit áraszt. Hazafele még mindig ugyanaz a szél várt minket, csak ez most szembe fújt. Meg is látogattuk az öreg-tihanyi lángosost, hogy új erőre kapjunk. A kikötőt szépen felújították, és ugyanilyen szépen el is kérték a 2.000 forintot érte. Viszont nagyon szép lett, a lángos pedig nagyon finom maradt.

A rövid séta után Fűzfőnek fordítottuk a hajó orrát, és megint egy jót vitorláztunk. A Marina Fűzfőben aztán megbeszéltük, hogy ez egy remek hétvége volt, és ha csak tehetjük, ezután moziba is hajóval fogunk járni.

Ha kedvet kaptál a kertmozihoz, nyomj egy lájkot!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


BALATON
A Rovatból
„Visszaadjuk a Balatont az embereknek” – Kerítésbontással ünnepelnek, ingyenes lett az egyik népszerű keszthelyi strand
Dr. Tóth Gergely, Keszthely polgármestere szerint a tó megóvásának egyik kulcsa, hogy az emberek magukénak érezzék a természeti kincset.


„Visszaadjuk a Balatont az embereknek” – ingyenessé tette május 1-jétől a keszthelyi Helikon Strandot a városvezetés. A döntés értelmében a strandot nemcsak a helyiek, hanem minden látogató díjmentesen használhatja. A nyitónapon piknikkel és a strand kerítésének jelképes lebontásával várták az érdeklődőket - közölte Dr. Tóth Gergely a közösségi oldalán.

Keszthely polgármestere szerint a lépéssel egy korábbi ígéretüket váltják valóra.

„Visszaadjuk a Balatont az embereknek”

– írta a polgármester.

Azt is hangsúlyozta, hogy a Balaton mindenkié, és a tó megóvásának egyik kulcsa, ha az emberek magukénak érzik azt.

„Senki sem sajátíthatja ki hazánk természeti kincseit”

– tette hozzá.

A közel 20 ezer négyzetméteres Helikon Strand gondozott zöldfelülettel, árnyas fákkal és tágas napozórészekkel várja a pihenni vágyókat. A fürdőzők rendelkezésére állnak sportpályák, pingpongasztalok, játszótér, beltéri és kültéri zuhanyzók, valamint baba-mama szoba és gyermekmosdó is. A területen több büfé is üzemel.

A városvezető május 1-jén egy videót is megosztott a kerítésbontásról. Az eseményhez azt írta: „Nem a teljes kerítést bontottuk el, csak azt a szakaszát, amellyel nem veszélyeztetjük a fürdőzők, az itt pihenő családok biztonságát. A strandra mostantól szabad a bejárás, kérem, mindenki vigyázzon a terület biztonságára és épségére".

Korábban Keszthelyen csak fizetős önkormányzati strandokon lehetett legálisan fürdeni. A Helikon Strandot 2019-ben már ingyenessé tették, de akkor még csak a helyi lakosok számára, akik lakcímkártyával igazolhatták jogosultságukat. A teljes szabadstranddá alakítást akkor jogi és pályázati okok nem tették lehetővé.

A mostani, mindenkire kiterjedő ingyenességről idén januárban a képviselő-testület támogatta az előkészítést, és felkérte a VÜZ Kft.-t a szabadstranddá alakítás feltételeinek vizsgálatára. A szükséges rendeletmódosítást márciusban fogadták el.

A városvezetés abban bízik, hogy a Helikon Strand ingyenessé tétele más balatoni települések számára is követendő példát mutathat.

A döntés a szezon elején különösen figyelemre méltó, mivel a legtöbb strand csak május második felében vagy júniusban nyitja meg kapuit.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
BALATON
A Rovatból
Aggasztó jel a Balatonnál: a szárazság miatt egy egész sziget emelkedett ki
A Balatonfenyvesnél felbukkant homokpad a tó alacsony vízállásának következménye. Szakértők szerint a térségből akár 100-150 milliméter csapadék is hiányozhat, ami a vízutánpótlást akadályozza.


Drónfelvételen rajzolódott ki a balatonfenyvesi „Majomsziget” – a Balaton átlagvízszintje június elejére mindössze 83 centiméterre csökkent, ami látványos homokzátonyokkal üzeni: tartós a vízhiány, a nyár pedig még csak most kezdődik.

A tartós csapadékhiány miatt Balatonfenyves közelében ismét felszínre került egy különleges homokpad, amelyet a helyiek régóta Majomszigetként emlegetnek – írta a Sokszínű Vidék. A jelenségről csütörtökön drónfelvétel is készült.

A Balaton vízszintje jóval elmarad az ilyenkor megszokott értékektől. Ennek következtében a déli part sekélyebb szakaszán ismét kirajzolódott az a homokos terület, amely korábbi aszályos időszakokban már többször feltűnt.

A szakemberek szerint a probléma hátterében elsősorban a csapadékhiány áll. Bár az elmúlt napokban több helyen érkezett eső, a kiszáradt talaj a lehulló vizet szinte azonnal magába szívja. Emiatt a kisebb vízfolyások sem tudják megfelelően táplálni a Balatont, hiszen sok esetben a víz már azelőtt elszivárog a földben, hogy elérné a tó vízgyűjtő rendszerét.

A szakértői becslések szerint akár 100-150 milliméter csapadék is hiányozhat a térségből, ami különösen a Balaton déli vízgyűjtő területén okoz gondot.

A jelenlegi helyzet sokakat emlékeztet a 2011-es rendkívül alacsony vízállású időszakra. Akkor a déli part egyes szakaszain annyira visszahúzódott a víz, hogy helyenként több tíz métert kellett gyalogolni a sekély mederben ahhoz, hogy a fürdőzők elérjék a mélyebb vizet.

A klímaváltozás okozta aszály mellett az emberi beavatkozások – mint a part menti beépítések és a nádasok pusztulása – tovább rontják a tó ökológiai állapotát, veszélyeztetve annak hosszú távú jövőjét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

BALATON
A Rovatból
Korábban nyitnak a balatoni strandok: mutatjuk a 2026-os árakat
Több északi parti település, köztük Csopak és Balatonalmádi is közzétette a 2026-os strandszezonra vonatkozó információkat. A pénztárak van, ahol már május 1-jén kinyitnak a bérletvásárlók előtt.


Idén előbb csobbanhatunk a Balatonban: több északi parti település már májusban nyitja a pénztárakat, és közzétette a 2026-os árakat – a felnőtt napijegyek jellemzően 1000–1800 forint között mozognak. Ahogy közeledik a jó idő, egyre több Veszprém vármegyei település teszi közzé a strandszezonra vonatkozó információkat – írta a VEOL.

Egyes strandokon már május elején megkezdődik a bérletek értékesítése, míg máshol május közepétől vagy június végétől nyitnak a fizetős időszakok. A legtöbb helyen továbbra is külön szabályozzák a pénztári nyitvatartást és a díjfizetés nélküli időszakokat.

A felnőtt napijegyek jellemzően 1000–1800 forint között mozognak.

Csopakon a strand május 23-án nyit, de a 3-as pénztár már május 1-jétől várja a bérletet és kártyát váltó vendégeket. Balatonalmádiban szintén május 1-jén indul a 2026-os strandbérletek értékesítése a Wesselényi strand főbejáratánál.

Révfülöpön a Napfény Strand már holnap, április 30-án látogathatóvá válik egészen szeptember 27-ig, a hivatalos strandszezon pedig június 20-tól augusztus 30-ig tart. Zánkán június 20-tól augusztus 30-ig kell fizetni, a pénztárak 8 és 19 óra között működnek.

Tihanyban a Sajkodi strand 800 forintos felnőtt napijeggyel üzemel, míg a Hajóállomási strandon az egyszeri felnőtt belépő 1250, a korlátlan napijegy 1650 forint.

Badacsonytomajon és Badacsonyban a strandok május utolsó hétvégéjén nyitnak, a felnőtt napijegy 1500 forint, hétvégén 1700 forint, a gyermekjegy 800, a nyugdíjas pedig 1000 forint. Balatonakaliban a Mandulavirág strand június 19-től augusztus 30-ig tart nyitva, ahol a felnőtt belépő 1800, a gyermekjegy 1000, a diák- és nyugdíjasjegy pedig 1200 forint.

Örvényesen a szabadstrand kötelező nyitvatartása június 1. és augusztus 31. között naponta 9 és 18 óra között tart. Balatonszepezden a Központi, a Szepezdfürdői és a Viriusi strand június 21-től augusztus 24-ig fizetős, a felnőtt napijegy a Központi strandon 1500, a másik kettőn 1000 forint.

Siófok (Nagystrand - Plázs): A szezonnyitó események és koncertek már 2026. május 22-én (pénteken) elkezdődnek. A Plázs hivatalos programjai innentől látogathatók.

A legtöbb helyen már bankkártyával is lehet fizetni. A szakemberek továbbra is azt javasolják, hogy a déli órákban kerüljük a napozást, és gondoskodjunk a folyamatos folyadékpótlásról, valamint a megfelelő napvédelemről.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

BALATON
A Rovatból
Kiderültek a balatoni bérek: a szakácsok akár nettó 900 ezer forintot is hazavihetnek
A szezonális munkaerőpiac felpörgött a Balatonnál és a Velencei-tónál, a bérek pedig jelentősen emelkedtek a tavalyi évhez képest. Míg a csúcskeresők a szakácsok, a konyhai kisegítők is hazavihetnek havi nettó 400-500 ezer forintot.


A nyári szezon a munkaerőpiacon is elkezdődött a Balatonnál és a Velencei-tónál: a szakácsok közel egymilliós fizetést vihetnek haza, miközben sok helyen szállás is jár – de a vendéglátósok szerint csak az kaszál, aki bírja a 10–12 órás műszakokat és a hektikus forgalmat.

A bérek érezhetően emelkedtek a tavalyihoz képest – írta a Blikk.

A szezonális foglalkoztatási piramis tetején a szakácsok, illetve séfek állnak átlagosan nettó 750–900 ezer forintos keresettel, akiket a pultosok és felszolgálók (500–750 ezer), majd a strandbüfések (420–500 ezer), a konyhai kisegítők (400–500 ezer) és végül a recepciósok, illetve animátorok követnek nettó 380–450 ezer forintos havi fizetéssel.

A komolyabb pozíciókban a fix bér mellé borravaló és forgalmi százalék is jár, bár heti vagy szezonvégi bónuszt a legtöbb helyen az egyszerűbb beosztásokban dolgozók is kapnak.

A munkavállalási feltételek régiónként eltérnek: a Balatonnál a fizetések általában magasabbak, és sok helyen a szállás is az ajánlat része, míg a Velencei-tónál a vendéglátósok inkább a Budapestről ingázó diákokra és a környéken lakókra építenek.

A magas keresetért azonban keményen meg kell dolgozni.

A körülmények sem mindig ideálisak.

"A meleg kegyetlen volt, főleg kánikulában. Akik sütöttek, 50-60 fokban dolgoztak váltásban. Minden nap nyitva voltunk reggel 9-től este 9-ig, de ha sok volt vendég, akkor tovább is.” - mesélte a lapnak egy dolgozó.

A munkavállalóknak érdemes résen lenniük, mert a magas fizetés mellett rejtett buktatók is lehetnek. Sok strandbüfé például időjárásfüggő órabért alkalmaz, ami azt jelenti, hogy nem fizetnek, ha rossz az idő és nincs vendég. Ezért fontos előre tisztázni, van-e garantált minimum óraszám vagy alapbér. Ugyanilyen lényeges a borravaló-politika megismerése, a szállás és étkezés pontos feltételeinek rögzítése, valamint annak ellenőrzése, hogy a hirdetésekben szereplő, sokszor bruttó összegek mit jelentenek a gyakorlatban.

A diákok továbbra is kulcsszereplői a piacnak, számukra az iskolaszövetkezeteken keresztüli elhelyezkedés a legegyszerűbb. A 25 év alattiak szja-mentessége miatt adót sem kell fizetniük, ami a hirdetésekben szereplő 2000–3400 forintos órabéreket még vonzóbbá teszi.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk