KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Zente édesanyja hasonlóan beteg gyerekek támogatására buzdít, miután nekik sikerült az életmentő gyűjtés

Számos gyereknek van szüksége komoly anyagiakkal járó kezelésre, amelyhez adományokat gyűjtenek. Zente édesanyja azt szeretné, hogy az összefogás ereje más, hasonló cipőben járó családokon is segítsen.

Link másolása

Amint arról mi is beszámoltunk, szerdán kiderült, hogy a súlyos betegséggel küzdő, másfél éves Zente számára összegyűlt a szükséges 700 millió forint, amiből szülei finanszírozni tudják a csak Amerikában elérhető gyógyszert.

A szívmelengető összefogás, melyet a kisfiú anyukája indított, körülbelül egy hét alatt közelebb hozta az SMA legsúlyosabb fajtájával élő gyermek gyógyulásának esélyét, hála az adakozó emberek tömegének.

Az édesapa szerint "egész életükben hálásak lesznek az embereknek gyermekük életéért", az édesanya pedig egy megható Facebook-bejegyzésben mondott köszönetet az életmentő segítségért.

Mivel úgy néz ki, hogy Zente kezelése mostantól jó úton halad, az anyuka arra kérte a közösséget, hogy ezután a többi hasonló betegségben szenvedő gyermeket is támogassák.

Majd köszönőlevelében is visszatért rájuk:

"Most pedig a lényeg! Mutatom a képeket, ők szintén SMA betegek akiket lehet támogatni. Tettem egy felhívást, melyre ők jelentkeztek. Egy személyt biztosan nem fogok kijelölni, ebben én már nem döntök. Válasszatok, de rossz választás itt nincsen! Mehet nekik is támogatás segédeszközre, terápiára. Köszönöm, ha nekik is juttattok valamennyit a Zentének szánt adományokból!"

A gyerekek képeit az eredeti Facebook-posztban lehet végiglapozni, néhányuknál plusz információkat is lehet találni a hozzászólásokban.

Mi pedig kigyűjtöttük az utalásokhoz szükséges adatokat:

Olivér

Együtt Olivérért Alapítvány

belföldi számlaszám: 11747006-27251814

külföldi számlaszám: IBAN: HU22 1174-7006-2725-1814-0000-0000

SWIFT: OTPVHUHB

www.egyuttoliverert.hu

Ákos

Erdős Ákos Gyógyulásáért Alapítvány

belföldi számlaszám: Budapest Bank Zrt. 10103551-33394800-01005000

külföldi számlaszám: IBAN: HU92 10103551-33394800-01005000

SWIFT: BUDAHUHB

Adószám: 19154585-1-10

Máté

Fodor Anikó (édesanya)

OTP Bank számlaszám: 11773353-00193719

Ábris

BJÁbris Alapítvány

Erste Bank számlaszám: 11600006-00000000-79318624

Bendegúz

Szilos Edina

Erste Bank számlaszám: 65700086-10138632

Noémi

Együtt a Kisangyalokkal Mozgáskorlátozott gyermekeket támogató Alapítvány

OTP Bank számlaszám: 11733027-28360616

külföldi számlaszám: IBAN: HU77 1173-3027-2836-0616-0000-0000

SWIF: OTPVHUHB

Csabika

Tözsér Csaba

K&H számlaszám: 10400607-86766748-87521009

Pusomi Bálint

Pusomi Sándor

számlaszám: 62100267-34466979

Dani & Berci

Bazsó Ádám

UniCredit Bank számlaszám: 109180001-00000094-94150002

Közlemény: Bazsó Dániel adomány

Ricsi

György-Sándor Judit

Centrál Takarék számlaszám: 62100119-17998121

Dani

"Dancsi mosolyáért"

