BALATON
A Rovatból

5 kihagyhatatlan tanösvény a Balatonnál

Megnézhetitek Matula bácsi kunyhóját, láthattok denevéreket, beléphettek egy tűzhányóba, és lépésenként 2 millió évet haladhattok előre.


Nem kell kivárni a nyarat, mert már tavasszal is remekül lehet szórakozni a Balaton partján. Számos kirándulóhely csábít a vidék felfedezésére. A legjobb azonban, ha a túrázást összekötitek sok különleges hely felkeresésével, ahol a látnivalók mellett érdekes információkat is megtudhattok a területről. Most 5 tanösvényt ajánlunk nektek, ahol meglepetésekben is részetek lehet.

balaton3

1. Kányavári-sziget, "Búbos vöcsök" tanösvény

Az egész évben látogatható tanösvény kb. 2 kilométer hosszú, 1-1,5 óra alatt végigjárható. A séta során 15 állomáson ismerhetitek meg a területet. A táblák egy-egy jellegzetes csoportot, parti madarakat, énekeseket, ragadózókat mutatnak be. De sok érdekeset megtudhattok az itt élő denevérekről, és a Kis-Balatonnal kapcsolatos vízügyi tevékenységekről. A tanösvény jelképe az errefelé gyakran látható búbos vöcsök.

bubosvocsok1

(Megközelíthető a Zalavár és Balatonmagyaród közötti útszakaszról. GPS: 46.615578,17.167849).

Bubosvocsok_kanyavarhid

2. Diás-sziget, "Kócsag" tanösvény

a Fekete István emlékhelyre vezető kirándulás gyalogos szakasza

A Kis-Balaton fokozottan védett területén, a Diás-szigeten találjátok a 2010-ben átadott Kócsag Tanösvényt, amelyet csak szakvezetővel nézhettek meg a Fekete István emlékhelyre vezető kirándulás keretében.

Az állomások bemutatják az itteni vízinövényeket, denevéreket, halakat, hüllőket, kétéltűeket, madarakat és emlősöket. Megtudhatjátok, milyen szerepük volt a vizibivalyoknak, mi az a vejsze, ki segített a nagy kócsag megmentésében, vagy hogy mi az a dorongut. A Matula kunyhónál elolvashatjátok Fekete István levélének egy részletét, arról, hogy milyen halakat fogott ki az író a Kis-Balatonnál.

dias1

(Túrák találkozóhelye: Kis-Balaton Kutatóház (más néven: Vönöczky Schenk Jakab Kutatóház) GPS: 46.700668,17.238007)

3. Theodóra Tanösvény

A Theodora Tanösvényen a Káli-medence földtani, víztani, zoológiai és botanikai értékeit ismerhetitek meg. Az út 8 km hosszú és egész évben ingyenesen látogatható. Az ösvény 15 állomásból áll, és bemutatja a térség természeti kincseit és a Theodora ásványvizek eredetét is.

(Az önmagába visszatérő nyomvonalú tanösvény a Theodora Kereki forrástól indul (GPS: 46.8546795524, 17.5669915335), majd a Sásdi patak mentén a Kornyi-tó irányában halad.)

Theodóra-Kékkő Tanösvény

A 2006 óta látogatható Theodora-Kékkő Tanösvény a Theodora Tanösvény kistestvére. A 15 állomásból álló séta a föld mélyének titkaiba kalauzol el benneteket. A 8 km hosszú ösvényen kialudt tűzhányó nyomaira bukkanhattok, megmászhatjátok a Kereki-dombot vagy a Kopasz-hegyet, és felfedezhetitek a Szentbékkállai Kőtengert is.

theodora1

(Indulás a Kereki-majornál, GPS: 46.8694511544,17.5651382822)

Az Idő Ösvénye

Az Idő Ösvénye köti össze a Theodora Tanösvényt a Theodora Kékkő Tanösvénnyel. Itt a Föld 4,6 milliárd éves történetének különböző szakaszait ismerhetitek meg. Az út 1,1 km hosszú, minden lépéssel 2 millió évet haladhattok előre az időben.

