hirdetés
ZAGAR-Live-2019-2..jpg

Zságer Balázs: A civilizációra már csak egy elveszett törzsként tekintek

A Žagar nemrég jelentette meg új lemezét, most pedig egy izgalmas pszichedelikus utazásra invitál, különleges vizuállal a Margitsziget fái közé. Electric Rituals a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.
Szponzorált tartalom (X) interjú: Nagy Kátya, fotó: Dobos Tamás - szmo.hu
2019. augusztus 21.


hirdetés

A természet jelentette a legfőbb inspirációt a Žagar új lemezéhez, amely olyan, mint egy pszichedelikus erdei túra. A Woods, Spirits & Sorcery zenéjével szinte teljesen elhagyták a megszokott dalformát, koncertjeik is izgalmas, az improvizációt sem nélkülöző zenefolyammá váltak. Zságer Balázzsal az új lemezről és az augusztus 23-i Electric Rituals című koncertről beszélgettünk, ahol különleges vendégekkel és vizuállal lépnek fel a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.

- Hat év telt el a legutóbbi lemezetek óta. Mi minden történt közben a zenekar életében?

- Nagyrészt koncertezéssel teltek az elmúlt évek. Úgy döntöttünk, hogy előbb színpadra állítunk egy új koncertrepertoárt és csak utána adunk ki albumot. Közben csináltam egy filmzenét is, az Éjszakám a nappalod c. nagyjátékfilmhez, meg igazából különböző iránykeresésekkel foglalkoztunk, hogy mit is szeretnénk a könnyűzenei piacon továbbra folytatni.

A popzene klisés formulái már nem nagyon izgattak minket, megpróbáltunk új utakat keresni, amik főképp nekünk jelentenek valamit.

Másrészről pedig nem szeretek úgy lemezt kiadni, hogy nincs mit mondanom, ahhoz mindig kell egy olyan élmény anyag, egy olyan hiteles inspiráció, amit érdemes egy korongra rögzíteni.

- Hogyan fordultatok most ebbe a folyamatzenés irányba?

- Már a kezdetekkor, a négy tagú Žagar is instrumentális zenekar volt. Lehet, hogy nem voltak ennyire összefésülve a számok, de már akkor is a kötetlen szerkezetekkel való játszadozás izgatott minket. Aztán jött az Eastern Sugar meg a Wings of Love, amik szélesebb ismertségre tettek szert és ezáltal kicsit elsodródtunk a kezdeti iránytól. Úgyhogy mondhatjuk azt is, hogy most találunk vissza oda, de talán már egy sokkal tapasztaltabb és érettebb zenei megközelítéssel.

- Akkor tulajdonképpen leróttatok egy kört, visszatérve a gyökerekhez.

- Igen, sokan mondják, hogy az új lemez inkább hasonlít az korai Žagarhoz, annak ellenére, hogy hangszerelésében sokkal szerteágazóbb és néha akár a world musicot és a tribalt érinti hangzásában, viszont a filozófia és az attitűd inkább ahhoz hasonlít, ahogy indult ez a zenekar.

- Hogyan találtál most vissza ezekhez a természet inspirálta témákhoz, amik a lemezen többfele is előfordulnak?

- Kicsit meguntam a létezés városi formáját. Egyre többet jártam ki a természetbe, az erdőbe, utaztam a tengerhez. Például amikor külföldön nyaraltunk a barátnőmmel, végig néztük az apály-dagályt vagy csak kimentünk egy erdőbe éjszaka és figyeltük hogyan jön fel a Hold, hogy lesz a közelgő szélből vihar, hogyan hallgatnak el a madarak és adják át a helyett a rovaroknak a ’hangversenytermet’.

Azt vettem észre, hogy a természet sokkal komplexebb és tökéletesebb egység, mint amit az ember valaha létre tud hozni.

A városi ember azt hiszi, hogy mindent kontrollálhat, de sokkal több alázatot kéne mutatnia a természet felé, de ezzel is már rég elkésett. A civilizációra már csak egy elveszett törzsként tekintek.

- Ezeket az inspirációkat hogyan kezdtétek végül dallá formálni?

