hirdetés
zselenszky-lemez-cim.jpg

Premier: Zselenszky teljesen egyedül rögzítette legújabb, zenekari hangzású albumát

A Baba Entelecheia hamisítatlan grungelemez lett. Hallgasd meg a dalokat és olvasd el, mi ihlette őket!
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. április 05.


hirdetés

Török-Zselenszky Tamás a 2000-es években az Eleven Hold frontembereként lett ismert, majd a zenekarból való távozása után szólókarrierje építésébe kezdett.

Önálló, egy szál gitáros szólóestjei mellett több zenekarral is dolgozik együtt, most azonban teljesen egyedül írt meg és rögzített egy lemeznyi dalt.

A 11 számos, sok szempontból a gyökereihez visszatérő albumról az alábbiakban mindent megtudhatsz. Innentől Tamásé a szó.

Milyen lett a Baba Entelecheia CD?

Talán érdekesség, hogy míg eddig előbb megírtam, és koncerten játszottam a dalaimat, mielőtt felvettem őket, most a "stúdióban", a felvétel során írtam mindegyiket. Amikor kitaláltam valamit, felvettem, így lett egy alap. Amikor pedig az éneket írtam, azonnal fel is vettem, így abban a kellemes élményben részesülhettem, hogy mire megírtam a szöveget, már fel is volt véve. Nem kellett többször nekifutni, kínlódni, hanem szórakoztató volt maga a feléneklés is, mert amikor történt, még nem tudtam, mi lesz a következő sor. Hehe.

hirdetés

Nem volt stresszes, inkább izgalmas. Akkor született minden mondat, amikor felvettem. Ha ez a hallgatók számára esetleg különlegességnek számít, elmondhatjuk, hogy amit hallanak, az a megírás lenyomata. Azt hallják, amikor épp megíródott minden dallam, sor. A lemez nem agyon gyakorolt dalok hónaljszagú felvétele volt, hanem egy dalszerzés közvetlen megörökítése lett. Aki hallja őket, közvetlenül a születésüket hallja.

Teljes zenekaros albumról van szó: dob, basszusgitár, gitár, gitárszólók, ének, háttérvokálok, szöveg. Műfaja grunge, de ahogyan a cím is mutatja, eléggé zselenszkys fajzat. "Szik, embrió, csecsemő, eredendő, ami önmagából fakad, önmagából adódó, az értelmét önmagában hordozza." Ilyeneket jelent.

Arisztotelész szerint egy mag pl. entelecheia. A test entelecheiája a lélek. Egy tölgy magjából holt biztos, hogy tölgyfa lesz. Ha Zselenszky írja, akkor bármilyen stílusban is ír, abból zselenszkys lemez lesz." Ezt nyilatkoztam a Vas Népe online magazinnak.

"ENTELECHEIA: (gr.) en: benn, a telosz: cél és az ekhein: bírni szavak származékaként azt jelenti, ami magában bírja célját.

Arisztotelész szerint minden élőlény magában hordja fejlődésének kezdettől fogva adott belső célját, s e cél elérésére, kibontakoztatására szolgáló erőt. Az ~-nak vagy életelvnek köszönhető, hogy a makkból mindig tölgy fejlődik ki."

Nincsen a lemezcímmel azonos című dal; a lemezcím inkább azt mondja: hé, itt ez a srác, és tök mindegy milyen stílust visz, az akkor is olyan zselenszkys lesz!

Ne feledjük el, hogy én a Hetes Körzettel, Road Rollerrel indultam kezdetben! Ezekkel keményebben toltuk. Eredendően így kezdődött minden... és most így is folytatódik. Lesz is még ilyen... remélem, sok!

Nem volt közreműködő, mindent én írtam, írtam be, játszottam el, vettem fel, kevertem, masztereltem, szinteztem. Vannak zenésztársaim, akikkel színpadra vihetjük azokat a trekkeket, amik nekik is bejönnek.

A dalszövegek főleg társadalomkritikák, szerelmes tételek. Akad némi tájleírás is. Alapvetően szimbolizmus. Jobb agyféltekés szövegek ezek is, ahogyan azt tőlem megszokhatta, aki kitart velem.

A kiadást most is a saját zseb bété vitte véghez. Tanulgassátok, és énekeljük együtt a kedvenceimet a koncerteken!

A borítót esetünkben is a zseniális feleségem alkotta (honlapja IDE KATTINTVA érhető el). A szerelmes dalok is neki szólnak. Inspiráljuk egymást minden téren. Hála neki, és érte, és értünk!

Az alábbiakban ő mond néhány szót a művéről és a közös munkáról:

A Tamással való közös munka sokkal inkább egy olyan szépséges, emelkedett összecsengés bennem, ami sosem kezdődött, hanem mindig is megvolt. Amíg nem ismertük egymást, addig külön, most pedig, hogy együtt is létezhetünk, együtt. Azok a gondolatok, amik bennem is mindig mozognak, és igyekeznek megtalálni a megfelelő vizuális formát, lélektestvérei azoknak, amiket ő is használ. Bár sokkal inkább: ezek a mondanivalók használnak minket... mi csak közvetítjük azokat. Számomra az alkotás egy olyan folyamat, mint belenőni abba a ruhába, aminek a képe mindig is bennem él. Állandó és mégis mindig változó. Ez is Baba Entelecheia.

A Zselenszky dalok és szövegek olyanok, mint egyetlen nagyon tiszta adóvevő készülék, ami felerősíti az igaz, valódi, jóságos jeleket, és elnémítja a felesleges mellékvágányokat.

Nagyon hálás vagyok azért, hogy ennyire közelről részesülhetek ebből a forrásból. Mindig inspiráló hatása nemcsak mint Embernek, hanem mint alkotónak is kétségkívül letagadhatatlan az én utóbbi években készült munkáimon is, és erre nagyon büszke vagyok.

Az a csodálatos abban a varázslatos fogalomban, hogy „együtt”, hogy olyan, mint egy kör, ami cirkulál. Nem tudod, mikor ki vagy mi indít el egy hatást vagy vezérfonalat, mert folyamatosan oda-vissza működik az Egész. Ebben a nyitott rendszerben minden Egy.

Ez történt ezzel a festménnyel is, aminek részlete szolgál az album front borítójaként. Az albumtól függetlenül kezdtem el festeni 2019. decemberében, és más terveim voltak a készülő lemez grafikájához. De amikor Tamás meglátta, megkérdezte, hogy adnám-e hozzá ezt a képet? Addigra én már kívülről ismertem ezeket a csodás dalokat, természetesen benne volt a hatásuk minden ecsetvonásban, így végül némi alakítással ez lett a Baba Entelecheia látvány.

Az Egységről:

Nagyon sok olyan reggel van, amikor az álmomban hallom az egyik dalt (bármelyik Zselenszky szerzeményt), majd azzal együtt ébredek az újabb napra, és az még órákig kísér a fejemben (a legtöbbször semmi köze ahhoz sem, hogy mikor hallgattam utoljára)... tisztán, erősen... nem tudod lehámozni vagy kiűzni magadból, olyan természetesen a részed, hogy nincs különbség. Nincs különbség.

Te vagy ott, és mégis veled van egy olyan egész, amit nem te teremtettél. Pont, mint az alkotás. Pont olyan ez is...

Zselenszky hivatalos zenekara a soproni 'Lensky Mob. A távolabbi jövőben Ők és a pesti Zselenszky Band tagjai adják majd elő a szólólemezek dalait is. Egyelőre ezektől független, teljes, saját dalokból álló lemez megírására és felvételére összpontosítanak. Tamás egy gitáros koncertjei folyamatosan látogathatók. Ezekről a honlapján olvashatsz részleteket.

A dalszövegeket IDE KATTINTVA nézheted meg.

A teljes lemez a YouTube-on:

Bővebben a dalokról, külön-külön

Török-Zselenszky Tamás: KISZÓLÁS

Talán az egész lemez fő üzenete, hogy akik itt a közéletben, politikában hazudnak maguknak és a köznek, azok a mennynek, a pokolnak nem tudnak hazudni. Bármit cselekszenek, gondolnak, mondanak, írnak.... közvetetten, vagy közvetve ártanak, az nem földi, ember alkotta törvények szerint méretik, hanem az abszolút, égi törvények alapján ítéltetik. Hiszek a mesebeli Mátyás királyban, hiszek Lúdas Matyiban, hiszek a kanászlegényben, akit lenyel a kisgömböc, de Ő kinyitja benne a kisbicskáját, és belülről böki ki vele azt. A lemez ez a kisbicska, én vagyok a kanászlegény... csak pár mondat erejéig... a költő, aki a gazdagok lelkiismerete és a szegények védnöke. Hiszek a történelem utáni, emberi emberben, és szeretem a hazámat... becézem a tájait... és együtt érzek. Remélek, teszek... ezt az albumot teszem most éppen, szolgálatképpen a közös asztalunkra.

A többi dalért lapozz!

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
csik-zenekar-hazam-hazam-dal.jpg

A Csík Zenekar Hazám, hazám című új száma lett a nemzeti összetartozás dala

A dalban több neves előadó is énekel, akik közül jó páran a határon túlról származnak.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. június 04.


hirdetés

Új klippel jelentkezett a Csík Zenekar a trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulójára. A Hazám, hazám című dalban többek közt Dér Heni, Földes Eszter, Mező Misi, Miklósa Erika, Keresztes Ildikó, Molnár Ferenc "Caramel" és Takács Nikolas is közreműködött. Közülük többen is a határon túlról származnak.

A dal és a hozzá készült videóklip arról szól, hogy bár 1920 óta határok választják el egymástól a magyarságot Közép-Európában és a világban, mégis egyek vagyunk.

A szerda este megjelent klipet Orbán Viktor is megosztotta hivatalos Facebook-oldalán.

Security Check Required

null

hirdetés


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
rudolf-schuster.jpg

Magyar nótát dalol a volt szlovák államfő a Dankó Rádióban

Rudolf Schuster édesanyja magyar volt, és nagyon szereti a népdalokat is, nem először fog nyilvánosan magyar dalt énekelni.
MTI - szmo.hu
2020. június 04.


hirdetés

A magyarokhoz való kötődéséről beszél és nótázik is Rudolf Schuster, Szlovákia volt államfője a Dankó Rádiónak adott interjúban, amelyet a nemzeti összetartozás napján, csütörtökön hallhatnak az érdeklődők.

Rudolf Schuster édesanyja magyar volt, így a magyar nyelv ismerete mellett a népdalok, nóták szeretete is öröklődött a családban

- mondta el Eredics Gábor, a Dankó Rádió csatornaigazgatója az MTI-nek, kiemelve: Rudolf Schustert mint a magyar nóták kedvelőjét szólították meg az interjúban, nem mint egykori politikust.

A csatornaigazgató hozzátette: Rudolf Schuster jó kedélyű ember, nagyon szereti a nótákat, a történetei pedig azt jelzik, hogy a népek közti barátság kimunkálásban a közös dalanyagnak nagy szerepe van. Az interjút készítő Erdélyi Claudia, az MTVA szerkesztő-műsorvezetője felidézte:

Rudolf Schuster idén a szlovákiai Szőlőskén ünnepelte 86. születésnapját, amelyen magyar nótákat és magyar operettrészleteket énekelt Abaházi Nagy Lívia operaénekesnővel.

hirdetés

Az eseményt rögzítette a szlovák televízió és ott készült el Rudolf Schuster Harmadszorra a legjobbat című harmadik lemezének felvétele is. Az első lemezén német nóták, a másodikon szlovák dalok hangzottak el. Az interjúban pedig elmondta, hogy úgy érezte, a magyar nóták megszólaltatásával tartozik a magyaroknak, ezzel is szeretné kifejezni a magyarok iránti tiszteletét.

Erdélyi Claudia kitért arra is, hogy Rudolf Schuster a Dankó Rádió műsorában elénekli édesanyja nótáját Az a szép címmel, emellett pedig nagy kedvence az Akácos út.

Az interjú 19 óra 4 perckor hangzik el az Az a szép - A nóta nagymesterei című műsorban.

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
1-9.jpg

Emma Stone, Jim Carrey és más filmsztárok első próbálkozásai - a legviccesebb casting videók

Így indultak a legnagyobbak: Steve Carell például röhögőgörcsöt kapott a saját alakításától.
Szajki-Vörös Adél, fotó: YouTube - szmo.hu
2020. június 05.


hirdetés

Az úgynevezett audition tape mindig az első belépő egy leendő sztár számára egy adott produkcióba, de az is gyakran előfordul, hogy már befutott színészeket néznek meg ilyen formában egy szerepre. Van, aki csak beküld magáról egy felvételt, van, akit a produkciós irodában castingolnak. Nagy flash látni, amint egy színész és a szerep azonnal rátalálnak egymásra, s különösen az, amikor utólag tudjuk: ebből az első osztályú kreténkedésből vagy finom humorú alakításból sztár született.

