hirdetés
20190615_083643.jpg

50 ezer forintot spórol havonta a kisgyerekes család azzal, hogy hulladékmentesen élnek

Mit csinál egy környezettudatos anya, ha a gyerek chipset kíván? Mit használnak babasampon helyett? Hogyan csökkent le egyetlen pici szemetes méretűre a heti hulladékmennyiségük pár év alatt? Egy kétgyerekes anyukával beszélgettünk.
Szajki-Vörös Adél - szmo.hu
2019. június 15.


hirdetés

Flaisz Barbara állatorvos egy főváros közeli kisvárosban él családjával. Évek óta ismerem, de csak nemrég tudtam meg róla, hogy a hulladékmentesség elkötelezett híve. Nem kampányol harsányan, de annál intenzívebben foglalkozik a témával. Ő moderálja a Háztartásom hulladék nélkül - Dél-Kelet Pest megye Facebook-oldalt, ahol csupa egyszerű és kreatív ötletet oszt meg társaival együtt azoknak, akik igyekeznének kevesebb hulladékkal terhelni a környezetüket. Arról beszélgettünk, milyen kisgyerekesként a zero waste-gyakorlat jegyében élni.

Vágjunk a közepébe. Mennyi szemetet termeltetek mondjuk 5 évvel ezelőtt és hogy állsz vele most?

Négy fős család vagyunk és van egy körülbelül 15-20 literes kiskukánk. Ez régebben hetente háromszor telt meg - ma már csak egyszer.

Mikor és milyen hatásra kezdtél el a zero waste témájával foglalkozni?

Amikor a kisfiam egy éves volt - vagyis 2016 novembere körül -, elég sokat olvastam a mosható pelenkáról. Arra gondoltunk, talán könnyebb lesz átállnia a szobatisztaságra, ha nem a kidobható változatot használjuk. Aztán kiderült, hogy a mosható pelenkás babák kábé ugyanúgy válnak szobatisztává, mint az eldobható pelenkások - csak annyi a különbség, hogy láthatóan kevesebb a szemét."

"Már akkor is szelektíven gyűjtöttük a szemetet - és a szelektívben is látszik a különbség. Akkor két zsák műanyagot tettünk ki - ma már csak egyet. Aztán tagja lettem a "Háztartásom hulladék nélkül" névre hallgató Facebook-csoportnak, ahol egymás után jöttek az ötletek, mindenki megosztotta, mit hogyan csinál.

Lelkiismereti kérdéssé is vált ez benned? Fontossá vált, hogy kevés szemetet termelj?

Most már igen. Persze ez fokozatosan alakult ki, ahogy figyelemmel kísértem a háztartási ötleteket. Láttam, hogy mások kis zsákokat varrnak, amiben veszik a kenyeret meg a zöldséget, és én is szerettem volna ilyet. Nagyon megtetszett, jópofa volt, hogy hálós, mintás zsákokba lehet pakolni, nem a nejlonzacskóba - tehát környezetbarát is. Ezért vettünk egy varrógépet és én is elkezdtem ilyen kis textilzsákokat varrogatni. Ez volt az első lépés.

Hogy képzeljük el egy bevásárlásodat?

Mi már nem járunk bevásárlóközpontokba, mert az élelmiszert ilyen alternatív módon egyszerűbb megvenni helyi boltokban és kistermelőknél. A második lépés, amin például el lehet gondolkodni, hogy miként vásárolunk húst és felvágottat.

Hiszen a gyümölcs és a pékáru nem nehéz kérdés: ezt megoldod a zsákkal. De mi a helyzet a sajttal, a felvágottakkal? A zero waste elve alapján ezeket általunk vitt dobozban lehet hazavinni,

de ez a nagyobb szupermarketekben nem mindenütt elfogadott, sok helyen még nem nézik jó szemmel, a saját higiéniai előírásaik miatt. Ezért egyszerűbb ezt kisebb üzletekben, kistermelőknél elintézni. Megtervezzük a bevásárlásainkat, például kedden elmegyünk a henteshez, annyi dobozt viszünk, amennyi kell - szerdán meg mondjuk a tejboltba megyünk és annyi üveget viszünk, amennyire szükség van.

