hirdetés
muanyag-szemet.jpg

Zero Waste: Miről a legnehezebb lemondani? A csokiról? A csipszről? Szerintem a jövőnkről

Biztos, hogy muszáj megvenned? Biztos, hogy nem lennél meg nélküle? Pedig jobban tennéd, ha megfontolnád. Vélemény.
Szajki-Vörös Adél, fotók: Pexels - szmo.hu
2019. július 11.


hirdetés

A Háztartásom hulladék nélkül Facebook-csoportjában nemrég tette fel a kérdést az egyik felhasználó, melyre aztán ömlöttek a válaszok: "kinek mi lehet az, amiről nem szeretne lemondani, még akkor sem, ha lehetne élni nélküle és esetleg nem ZW?:)" (ZW, azaz zero waste, magyarul hulladékmentes). Hirtelen egész sokan kommenteltek a poszt alá, és tanulságos válaszok születtek.

Érdemes nekünk is elgondolkodni azon, melyek azok az ételek, illetve egyéb, a mindennapokban használt dolgok - legyen ez akár kozmetikai termék, tisztítószer, nassolnivaló -, amit ha nem is vinnénk magunkkal egy lakatlan szigetre, de az első lenne, amit a szigeten frissen nyíló boltban meg akarnánk venni (és feltehetőleg úgy rohannánk érte, mintha puskából lőttek volna ki).

És természetesen az sem érdekelne minket, ha ezt a piciny szigetet teleszemetelnénk az adott termék műanyag csomagolásával.

A metafora persze egyrészt túlzás, másrészt nem az, csak a helyszínt kell felszorozni a sokszorosára, mondjuk olyan Földgömb-nagyságúra. Ugyanis pontosan ugyanezt tesszük most a Földdel: élvezeti cikkeket, műanyag csomagolású kaját és piperecikkeket vásárolunk, nem gondolva a következményekre, miközben teleszórjuk a bolygót kólásüveggel, chipses zacskóval, jégkrém-csomagolással, és azzal a rengeteg eldobható betéttel, pelenkával...

Te mitől szabadulnál meg nagyon nehezen? Valamilyen édességtől, ami kis fáradsággal otthon is elkészíthető? Burgonyasziromtól, rágógumitól, a kedvenc koreai arckrémedtől, amiből havonta rendelsz egy újat, miközben harminc év múlva már nem a ráncaid fognak érdekelni, hanem az, hogy kibírd a nyarat? Muszáj megvenned a legújabb edzőcipőt, mert a tavalyi már nem trendi?

BIZTOS, HOGY MUSZÁJ? Lett egy nagy karcolás a mobilodon, de még bőven használható, gyorsan újat kell venned - BIZTOS, HOGY NEM LENNÉL MEG NÉLKÜLE?

Vagy mindezt már rég jól látod, és nem vásárolsz meg olyasmit, ami nem létszükséglet, és csak csomagolás nélküli élelmiszereket veszel? Vajon mennyien vagytok így, akik felelősséget vállaltok a jövőért? És miért csak ti vállaljátok a felelősséget a többiek helyett, a többiek gyerekeiért is?!

Nagyon szeretem a fagyit, konkrétan gyengéd érzelmeket táplálok iránta. Ráadásul tejérzékeny vagyok, nem ehetek meg bármilyen mezei fagylaltot. Van egy kedvencem, ami vegán, brutális íze van. Bevallom, hogy ma ettem egyet. Gondolhatnám azt, hogy ugyan, ez csak egy fagyi volt, egy darab műanyag. Mit számít az?

És még matekból sem vagyok jó, mégis tudom, hogy számít. A hétvégén megpróbálom legyártani a saját változatomat, vaníliás lesz, csokis, és tutira nem lesz olyan krémes, mint az eredeti változat. De talán megéri. Viszont nem leszek álszent sem: lehet, hogy fogok még jégkrémet venni, és rengeteg műanyag tubus vár még elhasználásra a fürdőszobámban. Így nem vagyok zero waste-szent sem, lehet, hogy soha nem is leszek, de próbálkozom.

Ezek a tagok, akik válaszolgattak a kérdésre a csoportban, felelősen végiggondolják naponta a döntéseiket - és van egy kevés dolog, amit még megtartottak maguknak a számukra luxusnak számító termékek közül.

Ők a legtöbben már rég saját dobozban vásárolják a sajtot, a felvágottat, otthon keverik a tisztítószereiket, megnézik, mivel válthatják ki a műanyagot, folyamatosan áradnak a kreatív ötleteik. Azaz folyamatosan gondolkodnak azon, hogyan éljenek jobban.

A válaszaik azt jelzik, felelősen döntenek, de néha megbotlanak, hiszen emberek. Lehet, hogy nagyon ízlik nekik a kapszulás kávé, de utána kurvára rosszul érzik magukat miatta. Persze, a bűntudattól nem lesz tisztább a Föld, de előbb utóbb a bűntudat tettekben manifesztálódik.

Papír zsebkendő, chips, avokádó, fogkrém, fogkefe, tampon, túró rudi - csak pár termék azok közül, amiről a tudatosan vásárlók, a hulladékmentesen élni próbálók időnként nem tudnak lemondani.

És még: nutella, citromos sör, majonéz, dezodor, smink, gumicukor, klíma, kóla, repülés. Én meg azt gondolom, hogy bárcsak ennyi okunk lenne a bűntudatra és csak ennyi bűnünk lenne, a zsugorfóliás uborkák korában. A legnehezebb ugyanis az jövőnkről lemondani, de pillanatnyilag éppen azt tesszük.

# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!


KÖVESS MINKET:




hirdetés
abcug-roma-munkaerohiany.jpg

„Munkaerőhiány? A drogériában akkor se dolgozzon cigány!”

Sokan azt remélik, a munkaerőhiány végre megmenti a nincstelenségben tengődő tömegeket, köztük a romákat. Számos cégnél viszont még mindig ódzkodnak a cigány emberektől, még ha találni is pozitív példákat.
Szurovecz Illés írása az Abcúgon, címkép: illusztráció - szmo.hu
2019. július 09.



Sokan azt remélik, a munkaerőhiány végre megmenti a nincstelenségben tengődő tömegeket, köztük a romákat. A számok szerint ebben van igazság, egyre többen jutnak álláshoz, a helyzet mégsem ilyen egyszerű. A sikerhez jó felnőttképzés kellene, de az állami munkaügyi központok elvétve sikeresek, a civilek pedig kapacitás híján keveseknek tudnak segíteni. Közben sok cégnél még mindig ódzkodnak a cigány emberektől, még ha találni is pozitív példákat. Megnéztük, hogyan próbálják meglovagolni a munkaerőhiányt a szabolcsi Nagyecseden és a Pest megyei Csobánkán.

Varga Enikő halkszavú, szorgalmas és alázatos ember. Egyedül neveli 13 és 15 éves gyerekeit, miközben minőségellenőrként dolgozik egy mátészalkai multi gyártósorán, ahová a nagyecsedi romatelepről buszozik be hétfőtől szombatig, három műszakban. Enikő annyira csendes, hogy a főnöke egyszer rá is szólt, legyen kicsit merészebb, és nyugodtan kiabáljon, ha hibázik a gépkezelő. A kollégái persze pont azért szeretik, mert nem emeli fel a hangját. Mióta másik szalaghoz került, a régiek folyton kérdezgetik, mikor megy már vissza hozzájuk.

Havonta 240 ezer forintot keres, plusz 12 ezret kap SZÉP-kártyára, ami sokkal több az előző fizetésénél. Korábban egy konzervgyárban dolgozott 130 ezerért, ráadásul az csak szezonális munka, kevés embert vesznek fel tartósan. Sokak számára mégis ez az egyetlen út, ha fix bevételt akarnak, itt ugyanis nem várnak általános iskolai végzettséget. Márpedig 2016-ban 26 ezren voltak Szabolcs megyében, akik elmúltak 15 évesek, és nem végezték el a nyolc osztályt.

Enikő nem tartozik közéjük, mégis izgult, felveszik-e vajon Mátészalkára dolgozni. Azt mondja, ha Balázs Ferencné Vicu nem segít neki a felkészülésben, esélye sem lett volna.

Varga Enikő - Fotó: Végh László

"Az életcélom, hogy segítsek nekik"

Bár az évek óta tartó munkaerőhiány jókora bosszúságot okoz annak, aki építkezésre adja a fejét, bizonyos cégek akár egészen távoli országokból kénytelenek vendégmunkásokat behozni, ráadásul még a túlóratörvényt is bevezették, az éremnek két oldala van.

Sokak szerint a munkaerőhiány történelmi lehetőséget jelent a hátrányos helyzetű, alacsony iskolázottságú, évtizedek óta munkanélküliséggel küzdő embereknek, köztük a romáknak. A munkáltatók ugyanis kénytelenek olyan embereket is felvenni, akiket korábban interjúra se hívtak volna be. A számok ezt részben igazolják is, nemrég a G7 írt arról, hogy három év alatt majdnem felére csökkent a romák munkanélküliségi rátája, a foglalkoztatási rátájuk pedig közel 40 százalékkal nőtt. A lapnál beszéltek olyan gyárral, ahol sikeres a romák integrációja, és még egy nyugdíjas tanárt is felvettek, hogy “alap dolgokra” tanítsa őket.

A helyzet azonban a jó példák ellenére sem egyszerű, az önkormányzatok nem szívesen engedik el a közmunkásokat, akik a képzés hiányosságai, vagy éppen a rossz tömegközlekedés miatt maguk is nehezen mozdulnak.

“Valóban megnyílt egy kapu, a cégek egy része talán nem zárkózik el úgy, mint korábban. Találkozunk pozitív példákkal, mégsem mernék általánosítani”

– mondta az Abcúgnak Gaal Ilona, a Kiútprogram munkatársa.

A Kiútprogramban egy éve foglalkoznak azzal, hogy a Nagyecsed környéki álláskeresőket próbálják eljuttatni a környékbeli, betanított munkásokat kereső üzemekbe. A Polgár Alapítvány által létrehozott civil szervezet tíz éve van jelen Szabolcsban és Borsodban: saját vállalkozáshoz és ezáltal önálló jövedelemhez segíti a mélyszegénységben élő, főleg roma ügyfeleit. A támogatás egyik eszköze a mikrohitel, másik pedig a mentorálás, szaktanácsadás, hogy az uborkatermesztés valóban sikeres legyen és pénzt hozzon az ügyfeleknek. (Erről itt írtunk bővebben).

A Kiútprogram helyi munkatársa, a már említett Vicu egyesével készíti fel interjúra és tesztírásra azokat, akik a gyereknevelés és munka mellett hajlandóak logikai-számtani feladatok felett görnyedni.

“Nehezek ezek a tesztek, de ha kell, két napig ülünk bent. Aki itt hibátlanul kitölti, annak a gyárban is menni fog”

- mondta Vicu, aki néhány éve maga is uborkatermelőként került a projekt közelébe. Azelőtt saját mátészalkai ruhaboltját vezette, de unokája születése után abbahagyta, mert úgy érezte, lánya mellett a helye. Fábiánházán nőtt fel, édesanyja révén mégis kötődött Nagyecsedhez. “Mindig ők voltak a szívem csücskei. Az életcélom, hogy segítsek nekik”.

Hiába mennek a munkaügyi központba

Az elmúlt egy évben közel százan regisztráltak Vicunál, közülük több mint harminc embert ajánlottak ki munkahelyekre, és körülbelül egyharmaduk került be a megcélzott gyárba. A jelentkezők hatvan százaléka nyolc általánossal rendelkezik, és fele elvégzett valamilyen állami képzést a munkaügyi központnál, de egyikük sem dolgozik a szakmájában. Pedig van köztük targoncás, térkövező, pincér, parkgondozó, dajka, textigépszerelő és falusi vendéglátós végzettségű is. (Arról, hogy miért nem hatékonyak a milliárdokért folyó állami képzések, ebben a cikkben olvashat bővebben).

A kiutasok ennek ellenére próbáltak együttműködni a munkaügyi központtal, ahol nyitottak is voltak, de hiába.

“Amikor a munkaügyi központ kiközvetíti az álláskeresőt egy céghez, írnak egy közvetítőlapot. Ha nem fogadja el az állást, vagy el sem megy az állásinterjúra, három hónapra mindenféle juttatástól elesik. A közvetítőlapot a munkaügyi központ írja meg és küldi ki a céghez, ezért az álláskeresők nagyon kiszolgáltatottak. Ha bemennek a központba, és ott a munkaügyis rábeszéli egy állásra, nagyon nehezen mond nemet, akkor is, ha az állás számára nem megfelelő, mert mondjuk nem bírja a nyers hús szagát, vagy családi okokból nem tudja vállalni a 3 műszakot. Márpedig a munkaügyisnek az indikátor számít, nem az adott ember”

– mondta Gaal Ilona.

“A munkaügyi központtal először úgy állapodtunk meg, hogy odaviszünk négy embert, akiknek keresnek megfelelő munkát. Bíztunk abban, hogy ha valaki visszautasít egy munkát, mert például nem érne haza időben a gyerekhez, akkor ezt elfogadják, és nem töltik ki a közvetítőlapot. Amikor a részletekről akartunk egyeztetni, azt kérték, ne is menjünk be, egyszerűen csak küldjük át az emberek adatait, majd az alapján keresnek nekik munkát. Ezt nem tehetjük meg, egyrészt mert nem hatalmaztak fel minket, hogy továbbadjuk az adataikat, másrészt félnek, és mi is félünk, hogy a minimális ellátástól is elesnek”.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:



hirdetés
zokni-betet-zsepigomboc-tampon-raszorulo-nok.jpg

A zokni a betét, a zsepigombóc meg a tampon a rászoruló nőknek

Magyarországon a nők harminc százalékát érintheti a menstruációs szegénység, és egyáltalán nem csak szegény falvakban fordul elő. Az Abcúg arról kérdezte a érintetteket, hogyan vészelik át a havi vérzést.
Zsilák Szilvia írása az Abcúgon - szmo.hu
2019. július 02.



Van, aki vattát használ, de olyan is, aki erősebb napokon nem tud bemenni az egyetemi óráira, emellett folyamatosan retteg, hogy átázik és ezzel kikerül valamelyik közösségi oldalra. Egy hajléktalan nő bevásárlóközpontokból szerez WC papírt erre a célra. Számos fedél nélküli nő pedig a zsepigombócok és zoknik miatt kerül sürgősségire, olyan dolgok maradnak a hüvelyükben, akár hónapokig, amik miatt meddővé válnak. Egy budapesti tanárnő pedig arról beszélt, hogy náluk a hátrányos helyzetű diákok negyven százaléka az iskolán keresztül jut betéthez. Igaz, egyre több az adomány, azonban a menstruációs szegénység egy olyan probléma, ami továbbra is komplex megoldásra vár.

A menstruációs szegénység egyre inkább megkerülhetetlen téma, olyan nőkkel beszélgettünk, akiket az életük folyamán már érintett a probléma. Az egyik szegény családban élő nőnek egyetemistaként okozott gondot összespórolni a betétre valót, ezért vattával próbálkozott, erősebb napokon viszont kénytelen volt otthon maradni. Egy hajléktalan nő az utcán töltött menstruációs napjairól mesélt. Egy budapesti tanár pedig betétet vesz a hátrányos helyzetű diákjainak, miközben az osztályteremben lévő szag ellen is felveszi a harcot, és arról győzködi a szülőket, hogy nem fog belehalni a gyerek, ha ilyenkor is tisztálkodik.

Kovács-Pálffy Annával a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Rimaszombati úti krízisszállóján találkozunk Budapesten. A szociális munkás a civil díjas #nemluxustáska kampány egyik szervezőjeként, az adományok gyűjtéséért és szétosztásáért felelt. A kampány célja mindennapi higiéniás termékek gyűjtése volt rászoruló személyek számára, köztük hajléktalanná vált nőknek, bántalmazott, vagy gyermeküket egyedül nevelő anyáknak, így az egészségügyi szárnyas betét a hat létfontosságú termék között szerepelt. A szervezők kezdetben mindössze száz csomag beérkezésével számoltak, végül viszont országszerte tízezer rászoruló nőnek sikerült szétosztani az adományokat. Magyarországon a menstruációs szegénységről nincsenek kutatások, ez egy nehezen mérhető jelenség, ráadásul egy tabutéma, így sokan titkolják, hogy rászorulnak.

A nők előbb fognak sorba állni ruháért vagy ételért a családjuknak, mintsem, hogy a saját higiéniai igényeikre költsenek. Angliában a Plan International felmérése szerint a lányok tíz százaléka nem engedheti meg magának, hogy intimhigiéniás terméket vásároljon. “A kollégáimmal mi úgy gondoljuk, hogy ez a szám Magyarországon a harminc százalékot is eléri” – mondja Kovács-Pálffy Anna. Meglepte, hogy rengeteg fiatal lányt is érint a szegénység ezen formája, Ózdon tömötten érkeztek a távolsági buszok a kiosztás helyszínére. “Az elsődleges cél az volt, hogy adományokkal segítsünk, de közben egy másik fontos dolgot is elértünk. A menstruációs szegénység a közbeszéd témájává vált, elkezdtek beszélni róla az emberek. Ez a probléma még a szociálisan érzékeny embereknek sem jut igazán eszébe, pedig továbbra is komplex megoldásra vár.”

Készítettek egy költségvetést, amiből kiderült, hogy körülbelül félmillió forintot költ el a legalapvetőbb menstruációs termékekre egy nő az élete során, vannak kisebb falvak az országban, ahol a havi jövedelemből, 40-50 ezer forintból nem tudnak havonta 2-3 ezer forintot erre költeni.

A kampány lezárulta után is napi szinten fordulnak hozzá segítségért rászoruló nők, akik közül nem mindenki hajléktalan. Gyakran felkeresik nagycsaládosok és beteg gyermekeket ápoló édesanyák is, akik nem tudnak a gyermek gondozása mellett más munkát vállalni. A kampányon kívül is többmilliós kamion szállítmányokat sikerült szerezni a különböző cégektől, az egyik munkatársa meg is jegyezte, hogy ő lett a “betétbárónő”.

A beszélgetés közben is felbukkan egy negyven év körüli nő, aki többek között betétért jött. Judit, aki a párjával kézen fogva érkezik, elmeséli, hogy a férfival közösen laknak egy albérletben, jelenleg segélyből élnek, mindketten munkát keresnek. A pénzük viszont csak az albérletre és a csekkekre elég, ételt már nem tudnak venni, ezért ételosztásra járnak. “Gondolhatod, ha az ebédért sorba kell állnom, miből futna betétre, ezt nem tudom magamnak megadni, fontosabb, hogy legyen fedél a fejünk fölött, szóval ez nagyon nagy segítség, az ételosztáson mondták, hogy ide lehet jönni”– jegyzi meg Judit.

Kovács-Pálffy Anna odaadja nekik a táskát, fűz hozzá néhány kedves szót, majd elmesél nekünk egy történetet a közelmúltból. Szörnyű állapotban talált rá nemrég egy hajléktalanként élő nőre, teljesen át volt ázva. Miután lefürdött, leült vele beszélgetni, hogy hogyan oldja meg ezeket a nehéz napokat. “Elmesélte, hogy törölközőt szokott használni a vér felfogására. Hihetetlenül megnyugodott, amikor elmondtam neki, hogy a legtöbb nappali melegedőben tudnak ilyen intimhigiéniás termékeket biztosítani. Korábban fel sem merült benne, hogy esetleg kérhet.” Még egy nagyon tartósan utcai életmódot folytató nőt is visszatartott a női büszkesége attól, hogy segítséghez forduljon a menstruációja miatt.

“Nagyon sokan szoktak zoknit használni betét helyett, de van, hogy tamponként is használják. Tamponként még a zsepigombócok is funkcionálnak, de ennek rengeteg egészségügyi kockázata van.” A témáról már több nőgyógyásszal beszélgetett, a baleseti ügyeletekre rengeteg olyan hajléktalan nő érkezik, akik azért lesznek rosszul, mert nincs pénzük betétre. Így olyan dolgok maradnak bent a hüvelyükben, akár hónapokig, amik később fertőzéseket, elhalásokat, és végső soron meddőséget is okozhatnak. Utcán élő hajléktalan nőknek nem ajánlatos tampont használni, mert nagyon könnyen elkaphatnak valamilyen fertőzést. A falvakban is a betétre van nagyobb szükség. A fiatal lányok helyzete a szegregált falvakban elég sajátságos, egy lány, ha az első aktus előtt tampont használ, azt a szüzesség elvesztéséhez kötik, és szégyennek számít. Az első aktus megtörténte után is idegenkednek a tampontól. És pont az ezekben a falvakban élők jutnak hozzá legdrágábban a betéthez, jellemzően egyetlen kisbolt van, ahol meg tudják vásárolni a túlárazott terméket.

Lapozz a folytatásért:

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
1-2.jpg

Ilyen volt a világ, amikor még nem volt hulladék – interjú egy vidéki nagymamával, aki ma is alig termel szemetet

A vidéken élő, egészen idős generáció tagjai már több, mint fél évszázada tudják, amit mi csak most kezdünk tanulni.
Szajki-Vörös Adél, fotók: Kovács Jocó, Pexels - szmo.hu
2019. július 02.



Gyermekkoromban nagyon sok nyarat töltöttem ebben a kisalföldi faluban, amiről csak nagyon nehezen tudnék nem túl érzelgősen beszélni.

Ezért gyorsan a tárgyra, azaz a hulladék-témára térek: szerintem szinte soha nem láttam elszórt szemetet a jókora fákkal árnyékolt utcákon, gyerekkoromban otthon fejt tejet és üvegben tárolt házi málnaszörpöt ittam, eperfáról szedtem a gyümölcsöt, a tyúkok máig kapirgálnak az udvarban, a szüleim pedig a mai napig a kertben termelt zöldségeket használják fel az év nagy részében.

Nagymamám, Kovács Józsefné Ida néni 91 esztendős, és világéletében a 800 fő körüli népességszámú, Marcal folyó mentén épült faluban élt. Elmesélte, mennyi szemetet (nem) termeltek régen az emberek. Van mit tanulni tőlük.

Hogy bírod a meleget?

Meleg van. De biztos, hogy kibírhatóbb, mint a városi lakásokban.

Milyen emléked van róla, mikor jelent meg a műanyag a ti életetekben először, itt falun?

Jóval a második világháború után, már nem emlékszem pontosan, mikor. A hatvanas években már sok műanyag eszköz megjelent. A hatvanas években még üvegben volt a tej a tejboltban, egy évtizeddel később már zacskóban.

Fiatalasszony korodban tehát még nem termeltetek műanyag szemetet a háztartásban, csak szerves hulladékot. Hová kerültek a zöldség-gyümölcshéjak, magok, tojáshéj?

Az állatoknak adtuk őket. A tojáshéjat összetörtük, kiszárítottuk és megették a tyúkok. Az egyik falubeli fiú például csontgyenge volt, és az orvos azt javasolta az édesanyjának, hogy a tojáshéjat szárítsa meg, törje össze és adja neki, a kalcium miatt. A tojáshéj tehát nem is került a szemétbe. Lovaink, teheneink, disznóink voltak, ők is sok zöld takarmánnyal kevert zöldhulladékot elfogyasztottak.

A konyhai hulladék - zöldségfélék például - ment a disznóknak vagy a tyúkoknak.

Az állati ürülék, úgy emlékszem, a trágyadombra került.

Igen. És azzal trágyáztuk a földet. Ősszel a száraz levelet is felhasználtuk, a szarvasmarhák alá került. Azóta sok minden megváltozott...

A vizet kútból húztátok fel, ugye?

Igen. Egy kilenc-tíz méteres kút van az udvarunkban ma is.

A sajtot, a túrót és a tejfölt is ti készítettétek magatoknak?

Igen, a túrót és a tejfölt. Az író is fel lett használva, olyannyira, hogy gyulladásos ízületeket lehetett vele gyógyítani, beborogatni vele a fájó kezet-lábat.

És nem ilyen tejföl volt ám, amilyen most van - hanem sokkal finomabb, krémesebb.

A túró is sokkal finomabb volt. Nem hőkezeltük túl, mint manapság, a túróban még volt egy kis tejföl is.

A tejet nem forraltátok fel?

De nem ám.

És nem volt fertőzésveszély?

Nem. Jó alaposan megmostuk a tehén tőgyét, tiszta kézzel belefejtük a tejet egy tiszta edénybe, majd még szűrőn és textilen is átszűrtük.

És mivel fertőtlenítettetek, ha csecsemő volt a háznál?

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
ivm-izland.png

„Az volt a legnehezebb, amikor álltam a reptéren, ők meg a kapu túloldalán” – két magyar házaspár, akik nem féltek belevágni az ismeretlenbe

Az Isten veled Magyarországban újabb két család sorsát ismerhetjük meg, akik tudták, milyen nehéz út vár rájuk, mégis nekivágtak.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. július 02.



Az Isten veled Magyarországban két család elmeséli, hogyan és miért döntöttek öt évvel ezelőtt úgy, hogy Izlandon illetve felső Ausztriában teremtenek új otthont maguknak. Tudták, hogy lesznek nehézségeik, és nem csak a nyelvtudás hiányára gondoltak.

Rita és Gábor Pécelről a devizahitel elől menekült Reykjavíkba 3 gyermekükkel együtt – a pedagógusházaspár szakmájában helyezkedett el 3 éve. Rita ma testnevelő tanárként dolgozik, Gábor pedig egy ideig masszőrködött, de amikor megtanulta a nyelvet, már oktatóként helyezkedett el, most úszást tanít egy iskolában. A gyerekek már tökéletesen beilleszkedtek, az egyikük oklevelet is kapott a jó nyelvtanulásért.

Lapozz Bernadett és Balázs történetéért:

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x