- Egyrészt elkezdtem rengeteg vázlatot készíteni, és egyre több olyan organikus hangszert használni, mint az afrikai balafon, az indiai szitár vagy az arab Ney. Másrészt ahogy említettem is, elkezdtünk egyszerűen új számokat játszani a koncerteken. Ezek a közönség előtt formálódtak és mi is koncertről-koncertre, a visszajelzések és az érzéseink alapján változtattunk szerkezeteken és a hangzáson, így mire rögzítettük őket, addigra már sokadik életüket élték ezek a számok.

- Melyik változott a legtöbbet az idők során?

- A Mind Awake Body Asleep és az Anata Wa Watashi c. trekkeket elég sok verzióban játszottuk már a fellépéseken és végül egy ikszedik változatban kerültek fel a lemezre. De már a lemezbemutató óta is újabb köntöst kapott élőben egy-egy szám. Izgalmas mikor egy zenéről újabb és újabb rétegek válnak le, mégis a lényege, a magja nem változik. Emellett nálunk mindig fontos volt az improvizáció és hogy adjunk esélyt a véletlennek.

A közönség is érzi, hogyha valami a mostban történik és annak ő is a részese.

- Több vendégművész és különleges hangszer is szerepel a lemezen. Kik ők és hogyan jöttek létre ezek a kapcsolódások?

- Gozlán Fatima darbukán, djembén és különböző egzotikus fúvós hangszereken játszik, mint pléldaul az arab ney. Ő volt talán az első olyan zenész, akivel kicsit tágítottuk ezt a zenei horizontot. Az énekesnőnk, aki már állandó vendég a koncerteken a nigériai származású Bukky, illetve a New York-i Brooklyn Gypsies énekese Carmen Estevez két számban is énekel az új albumon. Nekik is köszönhetjük, hogy lett egy kicsit egzotikusabb, orientális hangzása a lemeznek. Emellett Tóth Szabolcs szitáron játszik és Barabás Lőrinc is trombitál egy-egy dalban.

- Hamarosan a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon adtok különleges koncertet. Mesélnél kicsit arról, mit várhatunk az Electric Ritualstól?

- Megpróbáltuk úgy összerakni a hangszerelést, hogy igazán érdekes és színes legyen a műsor. Az említett zenészeken túl ott lesz még velünk Bakai Márton, aki öthúros hegedűn játszik majd illetve a szenegáli Ibro Fall aki a balafon és a djembe mestere. Főleg az utóbbi lemez anyaga, de régebbi áthangszerelt zenék is várhatóak és lesznek olyan új, kicsit improvizatív részek is ebben a műsorban, amik még sehol nem jelentek meg. Látványban is próbálunk egy rendhagyó vizuált mögénk rakni, ennek Biljárszki Maxim lesz a felelőse. Megpróbáljuk belekomponálni a margitsziget fáit is a látványba.


KÖVESS MINKET:





hirdetés
apey1.jpg

„Vannak hatalmas rajongóink, akik feltetováltatták a szövegeinket” – 10 éves az Apey & the Pea

A zenekar frontemberét, Áron Andrást a Budapest Parkos jubileumi koncert apropóján kérdeztük. Azt ígéri: a színpad 90 percig lángolni fog.
Láng Dávid; címkép: Horpáczi Dávid - szmo.hu
2019. szeptember 17.



Áron András, művésznevén Apey a hazai könnyűzene egyik legsokoldalúbb egyénisége: két zenekarával, az Apey & the Pea-vel és a Trillionnal igazi odalépős, kemény metálban és rockban utazik, egy szál gitáros szólóestjein azonban egészen más arcát megmutatva a lírai dalok jutnak főszerephez.

Arról kérdeztük, hogy csapódott le ez a kettősség a rajongóinál, mit adott számukra a tavalyi Nagy-Szín-Pados győzelem és az idén tavasszal lenyomott európai turné, valamint mire számíthat a közönség szeptember 19-én a Parkban.

– Hogyan éltétek meg ezt a 10 évet a zenekar alapítása óta? Gyorsan elrepült, vagy épp ellenkezőleg, nagyon is soknak tűnt?

– Egyszerre érzem azt, hogy nagyon gyorsan elpattant ez a tíz év, és közben érzem természetesen azt a rengeteg pillanatot, amit együtt megéltünk, és ahogyan formálódtunk, változtunk. Soknak nem érzem, előbb-utóbb mindig előjön egy újabb riff, amitől mindhármunk gyomrában megmozdul valami, és írni akarunk valami újat.

– Mit adott nektek a tavalyi Nagy-szín-pad győzelem, mit köszönhettek neki így utólag visszatekintve?

– Kijutottunk a EUROSONIC-ra, ami a legnagyobb showcase fesztivál Európában. Játszottunk a Sziget nagyszínpadon, a Strand nagyszínpadán, és a még nagyobb VOLT Fesztivál nagyszínpadán, egész nyáron kizárólag királyi bánásmódban volt részünk.

Szakmailag kaptunk egy óriási elismerést, jó érzés volt, hogy kicsit mindenki magáénak érezte a győzelmünket, amiben annyi mindenki segített: rajongók, zenekarok, barátok. Sosem fogjuk elfelejteni, hogy ennek a részesei lehettünk.

Fotó: Bodnár Dávid

Fotó: Bodnár Dávid

– Jelzésértékű-e szerinted, hogy utánatok idén is egy keményebb műfajban utazó zenekar, a Useme nyert, a Dalban pedig tavaly az AWS? Elmosódhatnak ezáltal a metálszíntér és a mainstream határai, egyáltalán jó lenne-e az?

– Szerintem amíg olyan zenekarok nyernek bármit, és kapnak platformot, akik szívből csinálják ezt az egészet, és nem egy gyárból kipréselt tucat rádió valami, addig én mindenkinek örülök.

– Mekkora az átfedés az Apey & the Pea, a Trillion és a szólókoncertjeid közönsége között? Vannak olyanok, akik mindenhová követnek?

– Vannak, akikkel minden koncerten találkozom az első sorban, bármilyen városban is vagyok, bármelyik formációval. Ez mindig nagyon jó érzés. Van, aki eddig nem volt keményzene-hívő, de ráakadt a szólóanyagaimon keresztül, és ugyanígy visszafele is, vagy a Trillion irányába. Mára szerintem pont tökéletesen elkülönültek egymástól tisztes távolságba, és inkább segítik egymást.

– Meg szoktak lepődni a rajongóid, amikor a hangos-zúzós zenekari koncertek után az egy szál gitáros fellépéseidet is megnézik?

– Volt már olyan, hogy szólókoncertemen hallottam, amint valaki azt mondja:

"De akkor most ezt fogja nyomni egész végig? Azt hittem zúznak, mi ez a szar?"

Ez természetesen benne van a pakliban, de elég ritka. (nevet)

– Mennyire válik el a két éned? Bensőséges-akusztikus, vagy tombolós dalokat írsz könnyebben?

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:



hirdetés
rambo-v--1000x527.jpg

Belsőségben gazdag bosszúorgia lett a Rambo V, de Stallone mintha elfelejtette volna, hogy kell rambózni

A 2019-es Rambo V – Az utolsó vér, megpróbált egy klasszikus akciófilmként viselkedni és tisztelettel hozzányúlni John Rambo történetéhez. Az már más kérdés, hogy ez a terv sikerült-e.
B.M. képek: Youtube - szmo.hu
2019. szeptember 20.



Ez a film egy rettentően ritmustalan, kiegyensúlyozatlan, belsőségben gazdag bosszúorgia lett, de csak a végére. Aki akciót vár, az várhat… nem viccelek, nagyjából 80 percet, mire akármi is történik a 101 perces műben. Addig Sly szenved és szomorúan néz, ami

egy igazán jó színésznek jutalomjáték lett volna,

de Stallone mintha elfelejtette volna, hogy kell rambózni. Pedig a negyedik rész – a stílusosan John Rambo című film szépen lezárta volna a sorozatot, és amúgy sem rossz színész Sylvester Stallone.

Ez a mozi kegyetlen, irreálisan véres, Sly puszta kézzel tépi ki valakinek a kulcscsontját, vagy Indiana Jones-szerűen Kali-Ma-zik egyet (akik látták az Indiana Jones és a Végzet templomát, azok tudják mire számítsanak). A játékidő nagy része viszont egy butuska, kőegyszerű történet, nézzük: A bevezetés próbált kemény lenni, Rambo, mint kiváló nyomkövető eltévedt turisták után kutat az esőben és jön egy árvíz, menekülni kell, és a három személyből csak egyet sikerül megmentenie. A látvány közepes, a helyszínek többsége gyenge számítógépes effekt, a pszichológiai terhet nem tudjuk átérezni a számunkra, és a történet számára, teljesen lényegtelen mellékszereplők halálán keresztül…

inkább langyos, mint erős kezdés volt, és innen volt még lejjebb.

Ezután Rambo mindennapjait követhetjük, mint visszavonult cowboy, aki egy farmon éldegél fogadott lányával és annak nagymamájával. A story szerint a lány csinál egy nagy butaságot, rengeteg klisé történik és a főhősnek kell megmentenie. Itt van egy dolog, amiben legalább bátrak mertek lenni a készítők,

ezért jár a buksisimogatás.

Nem gondoltam volna, hogy egy bizonyos dolgot meg mernek lépni, aki látta a filmet, az tudja miről beszélek, elég kevés váratlan dolog van benne.

Értem én hogy Stallone már öreg, de a végső küzdelemig csak cammog, vagy csúnyán néz, esetleg kulcscsontokat töröget. A mozgása lassú, az akció tele van gyors vágásokkal, hogy ne tűnjön fel senkinek a kézitusánál, hogy már idősödik Rambo (az Elrabolva 3 kerítést mászó Liam Neeson-jelenete jutott eszembe egy párszor). Érthető módon ezért is alig van benne ilyen típusú harc, főleg kések repkednek és emberek robbannak.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
napfonat.jpg

Klippremier: széki népdalt formált saját képére öt énekhanggal a Napfonat

Egyik tagjukról Eszter dalának nevezték el, és igazi nyári hangulatú, Duna-parti piknikezős videót is forgattak hozzá.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. szeptember 19.



A Napfonat 2018 tavaszán alakult, energikus női, ütős hangszerekkel kiegészített a cappella együttesként. Mottójuk a következő: "Egység, kör, több szólam, ritmus, összhang, figyelem, mélység, lágy és sokszínű nőiesség..."

Az együttes tagjai külön-külön is izgalmas zenei világokat képviselnek, különféle stílusok, zenei (jazz, népzene, könnyűzene), és kulturális (Felvidék, Erdély, Oroszország) hátterükből fakadóan. Ez a sokféleség egyedi (hang)színt és világzenei jelleget kölcsönöz az együttesnek.

Kompozícióik sajátos módon fogalmazzák újra a magyar és más nemzetek (orosz, szlovák, lengyel, spanyol, cigány, indiai, tahiti stb.) népdalainak világát, polifonikus hangzásba öltöztetve őket, kiemelve a népzene erejét és szépségét, az énekhang felszabadító hatását.

2018 tavaszától több teltházas koncertet is adtak Budapesten. Felléptek például a Fonóban, a Szimpla kertben, az Artus Stúdióban, emellett a Művészetek Völgyében, illetve külföldön is. Meghívott vendégei voltak a lengyelországi Festival Kultury Nebanalnej összművészeti fesztiválnak, melyre idén is visszalátogatnak.

Tagok: Farkas Kriszti (Volkova), Szalay Heni, Szarka Anita, Tóth Eszter, Tóth Orsi

A dalról

"A dal alaptémája Eszterünket dicséri, ezért is adtuk neki végül az Eszter dala címet. Alapvetően nem populáris dalszerkezetekben gondolkodunk a dalainkban, így sokszor hagyjuk, hogy egy-egy téma szabadon hömpölyögjön, vagy épp folyjon át egy másik hangnembe szólisztikus részekkel tarkítva – ahogy történik ez az Eszter dalában is –, így úszunk át a dal második felében a „Szól a világ…” kezdetű széki népdalba."

A klipről

"Éppen egy koncerttel egybekötött alkotói hétvégére készültünk a Dunakanyarba, amikor jött az ötlet, hogy miért ne forgathatnánk egy jó hangulatú klipet a Duna-parton, ha már úgyis ott leszünk. A koncepciónk annyi volt, hogy szeretnénk jól érezni magunkat és magunkat adni a videóban mindenféle körítés nélkül.

Így kitaláltuk, hogy csapunk egy pikniket finomságokkal, borral, jó hangulattal, fürdőzünk a naplementében, zenélünk, táncolunk és aztán megnézzük, mi sül ki belőle.

Úgy érezzük, hogy a Lőrinczi Hunor és Végh Teodóra által készített videó tökéletesen visszaadja annak a délutánnak a felhőtlenségét és megmutat egy kis szeletet abból is, hogy milyen csapat vagyunk mi valójában."

2019. decemberében jelenik meg a Napfonat népdal-feldolgozásokat és versmegzenésítéseket tartalmazó bemutatkozó albuma, melyre már egy saját szerzemény is várható.

Zene: Napfonat (Farkas Krisztina ’Volkova’, Szalay Heni, Szarka Anita, Tóth Eszter, Tóth Orsi)

Video production: Hunor Lőrinczi Photography (Lőrinczi Hunor és Végh Teodóra)

Hangfelvétel, mixing & mastering: Lee Olivér

Fotók: Molnár Anna

Logó: Makhult Gabi


KÖVESS MINKET:




hirdetés
adastra6.jpg

A gondolkodó ember sci-fije lett az Ad Astra

Brad Pitt kiválóan alakítja az útját kereső, tanácstalan férfit az Út a csillagokba című filmben.
B.M. képek: youtube - szmo.hu
2019. szeptember 19.



Vajon miért készít 2019-ben egy szerzői sci-fit a Fox? Vajon az Ad Astra akciójelenetei azért érződnek „out of place”, mert a Disney utólag kötelezte őket hogy beletegyék? Ezekre a kérdésekre talán sosem kapjuk meg a választ, de arra igen, hogy jóra sikeredett-e az Ad Astra?

Úgy érzem, ez az év egyértelműen Brad Pitt éve. Az új Tarantino-filmben is brillírozott a szótlan macsó szerepében, majd ezt James Grey rendező, író sci-fi opusában megspékelte még a macsó, szóltan karaktert egy kis küldetéstudattal és rengeteg szomorúsággal. Elképesztően jól hozza Roy McBride karakterét,

nem egy híres sztárt látunk a vásznon, hanem egy útját kereső tanácstalan férfit.

A többi színész is remekül asszisztál Mr. Pittnek: a casting mintha a ’90-es évek végéről szabadult volna – Liv Tyler, Tommy Lee Jones, Donald Sutherland. Bár mindenki fontos fogaskereke a sztorinak, itt bizony csak mellékszereplők.

A történetről megpróbálok, spoilermentesen írni, bár sok mindent nem is lehet, ez itt Roy McBride story-ja: édesapja Clifford (Tommy Lee Jones) régen asztronauta volt és eltűnt, még Roy gyermekkorában, a kormány úgy állította be az egészet, hogy hősként kezelje mindenki Cliffordot. A fiatalabbik McBride felnőtt korában szintén asztronautaként dolgozik, a néző itt kapcsolódik a film folyamához, majd

történik egy természeti katasztrófa, ami nem is biztos, hogy olyan természetes.

A kormány megkeresi Royt, elmondják, hogy apja lehet még életben van és küldenie kellene egy titkos üzenetet neki. Természetesen semmi sem az, aminek látszik, van itt csavar bőven, bár aki látott már egy pár sci-fit életében, az minden fordulatot előre fog tudni. De nem is ezen van a hangsúly.

Ez itt Roy McBride belső őrlődése, a magányról, a családi kapcsolatokról, a céljairól. Szó szerint a hatalmas külső űr, belső vívódáshoz vezet.

A felfoghatatlan üres tér magánya, édesapja rejtélye, hogyan hat mindez egy amúgy is magányt kereső emberre, aki nem akar a földön járni. Nagyon érdekes koncepció, rettentő személyes történet. A probléma az, hogy nem ennek lett eladva, hanem egy sci-fi blockbusternek, akcióval és epikus jelenetekkel. Pedig a film épp az ellenkezője.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x