Több zöldség-gyümölcsfajtát nem is kell megvenned. Mit termesztesz itthon?

Cseresznyét, meggyet, barackot, körtét, szilvát, ribizlit. Fűszernövényeink is vannak: bazsalikom, tárkony, rozmaring, menta. Zöldségféléket is termesztünk. Elég sok minden van, ahhoz képest, hogy nem is túl nagy a telek.

Gabonafélékhez, magvakhoz is saját doboz segítségével jutsz hozzá?

Igen. Most már a rizst is a piacon vásárolom a magosnál, aki egy hatalmas zsákból méri ki.

Mi a helyzet a tejjel?

A tejet saját üvegben - a félreértések elkerülése végett: üvegből van, nem palack, a szerző - vesszük. Az üveget könnyen lehet fertőtleníteni: kifőzni, forrázni. Egy részét tartósítjuk is egyből úgy, hogy joghurtot készítünk belőle.

Oltóanyaggal?

Nem. Egy liter tejet felforralok, és belekeverek egy kis doboz joghurtot. Így kapok egy liter joghurtot, amit tovább tudok oltani. Így lesz végül egy kis doboz joghurtból négy-öt kilónyi. Kifőzött befőttes üvegben tárolom. Tíz-tizenkét óra kell neki és kész is van.

Tejfölt is szoktál készíteni?

Nem, de azt is saját üvegbe tudom kérni a tejboltban.

Mindebből arra következtetek, hogy te magad főzöl, nem rendelitek az ételt.

Igen, de nem egyszerű. Bár volt, hogy elvittük a saját dobozunkban a gyümölcslevest az étteremből, viszont azt sehogy sem tudtam megértetni, hogy a pizzába szúrt háromágú műanyagot nem kérem. Az ilyen szituációkat úgy kerüljük ki, hogy nem rendelünk.

Bevallom, ha pizzát rendelek, pillanatnyilag eszembe sem jut ez a kis műanyag. Ehhez azért komoly szemléletváltásra van szükség.

Szerintem sok mindenre szépen fokozatosan jön rá az ember - aztán egymás után jönnek az ötletek és rájössz, hogy jé, ezt így is lehet csinálni. A gondolat először érlelődik, pár hétig, vagy hónapig, aztán elkezded máshogy csinálni.

Milyen gondolatisággal társul ez nálad? Aggódsz a Föld jövőjéért? A gyerekeidéért, az unokáidért?

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





hirdetés
abcug-roma-munkaerohiany.jpg

„Munkaerőhiány? A drogériában akkor se dolgozzon cigány!”

Sokan azt remélik, a munkaerőhiány végre megmenti a nincstelenségben tengődő tömegeket, köztük a romákat. Számos cégnél viszont még mindig ódzkodnak a cigány emberektől, még ha találni is pozitív példákat.
Szurovecz Illés írása az Abcúgon, címkép: illusztráció - szmo.hu
2019. július 09.



Sokan azt remélik, a munkaerőhiány végre megmenti a nincstelenségben tengődő tömegeket, köztük a romákat. A számok szerint ebben van igazság, egyre többen jutnak álláshoz, a helyzet mégsem ilyen egyszerű. A sikerhez jó felnőttképzés kellene, de az állami munkaügyi központok elvétve sikeresek, a civilek pedig kapacitás híján keveseknek tudnak segíteni. Közben sok cégnél még mindig ódzkodnak a cigány emberektől, még ha találni is pozitív példákat. Megnéztük, hogyan próbálják meglovagolni a munkaerőhiányt a szabolcsi Nagyecseden és a Pest megyei Csobánkán.

Varga Enikő halkszavú, szorgalmas és alázatos ember. Egyedül neveli 13 és 15 éves gyerekeit, miközben minőségellenőrként dolgozik egy mátészalkai multi gyártósorán, ahová a nagyecsedi romatelepről buszozik be hétfőtől szombatig, három műszakban. Enikő annyira csendes, hogy a főnöke egyszer rá is szólt, legyen kicsit merészebb, és nyugodtan kiabáljon, ha hibázik a gépkezelő. A kollégái persze pont azért szeretik, mert nem emeli fel a hangját. Mióta másik szalaghoz került, a régiek folyton kérdezgetik, mikor megy már vissza hozzájuk.

Havonta 240 ezer forintot keres, plusz 12 ezret kap SZÉP-kártyára, ami sokkal több az előző fizetésénél. Korábban egy konzervgyárban dolgozott 130 ezerért, ráadásul az csak szezonális munka, kevés embert vesznek fel tartósan. Sokak számára mégis ez az egyetlen út, ha fix bevételt akarnak, itt ugyanis nem várnak általános iskolai végzettséget. Márpedig 2016-ban 26 ezren voltak Szabolcs megyében, akik elmúltak 15 évesek, és nem végezték el a nyolc osztályt.

Enikő nem tartozik közéjük, mégis izgult, felveszik-e vajon Mátészalkára dolgozni. Azt mondja, ha Balázs Ferencné Vicu nem segít neki a felkészülésben, esélye sem lett volna.

Varga Enikő - Fotó: Végh László

"Az életcélom, hogy segítsek nekik"

Bár az évek óta tartó munkaerőhiány jókora bosszúságot okoz annak, aki építkezésre adja a fejét, bizonyos cégek akár egészen távoli országokból kénytelenek vendégmunkásokat behozni, ráadásul még a túlóratörvényt is bevezették, az éremnek két oldala van.

Sokak szerint a munkaerőhiány történelmi lehetőséget jelent a hátrányos helyzetű, alacsony iskolázottságú, évtizedek óta munkanélküliséggel küzdő embereknek, köztük a romáknak. A munkáltatók ugyanis kénytelenek olyan embereket is felvenni, akiket korábban interjúra se hívtak volna be. A számok ezt részben igazolják is, nemrég a G7 írt arról, hogy három év alatt majdnem felére csökkent a romák munkanélküliségi rátája, a foglalkoztatási rátájuk pedig közel 40 százalékkal nőtt. A lapnál beszéltek olyan gyárral, ahol sikeres a romák integrációja, és még egy nyugdíjas tanárt is felvettek, hogy “alap dolgokra” tanítsa őket.

A helyzet azonban a jó példák ellenére sem egyszerű, az önkormányzatok nem szívesen engedik el a közmunkásokat, akik a képzés hiányosságai, vagy éppen a rossz tömegközlekedés miatt maguk is nehezen mozdulnak.

“Valóban megnyílt egy kapu, a cégek egy része talán nem zárkózik el úgy, mint korábban. Találkozunk pozitív példákkal, mégsem mernék általánosítani”

– mondta az Abcúgnak Gaal Ilona, a Kiútprogram munkatársa.

A Kiútprogramban egy éve foglalkoznak azzal, hogy a Nagyecsed környéki álláskeresőket próbálják eljuttatni a környékbeli, betanított munkásokat kereső üzemekbe. A Polgár Alapítvány által létrehozott civil szervezet tíz éve van jelen Szabolcsban és Borsodban: saját vállalkozáshoz és ezáltal önálló jövedelemhez segíti a mélyszegénységben élő, főleg roma ügyfeleit. A támogatás egyik eszköze a mikrohitel, másik pedig a mentorálás, szaktanácsadás, hogy az uborkatermesztés valóban sikeres legyen és pénzt hozzon az ügyfeleknek. (Erről itt írtunk bővebben).

A Kiútprogram helyi munkatársa, a már említett Vicu egyesével készíti fel interjúra és tesztírásra azokat, akik a gyereknevelés és munka mellett hajlandóak logikai-számtani feladatok felett görnyedni.

“Nehezek ezek a tesztek, de ha kell, két napig ülünk bent. Aki itt hibátlanul kitölti, annak a gyárban is menni fog”

- mondta Vicu, aki néhány éve maga is uborkatermelőként került a projekt közelébe. Azelőtt saját mátészalkai ruhaboltját vezette, de unokája születése után abbahagyta, mert úgy érezte, lánya mellett a helye. Fábiánházán nőtt fel, édesanyja révén mégis kötődött Nagyecsedhez. “Mindig ők voltak a szívem csücskei. Az életcélom, hogy segítsek nekik”.

Hiába mennek a munkaügyi központba

Az elmúlt egy évben közel százan regisztráltak Vicunál, közülük több mint harminc embert ajánlottak ki munkahelyekre, és körülbelül egyharmaduk került be a megcélzott gyárba. A jelentkezők hatvan százaléka nyolc általánossal rendelkezik, és fele elvégzett valamilyen állami képzést a munkaügyi központnál, de egyikük sem dolgozik a szakmájában. Pedig van köztük targoncás, térkövező, pincér, parkgondozó, dajka, textigépszerelő és falusi vendéglátós végzettségű is. (Arról, hogy miért nem hatékonyak a milliárdokért folyó állami képzések, ebben a cikkben olvashat bővebben).

A kiutasok ennek ellenére próbáltak együttműködni a munkaügyi központtal, ahol nyitottak is voltak, de hiába.

“Amikor a munkaügyi központ kiközvetíti az álláskeresőt egy céghez, írnak egy közvetítőlapot. Ha nem fogadja el az állást, vagy el sem megy az állásinterjúra, három hónapra mindenféle juttatástól elesik. A közvetítőlapot a munkaügyi központ írja meg és küldi ki a céghez, ezért az álláskeresők nagyon kiszolgáltatottak. Ha bemennek a központba, és ott a munkaügyis rábeszéli egy állásra, nagyon nehezen mond nemet, akkor is, ha az állás számára nem megfelelő, mert mondjuk nem bírja a nyers hús szagát, vagy családi okokból nem tudja vállalni a 3 műszakot. Márpedig a munkaügyisnek az indikátor számít, nem az adott ember”

– mondta Gaal Ilona.

“A munkaügyi központtal először úgy állapodtunk meg, hogy odaviszünk négy embert, akiknek keresnek megfelelő munkát. Bíztunk abban, hogy ha valaki visszautasít egy munkát, mert például nem érne haza időben a gyerekhez, akkor ezt elfogadják, és nem töltik ki a közvetítőlapot. Amikor a részletekről akartunk egyeztetni, azt kérték, ne is menjünk be, egyszerűen csak küldjük át az emberek adatait, majd az alapján keresnek nekik munkát. Ezt nem tehetjük meg, egyrészt mert nem hatalmaztak fel minket, hogy továbbadjuk az adataikat, másrészt félnek, és mi is félünk, hogy a minimális ellátástól is elesnek”.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:



hirdetés
zokni-betet-zsepigomboc-tampon-raszorulo-nok.jpg

A zokni a betét, a zsepigombóc meg a tampon a rászoruló nőknek

Magyarországon a nők harminc százalékát érintheti a menstruációs szegénység, és egyáltalán nem csak szegény falvakban fordul elő. Az Abcúg arról kérdezte a érintetteket, hogyan vészelik át a havi vérzést.
Zsilák Szilvia írása az Abcúgon - szmo.hu
2019. július 02.



Van, aki vattát használ, de olyan is, aki erősebb napokon nem tud bemenni az egyetemi óráira, emellett folyamatosan retteg, hogy átázik és ezzel kikerül valamelyik közösségi oldalra. Egy hajléktalan nő bevásárlóközpontokból szerez WC papírt erre a célra. Számos fedél nélküli nő pedig a zsepigombócok és zoknik miatt kerül sürgősségire, olyan dolgok maradnak a hüvelyükben, akár hónapokig, amik miatt meddővé válnak. Egy budapesti tanárnő pedig arról beszélt, hogy náluk a hátrányos helyzetű diákok negyven százaléka az iskolán keresztül jut betéthez. Igaz, egyre több az adomány, azonban a menstruációs szegénység egy olyan probléma, ami továbbra is komplex megoldásra vár.

A menstruációs szegénység egyre inkább megkerülhetetlen téma, olyan nőkkel beszélgettünk, akiket az életük folyamán már érintett a probléma. Az egyik szegény családban élő nőnek egyetemistaként okozott gondot összespórolni a betétre valót, ezért vattával próbálkozott, erősebb napokon viszont kénytelen volt otthon maradni. Egy hajléktalan nő az utcán töltött menstruációs napjairól mesélt. Egy budapesti tanár pedig betétet vesz a hátrányos helyzetű diákjainak, miközben az osztályteremben lévő szag ellen is felveszi a harcot, és arról győzködi a szülőket, hogy nem fog belehalni a gyerek, ha ilyenkor is tisztálkodik.

Kovács-Pálffy Annával a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Rimaszombati úti krízisszállóján találkozunk Budapesten. A szociális munkás a civil díjas #nemluxustáska kampány egyik szervezőjeként, az adományok gyűjtéséért és szétosztásáért felelt. A kampány célja mindennapi higiéniás termékek gyűjtése volt rászoruló személyek számára, köztük hajléktalanná vált nőknek, bántalmazott, vagy gyermeküket egyedül nevelő anyáknak, így az egészségügyi szárnyas betét a hat létfontosságú termék között szerepelt. A szervezők kezdetben mindössze száz csomag beérkezésével számoltak, végül viszont országszerte tízezer rászoruló nőnek sikerült szétosztani az adományokat. Magyarországon a menstruációs szegénységről nincsenek kutatások, ez egy nehezen mérhető jelenség, ráadásul egy tabutéma, így sokan titkolják, hogy rászorulnak.

A nők előbb fognak sorba állni ruháért vagy ételért a családjuknak, mintsem, hogy a saját higiéniai igényeikre költsenek. Angliában a Plan International felmérése szerint a lányok tíz százaléka nem engedheti meg magának, hogy intimhigiéniás terméket vásároljon. “A kollégáimmal mi úgy gondoljuk, hogy ez a szám Magyarországon a harminc százalékot is eléri” – mondja Kovács-Pálffy Anna. Meglepte, hogy rengeteg fiatal lányt is érint a szegénység ezen formája, Ózdon tömötten érkeztek a távolsági buszok a kiosztás helyszínére. “Az elsődleges cél az volt, hogy adományokkal segítsünk, de közben egy másik fontos dolgot is elértünk. A menstruációs szegénység a közbeszéd témájává vált, elkezdtek beszélni róla az emberek. Ez a probléma még a szociálisan érzékeny embereknek sem jut igazán eszébe, pedig továbbra is komplex megoldásra vár.”

Készítettek egy költségvetést, amiből kiderült, hogy körülbelül félmillió forintot költ el a legalapvetőbb menstruációs termékekre egy nő az élete során, vannak kisebb falvak az országban, ahol a havi jövedelemből, 40-50 ezer forintból nem tudnak havonta 2-3 ezer forintot erre költeni.

A kampány lezárulta után is napi szinten fordulnak hozzá segítségért rászoruló nők, akik közül nem mindenki hajléktalan. Gyakran felkeresik nagycsaládosok és beteg gyermekeket ápoló édesanyák is, akik nem tudnak a gyermek gondozása mellett más munkát vállalni. A kampányon kívül is többmilliós kamion szállítmányokat sikerült szerezni a különböző cégektől, az egyik munkatársa meg is jegyezte, hogy ő lett a “betétbárónő”.

A beszélgetés közben is felbukkan egy negyven év körüli nő, aki többek között betétért jött. Judit, aki a párjával kézen fogva érkezik, elmeséli, hogy a férfival közösen laknak egy albérletben, jelenleg segélyből élnek, mindketten munkát keresnek. A pénzük viszont csak az albérletre és a csekkekre elég, ételt már nem tudnak venni, ezért ételosztásra járnak. “Gondolhatod, ha az ebédért sorba kell állnom, miből futna betétre, ezt nem tudom magamnak megadni, fontosabb, hogy legyen fedél a fejünk fölött, szóval ez nagyon nagy segítség, az ételosztáson mondták, hogy ide lehet jönni”– jegyzi meg Judit.

Kovács-Pálffy Anna odaadja nekik a táskát, fűz hozzá néhány kedves szót, majd elmesél nekünk egy történetet a közelmúltból. Szörnyű állapotban talált rá nemrég egy hajléktalanként élő nőre, teljesen át volt ázva. Miután lefürdött, leült vele beszélgetni, hogy hogyan oldja meg ezeket a nehéz napokat. “Elmesélte, hogy törölközőt szokott használni a vér felfogására. Hihetetlenül megnyugodott, amikor elmondtam neki, hogy a legtöbb nappali melegedőben tudnak ilyen intimhigiéniás termékeket biztosítani. Korábban fel sem merült benne, hogy esetleg kérhet.” Még egy nagyon tartósan utcai életmódot folytató nőt is visszatartott a női büszkesége attól, hogy segítséghez forduljon a menstruációja miatt.

“Nagyon sokan szoktak zoknit használni betét helyett, de van, hogy tamponként is használják. Tamponként még a zsepigombócok is funkcionálnak, de ennek rengeteg egészségügyi kockázata van.” A témáról már több nőgyógyásszal beszélgetett, a baleseti ügyeletekre rengeteg olyan hajléktalan nő érkezik, akik azért lesznek rosszul, mert nincs pénzük betétre. Így olyan dolgok maradnak bent a hüvelyükben, akár hónapokig, amik később fertőzéseket, elhalásokat, és végső soron meddőséget is okozhatnak. Utcán élő hajléktalan nőknek nem ajánlatos tampont használni, mert nagyon könnyen elkaphatnak valamilyen fertőzést. A falvakban is a betétre van nagyobb szükség. A fiatal lányok helyzete a szegregált falvakban elég sajátságos, egy lány, ha az első aktus előtt tampont használ, azt a szüzesség elvesztéséhez kötik, és szégyennek számít. Az első aktus megtörténte után is idegenkednek a tampontól. És pont az ezekben a falvakban élők jutnak hozzá legdrágábban a betéthez, jellemzően egyetlen kisbolt van, ahol meg tudják vásárolni a túlárazott terméket.

Lapozz a folytatásért:

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
1-2.jpg

Ilyen volt a világ, amikor még nem volt hulladék – interjú egy vidéki nagymamával, aki ma is alig termel szemetet

A vidéken élő, egészen idős generáció tagjai már több, mint fél évszázada tudják, amit mi csak most kezdünk tanulni.
Szajki-Vörös Adél, fotók: Kovács Jocó, Pexels - szmo.hu
2019. július 02.



Gyermekkoromban nagyon sok nyarat töltöttem ebben a kisalföldi faluban, amiről csak nagyon nehezen tudnék nem túl érzelgősen beszélni.

Ezért gyorsan a tárgyra, azaz a hulladék-témára térek: szerintem szinte soha nem láttam elszórt szemetet a jókora fákkal árnyékolt utcákon, gyerekkoromban otthon fejt tejet és üvegben tárolt házi málnaszörpöt ittam, eperfáról szedtem a gyümölcsöt, a tyúkok máig kapirgálnak az udvarban, a szüleim pedig a mai napig a kertben termelt zöldségeket használják fel az év nagy részében.

Nagymamám, Kovács Józsefné Ida néni 91 esztendős, és világéletében a 800 fő körüli népességszámú, Marcal folyó mentén épült faluban élt. Elmesélte, mennyi szemetet (nem) termeltek régen az emberek. Van mit tanulni tőlük.

Hogy bírod a meleget?

Meleg van. De biztos, hogy kibírhatóbb, mint a városi lakásokban.

Milyen emléked van róla, mikor jelent meg a műanyag a ti életetekben először, itt falun?

Jóval a második világháború után, már nem emlékszem pontosan, mikor. A hatvanas években már sok műanyag eszköz megjelent. A hatvanas években még üvegben volt a tej a tejboltban, egy évtizeddel később már zacskóban.

Fiatalasszony korodban tehát még nem termeltetek műanyag szemetet a háztartásban, csak szerves hulladékot. Hová kerültek a zöldség-gyümölcshéjak, magok, tojáshéj?

Az állatoknak adtuk őket. A tojáshéjat összetörtük, kiszárítottuk és megették a tyúkok. Az egyik falubeli fiú például csontgyenge volt, és az orvos azt javasolta az édesanyjának, hogy a tojáshéjat szárítsa meg, törje össze és adja neki, a kalcium miatt. A tojáshéj tehát nem is került a szemétbe. Lovaink, teheneink, disznóink voltak, ők is sok zöld takarmánnyal kevert zöldhulladékot elfogyasztottak.

A konyhai hulladék - zöldségfélék például - ment a disznóknak vagy a tyúkoknak.

Az állati ürülék, úgy emlékszem, a trágyadombra került.

Igen. És azzal trágyáztuk a földet. Ősszel a száraz levelet is felhasználtuk, a szarvasmarhák alá került. Azóta sok minden megváltozott...

A vizet kútból húztátok fel, ugye?

Igen. Egy kilenc-tíz méteres kút van az udvarunkban ma is.

A sajtot, a túrót és a tejfölt is ti készítettétek magatoknak?

Igen, a túrót és a tejfölt. Az író is fel lett használva, olyannyira, hogy gyulladásos ízületeket lehetett vele gyógyítani, beborogatni vele a fájó kezet-lábat.

És nem ilyen tejföl volt ám, amilyen most van - hanem sokkal finomabb, krémesebb.

A túró is sokkal finomabb volt. Nem hőkezeltük túl, mint manapság, a túróban még volt egy kis tejföl is.

A tejet nem forraltátok fel?

De nem ám.

És nem volt fertőzésveszély?

Nem. Jó alaposan megmostuk a tehén tőgyét, tiszta kézzel belefejtük a tejet egy tiszta edénybe, majd még szűrőn és textilen is átszűrtük.

És mivel fertőtlenítettetek, ha csecsemő volt a háznál?

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
ivm-izland.png

„Az volt a legnehezebb, amikor álltam a reptéren, ők meg a kapu túloldalán” – két magyar házaspár, akik nem féltek belevágni az ismeretlenbe

Az Isten veled Magyarországban újabb két család sorsát ismerhetjük meg, akik tudták, milyen nehéz út vár rájuk, mégis nekivágtak.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. július 02.



Az Isten veled Magyarországban két család elmeséli, hogyan és miért döntöttek öt évvel ezelőtt úgy, hogy Izlandon illetve felső Ausztriában teremtenek új otthont maguknak. Tudták, hogy lesznek nehézségeik, és nem csak a nyelvtudás hiányára gondoltak.

Rita és Gábor Pécelről a devizahitel elől menekült Reykjavíkba 3 gyermekükkel együtt – a pedagógusházaspár szakmájában helyezkedett el 3 éve. Rita ma testnevelő tanárként dolgozik, Gábor pedig egy ideig masszőrködött, de amikor megtanulta a nyelvet, már oktatóként helyezkedett el, most úszást tanít egy iskolában. A gyerekek már tökéletesen beilleszkedtek, az egyikük oklevelet is kapott a jó nyelvtanulásért.

Lapozz Bernadett és Balázs történetéért:

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x