(Megközelítés, GPS: 46.8681301444, 17.5662963497)

4. Pele apó ösvénye

Pele apó ösvénye Balatongyörök és Balatonederics között található. A 8.5 km hosszú 38 állomásból álló ösvény kifejezetten a gyermekeknek ajánlott. Pele úr a térség erdei élőhelyeinek természeti értékeit mutatja be, miközben igyekszik unokájából rendes pelét faragni, és szeretné őt a peleélet rögös útján elindítani.

pele1

(Megközelíthető: Afrika Múzeum GPS: 46.7843729,17.3747303, Szépkilátó GPS: 46.7696852,17.3601659, Balatonederics, Csodabogyós-barlang bázisépülete GPS 46.792244,17.369918, Balatongyörök erdészeti pihenő Bélap-völgy GPS: 46.7734034,17.3484956)

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

5. Kitaibel tanösvény

A Marcal-medencéből kiemelkedő a Somló-hegyen különleges bazaltformák, ritka növény- és állatfajok várnak benneteket. A hely hírességei a hegytetőn hajdan virágzó bronzkori település és az évezredes múltra visszatekintő híres szőlőművelés. Ezen a csodás helyen 1993-ban alapították meg a Somló Tájvédelmi Körzet nevezetességeit bemutató Kitaibel Pál tanösvényt. Az út 3 km hosszú, 9 állomásból.

kitalbel1

(Kiindulási pont GPS: 47.141604,17.376646 Szt. Margit-kápolna keleti oldala)

Somlo

balaton2

Infók a tanösvényekről: ITT találhatók

Ha te is megnéznéd ezeket a helyeket, nyomj egy lájkot!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


BALATON
A Rovatból
„Visszaadjuk a Balatont az embereknek” – Kerítésbontással ünnepelnek, ingyenes lett az egyik népszerű keszthelyi strand
Dr. Tóth Gergely, Keszthely polgármestere szerint a tó megóvásának egyik kulcsa, hogy az emberek magukénak érezzék a természeti kincset.


„Visszaadjuk a Balatont az embereknek” – ingyenessé tette május 1-jétől a keszthelyi Helikon Strandot a városvezetés. A döntés értelmében a strandot nemcsak a helyiek, hanem minden látogató díjmentesen használhatja. A nyitónapon piknikkel és a strand kerítésének jelképes lebontásával várták az érdeklődőket - közölte Dr. Tóth Gergely a közösségi oldalán.

Keszthely polgármestere szerint a lépéssel egy korábbi ígéretüket váltják valóra.

„Visszaadjuk a Balatont az embereknek”

– írta a polgármester.

Azt is hangsúlyozta, hogy a Balaton mindenkié, és a tó megóvásának egyik kulcsa, ha az emberek magukénak érzik azt.

„Senki sem sajátíthatja ki hazánk természeti kincseit”

– tette hozzá.

A közel 20 ezer négyzetméteres Helikon Strand gondozott zöldfelülettel, árnyas fákkal és tágas napozórészekkel várja a pihenni vágyókat. A fürdőzők rendelkezésére állnak sportpályák, pingpongasztalok, játszótér, beltéri és kültéri zuhanyzók, valamint baba-mama szoba és gyermekmosdó is. A területen több büfé is üzemel.

A városvezető május 1-jén egy videót is megosztott a kerítésbontásról. Az eseményhez azt írta: „Nem a teljes kerítést bontottuk el, csak azt a szakaszát, amellyel nem veszélyeztetjük a fürdőzők, az itt pihenő családok biztonságát. A strandra mostantól szabad a bejárás, kérem, mindenki vigyázzon a terület biztonságára és épségére".

Korábban Keszthelyen csak fizetős önkormányzati strandokon lehetett legálisan fürdeni. A Helikon Strandot 2019-ben már ingyenessé tették, de akkor még csak a helyi lakosok számára, akik lakcímkártyával igazolhatták jogosultságukat. A teljes szabadstranddá alakítást akkor jogi és pályázati okok nem tették lehetővé.

A mostani, mindenkire kiterjedő ingyenességről idén januárban a képviselő-testület támogatta az előkészítést, és felkérte a VÜZ Kft.-t a szabadstranddá alakítás feltételeinek vizsgálatára. A szükséges rendeletmódosítást márciusban fogadták el.

A városvezetés abban bízik, hogy a Helikon Strand ingyenessé tétele más balatoni települések számára is követendő példát mutathat.