Emma Stone - Könnyű nőcske

Stone első főszerepét kapta ebben a filmben, és otthon, saját kamerával rögzítette a felvételt, ami a filmben is hasonlóan néz ki: a hősnő, Olive videóblogban árulja el, hogy valójában mi is történt az elmúlt időszakban vele, amíg úgy tett, mintha a gimi legnagyobb cafkája lenne.

Kiderül, hogy valójában csak eljátszotta, hogy elvesztette a szüzességét és utána pénzért szexelt béna srácokkal. Stone-ra tökéletesen passzolt az önirónikus humorú és intelligens tini szerepe.

Jimmy Fallon

hirdetés

Megszámlálhatatlanul sok komikus kerül úgy a figyelem középpontjába, hogy sikerül bekerülnie Amerika vezető paródia/skeccsshowjába, a Saturday Night Live-ba. Sokan utánzásokkal próbálkoznak, így tett Jimmy Fallon is, aki a felvételen szemtelenül fiatal, és ijesztően hasonlít a hangja az Alanis Morissette-dal közben az énekesnőjére.

Ma már a saját show-jában kábé olyan szkeccsekben hülyül, amilyenekben csak akar. Biztosra ment, a meghallgatáson minden oldalát megmutatta a humorának, a zenei részek 06:13-nál kezdődnek.

Will Ferrell

Ma már óriási komikus, George W. Bush-féle utánzása előtt milliók hajtottak fejet, sőt, ha ma meglátjuk az arcát egy vígjátékban, attól röhöghetnékünk támad, ami misztikumának része. Itt épp szintén az SNL-be jelentkezett, azt érdemes megnézni, mennyi különféle személyiség megformálására képes. Ebben a videóban pedig Bushként látható:

Seth Rogen

A Felkoppintva sztárja ma már executive producer és írótársa a produkcióinak. Ezen a casting felvételen még le sem esett a tojáshéj a seggéről, de olyan monológot ad elő a jövőbeni, tervezett fűültetvényéről, hogy mindenki röhög a kamera mögött.

Rogen és a marihuána a vásznon azóta is bizalmas viszonyban vannak, az Ananász expressz pl. ezen alapult, de a Felkoppintvában is nagyokat tépett a haverjaival, akiket szintén ezidőtájt fedeztek fel.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
majka-Copy.jpg

Klippremier: Majka és a New Level Empire közös dala az elektronikus zene és a rap tökéletes találkozása

Az Újra úton című témájában sem lehetne ennél aktuálisabb: végre itt a nyár, és mindenki kimozdulhat az elmúlt hónapok szürreális valóságából
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. június 05.


hirdetés

Vadonatúj dallal, méghozzá egy izgalmas kollaborációval borzolja a kedélyeket az „ózdi hős”: megérkezett az „Újra úton”, amelyben a New Level Empire zenekar mellett ő a közreműködő.

Majoros Péter hazánk egyik legnagyobb sztárja, aki műsorvezetői karrierje mellett a magyar rap-szcéna meghatározó alakja is egyben. Nevéhez olyan slágerek köthetők, mint a Curtissel és BLR-rel közös „Belehalok”, ami a YouTube-on már 68 milliós megtekintésnél jár, vagy a 2017-es év egyik megahitje, a „Mindenki táncol /90/”.

A New Level Empire elektro-pop banda szintén a magyar rádiók és bulik egyik kedvenc produkciója. Olyan sikerdalokat köszönhetünk a tagoknak, mint a „Szerteszét”, a „Beléd fulladnék”, vagy az AK26-tal közös „Nagyon nagyon”.

Az „Újra úton” című közös felvétel az elektronikus zene és a rap tökéletes találkozása. Ráadásul témájában sem lehetne ennél aktuálisabb: végre itt a nyár, és mindenki kimozdulhat az elmúlt hónapok szürreális valóságából.

A megjegyezhető újdonsághoz videóklip is forgott, amelyben a pozitív életérzés a road movie-k hangulatával és gyönyörű autókkal párosul.

hirdetés

VIDEÓ: New Level Empire X Majka - Újra úton

hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!