Rég nem láttunk ilyen vicces zsarufilmet
Lehet, hogy az egyszeri mozinéző számára nem feltétlenül cseng ismerősen Shane Black neve, ám ha felsoroljuk pár munkáját, mindenki számára világossá fog válni, miért is számít ilyen kultikus alkotónak az avatottabb filmrajongók körében. Black valódi sztárforgatókönyvíróvá vált a nyolcvanas-kilencvenes években néhány olyan legendás akciófilm nyomán, mint például a Halálos fegyver, Az utolsó cserkész vagy Az utolsó akcióhős, az 1996-os Utánunk a tűzözön könyvéért pedig már ennek megfelelő gázsit is kapott.
Hihetetlen, hogy saját rendezői debütálásáig egészen 2005-ig kellett várnunk, ennél is hihetetlenebb azonban, hogy egy olyan lehengerlő bemutatkozás után, mint amilyen a Durr, durr és csók volt, ilyen sokáig elmaradt a folytatás. Persze, közben 2013-ban Black készíthette el a Marveles Iron Man 3-at is, de az nem éppen az a film volt, amit rajongói szívünk remélt.
A Rendes fickók olyan film tehát, amit sokan már több mint egy évtizede vártunk: megkésett folytatása ez egy ígéretes rendezői életműnek, amivel Black visszatért azokhoz a műfajokhoz és toposzokhoz, amelyekért ismerjük és szeretjük. Nevezetesen ahhoz a vaskos poénokkal teletűzdelt, noir-elemekből építkező buddycop-kevercshez, amelyet a Halálos fegyvertől a Durr, durr és csókig hűségesen képviselt.
A háttér ezúttal a hetvenes évek Los Angelese, ahol a régi Hollywood romjaira éppen hogy felépült az új (a film egy pontján egy beállításban látható a Cápa 2 és az Airport '77 óriásplakátja), virágzik a pornó és már csaknem teljesen kihalt a hatvanas évek lázadó szubkultúrája. Hőseink, Jackson Healy (Russel Crowe) és Holland March (Ryan Gosling) magánnyomozók, akik egy pornósztár halála körüli rejtély kapcsán találkoznak és – a műfaj szabályainak megfelelően – eleinte egyáltalán nem csípik egymást.
Healy és March Raymond Chandler és Dashiell Hammett keménykötésű detektívjeinek nevetséges, karikírozott alakváltozatai, a történet mégis inkább a nyolcvanas évek – és a Halálos fegyver – hagyományai szerint épül fel - sokkal inkább, mint a Durr, durr és csók, amire minden idők egyik legérzékenyebb és legsikerültebb noir-paródiájaként emlékezünk.
A csavaros történetvezetés helyett ezúttal tehát az akciókra és a bunyókra került a hangsúly, a noiros máz pedig elég hamar lefoszlik a filmről. Ami marad, az egy kellemesen ráérősre vett tempóval bíró, szédületesen vicces akciófilm, amelyet a laza forgatókönyv mellett Crowe és Gosling jutalomjátéka tesz még emlékezetesebbé. Ha van pontja a filmnek, amellyel a Rendes fickók túltesz a nagy elődökön, az a szereplőgárda. Crowe és Gosling hibátlan, de nagy meglepetés a March lányát játszó Angourie Rice is. Nagyszájú kiskamaszokból láttunk már néhányat a Black-életműben, egyikük sem volt azonban ennyire vicces.
Összességében véve egyetlen nagyobb hátránya van csak a Rendes fickóknak, nevezetesen, hogy olyan klasszikusok árnyékában kell léteznie, mint amilyen a Halálos fegyver vagy a Durr, durr és csók voltak, ezek színvonalától ugyanis némiképp elmarad a film.
A történet egy kicsit szétesősebb, a hangvétel fókuszálatlanabb lett annál, hogy ezt a filmet is a legjobbak között emlegethessük. Azoknak viszont, akik két képregényfilm között régimódi szórakoztatásra vágynak, kötelező program ez a gyöngyszem. Pláne, hogy az amerikai bevételeket nézve nem sok hasonlóban lesz részünk a közeljövőben: élvezzük ki tehát a lehetőséget.
Ha tetszett a kritika, oszd meg ismerőseiddel is!