Buday Krisztina

11773023-10458796

Tamara

Oraveczné Kovács Antónia

Erste Bank számlaszám: 11600006-00000000-66425256

Dominik

Mikó Attila József

11773322-11862879

Tóth Tímea

11773078-06506559-00000000

Máté

Horváth Zsolt Péter

CIB Bank számlaszám: 10701214-70739631-51100005

Világos Gábor

belföldi számlaszám: 73200017-15290520

külföldi számlaszám: IBAN: HU70 7320-0017-1529-0520-0000-0000

SWIFT: TAKBHUHBXXX

Jázmin

Szitáné Laczkó Henrietta

Centrál Takarék Szövetkezet Szécsény számlaszám: 75700702-10001428

Zalán

Galamb Csaba

számlaszám: 11600006-00000000-14773259

Laura

Honti Zoltán

Számlaszám: 65700086-10138632

Lencsi

Zsákai Gábor

számlaszám: 10405004-86767165-55521000

Áron

Aranyi László

CIB Bank számlaszám: 10700062-55968957-51100005

Alexa

Pandur Szilvia

számlaszám: 10402410-80525357-49511009

Levi

Hosszú Gábor

számlaszám: 10402221-86767554-87841011

Dorina

Márton Ágnes

10702301-52656877-511000005

Tomika

Galó Tamás Dominik Gyógyulásáért Alapítvány

számlaszám: 10400157-50526884-67691018

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Meghalt Csire Zsuzsi, a 21 éves lány, aki bakancslistán szedte össze élete utolsó kívánságait
Kétszer esett át szívátültetésen, de a második szívét sem fogadta be a szervezete. Egy ország fogott össze érte, hogy teljesülhessenek az álmai az utolsó hónapjaiban.

Link másolása

Tíz év küzdelem után meghalt Csire Zsuzsi, a bakancslistás lány – írja a Blikk. Idézik édesanyjának keddi posztját, aki azt írta:

„Imádott Édes Drága Zsuzsikánk tegnap este örökre búcsút vett tőlünk.”

A 21 éves lány kétszer esett át szívátültetésen, ám szervezete a második beültetett szívet sem fogadta be. Zsuzsi azzal a tudattal élt, hogy talán csak hetek, hónapok vannak hátra az életéből, mégis meg tudta őrizni a reményt. Bakancslistát készített terveiről és az egész ország összefogott azért, hogy valóra válthassák kívánságait. Így juthatott el például a tengerhez, nézhette meg az Operát, vagy simogathatott meg egy lovat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Még mindig nem fogtuk fel, hogy már nincs többé” – rengetegen gyászolják a 21 éves Csire Zsuzsit, aki élete utolsó hónapjait bakancslistás céljai elérésével töltötte
„Nemcsak általunk kapott valamit, hanem mi nagyon-nagyon sokat kaptunk tőle. Tehát az a pozitív életszemlélet, amit ő adott, az nagyon sok mindenkit megérintett”.

Link másolása

Elhunyt Csire Zsuzsi. A 21 éves debreceni lányt sokan a szívükbe zárták. Mindig mosolygott és nála jobb szívű embert nem ismertek - így emlékeztek rá a segítői. A lány két szívtranszplantáció után hétfőn este halt meg. Mikor kiderült, hogy harmadik műtétre már nem lehet esélye, akkor bakancslistát írt, hogy mi mindent szeretne még megcsinálni. Sokan segítették az álmai megvalósításában.

Beállhatott tűzoltónak, különféle gyakorlatokon is részt vett, még az emelőkosárba is beszállt. A programot a Magyar Református Szeretetszolgálat Kutató- és Mentőcsoportja szervezte neki. De elvitték Rómába is.

Hegedűs Gábor, Magyar Református Szeretetszolgálat Kutató- és Mentőcsoport vezetője elmondta:

"Nemcsak általunk kapott valamit, hanem mi nagyon-nagyon sokat kaptunk tőle. Tehát az a pozitív életszemlélet, amit ő adott, az nagyon sok mindenkit megérintett".

A lánynak 10 éves korában volt az első szívátültetése, majd 2021 nyarán a második beavatkozásra várt, ekkor mondta el édesanyja az RTL Híradónak: "A mosolya ad erőt. Meg az, hogy nagyon nehéz neki is, és nagyon sokszor ő is azt mondta, hogy hagyjatok engem, mert ez így nem élet, de annyira édes természete van, melegszívű, segítőkész, jól tanul egy csupa szív kis lény. Minden ember megérdemli úgy gondolom, hogy esélyt kapjon".

Mikor kiderült, hogy a második szív is kilökődik, és a harmadik beültetésre már nincs esélye, akkor döntött úgy, hogy minden pillantot meg akar élni. Számtalan új dolgot próbált ki, fotózáson volt, hőlégballonnal emelkedett Budapest fölé.

Akkoriban nyilatkozta: "Annyi területen mutatja meg az élet nekem is, hogy van miért küzdeni és hogy mindenhol vannak kis túlélők".

Még a DEAC egyik mérkőzésén is ott volt, ahol a korongot ő dobta be. Nyitrai Daniella, sajtóreferens elondta: "A DEAC család tagja lett, tehét nagyon szerette a klubot és mi is nagyon megszerettük őt. Nagyon fog nekünk hiányozni az biztos, a mosolya, a kedvessége, a vidámsága, még mindig nem fogtuk fel, hogy már nincs többé."

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Videón, ahogy egy sziámi ikerpár egyik tagja az esküvőjén táncol és csókolózik újdonsült férjével
Három éve lehetett az esküvő, de csak most került elő egy videó az esküvő táncról. A vőlegény meg is csókolja tánc közben a menyasszonyt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 01.


Link másolása

Megtartották az egyik legismertebb sziámi ikerpár egyik tagjának és veterán katona vőlegényének esküvőjét, írja a Metro. Abby Hensel és testvére, Brittany azután lettek ismertek, hogy első sziámi ikerpárként túlélték a gyerekkort.

Az ikreknek korábban saját valóságshow-ja volt a TLC tévécsatornán, ám a műsor befejezése óta diszkréten kezelik a magánéletüket. Abby és Josh Bowling esküvőjét három évvel ezelőtt tarthatták, de csak nemrég került fel egy videó az internetre a menyasszony és a vőlegény táncáról:

A közös törzsű, deréktól lefelé összenőtt sziámi ikrek továbbra is Minnesotában élnek, ahol egy általános iskolában tanítanak.

A világ 1996-ban ismerhette meg őket még Oprah Winfrey műsorában, majd ezután indult az Abby és Brittany című reality.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Kiderült, hogy ki volt a mentős, akit milliók hallottak, ahogy telefonon át segített megmenteni egy három hónapos babát
Berényi Bálint családjában többen is az egészségügyben dolgoznak, így nem volt kérdés, hogy ő is az életmentést választja hivatásául.

Link másolása

Nemrégiben bejárta a netet egy hangfelvétel, melyet az Országos Mentőszolgálat osztott meg. Ezen egy édesanya hallható, aki azért hívta fel a mentősöket, mert a három hónapos babája nem vett levegőt. A csecsemő életét megmentette egy mentésirányító az édesanya segítségével.

Most pedig az is kiderült, hogy ki volt akkor a telefonnál, ki segítette a kétségbeesett anyát és a picit a távolból.

A mentőszolgálat a közösségi oldalán írta:

A mentésirányító, akinek milliók hallották a hangját

"Múlt héten az egész médiát bejárta az a hangfelvétel, amelyen a mentésirányító segítségével egy édesanya 3 hónapos gyermekén végez újraélesztést, sikerrel.

A felvételen Berényi Bálint bajtársunk hangja hallható, aki 2020. január 1-én csatlakozott az Országos Mentőszolgálat bajtársi közösségéhez, mint gépkocsivezető. Azóta elvégezte ápolói tanulmányait is és már mentőtechnikusként teljesít szolgálatot Kistelek Mentőállomáson. Idén új kihívásokat keresett, így kivonulói szolgálata mellett év elején mentésirányítói feladatot vállalt a Szegedi Mentésirányításon.

Bálint családjában többen is az egészségügyben dolgoznak, így nem volt kérdés, hogy ő is az életmentést választja hivatásául. Munkájában a változatosság és a bajtársi közösség motiválja. Köszönjük áldozatos munkáját, további sikereket kívánunk, a mentésben résztvevőknek gratulálunk!"


Link másolása
KÖVESS MINKET: