hirdetés
gaspar-laci-anti-bacsi-x-faktor-1000x574.jpg

X-Faktor: Gáspár Laci egy új gitárt vett Anti bácsinak, majd egy saját dalt is írt neki

Az idei évad legidősebb versenyzője nagyon örült az ajándékoknak, és különösen nagy megtiszteltetésnek vette, hogy mentora írt neki egy dalt. Az is kiderült, milyen a viszonya a testvérével, amióta újra találkoztak a műsornak köszönhetően.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 17.


hirdetés

Egy ország szívét melengette meg az X-Faktor 2019-es válogatóinak egyik jelenete, amikor a 70 éves Anti bácsi egy megható produkció után 35 év után találkozhatott testvérével a műsor színpadán.

Az idős férfi már emiatt is győztesnek tartotta magát, azonban ezután a többi fordulón is sikeresen továbbjutott, mentora, Gáspár Laci ugyanis úgy döntött, hogy magával viszi az élő show-ba is.

A szombati adásban utolsóként lépett színpadra az idei évad legidősebb versenyzője, előtte azonban egy kisfilmből megtudhattuk, hogy

Anti bácsi szerencsére az emlékezetes találkozás óta jó kapcsolatot ápol öccsével, gyakran meglátogatja őt otthonában.

hirdetés

A kamerák előtt nosztalgiáztak is régi képeket nézegetve, az idősebbik fivér pedig még viccelődött is testvérével.

A kisfilmből az is kiderült, hogy

Gáspár Laci megajándékozta egy új gitárral mentoráltját, aminek Anti bácsi nagyon örült, de annak még jobban, hogy az énekes egy dalt is írt neki, amit az első élő show-ban elő is adott. Mint mondta, ez nagyon nagy megtiszteltetés volt számára.

Íme a kisfilm Anti bácsiról:

Anti bácsi szombaton kiesett a versenyből, mivel a mentorok sem voltak megelégedve produkciójával, és a nézőktől sem kapott elég szavazatot a továbbjutáshoz.

Így adta elő Anti bácsi első saját dalát, amit Gáspár Laci írt neki:



hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
sebestyen-balazs-alarcos-enekes.jpg

Sebestyén Balázs a TV2 maszkos műsorát cikiző képpel poénkodott a Facebookon

Sírva nevetős hangulatjelekkel kommentálta a trollkodó képet.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. február 17.


hirdetés

Sebestyén Balázs egy vicces képpel reagált az RTL Klub és a TV2 nagyon hasonló műsoraira, amelyek ráadásul vasárnap egyidőben mentek a tévében.

Ahogy arról már többször beszámoltunk, az RTL-en február 9-én indult el az Álarcos énekes, amelyet Istenes Bence vezet, a zsűri, vagyis a nyomozók csapatát pedig Csobot Adél, Gáspár Laci, Sebestyén Balázs és Dancsó Péter alkotja. Nekik az a dolguk, hogy a nézőkkel együtt megtippeljék, kik lehetnek azok az énekesek vagy hírességek, akik jelmezbe bújva énekelnek a színpadon.

A műsor végén egyikük lelepleződik, a tegnapi adásban például az Alienről tudtuk meg, hogy ki volt.

Múlt vasárnap pedig elindult a TV2, szinte teljesen ugyanolyan műsora, a Nicsak, ki vagyok?, amiben szintén jelmezes énekesek szórakoztatják a közönséget és a két, háromfős csapatokat alkotó zsűrit: Hajós András, Majka és a Groovehouse énekesnője, Judy verseng Ábel Anitával, Kajdi Csabával és Ganxsta Zolee-val. Nekik is az a feladatuk, hogy kitalálják, kit rejtenek a maszkok. Ebben a műsorban viszont már az első adásban három jelmezest is lelepleztek.

hirdetés

A közönség máris vitatkozik a közösségi oldalakon, hogy az Álarcos énekes vagy a Nicsak, ki vagyok? a jobb. Sebestyén Balázs csupán egy képpel reagált arra, hogy a TV2-n is hasonló műsor fut, mint amiben ő szerepel az RTL Klubon.

Lapozz a képért!

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
katalin-hercegne.jpg

Katalin hercegné hipnoszüléssel hozta világra a gyerekeit, és nagyon rosszul volt mindhárom terhességénél

Azt mondta, „ijesztő” volt számára a szülés után pár órával kiállni a nagyközönség elé, kezében az újszülött gyermekével.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. február 17.


hirdetés

Katalin hercegné nyíltan beszélt a Happy Mum Happy Baby (Boldog Anya, Boldog Baba) című podcastban az anyaságról, a szüléseiről és azokról az elvárásokról, amelyeket hercegnéként teljesítenie kellett, pedig irtózott tőle.

Vilmos herceg felesége rögtön leszögezte, hogy nagyon szeret anya lenni, mert ez számára egy új élvezetet hozott az életébe, de mint minden anyának, neki is vannak nehézségei.

"Persze, hogy vannak. Szerintem nincs is olyan, akinek nincsenek gondjai. Az hazudik. Mindig van valami"

- mondta a hercegné.

Azt is elmondta, hogy már onnantól kezdve megkérdőjelezte a saját döntéseit, hogy édesanyává vált, de nagyon sokat tanult az elmúlt évek során. Elárulta, hogy ha visszamehetne az időben, már sok mindent másképp csinálna, ha tudná, amit most.

hirdetés

"Az anya érzelmi jóléte közvetlenül kihat a babára, aki a pocakunkban nő. Erre sokkal jobban figyeltem a harmadik terhességemnél, mint az elsőnél"

- mondta.

Katalin hercegné elárulta, hogy nehezen viselte a terhességeit, mert sokszor szenvedett reggeli rosszullétektől. Ez férjét is megviselte, mert nem akarta így látni a feleségét, és zavarta, hogy nem tud segíteni neki.

A cambridge-i hercegné arról is beszélt, hogy mindhárom gyermekét hipnoszüléssel hozta világra, ami valójában a természetes szülés, amely közben a vajúdó anya relaxációs gyakorlatokat végez, hogy ne uralkodjon el rajta a fájdalom, és ami segít abban, hogy a kismama a szülés után energikusabb legyen. Katalin elmondta, hogy saját magát akarta nyugtatni a vajúdásnál, és nem Vilmostól várta el ezt. Mint mondta,

a meditáció és a mély lélegzetvételek nagyon sokat segítettek neki, ezekkel együtt még élvezte is a szülést, mert tudta, hogy bármennyire is fájdalmas, egyszer úgyis vége lesz.

Azt is elárulta, hogy hogy számára is meglepetés volt, hogy első gyermeke fiú lesz. Amikor a riporternő megkérdezte, milyen érzés volt a szülés után pár órával, karjában a kis György herceggel, szép ruhában és sminkben kiállni a média elé, azt válaszolta:

"Nem fogok hazudni: ijesztő."

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
csuti-Copy.jpg

Csuti: „Két nő kivételével én mindenkit megcsaltam”

Várkonyi Andrea műsorában azt is elárulta, hogy mit gondol a megcsalásról.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. február 16.


hirdetés

Csuti, Szabó András egy tévéműsorban árulta el, hogyan viszonyult eddigi barátnőihez. Várkonyi Andrea Férfi titkok című beszélgetős műsorában a megcsalás témája is előkerült, és ennek kapcsán Kulcsár Edina férje érdekes titkot árult el.

Mint mondta,

két nő kivételével minden korábbi barátnőjét megcsalta. Az egyik a felesége, akivel már második gyereküket várják.

Rajta kívül csak még egy nő volt, aki valódi párkapcsolat volt számára.

Csuti úgy véli, hogy egy igazi párkapcsolatban nem fordul meg a fejében az a gondolat, hogy olyat tegyen, ami miatt veszélybe sodorhatná a kapcsolatát.

hirdetés

VIDEÓ: Részlet a műsorból

Csuti korábban is nyíltan beszélt érzéseiről.


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
debreczeni-zita-gianni-annoni.jpg

Első gyermekét várja Debreczeni Zita és Gianni Annoni

Nagyon aranyos képekkel jelentették be a baba érkezését.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. február 17.


hirdetés

Nagy örömhírt osztott meg Debreczeni Zita és Gianni Annoni: első gyermeküket várják. A pár Instagramon jelentette be a baba érkezését.

Mindketten ugyanazokat a képeket posztolták, amiken a várandós feleség egy ultrahangképet és egy kis táblát tart a kezében "Shhh...ők még nem tudják" felirattal, ami a két kutyájukra mutat. Eközben Gianni hatalmas örömmel az arcán befogja a kutyák füleit.

"Shhh... Még ne mondjátok el nekik, mert még mi is alig hisszük el, hogy velünk is megtörténik a csoda amire évek óta várunk! Az már biztos, hogy egy dologban az anyukájára hasonlít... Szeret késni... Köszönöm Istenem!!!"

- írták mindketten az aranyos fotókhoz.

Azt is hozzáfűzték, hogy egyelőre nem szeretnének nyilatkozni a babavárásról.

hirdetés

A posztjaik alatt máris rengetegen gratuláltak a párnak, köztük számos híresség, például Tóth Gabi, Dukai Regina, Ördög Nóra, Lilu, Hódi Pamela, Tatár Csilla Tolvai Reni, Horváth Éva, Epres Panni, Orosz Barbara, Ábel Anita és Fresh Andi.

Shhh... Még ne mondjátok el nekik, mert még mi is alig hisszük el, hogy velünk is megtörténik a csoda amire évek óta várunk! ❤️?? Az már biztos, hogy egy dologban az anyukájára hasonlít... Szeret késni... ????? Köszönöm Istenem!!! ❤️ ( A témában nem szeretnénk egyelőre nyilatkozni. Nagyon köszönjük a megértést! ??❤️) #famigliaannoni ??+??+?+?+??=5

11.4k Likes, 487 Comments - Gianni Annoni (@gianniannoni) on Instagram: "Shhh... Még ne mondjátok el nekik, mert még mi is alig hisszük el, hogy velünk is megtörténik a..."


hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!