A döntés a szezon elején különösen figyelemre méltó, mivel a legtöbb strand csak május második felében vagy júniusban nyitja meg kapuit.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
BALATON
A Rovatból
Aggasztó jel a Balatonnál: a szárazság miatt egy egész sziget emelkedett ki
A Balatonfenyvesnél felbukkant homokpad a tó alacsony vízállásának következménye. Szakértők szerint a térségből akár 100-150 milliméter csapadék is hiányozhat, ami a vízutánpótlást akadályozza.


Drónfelvételen rajzolódott ki a balatonfenyvesi „Majomsziget” – a Balaton átlagvízszintje június elejére mindössze 83 centiméterre csökkent, ami látványos homokzátonyokkal üzeni: tartós a vízhiány, a nyár pedig még csak most kezdődik.

A tartós csapadékhiány miatt Balatonfenyves közelében ismét felszínre került egy különleges homokpad, amelyet a helyiek régóta Majomszigetként emlegetnek – írta a Sokszínű Vidék. A jelenségről csütörtökön drónfelvétel is készült.

A Balaton vízszintje jóval elmarad az ilyenkor megszokott értékektől. Ennek következtében a déli part sekélyebb szakaszán ismét kirajzolódott az a homokos terület, amely korábbi aszályos időszakokban már többször feltűnt.

A szakemberek szerint a probléma hátterében elsősorban a csapadékhiány áll. Bár az elmúlt napokban több helyen érkezett eső, a kiszáradt talaj a lehulló vizet szinte azonnal magába szívja. Emiatt a kisebb vízfolyások sem tudják megfelelően táplálni a Balatont, hiszen sok esetben a víz már azelőtt elszivárog a földben, hogy elérné a tó vízgyűjtő rendszerét.

A szakértői becslések szerint akár 100-150 milliméter csapadék is hiányozhat a térségből, ami különösen a Balaton déli vízgyűjtő területén okoz gondot.

A jelenlegi helyzet sokakat emlékeztet a 2011-es rendkívül alacsony vízállású időszakra. Akkor a déli part egyes szakaszain annyira visszahúzódott a víz, hogy helyenként több tíz métert kellett gyalogolni a sekély mederben ahhoz, hogy a fürdőzők elérjék a mélyebb vizet.

A klímaváltozás okozta aszály mellett az emberi beavatkozások – mint a part menti beépítések és a nádasok pusztulása – tovább rontják a tó ökológiai állapotát, veszélyeztetve annak hosszú távú jövőjét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

BALATON
A Rovatból
Korábban nyitnak a balatoni strandok: mutatjuk a 2026-os árakat
Több északi parti település, köztük Csopak és Balatonalmádi is közzétette a 2026-os strandszezonra vonatkozó információkat. A pénztárak van, ahol már május 1-jén kinyitnak a bérletvásárlók előtt.


Idén előbb csobbanhatunk a Balatonban: több északi parti település már májusban nyitja a pénztárakat, és közzétette a 2026-os árakat – a felnőtt napijegyek jellemzően 1000–1800 forint között mozognak. Ahogy közeledik a jó idő, egyre több Veszprém vármegyei település teszi közzé a strandszezonra vonatkozó információkat – írta a VEOL.

Egyes strandokon már május elején megkezdődik a bérletek értékesítése, míg máshol május közepétől vagy június végétől nyitnak a fizetős időszakok. A legtöbb helyen továbbra is külön szabályozzák a pénztári nyitvatartást és a díjfizetés nélküli időszakokat.

A felnőtt napijegyek jellemzően 1000–1800 forint között mozognak.

Csopakon a strand május 23-án nyit, de a 3-as pénztár már május 1-jétől várja a bérletet és kártyát váltó vendégeket. Balatonalmádiban szintén május 1-jén indul a 2026-os strandbérletek értékesítése a Wesselényi strand főbejáratánál.

Révfülöpön a Napfény Strand már holnap, április 30-án látogathatóvá válik egészen szeptember 27-ig, a hivatalos strandszezon pedig június 20-tól augusztus 30-ig tart. Zánkán június 20-tól augusztus 30-ig kell fizetni, a pénztárak 8 és 19 óra között működnek.

Tihanyban a Sajkodi strand 800 forintos felnőtt napijeggyel üzemel, míg a Hajóállomási strandon az egyszeri felnőtt belépő 1250, a korlátlan napijegy 1650 forint.

Badacsonytomajon és Badacsonyban a strandok május utolsó hétvégéjén nyitnak, a felnőtt napijegy 1500 forint, hétvégén 1700 forint, a gyermekjegy 800, a nyugdíjas pedig 1000 forint. Balatonakaliban a Mandulavirág strand június 19-től augusztus 30-ig tart nyitva, ahol a felnőtt belépő 1800, a gyermekjegy 1000, a diák- és nyugdíjasjegy pedig 1200 forint.

Örvényesen a szabadstrand kötelező nyitvatartása június 1. és augusztus 31. között naponta 9 és 18 óra között tart. Balatonszepezden a Központi, a Szepezdfürdői és a Viriusi strand június 21-től augusztus 24-ig fizetős, a felnőtt napijegy a Központi strandon 1500, a másik kettőn 1000 forint.

Siófok (Nagystrand - Plázs): A szezonnyitó események és koncertek már 2026. május 22-én (pénteken) elkezdődnek. A Plázs hivatalos programjai innentől látogathatók.

A legtöbb helyen már bankkártyával is lehet fizetni. A szakemberek továbbra is azt javasolják, hogy a déli órákban kerüljük a napozást, és gondoskodjunk a folyamatos folyadékpótlásról, valamint a megfelelő napvédelemről.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

BALATON
A Rovatból
Kiderültek a balatoni bérek: a szakácsok akár nettó 900 ezer forintot is hazavihetnek
A szezonális munkaerőpiac felpörgött a Balatonnál és a Velencei-tónál, a bérek pedig jelentősen emelkedtek a tavalyi évhez képest. Míg a csúcskeresők a szakácsok, a konyhai kisegítők is hazavihetnek havi nettó 400-500 ezer forintot.


A nyári szezon a munkaerőpiacon is elkezdődött a Balatonnál és a Velencei-tónál: a szakácsok közel egymilliós fizetést vihetnek haza, miközben sok helyen szállás is jár – de a vendéglátósok szerint csak az kaszál, aki bírja a 10–12 órás műszakokat és a hektikus forgalmat.

A bérek érezhetően emelkedtek a tavalyihoz képest – írta a Blikk.

A szezonális foglalkoztatási piramis tetején a szakácsok, illetve séfek állnak átlagosan nettó 750–900 ezer forintos keresettel, akiket a pultosok és felszolgálók (500–750 ezer), majd a strandbüfések (420–500 ezer), a konyhai kisegítők (400–500 ezer) és végül a recepciósok, illetve animátorok követnek nettó 380–450 ezer forintos havi fizetéssel.

A komolyabb pozíciókban a fix bér mellé borravaló és forgalmi százalék is jár, bár heti vagy szezonvégi bónuszt a legtöbb helyen az egyszerűbb beosztásokban dolgozók is kapnak.

A munkavállalási feltételek régiónként eltérnek: a Balatonnál a fizetések általában magasabbak, és sok helyen a szállás is az ajánlat része, míg a Velencei-tónál a vendéglátósok inkább a Budapestről ingázó diákokra és a környéken lakókra építenek.

A magas keresetért azonban keményen meg kell dolgozni.

A körülmények sem mindig ideálisak.

"A meleg kegyetlen volt, főleg kánikulában. Akik sütöttek, 50-60 fokban dolgoztak váltásban. Minden nap nyitva voltunk reggel 9-től este 9-ig, de ha sok volt vendég, akkor tovább is.” - mesélte a lapnak egy dolgozó.

A munkavállalóknak érdemes résen lenniük, mert a magas fizetés mellett rejtett buktatók is lehetnek. Sok strandbüfé például időjárásfüggő órabért alkalmaz, ami azt jelenti, hogy nem fizetnek, ha rossz az idő és nincs vendég. Ezért fontos előre tisztázni, van-e garantált minimum óraszám vagy alapbér. Ugyanilyen lényeges a borravaló-politika megismerése, a szállás és étkezés pontos feltételeinek rögzítése, valamint annak ellenőrzése, hogy a hirdetésekben szereplő, sokszor bruttó összegek mit jelentenek a gyakorlatban.

A diákok továbbra is kulcsszereplői a piacnak, számukra az iskolaszövetkezeteken keresztüli elhelyezkedés a legegyszerűbb. A 25 év alattiak szja-mentessége miatt adót sem kell fizetniük, ami a hirdetésekben szereplő 2000–3400 forintos órabéreket még vonzóbbá teszi.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk