hirdetés
DSC_0015.jpg

Zivatar, felhőszakadás és hőség miatt megint figyelmeztetést adtak ki szerdára

Akár 35 fok is lehet, a viharok heves, 90 km/órás széllökésekkel érkezhetnek. Sok helyen lesz riasztás.
MTI - szmo.hu
2019. augusztus 06.


hirdetés

A zivatar, a felhőszakadás és a hőség veszélye miatt is figyelmeztetést adott ki több megyére és a fővárosra szerdára az Országos Meteorológiai Szolgálat.

A veszélyjelzésük szerint zivatarveszély miatt Budapestre, Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.

Emellett a fővárosban, Pest, Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megyében a felhőszakadás miatt is figyelmeztetnek.

Azt írták, szerdára virradó éjszaka a középső, északkeleti területeken további zivatarok alakulhatnak ki, egy-egy helyen lokálisan jelentős mennyiségű csapadék vagy felhőszakadás, illetve szélerősödés, jégeső kíséretében.

Szerdán elsősorban az ország északi részén alakulhatnak ki zivatarok. A délutáni óráktól egy-egy heves zivatar is előfordulhat, 90 kilométer/óra feletti szélrohammal, nagy méretű jéggel. Egy-egy heves zivatarnak az északi határ közelében - egy hidegfronthoz kapcsolódóan - a késő esti órákban is van esélye - tették hozzá.

Erősödik a nappali felmelegedés, a napi középhőmérséklet ma a Dél-Dunántúlon helyenként már 25 fok köré, szerdán az északkeleti megyék kivételével 25-27 fok közé emelkedik.

Az előrejelzés szerint a legalacsonyabb hőmérséklet 14-20, a legmagasabb hőmérséklet 29-35 fok között alakul.

A hőség miatt Budapestre, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Fejér, Jász-Nagykun-Szolnok, Somogy, Tolna, Veszprém és Zala megyére adtak ki szintén elsőfokú figyelmeztetést.

Fotók: Rostásy Szabó Mihály


KÖVESS MINKET:





hirdetés
kutya-Copy.jpg

Petíció indult a kutyáját különös kegyetlenséggel kivégző, 68 éves balotaszállási nő ellen

A lehető legszigorúbb büntetés kiszabását kérik az aláírók.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. augusztus 06.



Mint azt megírtuk, az autója lökhárítójához kötve kínozta halálra kutyáját egy nő, így akarta megbüntetni.

Az esetről a Mancs a kézben Kutyamentő Alapítvány számolt be. Az asszony a kutyáját egy bálamadzaggal kötötte a kocsijához, majd elindult. Az állat az elején még szaladt, de nem sokkal később már elesett. Egy arra járó szólt rá a nőre, aki durván reagált, és közölte vele, hogy "Foglalkozz a családoddal!".

A kutya már félholt, mozdulatlan volt, mikor annyit mondott, hogy "egyáltalán nem sajnálom (...), nincs szükségem rá". Mire a rendőrök kiértek a helyszínre, a kutya elpusztult.

A rendőrök előállították a 68 éves balotaszállási nőt, akit gyanúsítottként hallgattak ki állatkínzás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt - írta a Police.hu.

Az esetet követően petíció indult, amelyben azt követelik, hogy az állatkínzó nő a lehető legszigorúbb büntetést kapja.

Ezt írják:

"Kérem, amennyiben önt is felháborítja az eset, és amennyiben ön is egyetért a követelésben foglaltakkal, úgy támogassa petíciónkat elektronikus aláírásával, amely petíciót aztán eljuttatunk a vizsgálatban résztvevő illetékes szerveknek!"

Követelés:

Én, mint jóérzésű állampolgár, a Büntető Törvénykönyv állatkínzásról szóló 244. § alapján követelem az elkövetővel szemben a legsúlyosabb kiszabható büntetés, azaz a HÁROM ÉV SZABADSÁGVESZTÉS azonnali, felfüggesztés nélküli alkalmazását, valamint az ügy gyorsított eljárásban történő tárgyalását!

A petíció ITT érhető el.


KÖVESS MINKET:



hirdetés
cocacola-1000x562.jpg

Az egész világsajtóban téma a meleg párt ábrázoló Coca-Cola plakátok ügye

Boldog István fideszes országgyűlési képviselő bojkottjára külön kitérnek a külföldi lapok.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. augusztus 06.



Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy a Sziget fesztivál idejére időzítve az azonos neműek közti szerelem elfogadását hirdető reklámok kerültek ki Budapesti utcáira, azzal a szlogennel: "Zéró cukor - Zéró előítélet". A kampányon többen felháborodtak, majd elindult egy online petíció is, melynek aláírói a Coca-Cola bojkottjára szólítottak fel. Boldog István, fideszes országgyűlési képviselő nem sokkal később bejelentette, addig nem iszik Coca-Colát, amíg a cég el nem távolítja legújabb plakátjait.

A magyarországi ügyről mostanára beszámolt a világsajtó is, jelent meg például cikk a témában Guardian, a CNN, az NBC News, a Yahoo News, az Euronews, a Bloomberg, a Reuters, az Aljazeera, a Hill, és az lgbtqnation hasábjain is.

A CNN-en idézik a Coca-Cola képviselőjét, aki szerint a cég a sokszínűségre, a befogadásra és az egyenlőségre törekszik, és ezeket a jogokat a társadalomban is támogatják. "Mint az LMBTQ közösség támogatói, úgy gondoljuk, hogy mindenkinek joga van szeretni az általa választott embert. A jelenleg Magyarországon futó kampány tükrözi ezeket az értékeket" - fogalmaztak.

A cikkek többségében kiemelik Boldog István bojkottját, és arról is szinte mindenhol lehet olvasni, hogy a Fidesz ellenzi a melegházasságot.

Bár a cikkek egy része azt sugallja, hogy a kormánypárti képviselő álláspontja egyben a magyar kormány álláspontja is, hivatalosan a kormányzat eddig a kampányra csak annyit reagált: „Magyarország szabad ország, ezért mindenki szabadon eldöntheti, hogy iszik-e Coca Cola-t”.

Több külföldi lapban azt is megemlítik, hogy egy friss felmérés szerint emelkedett a melegek elfogadottsága a magyarok körében, és már a népesség kétharmada nyitottan áll hozzá a témához. Ugyanakkor a kampány miatt indított online petíciót eddig már 25 ezren írták alá.


KÖVESS MINKET:




hirdetés
jeges.jpg

Annyi jég esett Bódvaszilason, hogy téli fehérségbe borultak az udvarok

Borsod megyében is lecsapott a vihar, vastag jégtakaró borította be a kerteket.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. augusztus 06.



A ViharVonal Viharvadász Csapat Facebook-csoportjában osztották meg az alábbi képeket. Többen nem akarták elhinni, hogy ezek a képek most nyáron készültek. Ám a fotókat valóban egy Bódvaszilason élő asszony készítette a kertjében.

A jég mindent elpusztított amit ért - számolt be a fotók készítője.

# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!


KÖVESS MINKET:




hirdetés
huto.jpg

Ledobott egy rossz hűtőt a szakadékba – saját kézzel kellett felcipelnie, miután a rendőrség ráparancsolt

A spanyol férfi röhögve „újrahasznosításnak” nevezte a tettét, de aztán lefagyott a mosoly az arcáról.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. augusztus 06.



Egy fiatal férfi azt hitte, hogy jó ötlet úgy megszabadulni felesleges hűtőszekrényétől, hogy egy hegyi útról a szakadékba hajítja, és mindezt társával videóra is veteti.

Környezetszennyező tettét ráadásul nevetve "újrahasznosításnak" nevezi a felvételen, majd mintha mi sem történt volna, elhajtanak a furgonnal - arra azonban nem gondoltak, hogy a videón a rendszám is látszik és a karma, illetve a rendőrség visszaüthet.

Az esetre a spanyolországi Almería közelében került sor.

Nos, a mosoly később némiképp lefagyott a dobálózós férfi arcáról, amikor a spanyol rendőrség azonosította és elfogta, majd egy igazán frappáns büntetést is kapott a 45 ezer eurós (vagyis közel 15 millió forintos) pénzbüntetés mellé.

Vissza kellett mennie a tett helyszínére és a szakadékból fel kellett cipelnie a kidobott hűtőt - aztán pedig egy hivatalos lerakóhelyen elhelyezni azt.

A videózós haverja legalább segített neki.

A hatóságok Instagramon dokumentálták a történteket.

Ha kíváncsi vagy a videókra, lapozz!

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x