KULT
A Rovatból

Fesztivál a sártengerben

Szuper koncertek, pár méterre a színpadoktól ott a vízpart: a Strand lehetett volna az egyik legjobb fesztivál idén, de az időjárás közbeszólt.


A Balaton partján régóta nagy hagyománya van a zenei fesztiváloknak. Nem csoda, hiszen a környezet egyszerűen adja magát: este buli, napközben pedig a fáradalmak kipihenéseként strandolás, ennél több nem is kell az ideális nyaraláshoz.

A közelmúltig azonban az elektronikus zene dominálta a magyar tengert, főleg a prémiumfesztiválként beállított Balaton Sound révén. Ennek ugyebár több szempontból is behatárolható volt a közönsége: egyrészt eleve kiestek azok, akik nem szeretik a műfajt, másrészt az átlagos pénztárcával mérve rendkívül magas árszínvonal is sokakat eltántoríthatott a részvételtől.

A fordulópont tavaly jött el, amikor a Sziget, a Volt és a Sound szervezői egy egész sor új, megfizethető belépődíjú rendezvényt álmodtak a tó partjára, összefoglalva Nagyon Balaton néven. Ezek közül a balatonvilágosi B.my.Lake szintén a tánczene kedvelőit célozta meg, a Zamárdiban megrendezett Strand fesztivál viszont teljesen más réteghez szólt.

_RPF2489_RPF3457_RPF3714

Bár ugyanúgy a szabad strand adott neki otthont, ahol alig egy hónappal korábban még a Sound közönsége szeletelt, ide a Petőfi rádió által felfuttatott és pörgetett zenekarokat hívták meg, néhány sztárfellépő kíséretében. A koncepció több mint csábító volt, amit az érdeklődés is visszaigazolt, rengetegen mentek le egy kiadós buli reményben.

A vélemények azonban nem voltak épp pozitívak: rengetegen panaszkodtak a szervezésre, a többórás sorban állásra a beengedésnél, a kevés vendéglátóhelyre és még számos olyan bosszantó hiányosságra, amelyek összességében teljesen lehúzták az élményt.

A tavalyi fiaskó után várható volt, hogy ha újra megszervezik a fesztivált, igyekeznek majd tanulni hibáikból. Így is történt: bár én most először voltam, semmit nem tapasztaltam a fentebb említett negatívumok közül. Simán ment a beengedés (igaz, csak csütörtökön érkeztem), volt kulturált mosdó, és az étel- valamint italpultok mennyiségére sem lehetett panasz.

_RPF3251_RPF4087

Videó: a Szigethez hasonlóan itt is volt lufireptetés

Úgy tűnt tehát, a fesztivál levetkőzte gyermekbetegségeit, és csodás négy nap van kilátásban. Azonban közbeszólt egy olyan tényező, ami ellen a legkörültekintőbb szervezéssel sem lehetett volna tenni: az időjárás.

Szerdán még minden ideálisan alakult, száraz időben ment le a Tankcsapda 25. születésnapi koncertje, majd a Papa Roach fellépése is. Éjjel azonban megérkezett az ítéletidő: olyan szintű vihar csapott le a fesztiválra, ami a Dél-Ázsiában szokásos monszunokkal is felvehette volna a versenyt.

Órákon át szakadatlanul ömlött az eső, amikor pedig végre elállt, jókora sártengert hagyott maga után. Ebben nyilván az is közrejátszott, hogy már a Sound közönsége kitaposta a füvet a fesztivál területén, aminek pár hét alatt esélye sem lett volna visszanőni.

Különösen kétségbeejtő volt a helyzet a kempingben, ahol sátrak tömegei kerültek víz alá, hiába voltak elvileg vízhatlanok, ekkora mennyiségű csapadékot egyszerűen nem bírhattak ki. A költözködést megnehezítette, hogy eleve hatalmas volt a zsúfoltság, így új helyet találni sem lehetett éppen könnyű.

_RPF2004_RPF2154_RPF3775
_RPF4160

Videó: táncoslányok a csütörtök délutáni napsütésben

A csütörtöki és pénteki nap ezt követően nyugodtabban alakult, bár a Balatonba csak a legelszántabbak merészkedtek be. A parton viszont a gumicsizma vált az ideális viseletté, igaz a szervezők igyekeztek felszórni a saras területeket homokkal, de csak részsikert értek el.

Csütörtök este hatalmas bulit csinált a Magyarországra szinte már hazajáró Parov Stelar Band, amelynek jellegzetes, elektronikus beütésű swingdalaira ezrek csápoltak. A zenekar énekesnője külön megköszönte a magyar közönség szeretetét, megemlítve, hogy nálunk már akkor népszerűek voltak, amikor egyébként még alig ismerték őket.

Másnap az utcazenészből világhírűvé vált Dub FX fellépése volt az egyik fő attrakció, igaz kissé meglepő módon nem az esti fő sávban, hanem háromnegyed 7 körül állt színpadra. Előtte a Delov Jávor által fémjelzett Random Trip adott szokásosan remek, improvizációra épülő koncertet. Érdekesség, hogy egy korábbi budapesti látogatáskor maga Dub FX is fellépett velük, így titokban reméltem, hogy most is beszáll majd pár szám erejéig, de sajnos erre nem került sor. Sebaj, külön-külön is odatették magukat.

_RPF2555_RPF2646_RPF3122

Már-már elkezdtem hinni benne, hogy a fesztivál végéig kegyes marad az időjárás, azonban szombat reggel sajnos ismét zuhogó eső köszöntött. Ezzel minden esély szertefoszlott arra nézve, hogy legalább az utolsó napra felszárad a masszív sárréteg. A kínai üzletek gumicsizmakészlete ekkorra egyébként már Siófokon is kifogyott.

Késő délutánra abbamaradt az égi áldás, azonban még mindig nem lőtte el minden patronját. A kegyelmi állapot a Quimby koncertjének végéig tartott, amikor is varázsütésre ismét elkezdett ömleni, de úgy, ahogy talán még szerda éjjel sem.

Ilyen állapotok mellett állt színpadra az utolsó sztárfellépő, John Newman, akinek logikusan gondolkodva nem sok oka lehetett reménykedni a pozitív fogadtatásban. A közönség azonban megcáfolta a logikát: a szakadó esőre fittyet hányva rengetegen voltak a nagyszínpad előtt, katartikus bulit kerekítve a sárban csúszós helyzetből. Mellesleg a másik, fedett színpadon ugyanekkor játszó Péterfy Bori is megemlítette, hogy ilyen lelkes közönséghez egész nyáron nem volt szerencséje.

_RPF4209

Videó: John Newman - Love Me Again, szakadó esőben

_RPF3863_RPF3882_RPF3991

Így végződött tehát a második Strand fesztivál, aminek mérlege ezúttal nem a szervezők hibájából nem lehetett pozitív. Az ő részükről egyedül az árképzésben találtunk némi kivetnivalót: bár az étel- és italárak összességében véve nem érték el a Szigeten megszokott szintet, néhány kirívó eset mégis akadt.

Egy deci bor például 400 forintba került, amit annak ellenére sem tudtunk hová tenni, hogy a sör korsója például csak 450 volt, szemben a Sziget 650 forintjával. Ételek terén is volt pár meglepő példa, elég csak az 500 forintos zsíroskenyeret említeni, ami annak ellenére nevetséges ár, hogy a szokásosnál nagyobb méretű volt.

_RPF4472_RPF4448

Mindenesetre a fentiek ellenére úgy gondolom, a Strandban megvan a potenciál, hogy hosszabb távon is megkapaszkodjon a hazai mezőnyben. Ha legközelebb is el tudnak csábítani néhány külföldi sztárfellépőt a magyar zenekarok mellett, már csak abban kell bízniuk, hogy a tavaly és/vagy idén csalódottak kiheverik negatív élményeiket, és adnak még egy esélyt a fesztiválnak.

Na meg persze abban, hogy jövőre tényleg strandidő lesz, mert még egy hasonló blamázst (a név elvileg kötelez, ugye...) már nem valószínű, hogy el tudnának feledtetni célközönségükkel - akár rajtuk múlik a dolog, akár nem.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Cserhalmi György a Kossuth-díjról: Rosszabbul áll a helyzet, mint a szocializmusban
A Magyar Színházi Társaság független bizottsága a díjátadó után tette közzé saját névsorát. A lépéssel azt jelzik, hogy az állami döntnökök több mint tíz éve figyelmen kívül hagyják javaslataikat.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. március 14.



Alig pár órával azután, hogy március 14-én, szombaton átadták az idei Kossuth-díjakat, a Magyar Színházi Társaság máris közzétette a saját, független szakmai bizottsága által javasolt névsort, nyíltan jelezve, hogy a szakma másokat részesített volna a legmagasabb állami elismerésben. A nemzeti ünnep alkalmából tartott díjátadón a színművészek közül Nemcsák Károly, a József Attila Színház igazgatója és Gáspár Tibor színész vehette át az elismerést, mellettük Pataky Attila és Rúzsa Magdi énekesek is Kossuth-díjasok lettek.

A Magyar Színházi Társaság közleményben jelezte, több mint egy évtizede „szorongató hiányérzettel” figyelik a szakmai elismerések alakulását, mert úgy látják, az állami döntnökök nem veszik figyelembe a felterjesztéseiket.

Bodor Johanna, a szervezet elnöke szerint elfogadhatatlan, hogy a javaslataikat újra és újra mellőzik. „Több mint tíz éve – egy-két kivételtől eltekintve – nem érnek célba az MSZT javaslatai. Most egy szakmai minőséget, kvalitásérzéket reprezentáló, nagy szakmai és erkölcsi felelősséggel jelölő grémium felterjesztéseit hagyták figyelmen kívül. Amikor az előadó-művészeti szakma legnagyobb tekintélyű alkotói közül tizenketten névvel vállalják szakmai javaslataikat – sőt ők még konzultáltak további Kossuth-díjas kollégáikkal –, az nem pusztán ajánlás, hanem felelősségvállalás a magyar művészet értékeiért” – fogalmazott.

A Magyar Színházi Társaság tavaly kérte fel tizenkét Kossuth-díjas művész – Bánsági Ildikót, Cserhalmi Györgyöt, Csikos Sándort, Hegedűs D. Gézát, Kolonits Klárát, Kovács Jánost, Máté Gábort, Molnár Piroskát, Nagy-Kálózy Esztert, Szakács Györgyit, Valló Pétert és Volf Katalint –, hogy egy független Művészeti Díj Bizottság tagjaiként segítsék a 77 tagszervezetük jelölési folyamatát. A bizottság konszenzussal döntött a felterjesztésekről, hogy a névsorok hitelesek és megkérdőjelezhetetlenek legyenek.

A testület Kossuth-díjra javasolta Fekete Ernő, Fodor Tamás, Gáspár Tibor, Kiss Mari, László Zsolt, Monori Lili, Ónodi Eszter, Takács Katalin, Tóth Ildikó és Pintér Béla színművészeket.

Mellettük Lőcsei Jenő, Lőrinc Katalin és Nagy Tamás táncművészeket, Kovácsházi István, Ötvös Csaba és Pitti Katalin énekművészeket, Dukay Barnabás zeneszerzőt, Szokolay Balázs zongoraművészt, Várdai István gordonkaművészt, valamint Antal Csaba és Khell Csörsz tervezőművészeket tartották érdemesnek a díjra. A bizottság Kiváló Művész díjra terjesztette fel Derzsi Jánost, Für Anikót, Hernádi Juditot, Kerekes Évát és Mucsi Zoltánt, Érdemes Művész díjra pedig Fekete Gizit, Görög Lászlót, Harsányi Attilát, Hegyi Barbarát, Keresztes Tamást, Máhr Ágit, Martin Mártát és Mertz Tibort.

Cserhalmi György, a független bizottság tagja az állami díjátadó után úgy nyilatkozott, Gáspár Tibor Kossuth-díjának felhőtlenül örül, de a helyzetet jóval borúsabban látja.

„Azt gondolom, rosszabbul áll a helyzet, mint a szocializmus időszakában. Ott azért néha elég alaposan beletrafáltak, és még az utolsó pillanatban megpróbálták azt a csorbát is kiköszörülni, hogy Őze Lajosnak és Latinovits Zoltánnak nem adtak Kossuth-díjat, de 1990-ben posztumusz nekik ítélték oda.

Ezért fordulhatott elő az, hogy én egy évben kaptam velük Kossuth-díjat. Kinek hiányzik az, hogy majd posztumuszokat osztogassunk pár év múlva?

Minden rendszernek az egyik legnagyobb hibája az előítéletesség”

– fogalmazott a nemzet színésze. Cserhalmi szerint nem egy „ellenlistát” akartak összeállítani, hanem egy szakmailag és morálisan száz százalékosan vállalható névsort. Hozzátette: „A művészeti díjaknak nem törésvonalakat kellene kijelölniük a szakmán belül, hanem éppen azt kellene megmutatniuk: a magyar kultúra értékei túlmutatnak minden megosztottságon.”

Az állami díjakról döntő Kossuth- és Széchenyi-díj Bizottság állandó elnöke a mindenkori miniszterelnök, a korábbi albizottsági rendszert pedig már nem alkalmazzák. A művészeti díjakra javaslatot tevő bizottságok tagjait a kulturális miniszter kéri fel, a szakmai szervezetek javaslatainak mérlegelésével. Az állami kommunikáció szerint a díjak a magyar kultúra kiemelkedő teljesítményeit ismerik el.

Via Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Törőcsik Franciska a Jászai Mari-díjjal kapott teljes pénzjutalmat egy alapítványnak ajánlotta fel
A színésznő a Facebookon jelentette be a jó hírt. A nemes gesztussal a jövő kiemelkedő alkotóit szeretné támogatni.


Törőcsik Franciska egy Instagram-posztban jelentette be, hogy Jászai Mari-díjban részesült. A színésznő szerint „igazán megtisztelő, hogy a magyar színjátszás egyik legnagyobb alakjáról elnevezett díjban” részesülhetett.

Közölte továbbá, hogy a díjjal járó teljes pénzjutalmat az Igazgyöngy Alapítványnak ajánlja fel, „akiknek a munkáját nagyon fontosnak tartom, és régóta figyelemmel kísérem”.

A posztban azt írta, mások is tudják támogatni a szervezet tevékenységét, „hiszen már közöttünk vannak a jövő kiemelkedő alkotói, és talán éppen egy ilyen odaadó csapat munkáján múlik, hogy egyszer majd nagyon büszkék lehessünk rájuk”.

Törőcsik Franciska 1990-ben született Budapesten, a nagyközönség többek között az RTL A mi kis falunk című sorozatából ismeri. A színésznő színházi munkái mellett zenés projektekkel is foglalkozik, és a névrokonság ellenére nem áll rokoni kapcsolatban Törőcsik Marival.

Az Igazgyöngy Alapítvány 1999-ben jött létre Berettyóújfaluban, L. Ritók Nóra alapításával. A szervezet komplex esélyteremtő modellként működik Kelet-Magyarországon, ahol a vizuális nevelésre építve művészeti oktatást, kríziskezelést, családtámogatást és közösségfejlesztést végeznek a generációs szegénységben élő családok körében. Az alapítvány vezetője 2025-ben az operatív feladatok egy részét átadta, de stratégiai szerepben továbbra is részt vesz a munkában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Pamkutya-koncert: amikor egy mém 16 ezer ember előtt válik valósággá
Életében először lépett fel a magyar youtuber testvérpár, de rögtön a teltházas MVM Dome-ban. Zeneileg maximum középszerű a produkció, popkulturálisan azonban igazi mérföldkő, az év legfontosabb eseményei között van a helye.


A Pamkutya duó a magyar YouTube igazi hőskorában, 2010-ben jelent meg a videómegosztón, ahol ma bő másfél millió feliratkozóval az övék a legnagyobb hazai csatorna. Mindezt kevesebb mint 300 videóval érték el: havi 2-3-nál többet ritkán tesznek közzé, szemben például a sokáig a toplista élén álló Dancsó Péterrel, aki velük egy időben regisztrált, de már majdnem 1000 videónál tart.

A kezdeti szárnypróbálgatások után az igazi áttörést a paródiák hozták meg számukra: nagyjából 2012-től sorozatban készítették a vicces átiratokat az épp aktuálisan taroló hazai- és világslágerekhez.

Feldolgoztak szinte mindent, ami a maga idejében nagyot ment, a Gangnam style-tól a Wellhello Rakpartján át a Despacitóig, ezek a videók pedig akár több tízmilliós nézettséget is elértek. Később néhány saját számot is kiadtak, hasonló sikerrel.

A duó közben fokozatosan nyílt meg egyre jobban: először a védjegyükké vált kabátokat vették le, majd a valódi nevüket is elárulták, végül pedig a napszemüvegek is lekerültek róluk. A nyilvánossághoz azonban így is ambivalens maradt a viszonyuk, interjúkat szinte egyáltalán nem adnak és fellépéseik se voltak.

Pedig kezdettől fogva adta magát a kérdés, vajon fognak-e koncertezni, ők azonban nem akartak kötélnek állni. Általában azzal ütötték el a dolgot, hogy talán egyszer, valamikor a jövőben sor kerül majd rá, de simán lehet az is, hogy végül soha. Bár 2020 óta nem jelent meg se paródiájuk, se saját számuk, a koncertek lehetősége egyfajta beváltatlan igéretként azóta is a levegőben lógott.

Erre a rajongóik is erősen rásegítettek: folyamatosan nyomasztották őket a dologgal, például petíciót indítottak, a Tiktokon pedig az utóbbi időben már AI-generált videókat is elkezdtek közzétenni, amelyeken elképzelték, hogy nézne ki egy Pamkutya-koncert. Végül tavaly tört meg a jég: a testvérek először júniusban kérdezték meg egy videóban, tényleg lenne-e rá igény, az elsöprő pozitív reakciók után pedig szeptemberben megtörtént a hivatalos bejelentés.

Kezdetben egyetlen MVM Dome-os dátumról volt szó, ami már önmagában példátlan, hiszen Magyarországon soha nem fordult még elő, hogy valaki az első koncertjét egyből egy arénában adja. Az érdeklődés azonban minden várakozást felülmúlt, pillanatokon belül a Puskás Arénás Azahriah-koncertekhez hasonló hype alakult ki.

Egy órán belül elkelt minden jegy, de rengetegen maradtak hoppon, szóval még aznap bejelentették a második estét, majd egy harmadikat és egy negyediket is. Végül a négy márciusi alkalom után áprilisban is lefoglalták egy hétvégére az MVM Dome-ot, igy egy hónapon belül hétszer állnak színpadra, összesen több mint 100 ezer fős közönség előtt.

Ennél jobb bizonyíték aligha kell rá, mennyire feje tetejére állt a zeneipar: még 10-20 éve is elképzelhetetlen lett volna, hogy valaki a lépcsőfokok végigjárása nélkül jusson el erre a szintre, különösen úgy, hogy zeneileg – főleg rap- és énektudás terén – enyhén szólva se képvisel magas színvonalat.

Ugyanakkor kétségtelen, hogy egy egész generáció nőtt fel rajtuk, akiket egyáltalán nem érdekelt sem az, hogy nem operaénekesi minőséget kapnak, sem az, hogy az alapokat felvételről játszották be, hangszerek egyáltalán nem voltak.

A színpadképet tánckar, illetve helyenként pirotechnika szinesítette, egyébként viszont végig a testvérek voltak a középpontban. Akik, meg kell hagyni, egészen profin hozták le az estét: annak ellenére, hogy eddig legfeljebb pár száz fős közönségtalálkozókon vettek részt, most pedig 16 ezer ember elé kellett kiállniuk, egyáltalán nem látszott rajtuk a rutintalanság. Pedig a színpadi jelenlétet a dalokkal ellentétben nem lehet próbateremben begyakorolni.

Végig érződött, hogy még ők is nehezen hiszik el, hogy ez tényleg megtörténik velük: az átkötő szövegeket a videóikban egyébként is gyakori, szinte gyermeki lelkesedés jellemezte. Többször is megszólítottak konkrét embereket, akik például egy-egy táblával, vagy a kabátjaikhoz hasonló öltözékkel hívták fel magukra a figyelmet, nem maradt ki a közönségénekeltetés, a telefonokkal világítás, sőt egy ponton a nézőtér két részre osztásával a decibelmérés sem.

A közel két órás koncerten a paródiák nagy részét előadták, a ráadásban pedig a saját számok is előkerültek. Hátul a kivetítőn sokszor az eredeti klipek mentek a dalok alatt, ami kissé elvitte a fókuszt: főleg a távolabb helyet foglalók tekintetét vonzotta oda könnyen. Nekem is többször figyelmeztetnem kellett magam arra, hogy inkább azt nézzem, ami ténylegesen a színpadon történik.

Ezt a produkciót aligha lehet összemérni valódi, hagyományos zenészek koncertjeivel, inkább közösségi élményként érdemes tekinteni rá. Annak viszont elsőrangú: akik eljöttek, alighanem mind megkapták azt, amire vágytak.

Azzal pedig, hogy az egész egyáltalán megtörtént – és még hat alkalommal újra meg fog –, a Pamkutya végképp beírta magát a hazai popkultúra történelemkönyvébe.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
A Pamkutyán is zengett a „Mocskos Fidesz!”
Az Osbáth testvérek hatalmas nosztalgiabulit ígértek, de a Z generációs közönség váratlanul átvette az irányítást. A youtuberek ártatlan viccei helyett hirtelen a „Mocskos Fidesz!” zúgott az arénában.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. március 14.



Aki azt várta, hogy a nyár elmúltával a „Mocskos Fidesz!” skandálás is eltűnik a magyar koncertekről, nem is tévedhetett volna nagyobbat. Péntek este ugyanis nem egy politizálós előadó fellépésén, hanem a youtuber viccduó, a Pamkutya koncertjén harsant fel a rigmus a döntően tizenévesekből álló közönségből az MVM Dome-ban. A videófelvételek tanúsága szerint

nemcsak egy-két fiatal kiabált, hanem rendesen zúgott a Z generációs véleménynyilvánítás az Orbán-kormányról,

írta a 444.

Az Osbáth testvérpár, Márk és Norbert eredetileg egyetlen nosztalgiakoncertet hirdetett meg, de akkora érdeklődést váltott ki, hogy végül még hat további dátumot is be kellett jelenteniük. A jelenség, vagyis

a kormánykritikus rigmus skandálása nem új keletű: 2025 nyarától rendszeresen felhangzott nagy fesztiválokon, például a Szigeten és a Fishing on Orfűn is.

Azonban az, hogy egy zárt arénában, egy deklaráltan nem politizáló, szórakoztató formáció eseményén is tömegesen jelenik meg, új szintet jelent.

Bár a Pamkutya közvetlenül nem politizál, az Osbáth fivérek neve már korábban is felmerült közéleti kontextusban.

Két évvel ezelőtt, 2024 márciusában részt vettek David Pressman amerikai nagykövet meghívására egy követségi rendezvényen.

Akkor ezt posztolták: „Néha meglepő dolgok történnek velünk, […] meghívást kaptunk az Amerikai Nagykövetségtől.” A látogatás vitát váltott ki az influenszerek között, Dancsó Péter youtuber például feltette a kérdést: „Vajon miért járkálnak ennyien az amerikai nagykövetségre?”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk