hirdetés
hirdetés
hirdetés
 
 
hirdetés
Zuckerberg nővére eljött a Facebooktól, mert utálta, hogy ő volt az egyetlen csaj a szobában
Komoly gender-problémák vannak a területen, mondja. Kiderült, hogy a szüleik Facebookot a kezdetekkor egyfajta B-tervnek gondolták.
News18, fotó: Facebook - szmo.hu
2019. február 07.


hirdetés

A News18 cikkéből tudtuk meg, hogy Randi Zuckerberg egy interjúban elárulta: nem igazán szeretett a Facebooknál dolgozni. Miután testvére, Mark Zuckerberg 2004-ben meghívta a céghez, a live streaming részlegnél dolgozott. 2011-ben azonban ott is hagyta a médiamonstrumot, hogy saját közösségi médiás céget hozzon létre Zuckerberg Media név alatt.

S hogy milyen volt a Facebooknál dolgozni? Randi őszintén megmondta: "Mindig nagyon bonyolultnak találtam a genderszerepeket a Szilikonvölgyben. A Facebooknál imádtam a munkámat, de utáltam, hogy majdnem minden szobában, ahol dolgoztam 10 éven át, szinte én voltam az egyedüli nő. És mindig úgy éreztem, hogy atyám, szeretnék én is a megoldás része lenni, nem pedig továbbra is maga a probléma része. Ezért inkább el kell távolodnom a Szilikonvölgytől, s meg kell értenem, hol veszítenünk el nőket ebben a folyamatban."

Az interjú egyébként a CNN hamarosan bemutatandó dokumentumfilmjében lesz látható, ami a Facebook 15. születésnapjának apropóján készült. Randi mesélt a gyerekkoráról és a testvéri kapcsolatról is benne. Elmondta, hogy a szüleinek vegyes érzései voltak azzal kapcsolatban, hogy Mark otthagyta az egyetemet, de közben mindenben támogatták a gyerekeiket. A Facebookot a kezdetekkor egyfajta B-tervnek gondolták.

Volt egy pillanat, amikor azt is mondták Marknak: "Oké, valószínűleg a McDonaldsra kellett volna rátenned a kezed, ha üzletet akartál volna. De igazából ez a második legjobb döntés volt."

Ma Zuckerbergnek 2,32 milliárd felhasználója van szerte a világon, vagyona pedig nagyjából 65,3 milliárd dollárra rúg.


KÖVESS MINKET:




Megszületett az okoságy, amelyben a párok nem tudják kitúrni egymást saját helyükről
Szép dolog egy ágyban aludni párunkkal, de komoly gondokat okozhat, ha egyikük annyit mocorog álmában, hogy a másikat szinte lelöki a fekhelyről.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. február 18.


hirdetés

Ki gondolná, hogy e súlyos problémát orvosolni hivatott újítás a Fordtól származik? Pedig a patinás detroiti cégtől eddig sem volt idegen az autós technológia más irányú felhasználása. Ilyen volt például a Max Motor Dreams nevű gyerekágy, amely az autó rugózását utánzó mozgással ringatta el a kicsiket, vagy a zajszűrő kutyakennel – írta a Verge.

A legújabb találmányt, a Lane Keeping Bedet a Ford sávbeállító technológiája ihlette. Egy olyan „futószalaggal” szerelték fel az ágyakat, amely egy nyomásérzékelő szenzorral jelzi, ha az egyik fél megsérti álmában a másik felségterületét. Ilyenkor ez a „futószalag” finoman visszatereli a nyugtalan alvót saját „sávjába”, ahogyan az autó irányát is korrigálja a megfelelő műszer. Erre nagy szükség van, mert a legéberebb alvók akár hússzor is helyet változtatnak egyetlen éjszaka.

Bár még csak prototípusról van szó, máris úgy emlegetik ezt az „okos ágyat”, mint amely megmenthet sok párkapcsolatot.

Dr. Neil Stanley amerikai álomspecialista szerint ugyanis az emberi szervezetet úgy programozták, hogy ha valami váratlan dolog éri álmában, azonnal felébred, mert bekapcsol a védekező mechanizmusa.

A saját helyéről kitúrt fél egy idő után teljesen kimerül, mert képtelen kipihenni magát, miközben a forgolódó esetleg fel sem ébred, és előbb-utóbb külön ágyba kénytelenek költözni. Ezt pedig sok pár elhidegülésük kezdetének tekinti.


KÖVESS MINKET:




Hóhold: 2019 leglátványosabb szuperholdját figyelhetjük meg az égen kedden este
A februári teliholdat a köznyelvben gyakran hóholdnak is hívják.
Fotó: Pixabay - szmo.hu
2019. február 19.


hirdetés

Ma érkezik az év legnagyobb szuperholdja, a hóhold, írja a CNN. A portál cikkéből kiderül: szuperholdnak nevezi a köznyelv, amikor a telihold fázisa az ellipszis alakú holdpálya Földhöz legközelebbi pontján következik be, ilyenkor lesz a Hold Földről látható látszólagos mérete a legnagyobb.Ilyenkor a Hold akár 30 százalékkal fényesebb és 14 százalékkal nagyobbnak is látszódhat az átlagosnál.

A jelenség feltétele, hogy éppen telihold legyen és a Hold a keringési pályáján éppen a legközelebb legyen a Földhöz.

A februári teliholdat a köznyelvben gyakran hóholdnak is hívják, ehhez hasonló, febuári telihold csak 19 évente fordul elő.


KÖVESS MINKET:





A NASA lefotózta a kínaiak holdjáróját a Hold túloldalán
Január 3-án szállt le az űrszonda, belőle gurult ki a holdjáró.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. február 21.


hirdetés

Mint azt mi is megírtuk, leszállt a Hold Földről nem látható túloldalán a Csang'o-4 kínai űrszonda, amely a leszállóegységből és a holdjáróból állt.

Az űrszonda landolása 12 percig tartott, és a művelet nehézségét az adta, hogy míg a korábbi kínai űrszonda,a Hold Föld felé eső oldalára érkezett,

a Csang'o-4 a Hold sötét oldalán, a 10 kilométer magas hegyekkel övezett, Tódor Kármán magyar-amerikai fizikus, repülőmérnök nevét viselő Von Kármán-kráterben szállt le.

A leszállásról videó is készült. Később arról is beszámoltunk, hogy a kínai holdjáró felvételeket is küldött. Így a kutatók elvégezhették a landolási hely körüli felszín topográfiájának előzetes elemzését a holdjáró kamerájának felvétele alapján, és panorámakép készült 80 fotóból.

Mint arról a hvg.hu most beszámolt, a tudományos munkát a NASA is figyelemmel kíséri, és február 1-jén készítettek képet, amikor a Holdat pásztázó űrszondájuk elrepült a Csang'o-4 felett. "Az LRO 51 mérföldes, vagyis nagyjából 82 km-es magasságból leste meg a holdjárót és a leszállóegységet."


KÖVESS MINKET:





Kiderült, hogyan bányászták ki a Stonehenge kék köveit?
Külszíni fejtésből származnak a Stonehenge kövei, amelyeket a szárazföldön szállítottak a Salisbury-fennsíkra.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. február 19.


hirdetés

Ez a legújabb felfedezés ellentmond annak a korábbi népszerű elméletnek, mely szerint a mintegy 80 hatalmas követ tengeren szállították a misztikus építmény helyszínére a Bristoli-csatornán keresztül.

A Carn Goedog és Craig Rhos-y-felin néven ismert walesi külszíni bányákban könnyen hozzá lehetett jutni a természetes, függőleges, kék árnyalatú oszlopokhoz.

A kr.e. 3000-ben folyó bányászatot a kutatók a mindkét helyen lelt faszénnyomokban látják bizonyítottnak – írta a Daily Mail.

Azt sem tartják kizártnak, hogy Stonehenge prototípusát a bányáktól alig 3 km-re lévő Waun Mawn-nál építették fel. Elképzelhető, hogy itt már kipróbáltak egy egyszerű kör alakú struktúrát, majd szétszedték és elszállították a köveket a jelenlegi helyükre.

Korábbi tanulmányok szerint szarvasmarhák és más nagy testű háziállatok segítettek az újkőkori embereknek a kövek szállításában. Hogy miért vállalkoztak erre minden logisztikai nehézség ellenére, ma is rejtély a történészek előtt. Az európai neolitikus emlékművek egyike sincsen messzebb néhány kilométernél a kövek lelőhelyétől, míg a Stonehenge esetében ez a távolság közel 300 km.


KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x