HÍREK
A Rovatból

A világ összes országa utazásra nem javasolt, piros kategóriába került Magyarországon

Minden utazó saját maga felelős személyi biztonságáról gondoskodni külföldi tartózkodása idején - figyelmeztetnek.


Mint arról beszámoltunk, a magyar kormány szeptember 1-től határzárat rendelt el a koronavírus-járvány második hullámának érkezésére hivatkozva. Az erről szóló szabályozás már megjelent a Magyar Közlönyben.

Ugyanakkor az EU arra figyelmeztet, hogy álláspontjuk szerint a határzár nem hatékony intézkedés a járvány terjedése ellen.

A magyar Konzuli Szolgálat a honlapján közölte, hogy a rendelet alapján valamennyi ország utazásra nem javasolt kategóriába került. Mint írják:

"A Konzuli Szolgálat ezúton tájékoztatja a magyar állampolgárokat, hogy a jelenlegi koronavírus fertőzés okozta helyzetben a külföldre utazás nem biztonságos, így a 408/2020. Kormányrendelet alapján

az egyes országok az I. utazásra nem javasolt biztonsági kategóriába kerültek. A külföldre utazás jelenleg a szokásosnál nagyobb kockázattal járhat, mivel a vírus terjedése előre nem meghatározható, országról-országra, óráról-órára változhat. A vírus terjedése egyúttal magával hozhatja a közlekedési lehetőségek váratlan módosulását, szűkülését, mely kiszámíthatatlan helyzeteket okozhat a megtervezett utazások során.

Ezért kérjük a magyar állampolgárokat, hogy külföldi utazásukról alapos megfontolás alapján döntsenek, s e célból folyamatosan kövessék figyelemmel a Konzuli Szolgálat utazási tanácsait is.

Külföldre utazás esetén ügyeljenek arra, hogy a fertőzés megelőzése céljából javasolt higiéniai előírásokat gondosan tartsák be, a fogadó ország hatóságainak utasításait kövessék fokozott figyelemmel.

A konzuli védelemre történő regisztrációt minden kiutazás esetén javasoljuk, az esetlegesen szükségessé váló konzuli segítségnyújtás megkönnyítése érdekében,

valamint a Konzinfo Utazom mobilapplikációnk letöltését az utazási tanácsok könnyebb nyomon követése érdekében.

Ezúton hívjuk fel külföldre utazó állampolgáraink figyelmét, hogy a külföldre utazás egyéni felelősség, az utazás vagy annak elhalasztása az Önök személyes döntése. Hasonlóképpen minden utazó saját maga felelős személyi biztonságáról gondoskodni külföldi tartózkodása idején. A Konzuli Szolgálat utazási tanácsai azt a célt szolgálják, hogy friss és objektív információkkal segítsék Önöket ezen döntések meghozatalában.

A különböző országokba történő beutazás általános feltételeiről a Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint az adott országokba akkreditált külképviseletei minél körültekintőbben igyekeznek tájékozódni és tájékoztatást nyújtani a mindenkori rendelkezésre álló információk alapján. Ugyanakkor a beutazási, tartózkodási feltételekre vonatkozó jogi szabályozás bármikor változhat az egyes országok tekintetében, melyről a Külgazdasági és Külügyminisztérium nem minden esetben kap tájékoztatást. Ezért jeleznünk kell azt is, hogy az egyes országokba történő beutazás feltételeinek meghatározása, a beutazási szabályok értelmezése, s a változásokról történő tájékoztatás az adott ország illetékes hatóságainak hatáskörébe tartoznak, így a tájékoztatás hiányosságából eredő lehetséges károkért a Konzuli Szolgálat felelősséget vállalni nem tud. Teljességgel megbízható tájékoztatást a beutazási feltételekről az adott ország magyarországi, vagy Magyarországra akkreditált nagykövetsége adhat: ITT.

Utazásra nem javasolt térségek:

A Külgazdasági és Külügyminisztérium a konzuli védelemről szóló 2001. évi XLVI. törvény és a járványügyi készültségi időszak utazási korlátozásairól szóló 408/2020. Kormányrendelet alapján a következőket közli:

Nem javasolja az utazást az alábbi országokba és térségekbe: A világ összes országa.

A világban van olyan ország, amely már megfékezte a második hullámot is:

A magyar kormány rendelkezése kapcsán a Travellina utazóblog ezt írta:

"Azt hiszem, ilyenre emberemlékezet óta nem volt példa, mert anno ugyebár legalább a keleti blokkba lehetett utazni. Holnaptól MINDEN ország az 1-es (piros), Utazásra nem javasolt kategóriába kerül."

Mit jelent ez? Ugyan nincs fizikai határzár, de ha bármi gondod adódik külföldön - baleset, betegség, elvesznek az irataid, stb. - akkor a biztosítónak nem kötelessége fizetni és amennyiben konzuli védelemre szorulsz (például haza kell hozatni), akkor annak minden költségét meg kell fizetned. Úgyhogy most már nemcsak a karantént vagy az ezt kiváltó 2 tesztet kell mérlegelni, hanem ezt is...

Security Check Required

null


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Kiderült, mi volt Lázár János valódi feladata a Fehér Házban, semmi köze nem volt a kormányzáshoz
A miniszter egy rádióinterjúban ismerte el, hogy kizárólag a Fidesz választási kampányának előkészítése volt az oka annak, hogy Orbán Viktorral és Szijjártó Péterrel együtt ő is ott ült Donald Trump amerikai elnök asztalánál a Fehér Házban.


Lázár János építésügyi miniszter egy rádióinterjúban ismerte el, hogy kizárólag a Fidesz választási kampányának előkészítése volt az oka annak, hogy Orbán Viktorral és Szijjártó Péterrel együtt ő is ott ült Donald Trump amerikai elnök asztalánál a Fehér Házban.

A miniszter a hódmezővásárhelyi Rádió 7-nek arról beszélt, hogy bár a kormánypropaganda az orosz energiaellátásért folytatott küzdelemként kommunikálta a látogatást, az ő jelenlétének egészen más oka volt - írta a 444.hu.

„Miért vitt magával engem a miniszterelnök? (…) Azért, mert a következő időszakban nekem nyilvánvalóan a választási kampányban van feladatom, szerepem... Tehát a Fidesz választási kampányát három oszlop tartja majd: Orbán Viktor, Szijjártó Péter és jómagam"

– mondta Lázár. A látogatást személyes felkészülési tapasztalatnak és látókört szélesítő lehetőségnek nevezte, amely során „beleláthattam a boszorkánykonyhába”.

A miniszter elmagyarázta a delegációban kialakított munkamegosztást is. Míg Lantos Csaba energiaügyi miniszter nem vett részt a tárgyaláson, addig a háttérben dolgozott. „Kint volt a delegációval, de nem volt ott a tárgyaláson. Ő abban segített, hogy amit mi megnyitottunk, azt le kellett tárgyalni” – fogalmazott Lázár, hozzátéve, hogy a miniszterelnök és a külügyminiszter dolga a keretek megteremtése, amit utána a szakminisztereknek kell tartalommal megtölteniük. A delegációban ott volt Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter is, aki bankárokkal tárgyalt. „Nekem az volt a dolgom, hogy a választási kampányra való felkészülés jegyében üljek ott” – közölte Lázár.

A washingtoni út tanulságaként a miniszter azt vonta le, hogy egyszerűbben és világosabban kell kommunikálni. „Az emberekkel világosan, egyértelműen, az őket foglalkoztató problémákról kell beszélni, ebben nagyon megerősödtem” – jelentette ki. Szerinte a magyar politikusok, beleértve a fideszeseket is, túlbonyolítják a dolgokat. „Egyszerűbben, világosabban, bátrabban, nyíltabban, határozottabban, előre, és soha föl nem adni” – vélekedett a miniszter.

A találkozó hivatalos témái között szerepelt a paksi atomerőmű fűtőanyag-ellátása és az orosz energiahordozókra kivetett szankciók alóli mentesség is. Míg a magyar kormányoldal időkorlát nélküli, teljes mentességről kommunikált, addig több nemzetközi hírügynökség, köztük a Reuters és az Associated Press is arról számolt be amerikai tisztviselőkre hivatkozva, hogy a mentesség legfeljebb egy évre szól. A megállapodás részeként Magyarország mintegy 114 millió dollár értékben vásárol nukleáris fűtőanyagot az amerikai Westinghouse-tól a paksi atomerőmű VVER-440-es blokkjaihoz, és körülbelül 600 millió dollár értékben cseppfolyósított földgázt (LNG) is beszerez.

VIDEÓ: Lázár-interjú


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Eltűnt két katonai eszköz a Honvédség 5,8 milliárdos filmjének forgatásán, a rendőrség már nyomoz
A botrány az újdörögdi bázison pattant ki, a Sárkányok Kabul felett című film felvételén. A hírek szerint olyan érzékeny eszközöknek kelt lába, amiket fegyverszobában kellett volna őrizni.


A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság megerősítette, hogy eltűnt két katonai eszköz a Sárkányok Kabul felett című akciófilm tavaly őszi forgatásán – írta a Telex. A rendőrség közlése szerint „az esettel kapcsolatban a Tapolcai Rendőrkapitányság lopás miatt folytat nyomozást”. A nyomozás érdekeire hivatkozva ennél több részletet egyelőre nem árultak el.

Az eset a honvédség újdörögdi bázisán (MH Böszörményi Géza Csapatgyakorlótér Parancsnokság) történt, ahol a produkció több más honvédségi helyszín mellett forgatott.

Az információk szerint olyan haditechnikai eszközöknek kelt lába, amelyeket szolgálaton kívül fegyverszobában, katonai páncélszekrényben kell tartani.

A Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség szakmai közreműködésével készült játékfilm a 2021-es kabuli mentőakció valós eseményeit dolgozza fel. A produkciót, amelynek producere Lajos Tamás, jelentős állami forrásokból finanszírozták: a kormány egyedi határozattal 1,067 milliárd, a Nemzeti Filmintézet 1,7 milliárd, az MTVA pedig 1,3 milliárd forinttal támogatta. A film teljes költségvetése megközelíti az 5,8 milliárd forintot, bemutatóját 2025. november 20-ra tervezik.

A filmben katonai szakértőként és szereplőként is közreműködött Pálinkás Szilveszter százados, a Honvédség toborzókampányának arca, aki idén augusztus végén sikertelenül próbált leszerelni. A minisztérium a háborús veszélyhelyzetre hivatkozva nem engedte el azonnal. Pálinkás néhány hónapja így indokolta döntését: „Azért nyújtottam be a leszerelési kérelmet, mert nem értettem egyet a Honvédelmi Minisztérium vezetési szemléletével. Nem tudtam azonosulni azzal a szervezettel, amelynek az arca voltam.”

A Honvédelmi Minisztérium nem reagált a sajtó megkereséseire az eltűnt eszközök ügyében, egy közérdekű adatigénylésre pedig azt közölte, hogy a kérdésben „nem minősül adatkezelőnek”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor már nem mondja azt, hogy korlátlan ideig szól az amerikai megállapodás az orosz energiahordozókkal kapcsolatos mentességről
Rónai Egonnak a miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy amíg Donald Trump az elnök és ő a miniszterelnök, addig ez a megállapodás él. Korábban még korlátlan időtartamú felmentésről beszélt.


Kedd késődélután interjút adott Orbán Viktor Rónai Egonnak az ATV Mérleg című műsorában. A beszélgetés során szóba kerültek a kétoldalú tárgyalások is Donald Trump amerikai elnökkel.

A műsorvezető rávilágított arra, hogy míg a magyar kormány tagjai, személyesen Orbán Viktor és Szijjártó Péter határozottan azt állították, hogy Magyarország szankciómentessége az orosz energiahordozókra vonatkozóan korlátlan, addig nemzetközi lapok és a Fehér Ház is azt állítja, hogy csak egy évre kaptunk felmentést. Rónai azt kérdezte a miniszterelnöktől, hogy le van-e írva bárhova, hogy miben állapodtak meg.

Orbán elmondta, hogy Trump meghallgatta az érveit, kezet fogtak, és azt mondta, „rendben van”. Szerinte ez annyit jelent, hogy „amíg ő az elnök ott, és én a miniszterelnök, ez addig van. Amikor a feltételek megváltoznak, újra kell tárgyalni”.

Mikor Rónai megemlítette, hogy Magyar Péter kormányra kerülése esetén szándéka szerint megváltoztatná a feltételeket, a miniszterelnök úgy reagált: „Nagyon sok sikert kívánok neki. Én csak azt mondom, hogy az amerikai elnök azt mondja: rendben van, megállapodtunk, így lesz, dolgozzátok ki!” Majd megismételte, hogy hatalmon maradásuk idejére a megállapodás érvényes.

Orbán azt is hozzátette a megállapodásról: „Én nem kínáltam ezért semmit, én nem üzletember vagyok”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Mérföldkőhöz érkezett Magyar Péter Facebook-oldala, köszönetet mondott a politikus
A Tisza Párt elnökének 700 ezredik követőjéhez épp egy évre és kilenc hónapra volt szüksége. Ennyi idő alatt épített pirvát Facebook-fiókjából aktív médiafelületet.


Kedden elérte a hétszázezer követőt Magyar Péter Facebook-oldala. Ennek örömére a Tisza Párt elnöke ki is tett egy köszönet-posztot:

Mint ismeretes, a Diákhitel Központ vezetője, Varga Judit volt igazságügyi miniszter exférje ezt a számot egy év és kilenc hónap alatt hozta össze. A korábban a Fideszhez több szállal kötődő, orbáni évértékelőkön és Békemeneteken rendszeresen szereplő Magyar 2024 februárjában kezdett kormányellenes üzeneteket posztolni Facebook-oldalára azután, hogy a kegyelmi ügybe belebukott Novák Katalin köztársasági elnök és Varga Judit.

A később politikussá avanzsált jogász közösségi oldala nagyon hamar elérte a száz-, majd a kétszázezres követőtábort, miközben Instagram-, YouTube- és TikTok-fiókot is nyitott. Követői száma nem csak digitálisan nőtt: alig négy hónappal online megjelenése után frissen alapított pártja 29,6%-os eredményt ért el az európai parlamenti választáson, ami a magyar politikában példátlanul gyors fellendülésnek számít.

Magyar Péter pártja a mértékadó közvélemény-kutatások szerint jelenleg magabiztosan vezet a Fidesszel szemben, egyre több társadalmi csoportban hódít el szavazókat a kormánypárttól. A politikus hétfőn betegség miatt ugyan lemondott egy eseményt, de országjárásán rendre tömegek jelennek meg.

Legközelebb szombaton, november 15-én lép nyilvánosság elé Győrben – nem messze onnan, ahol akkor Orbán Viktor élőben találkozik a helyi Digitális Polgári Kör (DPK) tagjaival. Nyilvános vita azonban nem lesz köztük, mert a miniszterelnök ettől elzárkózott.


Link másolása
KÖVESS MINKET: